Oké, az a helyzet, hogy a Special hogyvoltjával elcsúsztam, de már készül, utána pedig jön a 4. évad is. Addig is nosztalgiázzunk egy kicsit. A BBC még 2013 karácsonyán mutatott be egy hétperces, mini Sherlock epizódot, amely a várva várt 3. évadot vezette föl. Ennek a hét percnek a hogyvoltja következik most. De előtte, egyedül álló módon, lássuk magát az epizódot!

Hogyvolt a tovább mögött!

John megnősült, Sherlock szomorú. Minden megváltozott, így értünk el a Sherlock 3. évadának 3. részéhez, ami egyben évadzáró epizód is. Hogy is volt?

Bizottsági meghallgatás zajlik éppen. Charles Augustus Magnussent, akiről még nem sokat tudunk egy szigorú és határozott nő bombázza kérdésekkel. A kérdések középpontjában az áll, hogy Magnussen úr, mint nagyhatalmú újságtulajdonos, befolyásolta-e valaha a brit miniszterelnök döntéseit. Magnussen úr és a brit miniszterelnök ugyanis igen jóban vannak, ez tudható. Az egyik bizottsági tag azzal próbája támadni Magnussent, hogy nem elég, hogy ő egy pénzes újságtulajdonos (tehát magánszemély, nem politikus), de még külföldi is, így aztán csak ne barátkozzon a brit miniszterelnökkel.

Magnussen mindvégig hideg és nyugodt marad, sokáig még a szemüvegét sem feszi föl, így aztán alig látja kérdezőit. A férfi egészen biztos benne, hogy ő nem befolyásolta a brit miniszterelnököt. Miért is tette volna? A bizottság tagjai már egyre idegesebbek, amikor Magnussen fölteszi a szemüvegét, és nemcsak a tiszta, éles képet látja hirtelen, de még annál is többet. Igazi Google Glass ez, kérem szépen. Ott van rajta minden adat a bizottsági tagokról, és ott van minden gyenge pontjuk is. A bizottsági elnök, a szigorú nő adatai között például ez világit pirossal: FÉRJ. Ohó, Charles Augustus Magnussen nem más tehát, mint a zsarolók királya.

Na, jó, oké, első pillantásra én is azt mondtam erre a Sherlock részre, hogy WTF, ez mi ez?! De azóta megnéztem már jó párszor, és arra jutottam, hogy ez bizony egy nagyon jól kidolgozott, humoros és izgalmas Sherlock rész, amelyben Benedict Cumberbatch egy szereppel mutathatja meg, milyen sokoldalú színész. Az epizódot egyébként hárman írták: a bűnügyi részeket Mark Gatiss (Mycroft), a legénybúcsút Stephen Thompson (neki köszönhetjük a Reichenbach Fallt is), Sherlock esküvői beszédét pedig Steven Moffat. Merthogy esküvő lesz itt mindjárt, A négyek jelét csak nyomokban tartalmazza az epizód. Igaz, lesz benne Sholto őrnagy és mérgezett nyíllal támadó törpe, csak kicsit máshogy. De akkor lássuk!

Ez a rész is mozgalmasan indul: Lestrade már vagy három éve üldöz egy profi bankrabló bandát. Az ember persze azt hinné, it’s not his division, de hát, végül is, amikor Moriarty kirabolta a Bank of Englandet, akkor is Lestrade eredt először a nyomába, szóval nem szólhatok semmit. Csak az a baj, hogy ez a banda tényleg jó, az aranytömbök egyre-másra tűnnek el, Lestrade szegénykém meg csak rugdossa a kocsija kerekét, és üvöltözik Donovannel, hogy „tetten kell érnünk őket”. (Igen, Donovan az előző részből hiányzott, de most visszatért, és nem, nincs lelkiismeret-furdalása, hogy „a halálba kergette” Sherlockot.) És csodák csodájára a rugdosós-üvöltözős módszer működik: tetten érik a bandát. Lestrade két centivel a föld fölött lebeg örömében, Donovan pedig annyira boldog, hogy azt mondja neki, hogy főnök, pedig ilyet nem szokott. Még pár perc, és Lestrade rajtaüthet a bandán, ez az ő nagy sikere. Csak egy zavaró momentum van: Lestrade az utóbbi két percben, amíg Donovan oldalán sétált a rég megérdemelt dicsőség felé, kapott vagy húsz smst. Na, vajon kitől? Persze, hogy Sherlocktól. A nagy detektív azt írta a (szerinte) kis nyomozónak, hogy „segíts, kérlek!”. SEGÍTS! KÉRLEK! Sherlock segítséget kért valakitől. Donovan és Lestrade arca is elsötétül. Donované azért, mert látja már, hogy a főnöke most fog itt hagyni csapot, papot, dicsőséget, hogy segítsen egy idiótának (Donovan még mindig utálja Sherlockot, de hát, ezért szeretjük). Lestrade-é meg azért, mert Sherlock veszélyben van. Leírta, hogy segíts, kérlek! Lestrade már üvölti is bele a telefonjába, hogy erősítést kér a Baker Streetre, és rohan! Kit érdekel most a bűnbanda, amikor Sherlock… amikor Sherlock… amikor Sherlock a számítógépe előtt ül, és káromkodik. Ő lesz ugyanis John tanúja John és Mary esküvőjén, de a beszédéből még egy szót nem tudott leírni. Nehéz dolog írni, hiába. Esetleg Lestrade tud valami vicces történetet Johnról? Ezért hívtál ide, te barom, ezért hagytam ott a bankrablókat?! És még a keresztnevemet sem tudod! Lestrade magából kikelve ordibál, és fojtogatja Sherlockot, miközben az erősítésként hívott helikopterek köröznek a Baker Street felett. Vége a sorozatnak. Ja, nem, bocsánat. A helikopterek tényleg köröznek, de Lestrade csak ideges-lemondóan sóhajt egyet. És jön a főcím.

2014. január elsején a BBC végre vetíteni kezdte a Sherlock várva várt 3. évadát. (A Many Happy Returns című miniepizódot, ugye mindenki látta? Szemérmetlen önreklám, tudom, bocsánat. A miniepizód minihogyvoltja egyébként: Sherlock közeledik.) Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy most már legyen a 3. évadról hogyvolt is. Vágjunk bele!

Az epizód sem indul lassan, Sherlock sírkövét látjuk, halljuk, ahogy John fölordít: „Sherlock!”, majd látjuk is a híres jelenetet. Sherlock a tetőn, könnyeivel küszködve búcsúzik Johntól. De mi történik közben a háttérben? Szorgos kezek lehozzák a tetőről Moriarty hulláját. És ez még csak a kezdet. Profi módon rátesznek egy Sherlock álarcot is, hogyha ott fekszik majd a járdán véresen, és John fölé hajol, akkor minden teljesen hihető legyen. Eközben Johnt elüti a biciklis, Sherlock pedig egy bungee jumping kötél segítségével berepül a kórház ablakán Mollyhoz. Ekkor természetesen Sherlock fölborzolja göndör fürtjeit, mert a jó megjelenés minden helyzetben fontos. Utána pedig megcsókolja Mollyt. De úgy, hogy Molly nem kap levegőt. No meg, a rajongó(lányok) sem. Ekkor John már ébredezne, de jön Derren Brown (ennek az angolok biztosan nagyon örültek), és egy kicsit még álomba ringatja, hogy a szorgos kezeknek legyen idejük kihozni az utcára Moriarty elmaszkírozott holttestét, és mindent elrendezni körülötte. John magához tér, csakhogy megint elájuljon, amikor meglátja halott barátját. Mi persze látjuk, ahogy az élő eleven Sherlock kisétál a kórházból.

Hülyeség! Mondanátok erre Ti? Lestrade felügyelő is így gondolja. Merthogy az egész fenti jelenetet Anderson mesélte Lestrade-nek. Andersont, akit annyira imádtunk utálni, annyira mardossa a bűntudat, hogy a halálba kergette a zseniális Sherlockot, hogy időközben szakállt növesztett, és napjait azzal tölti, hogy különféle elméleteket gyárt arról, hogyan élete túl Sherlock a zuhanást. Azaz Anderson lett az Első Számú Sherlock Rajongó, Aki Hisz Sherlock Holmesban. Anderson bűntudatát csak növeli, hogy közben persze kiderült az igazság: Sherlock nem volt csaló, Jim Moriarty valóban létezett, veszélyes bűnöző volt.

A következő jelenet, amelyben John Sherlock sírjánál áll bánatosan, két dolog miatt fontos: kiderül, hogy Johnnak barátnője van, valamit az is, hogy – John, nem a barátnője – bánatában bajuszt növesztett, ami nagyon rosszul áll neki.

Közben már egy ősember külsejű ember fut, valahol Szerbiában, egy sötét erdőben. Hőkamerával fölszerelt helikopterek és katonák üldözik, el is fogják mindjárt. Indul a kínvallatás. (Nekem erről a jelentről egyébként mindig a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült Little Favour című kisfilm jut eszembe, de tudom, túl nagy rajongó vagyok.) Sherlock – mert persze ő az ősemberkülsejű egyén – csak úgy menekül meg a még nagyobb kínoktól, hogy megmondja a vallatójának, ha most hazamegy, ágyban találja a feleségét a szeretőjével. A vallató elrohan, és előlép az árnyékból Mycroft. Persze, hogy az idősebbik Holmes fivér két perc alatt magas rangú szerb katonatisztté változott. Mi az neki, ha egyszer haza kell végre vinnie az öcsikéjét a Baker Streetre, mert Londont terrortámadás veszélye fenyegeti. Olyan terrortámadásé, amelyet csak Sherlock akadályozhat meg. Jöhet a főcím.

Sherlock utolsó kalandja ez a 2012-es évben, becsüljük meg nagyon jól, mert kb. jövő ilyenkor látunk legközelebb új epizódot a sorozatból, értem én, hogy a jó dolgokra várni kell, de rohadtéletbe akkor is. Na kezdjük, komor szürkésre komponált képben Johnt látjuk a pszicholótusánál, akit hónapokig hanyagolt, és pszichónéni most persze tudni akarja, miért tért vissza hozzá pont most. A láthatóan teljesen összezuhant John kínok között végre kinyögi azt, amit rohadt szemétség egy évadzáró első jelenetben bemondani, hogy „azért, mert a legjobb barátom, Sherlock Holmes halott”. És most van másfél óránk, hogy feldolgozzuk ezt az információt, és megtudjuk, hogy jutunk el ehhez a jelenthez az epizódban, ami a The Final Problem című Conan Doyle történetet dolgozza fel, hmm.

Visszamegyünk picit az időben, Sherlock és John pózolnak egy sajtótájékoztatón, az egyik szolid lelkesedéssel, enyhén feszengve, a másik láthatóan a halál nemiszervére kívánja a teljes újságíróseregletet, és erősen próbálja megőrizni a civilizált viselkedés látszatát. Az apropó egy eltűntnek hitt Turner festmény, a Reichenbach vízesés megkerülése, amit Sherlock derített fel, és ezzel megalapozta sztárdetektívi státuszát, innentől kezdve semmi nem menti meg attól, hogy a bulvárlapok állandó szereplője legyen. Volt még emberrablási ügy, körözött bűnöző elkapása, meg hasonló apróságok, mindegyiket sajtótájékoztató, ajándékozás, kényszerű fényképezkedés, és összeszorított foggal való tűrés követi, John fegyelmezi országos cimboráját, és röhög az ajándékokon. A legjobbat a Scotland Yard dobta össze Lestrade felügyelő vezényletével, vettek kedvenc külsős munkatársuknak egy „Sherlock Holmes” sapkát, amit az ünnepelt némi pszichológiai kényszer hatására fel is vesz, megvannak a másnapi címlapfotók, köszi.

A Nő megvolt, akkor vágjunk bele Sherlock második kalandjába ebben az évadban, A sátán kutyájának feldolgozása lesz, lássuk, ezt hogy sikerül egyéni ízzel fűszerezni. Sherlcok talpig véresen és egy disznóvértől csöpögő szigonnyal állít haza, mire John unottan felvonja a szemöldökét, mi tartott eddig? Ja, hogy metróval kellett jönni, mert a taxisok nem szeretik, ha összevérezik a kárpitot? Ez valahol érthető. Az eset amúgy pipa, nem is tudjuk meg, mi volt az, amit egy disznó felnyársalásával kellett megoldani- talán jobb is így mindenkinek- jöhet a következő, de gyorsan, mert Sherlock már az elvonási tünetektől szenvedve módszeresen amortizálja le a lakást. Vagy nyomozás vagy cigaretta, esetleg a kettő együtt, ami nélkül már nem bírja tovább, a lényeg, hogy John az egyikről letiltotta, a másikkal meg nem tud mit csinálni, ha nem jön. Nézzünk rá a honlapra, semmi érdekes? Á, csak egy eltűnt világító nyúl, és pár szomorú sor egy kétségbeesett kislánytól, kevés ez ahhoz, hogy Sherlock adrenalinszintje megemelkedjen, jöjjön már valami rejtélyes öngyilkosság-sorozat minimum.

Sherlock 2. évad, mostantól az m1-en is, nem kell an angol nagybácsinak írogatni, hogy vegye már fel a BBC1-ről és küldje el, és lehetőleg szerkesszen hozzá feliratot is, mert itt van magyarul, és aki eddig nem tette volna, KÖTELEZŐ nézni. Bírom én Guy Ritchie-t is, meg a Robert Downey Jr.-Jude Law párost is, na de amit a Moffat-Gatiss duó művelt az eredeti Sherlock Holmes történetekkel, az valami igazán páratlan és eredeti. Hasonló éltetéseket már olvashattatok a sorozatról száz meg száz helyen, ezt most abba is hagyom, vágjunk inkább bele a hogyvoltba. 2. évad nyitójelenet, nagyon szimpatikus módon nem szívatnak minket idegesítő időugrásokkal, másodpercre pontosan ott vesszük fel a fonalat, ahol nagyon pofátlan módon eldobták az előző évad végén. Az elhagyott uszodában, ahol Sherlock és ősellensége, Moriarty masszív verbális flörtölés után néznek farkasszemet egy némileg rendhagyó mexican standoff keretein belül. Jim lazán zsebre tett kézzel vigyorog, mialatt mesterlövészekből álló kis magánhadserege jópár fegyvert szegez Sherlockra, és a sarokban kucorgó John Watsonra. Van még egy robbanószerrel bélelt pufidzseki is, amit a jó Jim aggatott szegény Johnra szintén az előző évad végén, (mialatt ő persze makulátlan Westwoodban feszít) és úgy dönt, a jófiúknak csak nem kéne élve kijutni ebből az uszodából, mert az az ambiciózus terrorista és pszichopata karrierjére nézve nagyon kedvezőtlen lenne.

Sherlock ekkor húz valami olyat, ami még Moriartyt is megizzasztja egy egészen picit, a fegyvert a robbanószerre szegezi, és ebben a szent pillanatban ért véget az első évad ugye, eddig tudtuk, na hogy fogtok innen kikerülni élve mindhárman, hogy legyen miről szólnia a 2. évadnak? Hát úgy, hogy megszólal a Bee Geestől a Stayin' Alive. Moriarty zsebében. Telefon, rohadt bosszantó, hogy pont most, de egy bűnöző zseni soha nem pihenhet. Fel kéne venni, amihez Sherlocktól engedélyt kér, és ha valaki ezek után azt mondja, hogy nem az Andrew Scott által alakított Moriarty az egyik legzseniálisabb főgenya, akit tévében valaha láttunk, az ne kerüljön a szemem elé soha. És ez az a hívás, ami a vidám fiúk bőrét megmenti, valaki nagyon izgi ajánlattal élhetett a vonal másik végén, mert Jim hajlandó otthagyni Sherlockot és országos cimboráját ezek után, a telefonban meg megjegyzi, hogy ha a hívó fél hazudik arról, ami a birtokában van, megnyúzza és cipőt csinál a bőréből. John végre kifújhatja a levegőt, Sherlock azon filózik, ez mi volt, és ki lehetett a titokzatos hívó, na ez minket is érdekel, de vágás után már meg is tudjuk. Piros karmú kéz teszi le a telefont, egy átlátszó csipkeruha, tanga, ostor, és egy lekötözött nő a hálószobában, aki kéjes hangon nyögi, hogy „nagyon rossz kislány voltam, Ms. Adler", ő igen, ez nagyon jó buli lesz.

Sűrű résznek nézünk elébe, vágjunk is bele gyorsan. A nyitójelenetben Minszkben vagyunk, egy sötét, hideg teremben, ahol egy fickó épp Sherlockot akarja meggyőzni, hogy húzza ki a csávából, miután hirtelenfelindulásból meggyilkolta a barátnőjét. Holmest nem érdekli az ügy, viszont nagy lelki nyugalommal javítgatja ki a fickó angolját. Főcím, ebben az évadban mindössze harmadszor, de utoljára :( Ezután Holmest otthon látjuk a Baker Streeten, szokásos jólöltözöttségével ellentétben pizsamában-fürdőköpenyben, egy fotelben elnyúlva. Halálosan unatkozik, és ezért egy revolverrel lődözve kirajzolja a tapétára sárga festékkel felmázolt smiley-t.

Az érkező Watson kiakad a lövöldözésen, és, hogy csak egy emberi fejet talál a hűtőben, kaját nem - Sherlock a nyál sűrűsödését méri a halál beállta után. Kiderül, hogy Holmes felfedezte a doki blogján megjelent Study in Pink sztorit, ám nem tetszik neki az írás, ami bizonyos gyengeségeit is felfedi - Nézd, nem érdekel, hogy ki a miniszterelnök... vagy mittudomén... ki kivel alszik... - Vagy, hogy a Föld kering a Nap körül... - Ne kezdjük megint. Ez nem fontos. Mert a lényegtelen információkat törölte az agyából (“harddrive-járól”), mert csak azt éri meg odatenni, ami tényleg hasznos. - De ez a Naprendszer! - Ó a pokolba! Mit számít?! Szóval a Nap körül keringünk. Ha a Hold körül tennénk, vagy körbe-körbe a kertben, mint egy játékmackó, az sem jelentene különbséget! Hihetetlenül jó jelenet az egész. Neki csak a munka számít, mert anélkül berohad az agya - munka meg most nincs. Be is vágja a durcát, befordul a kanapén. Watson idegesen elrohan, helyette Mrs Hudson érkezik, akinek Sherlock szintén elpanaszolja, hogy minden csendes, nyugodt és békés, mennyire gyűlöletes már ez. Mrs Hudson megnyugtatja, hogy majd csak lesz egy szép kis gyilkosság, az majd felvidítja - ám ekkor távozóban felfedezi a leamortizált falat, és kilátásba helyezi, hogy hozzáírja a bérleti díjhoz. Holmes elvigyorodik - és ekkor egy hatalmas robbanás betöri az ablakokat és a földhöz vágja a detektívet, csak a por száll és a riasztók szólnak.

Távol-keleti zenével indulunk, víz csorog egy kis agyag teáskannába - fiatal kínai lány tart bemutató teaceremóniát a múzeum látogatóinak és elmeséli, hogy némelyik kanna 400 éves, azért nem száradtak ki és maradtak meg szépen, mert folyamatosan főzik benne a teát. Utóbb egy enyhén lúzer kinézetű srác próbálja randira hívni a lányt, nem sok sikerrel. Zárás után a lány a múzeum raktárában pakolgat, szál egyedül természetesen, amikor fura zajt hall. Elindul megnézni, mi az, lehúz egy rejtélyesen lebegő lepedőt egy magas szoborról, majd halálra vált arccal lefagy, mi pedig megnézzük a főcímet. Watsont látjuk, amint egy szupermarket pénztáránál fizet, illetve csak szeretne, mert a leolvasó készülék nem akar együttműködni vele, utóbb a kártyáját sem fogadja el. A doktor utóbb megunja és idegesen hagyja a francba az egészet. Mindeközben vágóképeken Sherlockot mutatják, aki otthon egy burnuszos-kardos alakkal viaskodik, forognak-pörögnek, az idegen leszorítja, ám ő egy jól irányzott rúgással szabadul (Watson a boltban szerencsétlenkedik), végül Sherlock kiüti az ellenfelét és leporolja a zakóját. Mire Watson hazaér, Holmes már egy fotelben ücsörög, meg is kapja, hogy egész délelőtt nem csinált semmit. Mivel a dokinak nem sikerült elintéznie a bevásárlást, kölcsönkapja Sherlock kártyáját.

A doki fut még egy kört, majd hazaérve nem túl boldogan konstatálja, hogy Holmes az ő gépén nézi az emailjeit, mert lusta volt bemenni a sajátjáért a szobájába. Watson kimerülten lerogy egy székbe, de ezzel sincs szerencséje, mert ott meg a kifizetetlen számlái fogadják, melyeket undorral félretol, és megállapítja, hogy munkát kell találnia. Sherlock viszont a bankba hívja. Itt egy igazgató fogadja őket, aki amúgy Holmes régi évfolyamtársa és most megbízást szeretne adni neki. Sherlock rögtön megállapítja, hogy a fickó az elmúlt hónapban kétszer is körberepülte a Földet, ám annak gúnyos kérdésére azt feleli, hogy ezt csak a titkárnővel folytatott csevegésből tudja. (Watsonnak utóbb megmagyarázza, hogy a fickó karóráján látszó dátumból.)

A Sherlock című sorozat 2010-ben indult a BBC-n, évadonként mindössze három, egyenként másfél órás résszel. A sorozat újdonsága, hogy most, a 21. században játszódik, és ehhez mérten alakították át a karaktereket, Holmes eszköztárát és a történeteket is. Utóbbiak tulajdonképpen önállóak, nem épülnek szorosa Sir Arthur Conan Doyle írásaira, inkább motívumokat, kikacsintásokat tartalmaznak. Az alkotók kényes határvonalon egyensúlyoznak Holmes modernizálásával, szerintem azonban sikerült eltalálniuk - látszik, hogy a detektív történetein nőttek föl. Noha a sorozatnak van magyar szinkronja (itthon az AXN adta), én az eredeti angol szöveggel néztem - az esetleges fordításbeli eltérésekért előre is bocs. Lássuk hát.

Háborús jelenettel nyitunk, lövések, akna robban, de rögtön ki is derül, hogy ez csak álom, rémálom, melyből Dr. Watson zihálva ébred. Ezután egy kényelmes székben látjuk viszont, vele szemben komoly nő, aki aziránt érdeklődik, hogy halad a doki blogja. Watson rávágja, hogy remekül, amiből a nő simán leszűri, hogy nem írt egy büdös szót sem, majd pszichiáterhez illően igyekszik meggyőzni a férfit, hogy ha már katona volt, és most a civil élethez kéne hozzászoknia, a blogírás nagy segítség lehet. Watson szerint vele nem történik semmi. Főcím. A következő jelenetben egy nő telefonál egy fickóval; vágás, fickó kapszulát vesz be, majd toronyház ablakában haldoklik; feleség sírva beszél férje öngyilkosságáról. Két srác fut az esőben, egyikük hazaindul esernyőért, majd üvegcse, benne kapszulák; újsághír, 18 éves fiú öngyilkos lett. Diszkó, bulizó nőt a társai ott hagyják; konténerek, síró nő üvegcsével-kapszulával; rendőrségi bejelentés, miszerint vélhetően öngyilkos lett. Igen, ez egy sajtótájékoztató, ahol rém bölcsen megállapítják, hogy a legutóbbi esemény nagyon hasonlít a korábbiakhoz és feltehetően összefüggenek. Az újságírókat ez a magyarázat csodák csodájára nem hatja meg, pláne, hogy a kérdéseikre Lestrade felügyelő csak habog és azt a következtetést vonja le, hogy hát akkor van olyan, hogy sorozat-öngyilkosság. ( - Jó, de ha mégis sorozatgyilkossal állunk szemben, akkor hogy védjük meg magunkat? - Hát, ne kövessen el öngyilkosságot.) Itt érhetjük először tetten a sorozat egyik (szerintem) zseniális megoldását, miszerint a telefonokra beérkező sms-eket kiírják a készülékek mellé (engem idegesít amúgy, amikor bármilyen üzenetet a küldő/kapó 'felolvas', narrál nekünk). Watson egy parkban sántikál a botjával, összefut egy régi évfolyamtársával (továbbiakban ÉT). Megtudjuk, hogy a dokit meglőtték, viszont nem igazán tudja Londonban finanszírozni magát a katonai nyugdíjából. ÉT felveti, hogy költözzön össze valakivel, ez olcsóbb, mire Watson - Ugyan, ki akarna engem társbérlőnek? ÉT vigyorog, ma már másodszor hallja ez a szöveget.