Egy csendesülős félakusztikus zenekari előadásba csöppenünk bele a Sztárban Sztár ötödik adásában, ahol mindenki egyből együtt van a színpadon, és egy ordas nagy playback nyitány veszi kezdetét. A díszlethangszereket azért nem simán sorsolták, Gáspár Laci kezében van például a basszusgitár, amit elég pengén használ az életben, jó ízesen tud slappelni. Gabi a dobos, szerintem simán végigütne egy ócskább punkkoncertet, de szofisztikáltabb ritmusképleteken sem lepődnék meg nála. Wolf Kati meg egy zongora mögött ül, és aki úgy és olyan stílusban énekel, ahogy ő, az tuti elkíséri magát billentyűn. Ha már ilyen őszinte és könnyed a műsor, meglephetnének minket egy élő zenés nyitánnyal valamikor, simán meg tudnák csinálni.

Most Till is egyből jelen van, és a zeneipar szakmai Frankensteinjének fércelték össze egy DJ-ből, egy karmesterből, egy producerből, egy recording hangmérnökből és egy színpadi backline/kontroll hangmérnökből. Kinézetre amúgy egyáltalán nem horror, sőt, kifejezetten tetszetős szürke zakó van rajta, mit rajta van, rá van öntve. Egy szép férfi szép ruhában azért nem hülyeség vasárnap este a tévében, szóval nem csak úgy simán kellemes a szemnek, hanem médiatudományi alapon is indokolt a fain külcsín. Okos. A műsor még mindig két és fél órán át tart, viszont itt már érződik a fellépők számának csökkenése, így a műsor szövete kezd feszülni, ahogy ráhúzzák a műsoridőre. Több idő jut a műsorvezetőnek, a zsűrinek, az összekötő filmeknek és természetesen a reklámnak. Tilla parádés az impulzusszerű kinyilatkoztatásokban és kontrázásokban, viszont ha több mondaton keresztül kell fenntartania az érdeklődést, a Till-szindróma hatása gyengülni látszik. Kissé megint rekedtes a hangja, de annyira azért nincs letörve, mint két adással ezelőtt. Jöhet a szakmai mérőszámokért felelős négyes, kezdek igazán hálás lenni Claudiának, hogy minden adásban más a haja, kellemes érzés ránézni.

Baby Gabi kapja lehetőséget, hogy berobbantsa a showt. Pukk. Egy megafonnal ugrálva csábít minket a kilencvenes évekbe, már azokat, akik menni akarnak, én mondjuk mennék, a műsor tervei alapján egy Kozmix partyra, de ehelyett valami  őrületes Pa-Dö-Dö VS. Emergency House csata közepébe csöppenek. Gabiról nekem itt beugrik a terminátor kettőből a higanyforma, néha ez dudorodik ki belőle, néha az. A haja meg hidrogénezett UFO Zsolti, összességében végül is olyan, mintha a kilencvenes évek magyar rave szcéna kulcsembereinek tömegszerencsétlenségét mutatnák egy közös hakni buszbalesete után. Mármint nem annyira szomorú, csak hát úgy össze vannak folyva az arcok. A hang szinte sehol nincs meg, a ritmus ímmel-ámmal oké, de az energikus ugrálása az elborult vizuállal és a takarítónőszerű dj-vel annyira szürreális, hogy egészen leköt ez a bizarr trip. Claudia is elkapja ezt a fonalat, bélyeggyűjtemények elnyalásáról anekdotázik, időben pontos is a drogtörténeti értekezése, de amennyire nekem megvan, Kozmixra mégiscsak a Hubertus-spuri tengelyről választottak kémiai támogatást a régi cimborák. Én nem, én megittam hat sört, és mentem Rémemberre az FMK-ba. Az megvan valakinek?

A Rocky sorozat negyedik részének híres betétdalával idézi a nyolcvanas éveket Győző. James Brownt formázza meg, és az Amerikában élésről krákog szuperlatívuszokban. Első ránézésre fekete Elvis, hangja Király L. Norbert első szárnypróbálgatásait idézi. KLN később egyébként más formában is megidéződik a műsorban, vajon mi lehet vele, üzenni akar nekünk, vagy ilyesmi? Győző magassarkúban előadott tánca egész menő, hangja is olyan, mintha whiskyben és füstben nyomorította volna évtizedeken keresztül. Azért játszásiból most világszínvonali kontextusban is megvizsgáljuk az előadást, és akkor azt látjuk, hogy egy ötcsillagos las-Vegasi szálloda szilveszteri revüműsorában a nyolcadik másodpercben távolítja el a porondról a színpadmester egy ún. pörgő rúgással. Térjünk most vissza a lokálvalóságba, és akkor a mi saját etalonjainkhoz képest vizsgálva teljesen oké, önmagához képest pedig kifejezetten erős előadás volt. Szórakoztató. A zsűri már öniróniával is operál a nagy lazaságban, lassan ingoványos területre tévedhetnek.

Peter Srámek következik, a KFT-től énekli az Afrikát. A hangszín és a hangmagasság nincs távol a saját világától, ezért egyből fogadni mertem volna, hogy ismét óriási lesz. Sajnos nem volt az. Jó volt, de ennyi. Kisebb megingások különböző hangmagasságokon, egy helyen szövegtörés. Az eddig olyan szépen kigyakorolt kiejtés most kissé sorjás, nincsen lecsiszolva. A látvány statikus, csak egy igazi makákó katatón bólogatása ad némi dinamikát és tölti meg szerényen élettel ezt az állóképet. A vizuális falon afrikai naplemente, de ezt most akár kartonból is kivághatták volna, nem rontott volna az összképen. A zsűriből Zoli eljutott oda, ahova mi a múlt héten: Szépen lassan el kell ismerni Pétert. Ez így van, de nem a mai, hanem az összteljesítménye miatt.

A mai műsor egyértelmű csúcsa következik, Wolf Kati megszerzi a stafétát Tóth Gabitól. Olyan erősen adja elő SIA tavalyi slágerét, a Chandelier-t, hogy újra eltörik egy-két mécses. Átveszi még az eredeti ének falzettjeiben háborgó hisztérikus elhalásokat is, elképesztő teljesítmény. Igen, néhány hang az alsó tartományban nincsen a helyén, de az egész annyira egyben van, hogy az valami lenyűgöző. Hozzá tartozik a teljes képhez, hogy az eredeti klip megidézése a berendezéssel nagyon rendben van, a 13 éves Maros-Szabó Réka tánca pedig lehengerlő. Talán ő is kellett ahhoz, hogy kiváló szintig emeljék az előadást. A koreográfia annyira szuggesztív volt, hogy nem nagyon lehet leválasztani róla az énekesi teljesítményt. Talán nem is szabad kettéerőszakolni azt, ami ennyire egybefonódott. Felemelő műsorelem volt. Adásonként van egy-két előadás, ahova besűrítik a szakmai támogatás nagy részét, a többi előadó meg DIY hatású környezetben dúdolgathat. Ma Katinak jutott az erős szupport, és ez szuper döntés volt a műsor készítőitől.

Az vagy amit megeszöl fiam, így mondtad mama, ugye, ezt mondtad régen, az Isten nyugosztaljon. Szóval úgy néz ki, hogy Gáspár Laci megette Will Smith-t, és simán azzá vált. Picit persze nagyobb lett, mert ott volt már az eredeti testének is a mérete, és összeadódtak. Mindegy, eléggé jól sikerült az átváltoztatás. Laci a felkészülést bemutató filmjében azt próbálja elhitetni velünk, hogy ő még nem rappelt. Erre vajmi kevés esélyt látok, de ha így is van, nem számít. Tudjuk milyen time lakik benne. Arra viszont nem számítottam, hogy a hangfekvése és hangszíne tökéletes a kilencvenes évek rapbetéteihez. Valakire annyira hajaz a hangja, de nem jöttem rá, remélem, hogy Önök kommentben megmondják. Jóféle a koreográfia is, pontos és laza egyszerre. A sárkánymaszkos forma jelenléte nem volt túl irritáló, de hogy ő nem kap rétest estére, az hétszentség.

Magyarország egyik One Hit Wondere következik. A kilencvenes évek végén egy Pain nevű kíváncsi ember a szexről meg a szerelemről kérdezett alapvető dolgokat a rádióban elfúló hangon, de annyiszor visszajátszották ezt a betelefonálást, hogy az emberek végül rájöttek, hogy ez egy dal. Pedig lehetett volna egy leszakadt kistérségi zsákfalu iskolájának ötödik osztályából kiebrudalt tizenhat éves munkanélküli ifjú őszinte érdeklődése is. Szóval most valaki előtúrta ezt a pompás korongot, és odaadták Rácz Gergőnek, hogy pörgesse meg, de keményen. Mit ne mondjak, keményen megpörgette, szuper volt. Ez a préselt kásás sóhajrap, amiben például Dopeman is utazik, csodálatosan meg volt csinálva. Itt jött vissza egyébként KLN, és Gergő szájmozgása felett vette át ideiglenesen az uralmat.  Ha ennél komolyabban vette volna Gergő a szerepet, teljesen hiteles lett volna. Így inkább paródia jellege volt, de annak is első osztályú. Tanár Úr itt egy annyira releváns és a valóságra reflektáló megjegyzést tett, hogy a történelmi hűség kedvéért ezt most jegyezzük le. Elmondta, hogy mennyire kellett ez a feloldozás a Kati utáni katarzisból. Tökéletes a megfigyelés!

Jön a végjáték, Gabit most visszaléptették a fináléból, és utolsó előttiként áll színpadra Lovasi Andrásként. Mindenkinek megvannak a korlátai, és Gabinak ennél nehezebb feladatot nem is tudom, hogy lehetett volna-e adni. Fogalmam sem volt, hogy mit tud majd kezdeni a dallal, a baj csak az, hogy az előadás után sincs róla fogalmam. Ide varázspálca kellett volna, valami mágia. Ez kívül esett a megvalósíthatósági tartományon. Mintha egy pontyot kértünk volna meg japánul arra, hogy faragjon arckrémből egy alt furulyát. Gabi Lovasisan nézett ki, tudta a szöveget, és hát nagyjából ennyi. Kispál András viszont életében nem volt ilyen jó bőrben. Ezzel a dallal nem lehetett mit kezdeni, Gabi azért kezdett vele valamit, de hogy igazából mit is, az az ő titka marad örökre.

Csobot Adélé a megtisztelő szerep, hogy végső energialökést, vagy kellemes lecsengést adjon a műsornak. Éder Krisztián fotóművész két dalát kellett egybegyúrnia és előadnia. A testalkat és a szemüveg stimmelt. Adél hangszínei eléggé be vannak tokozódva, nincs meg az az adottsága, hogy a hangját tetszőlegesen elváltoztassa, akárcsak szimbolikusan is. Azaz se. Nem is értem, hogy az utolsó két feladattal mi volt a műsor szerkesztőinek a célja. Adél eltáncolta elég jól a koreográfiát, és hozta a kötelezőt – de egyáltalán nem sokat. Filigrán, vidám, aranyos, jól mozog, és nem feszül rá a dolgokra. Ez most elég volt ahhoz, hogy – éppen – ne essen ki, de ha csak ilyen minőségű éneklésekből állna ez a műsor, akkor nem is lenne ez a műsor.

A pontozás végre nagyobb szórást mutatott, a közönség szavazott, aztán újra szavazott, és egyértelműen Baby Gabi búcsúzik a Sztárban Sztártól. A mai volt a leggyengébb előadása a műsorban, viszont most mutatta meg, hogy van tartása, és nem omlik össze a láthatóan túl magas léc előtt, inkább vidáman odarohan, leveszi, hadonászik vele, kiabál egy megafonba és csinálja a showt.

Ez az adás ma önmagát tartotta össze, nem pedig az egyes énekesek kiemelkedő teljesítménye. Stabil volt, szerethető, vicces. A zsűri teljesen be volt lazulva, ami alapvetően jól áll a műsornak, de néha már parttalanná kezdett válni a jópofizás, és az hamar vissza fog csapni. Ma egyedül Wolf Kati nyújtott éneklés terén értékelhető teljesítményt. A többiek meg, ha akartak volna se tudtak volna, mert vagy nem is volt ének a feladatukban, vagy teljesen karakter- és hangidegen dalokat kaptak. Ezekből biztos levonódnak odabenn a konzekvenciák, és van még a műsorban további potenciál. De ha nincsen, akkor is vígan elpöfögünk karácsonyig.

Dalok pontszámai, az előadás sorrendjében: