A Balatont megkerülő nosztalgia gőzösre hajazó vonaton zötykölődő Willt és Chiyot látjuk, akik Hannibal által megnyomorított kis életükről diskurálnak. De elég vontatottan ám. Az alaposan megfontolt és indokolatlanul sok hatásszüneteket hagyó mondatok konzekvenciája, hogy Chiyo nincs annyira ráfeszülve a gyilkolászásra, hisz nem magát látja maga előtt, amint Mischa Lecter gyilkosát egy lerágott madárcsonttal újra és újra megöli, hanem Willt. Hoppáré! Kiderül még az is, hogy Chiyo már árvaként találkozott Hanniballal, akinek akkor már se anyja, se apja nem volt. Olyan volt, mint egy oroszlánkölyök. Az oroszlánkölykök meg felnőnek ugye és vadállatok lesznek, tapint ár a lényegre Will. Úgy van. Erre jön egy tanulságos anekdota, amit rá lehet húzni Will és Hannibal kapcsolatára, hogy vannak csigák, akik túlélik valamilyen madár emésztését, amelyek így a bestia gyomrában a fél világot beutazva találkoznak újra a természettel. Ezzel párhuzamosan Hannibal egy kis csigát és konyakot prezentál Bedeliának. Naná, hogy Willről beszélgetnek, aki épp a meghasonlás útján agonizál.

Nick agyig tolt napgépben a medencében áztatja a drogos testét, Travis fut egyet a napi cardio jegyében, Chris a tetőn tolja a vlogolást, hogy 9 napja lett a kis kertvárosból wannabe koncentrációs tábor, eközben Lou Reed Perfect Day meg playing in the distance. Épp gyogyósra svenkeli magát Chris egy-két ütősebb snitt kedvéért, amikor meglátja, hogy valaki a kerítésen túl fényjelezik neki. Azt meg hogy? Hisz azt mondták a kommandósok, hogy a kerítésen túl mindenkit halomra gyilkoltak, azaz megtisztították a terepet. Ezek szerint vagy hazudtak vagy slendrián munkát végeztek a Soldierek.

Ha Ragnar Lothbrok tudna énekelni, akkor nem azt énekelné, hogy „New York, New York”, hanem azt, hogy „Párizs Párizs”. Ugyanis a tengerparton fekszik Athelstannal, és homokból épített Párizs mellett tervezgeti a nagy hódítást. A Szajna szigetén álló várat magas és széles falak veszik körül, Athestan szerint bevehetetlen. De Ragnart ez csak még jobban felajzza.

A viking sereg hazafelé tart Wessex-ből, és fixációja jeléül Ragnar ismét Párizsról faggatja Athelstant. A néző ennek a felfokozott érdeklődésnek csakis örülhet, hiszen ez egy remek ostrom ígértetét hordozza magában, amit filmen látni mindig öröm. Athelstan tehát mesél és mesél az óriási falakról, meg a szigeten álló városról, a márványból és kőből épült házakról, templomokról, és a rengeteg gyönyörű nőről.

Na, jó, oké, első pillantásra én is azt mondtam erre a Sherlock részre, hogy WTF, ez mi ez?! De azóta megnéztem már jó párszor, és arra jutottam, hogy ez bizony egy nagyon jól kidolgozott, humoros és izgalmas Sherlock rész, amelyben Benedict Cumberbatch egy szereppel mutathatja meg, milyen sokoldalú színész. Az epizódot egyébként hárman írták: a bűnügyi részeket Mark Gatiss (Mycroft), a legénybúcsút Stephen Thompson (neki köszönhetjük a Reichenbach Fallt is), Sherlock esküvői beszédét pedig Steven Moffat. Merthogy esküvő lesz itt mindjárt, A négyek jelét csak nyomokban tartalmazza az epizód. Igaz, lesz benne Sholto őrnagy és mérgezett nyíllal támadó törpe, csak kicsit máshogy. De akkor lássuk!

Ez a rész is mozgalmasan indul: Lestrade már vagy három éve üldöz egy profi bankrabló bandát. Az ember persze azt hinné, it’s not his division, de hát, végül is, amikor Moriarty kirabolta a Bank of Englandet, akkor is Lestrade eredt először a nyomába, szóval nem szólhatok semmit. Csak az a baj, hogy ez a banda tényleg jó, az aranytömbök egyre-másra tűnnek el, Lestrade szegénykém meg csak rugdossa a kocsija kerekét, és üvöltözik Donovannel, hogy „tetten kell érnünk őket”. (Igen, Donovan az előző részből hiányzott, de most visszatért, és nem, nincs lelkiismeret-furdalása, hogy „a halálba kergette” Sherlockot.) És csodák csodájára a rugdosós-üvöltözős módszer működik: tetten érik a bandát. Lestrade két centivel a föld fölött lebeg örömében, Donovan pedig annyira boldog, hogy azt mondja neki, hogy főnök, pedig ilyet nem szokott. Még pár perc, és Lestrade rajtaüthet a bandán, ez az ő nagy sikere. Csak egy zavaró momentum van: Lestrade az utóbbi két percben, amíg Donovan oldalán sétált a rég megérdemelt dicsőség felé, kapott vagy húsz smst. Na, vajon kitől? Persze, hogy Sherlocktól. A nagy detektív azt írta a (szerinte) kis nyomozónak, hogy „segíts, kérlek!”. SEGÍTS! KÉRLEK! Sherlock segítséget kért valakitől. Donovan és Lestrade arca is elsötétül. Donované azért, mert látja már, hogy a főnöke most fog itt hagyni csapot, papot, dicsőséget, hogy segítsen egy idiótának (Donovan még mindig utálja Sherlockot, de hát, ezért szeretjük). Lestrade-é meg azért, mert Sherlock veszélyben van. Leírta, hogy segíts, kérlek! Lestrade már üvölti is bele a telefonjába, hogy erősítést kér a Baker Streetre, és rohan! Kit érdekel most a bűnbanda, amikor Sherlock… amikor Sherlock… amikor Sherlock a számítógépe előtt ül, és káromkodik. Ő lesz ugyanis John tanúja John és Mary esküvőjén, de a beszédéből még egy szót nem tudott leírni. Nehéz dolog írni, hiába. Esetleg Lestrade tud valami vicces történetet Johnról? Ezért hívtál ide, te barom, ezért hagytam ott a bankrablókat?! És még a keresztnevemet sem tudod! Lestrade magából kikelve ordibál, és fojtogatja Sherlockot, miközben az erősítésként hívott helikopterek köröznek a Baker Street felett. Vége a sorozatnak. Ja, nem, bocsánat. A helikopterek tényleg köröznek, de Lestrade csak ideges-lemondóan sóhajt egyet. És jön a főcím.

Az éjszaka közepén Carrie arra ébred a kórházban, hogy az egyik beteg iszonyú hangosan sikítozik. Mikor a hang forrása után indul látja, hogy fiatal betegtársnőjét vagy fél tucatnyian fogják le és épp bekábítják egy jól irányzott injekcióval. Az egyik akciózó ápolóval farkasszemet néz, úgyhogy gyorsan visszaszalad szobájába, ám a tag utána trappol. Megkérdi, hogy minden rendben van-e, mire ő kényszeredett igennel válaszol.

Másnap a CIA-nál Fara jelentést tesz Saulnak a terrorista-fizetésátutalásokból lenyúlt rész utáni nyomozásról – ezt beszélték meg múltkor, hogy csak ketten tudhatnak arról, mit kutat a lány. Nos, elég kacifántos pénzmosási módszert fedezett fel. Mikor a terroristalóvé megérkezik Caracasba, valaki akkor csíp le belőle egy kis részt, csupán öt százalékot, de az elmúlt 10 év alatt ez is 45 millió dollárt jelentett. Minden hónap harmadik péntekén veszik le, átváltják kis címletekre, ami így meglehetősen nagy pénzhalom lesz, szó szerint raklapok. Ezeket teherautókra rakják és az Estadio Capital stadionba szállítják, ahol másnap úgy számolják el, mint az aktuális focimeccs bevételét. Az még senkinek nem tűnt fel, hogy ez alapján egyes meccsekre több jegyet adnak el, mint ahányan a stadionba beférnek.

Az évad utolsó része percre onnan folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Gibson a gyilkosság helyszínére érkezik, ahova már komoly csapat vonult ki, de van egy jó hír: az áldozat állapota, bár kritikus, de még él! Spector menekülés közben egy tóhoz ér, ahová bedobja a gyilkossághoz használt ollót, majd mivel kutyákat hall, úgy dönt ő is a vízben közlekedik tovább.