Dél van. Persze ez nem azt jelenti, hogy Jack betér a Zöldfába és nyom a fejbe egy marhapörköltet. Áh, a fenét! Jack nem eszik, inni is csak akkor iszik, ha éppen vízben kínozzák, klotyóra se jár, nem tesz semmi olyat, mint a pórnép. Csak megy előre, mint egy buldog. Ő a tökéletes katona, nem a Fan Klód Zsandam. Na, mi is vót múltkor? Jack megint hazavágott egy csomó suttyót, Sugár Bercit is csak visszaette a fene a CTU-ba, Palmer meg úgy vágta ki Sunyi Eric-et a cégtől, mint a mikulást színes papírból. Meg van ugye a Kim-es vonal, de az felejtős.
CTU-ban vagyunk, vagyis ami maradt belőle (valami kormányközeli építési vállalkozó nagyot fog itt kaszálni). Berci még mindig Paula-t keltegeti, nem sok sikerrel. Tony némi vita után lelép ellenőrizni Sayid Ali (terrorista) egyik kapcsolatát. Ez lesz Reza. Aztán előperdül a mocsokból egy tip-top kis titkárnő és Mason kezébe nyom egy telót. Jack az. Már mondja is, mit derített ki: Nina Mayers bízta meg Wald-ot a robbantással. Eladott neki minden infót, még mielőtt bezárták, mint a malacot. Ezt most nem értem… másfél éve ül. Na mindegy, haladjunk. Eldöntik, hogy kihallgatják a nőt, már hozatják is a CTU-ba. Vágás. Lynne közli az elnökkel, hogy az arab ország (nincs neve neki, ezért mától Fuckisztán) nagykövete lassan megérkezik.
Szőkenő a kórházban bóklászik, mikor összefut Megan apjával. Választhat, vagy Pszichoapu szól a rendőröknek és ráverik a gyermekrablást, vagy lekoccol. Ő az utóbbit választja, én meg nem bírtam megállni, hogy ne rakjam be ide ezt a bimbós képet.
Az elnök fogadja Roger Stanton-t, gondolom ez a csávó lesz a Sunyi Eric utódja. Szétivott fejével, meg félig leesett szemhéjával, úgy néz ki, mint egy zombi a Resident Evil-ből, már csak az alulkoordinált mozgás hiányzik. Mindenesetre helyből utálja a fuckisztániakat. Esse nem szimpatikus ember.
CTU. Nagy a nyüzsi, Nina már útban van, mikor megérkezik Jack. „Hübazmeg, ezt mi csináltuk?” arckifejezéssel bámészkodik a romok közt, mikor jön Sugár Berci. Kicsit vitatkoznak, majd Jack elmegy jelentést írni, mert ugye az a legfontosabb most. Hirtelen Paula felriad, persze nem magától. Teletömték minden szarral és még a zsíros kenyeret is infúzión kapta. No de, ha már fent van, Berci odaugrik és elkezd kérdezősködni. „Hová tetted a kódot te szerencsétlen?!”- üvöltené legszívesebben, aztán visszafogja magát, mert mégis csak kultúrlény. Paula úgy motyog, mint akinek a fejére omlott a CTU, de végén csak kinyögi, hol van a cucc. Michelle már meg is találta. Jessz!!! Látod, tudsz te, ha akarsz,- dicséri Berci, de Paula-t ez már nem hatja meg. A dokik még pattogtatják egy darabig a bikázóval, de semmi. Gratulálok… ezt is sikerült kinyírni. Tikk… takk… Tikk… takk…
Kate és Reza hazaérnek. Az örömapa vigyorog a hülye jányán, „na ezért kellett parázni?”. Már Kate is majdnem megnyugszik, mikor betoppan Tony. – Jó napot kívánok! Terrorelhárítás! Egy arab fickót keresek.. Reza Naiyeer vagy hogyhívják. Itt lakik- e? Hoppá! Kate kis híján odapisil a teraszra és „én tudtam, tudtam” arccal néz az apjára. Na, ha tudtad, akkor eriggyé, oszt hívd ide!
Palmer-hez megjöttek az arabok és bizonygatják, hogy náluk aztán sose voltak terroristák, erre mutatnak nekik egy friss műholdképet tele apró mudzsahidekkel. Zsigerből jön a kifogás: -Nekünk nincs ilyen kütyünk fent az égen, mint nektek bazmeg! Meg amúgy is, mi a faszt keringtek ti felettünk? Bezzeg az infók meg kellenének nekik, de Roger és Lynne is ellenzi.
Bauer a jelentését írja. Ötször néztem vissza, mindig ugyanazt a négy gombot nyomkodja a laptopon. Vajon mit írhat? Fuck, fuck, vagy shit, shit? Csörög a teló, a lánya az. Még mindig a kórháznál van. Az apja zavarná a nagynénihez, de ez a csaj nem ért a szóból. Meg még kíváncsi is! Jack körbenéz, hogy nem hallják- e, és jó titkos ügynök módjára elsuttogja a bombás sztorit. De ne add tovább! Höhö… titoktartás meg állambiztonság, mi? Na erre már a Szőke is észbe kap, megígéri, hogy lelép. Szeretlek, én is, de én jobban, de nem, de de, oszt lerakják.
Sugár Berci figyeli Jack-et, valamiért, nagyon akarja, hogy eltűnjön. Nem értem, miért, mikor éppen üresedések vannak ügynök posztokon. Ekkor hozzák meg Nina-t. És még, hogy Sutherland-nak nincsenek arckifejezései! Olyan képet vág, mint akire nekifutásból rátoltak egy talicska gennyet. Tikk… takk… Tikk… takk…
Berci hallgatja ki Mayers-t. Rövid moralizálgatás után rátér a bombára. A nő beszélne, de feltételei vannak. Teljes elnöki amnesztiát kér az együttműködésért cserébe. Ez hülye! Erről csak az jut az eszembe, amit Olaf Jörgensson, a norvég vasutas mondott, mikor mindkét lábát levágta a Göteborg-Oslo-i gyors: „Hát a faszom nem kéne?”. Guantanamo után, alig hihető, hogy nem verik ki belőle a szart is… de tudom, tudom, ez csak film.
Tony faggatja Reza-t, az meg nem érti. Legalábbis úgy tesz. Asse tudja ki az a Sayid Ali. Vissza az elnökhöz. A fuckisztániaknak csak csepegtettek némi infót, de azt is cenzúrázva. Csörög a teló: szólnak Palmer-nek, hogy Nina Mayers kegyelmet kér. CTU. Jack-et épp elhajtanák, de az elnök keresi: -Szevasz Jack! Szép munka volt, köszi! Jah és még valami. Van ez a csaj, aki kinyírta az asszonyt. Hát elengednénk. Nem baj? -Persze, hogy nem, hadd menjen! Ennek a csávónak fát lehet vágni a hátán. Tikk… takk… Tikk… takk…
Szőkenő hívja a pasiját, valami zenész, vagy hangmérnök a mókus. Megkéri, hogy jöjjön érte. Sugár Berci kezd szarul lenni, de annyi ereje még van, hogy elhajtsa Jack-et. Persze nem megy el, hanem elkezd nyomozni Berci után. Michelle meg majd segít. Mert az olyan. Ugrunk. Kate próbálja távoltartani a húgát a kihallgatástól, de lebukik. A csaj rinyál, hogy mit akar a CTU Reza-tól, mire Kate bevallja, hogy végül is ő a hunyó, de csak testvéri szeretetből. Marie hisztizik, majd elzavarja az anyjába. Na ez nem jött be, mint kurvának a jámbor élet. Tikk… takk… Tikk… takk…
Szőkenőért megérkezik a pasija. A csaj meg akarja szöktetni a kisszöszit, és eltűnni a városból. A pasi nem érti, de ahogy ez Bauer-éknél szokás, Kim körbenéz, majd suttogó hangon kimondja a bűvös szót: A-tom-bom-ba! De ne add tovább! Hirtelen a srác is megvilágosodik. Rájön, hogy nem neki való a nagyvárosi nyüzsi, meg a koncertek, piálás, bulik. Inkább venne egy kis házikót vidéken, meg egy tehénkét és ott élné le hátralévő napjait Kim-el. De Megan nélkül sehová!
Sugár Berci krákog, mint egy kocsis, biztos a plutónium ott guggol a torkán. Köpd ki, ne nyeld le! Jack meg ül az irodájában. Már mindent tud Berciről, mégse röhög fel hangosan, sőt még együtt érző nézést is kicsikar magából. Ő szeretné vezetni a Mayers féle nyomozást, Berci körberöhögi. Erre Jack emlékezteti, hogy nagyobb dózist kapott, mint Csernobil, szóval a főnökei biztos nem látnák itt szívesen, ha kiderülne. Már övé is a munka.
Az elnöktől nemrég lépett le a fuckisztáni nagykövet. Tesznek-vesznek, mikor beront Zombifejű Roger, hogy azonnal kapcsolják be a tv-t. Éppen egy helikopter zuhan le és persze, hogy azon volt a nagykövet. Na most akkor mi van?! Az utolsó másodpercek a CTU-ban telnek. A kihallgatás kezdődhet, minden be van kamerázva. Jack a monitoron bámulja Nina-t. Kinyírja, vagy nem nyírja ki? A. válasz: kinyírja. B. válasz: A válasz. No de erre még várhatunk egy hetet. Tikk… takk… Tikk… takk…
Facebook kommentek