Hogy volt?

X-Faktor 2014 - Ez vagyok én

2014. október 19. 17:30 - oharozsabimbolehetnek

Indul 2014 első X-Faktor elő showja, amire háromnapi hideg élelem kell, mert az RTL-nél valakinek az a fixa ideája, hogy az elő shownak legalább 4 órásnak kell lennie (nem!). A nyitószám alatt leesik az állam, nem csak azért, mert Bence is énekel, hanem mert mindenki jól szól, idén tényleg remek hangok vannak.

Screen Shot 2014-10-19 at 2.13.30 PM.png

Gyorsan a műsor elején eldől, hogy ki lesz a 13. énekes a négy tisztalapos közül. De előtte Bence beszól sixxnek és elküldi örök nászútra, mert mióta nem ő írja az összefoglalókat, azóta nem írnak róluk olyan sok rosszat. Érkeznek a mentorok is, csak hogy teljes legyen a létszám. Kövezzetek meg, de nekem Gabi ruhája nagyon tetszik. Igen, mindent kitett, de a ruha nagyon szép. Miután Bence évődik egy kicsit a mentorokkal, Alföldi neki is kioszt egy tiszta lapot a nyitószámért. Behívják a színpadra a tisztalaposokat is, a mentorok még kampányolnak egy kicsit értük, aztán leáll a szavazás, és kiderül, hogy Benji juthat tovább tizenharmadikként.

Tovább
Címkék: xfaktor
37 komment

X-Faktor 4xDÖNTŐ - Történelmet írunk

2013. december 15. 19:38 - Chat Géza

Ennyien még talán sose percről-percrézték egyik X-Faktor döntőt se, mint ma. Már ez önmagában is történelem. Erre jön a ráadás, hogy emitt Ustream is fog menni, vagyis a termék jó fog lenni. Mivel sok lesz a pp, ezért mi, én és sztárvendégem csak a míves kommenteket fogjuk szűrni és posztolni. Végre nem kell dolgozni e.

Sajnos elég gyász a kontetnt. Mindenhol.

"Lilu piros csipkés ruhában dögös" Sixx

x11.png

Aleska Diamond és Puskás Peti végtelenül élvezi az X-Faktort. Mint bárki.

Tovább
56 komment

X-Faktor 4xDÖNTŐ - Majd jövőre jobb lesz

2013. december 14. 20:04 - Chat Géza

Emberek, mivel egyszerre pp-zi a comment meg a velvet az X-Faktort, mondjuk mint kiderült, csak holnap, így én nem is erőltetném ezt a dolgot a végsőkig. Ellenben holnap gigabrutál extra luxy tartalom lesz itt. Rámásszunk a USTREAM-re gecc. De most azért nézzük az adást, amíg van kraft, addig én itt lesek, ellenben hajnalban pótlom az lemaradást, hogy reggel mindenki ezzel kelhessen. Na csapatás!

x1.png

Nem hiszem el, hogy 2013-ban még az amcsi műsorvezetők beköszönésével űzik a parasztvakítást, amit egy non plus ultraként betolt ELSŐ EMELETTEL huggyoznak telibe a szerkesztők.

Tovább
86 komment

Döntsünk közösen az X-Faktorról!

2013. december 03. 10:00 - Chat Géza

Emberek! Tudom, hogy az elmúlt két hétben elmaradt a megszokott X-Faktor-betevőtök, amit mélységesen sajnálok, mert Lilu is biztos rommá aggódta magát, hogy miért nincsenek hírbe hozva csodás virgácsai. (Arról amúgy külön írtam.) Kicsit besokalltam, plusz nem is éreztem égető szükségét annak, hogy a semmit a végtelenségig ragozzam. VISZONT! Amolyan szellemi rehabon vagyok, hogy az utolsó adást, a DONTŐT teljes erőbedobással, 120%-on pörögve tudjam tolni. ÉLŐBEN! De mivel szimpla élő hogyvoltra már volt példa, tőlem is, ezért az X-Faktor szolgáltatta nemes alkalomból fasza kis homevideóval, Tóth Gabriellát megszégyenítő lereagálásokkal színesíteném a kontentot.* És most a szavazás. Mindenki arra voksol, amire akar, de én az előbb felvázolt hogyvoltozást erőltetném, mert az olyan odabaszós lesz, mint P. Lili egyszer.

*Mindezt csont részegen.

6 komment

X-Faktor 4x18 - A legjobb show valaha

2013. november 10. 20:36 - Chat Géza

Ahogy azt a múltkor a hülye fejemmel beígértem, most csupa szépet és jót fogok írni, történjen bármi a mostani X-Faktorban. Hazudni fogok, mint a vízfolyás, de nem biztos, hogy féken tudom tartani a köpködő atitűdömet és nem fog egy-két mondat erejéig elharapódzni a fröcsögő cinizmusom. A gyengébbek kedvéért vastagon kiszedem a kétértelmű gondolataimat. Vagy nem. Múlt héten esett meg az a sajnálatos dolog, hogy a By The Way fiúcsapat szégyen szemre kihullott a versenyből, miután Csordás Ákossal vívott énekpárbajukban kiváló teljesítésük ellenére, a mentorok döntésképtelensége okán - ami ilyen feszült helyzetben persze teljesen indokolt - , a szőrösszívű nézők szavazatai döntöttek, ami szerint rájuk jutott kevesebb feltöltőkártya a heveny sms-szavazás maratonon. DE! Van még remény és hit, hogy 2013-ban igenis érdemes fiúcsapatokban, redizájnolt Picasso Branch-ban gondolkodni, mert fájó hír ez ugyan, de Bozsek Márkra nagyobb szükség van a Barátok köztben, mint az X-Faktorban. Bizakodom - mivel az említett szappanopera, talán minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy legnagyobb rajongója vagyok - , hogy a Rózsa bisztró kerthelyiségében lesz majd egy csodás kis ki mit tud, ahol Márk odacsaphat a húrok közé és megmutathatja, hogy mekkora tehetség ő, majd teljesen spontánul, és kicsit sem átlátszóan, egy gyanúsan Geszti Péternek látszó lemezkiadós muki felfedezi és kibányássza a fiú torkában az aranyat és befuttatja jól, majd Miklós jól megfúrva a világot jelentő bizniszt, módszeresen szétbasz mindent, megint, ahogy illik. De visszatérve a Faktorhoz olyan döntés született, amit maga Márk is csak elcsukló hangon tud közölni a By The Way tagjaival. Ők térnek vissza, mint hamvából feltámadó főnixmadár. Fair play díjat és béke nobelt azonnal Márknak! Addig nem is kezdődhet a show.

1.jpg

Tovább
19 komment

X-Faktor 4x16, 17 - Mellesleg By The Way

2013. november 04. 10:00 - Chat Géza

Végre! Végre! Végre megint itt az X-Faktor! És most mondanám, hogy sajnálom, amiért a múlt vasárnapi döntést nem hogyvoltoztam le, de akkor nagyot hazudnék. Kellett némi elhatárolódás a szombati élőzés okán, meg a vasárnapi döntés közel sem volt annyira érdekes, izgalmas, hajmeresztő információban tajtékzó show, hogy ne tudnám most egy rövid, de velős mondatban összefoglalni. Eckert Anikó kiesett, na bumm. Kanyarodjunk is rá a most hétvégi adásmenetre, mert ha már élvezhetőségében nem tudott olyat nyújtani, amit egy énekes műsortól elvárnánk, akkor legalább vesézzük ki a pináig felvarrt miniszoknyákat, feszülős ingeket és szexuális túlfűtöttségben tocsogó színpadi masztizásokat. (Ja, és ha lesz még valaki, aki felhozza a „ha nem tetszik, akkor minek nézed, te istentelen gyökér” dög unalmas hogyvolt-toposzt, akkor a következő adást, gusztustalanul ömlengős hangnemben fogom megírni. Így tessék kommentelni!)

1.jpg

Ha így hirtelen tippelnem kéne - ugye Gesztit kivéve mindegyik mentortól elvérzett már valaki - , hangilag figyelve a műsort a Fat Phoenixnek kellene elkopnia, de a Minek van?-kategóriában Bozsek Márk, Péterffy Lili és a Fat Phoenix megintcsak izomból harcol a hazamenetelért. A fene se tudja. Még nem hallottam egyik produkciót sem.

Tovább
49 komment

X-Faktor 4x14 - Csobot Adél fázik vagy be van gerjedve?

2013. október 26. 18:53 - Chat Géza

Nyolc óráig lehet ráhangolódni az X-re, (Ezt írtam szombaton.) aztán meg már úgyis mindegy lesz, mert szépen élőben lekövetem a műsormenetet és ahogy az lenni szokott, némi fáziskésés és buffering után megírom a sallangmentes mivótot, meg a velős kommentárt. Addig a következő Blikkből szedett húsba vágó hírmorzsával lehet agyilag lealjasodni az esti az egyszerű eszközökkel operáló, sztárcsináló X-faktorhoz, hogy Csordás "Gumimaci" Ákost szexajánlatokkal bombázzák. Hát nem pompás? Az egyikük biztos, hogy Tóth Gábriel. *gonosz kacaj*

1.jpg

Úh, a nagyon fasza pickwick-reklám már lement, Isten Bence már bemondta, hogy senki ne menjen sehova, csak azok, akik bebaszni igyekeznek szombat este. A TOVÁBB után van az impozáns tartalom. Hajrá!

Tovább
106 komment

X-Faktor 4x13 - Egy unott figurával kevesebben

2013. október 22. 08:00 - Chat Géza

Az előző rész hogyvoltjából: Alföldi végig mufurckodta az adást, kivéve amikor saját lányait kellett heveny nyelvcsapásokkal az egekig magasztalnia – meg néhány kivétel esetében - , Bozsek Márkra ráhúztak a bevált csapaton ne változtass egy szál gitáros kiállást, A Fat Phoenix rezsicsökkentő zenekar frontemberére kihívták a divat-kommandót, amiért zebra csíkos gatyát és rózsával díszített makkos cipőt mert húzni 2013-ban, Szabó Ádám Skyfallosította az Álomarcú lányt és Csordás Gumimaci Ákossal lenyomták a kiscicás cukizmust egy fél ország torkán. De Krasznai Tünde is remekelt, csak a kisfilmje kapott enyhén pornós felütést. Aztán a By The Way-nek enyhén cirkuszi, de piszok nehéz produkcióval sikerült előre menetelnie, míg a többiek olyan kis semmilyenek voltak. És most! Jöjjön a közös dal, ami se nem jó, se nem rossz, csak nagyon művi. A versenyzők magukkal hozott piros gömbje egy nagy „kalapba” kerülő motívuma ritka ócska egy koreográfia. Engem speciel nem zavarna, ha ezzel a szegmenssel is rövidebb lenne az adás, és helyette valami vicces videókon mutatnák be, hogy: így bandáznak a hétköznapokban a Corvin-negyedben a srácok, mindezt rengeteg DRÁMÁVAL, ugye.

labdák.jpg

Tovább
7 komment

X-Faktor 4x12 - Pakold ki a lelked, anyám!

2013. október 21. 15:00 - Chat Géza

Újra itt az X-Faktor a hideg hétvégék kicsit műanyag szagú lélekmelegítője. Szokás szerint lemegy, hogy mi volt a múltkor. Itt le is van írva szépen, okosan. És végre Lilu is belibben Isten Bencével egyetemben. Lilu ruhája színben megy a díszlethez, de Bencére, mintha egy vak stylist aggatta volna a fellépő gúnyát, mert ez a kék szvetter + fényes zakó kombó nagyon ósdi már. Akkor se volt jó, amikor divatba volt. Kis csipkelődés után,a „Milyen zenét hallgatsz?” és a „Gyakran jársz ide?” csajozós szövegeket letudva, kiderül, hogy Lilu rockot hallgat, meg Halász Juditot, de a kettő tök ugyanaz, lásd Almaszósz és annak Sickratman átdolgozása a Halál Fetyó. Az adok-kapok végül a bátran kekeckedő Bence arcán csattan végül, amikor Lilu elkéri azt a DJ Bobo CD-t, amit a kocsijában látott. És itt már nem is csak a DJ Bobo a gáz, hanem a CD is. De nem leszek ennyire újvilági gyerek, hogy leszóljam azokat, akik még 2013-ban is korongoznak. Szeretlek ám anya, hiába pörög még otthon a magnóban a zumba kazettád. Jönnek a mentorok, erőpózba beállnak a vakító ledfal elé, aztán elfoglalják tisztes helyüket. Eddig 10 perc az ÉNEKES MŰSORBÓL és csak a „Hogy vagytok, mint vagytok?”-ig jutottunk el.

isten.jpg

Tovább
37 komment

X-Faktor 4x10, 11 - Szexet a zenébe!

2013. október 15. 09:00 - Chat Géza

Na, újra egy szép X-Faktor-hogyvolttól bearanyozódott reggelre virradtunk. Hózentróglit felkötni, mert a dráma már élőben ömlik a képünkbe, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a mentorok és mentoráltjaik – de szép magyar szó ez – archív felvételeire ráhúztak valami delay effektet, meg a képre rátolták a fekete-fehér szűrőt, hogy a hátunk mögött hagyott 9 rész komor lelki teherként jöjjön át, és hogy érezzük a mentorok szelleme a fingszagnál is keményebben lengibe az étert. A legjobb ahogy a látens meleg affektálásra rányomó Szikora hipnózza a bárgyú tévénéző tömeget, hogy „jók ezek a zenekaros srácok.” De ez már mindegy is, kárpótolva vagyunk mindenért, mert agyon reflektorozott fejő Simon Cowell mondja dicső angol nyelven, hogy Péter mellé három új zsűritag érkezik, csak nekünk, csak az RTL klubon. Na, ne basszá már fel! Tééényleg? Ó anyám, már zuhan is az égből az X-jel, bele Budapest szívébe.

simon covell.jpg

Tovább
58 komment