Újra itt az X-Faktor a hideg hétvégék kicsit műanyag szagú lélekmelegítője. Szokás szerint lemegy, hogy mi volt a múltkor. Itt le is van írva szépen, okosan. És végre Lilu is belibben Isten Bencével egyetemben. Lilu ruhája színben megy a díszlethez, de Bencére, mintha egy vak stylist aggatta volna a fellépő gúnyát, mert ez a kék szvetter + fényes zakó kombó nagyon ósdi már. Akkor se volt jó, amikor divatba volt. Kis csipkelődés után,a „Milyen zenét hallgatsz?” és a „Gyakran jársz ide?” csajozós szövegeket letudva, kiderül, hogy Lilu rockot hallgat, meg Halász Juditot, de a kettő tök ugyanaz, lásd Almaszósz és annak Sickratman átdolgozása a Halál Fetyó. Az adok-kapok végül a bátran kekeckedő Bence arcán csattan végül, amikor Lilu elkéri azt a DJ Bobo CD-t, amit a kocsijában látott. És itt már nem is csak a DJ Bobo a gáz, hanem a CD is. De nem leszek ennyire újvilági gyerek, hogy leszóljam azokat, akik még 2013-ban is korongoznak. Szeretlek ám anya, hiába pörög még otthon a magnóban a zumba kazettád. Jönnek a mentorok, erőpózba beállnak a vakító ledfal elé, aztán elfoglalják tisztes helyüket. Eddig 10 perc az ÉNEKES MŰSORBÓL és csak a „Hogy vagytok, mint vagytok?”-ig jutottunk el.
Oh istenem! A legjobb amikor a bohókás Szikora szóra nyitja a száját, hogy valami értelmeset mondjon, közben a többiek meg próbálnak bújni és tettetni, hogy sose nem is látták még ezt a fénylényt itt. Az este sztárvendége Keresztes Ildikó, aki a nézők közt a vízelvezető mellett foglalt helyett, hátha versenyt sír Gabikával. Na, de most aztán tényleg legyen már valami! Jön is az első fellépő, „az a csibész (bazmeg), aki végre megértette, hogy a jövője múlik a mai fellépésén.” Mondja Gabika és színpadra hívja Tóth „Mi A Faszért Vagyok Itt” Marcit. De előtte kisfilm. Anya érkezik a gyorsvonattal, aztán egyből skera a Corvin sétányra a pici fiához, mert nekik egészen hihetetlenül bensőséges kapcsolatuk van ám, annyira, hogy ez nem egy szülő-gyerek kapcsolat csupán, hanem barátság is. Jáj, hogy ez mennyire elcsépelt szarhadék szöveg már. Marci enervált arccal mondja, hogy ja, már kajakra összeszedte magát, a próbák is jók voltak, de a legjobb, hogy kirántott húst csinálsz rizsával, anya! Attól leszek jobban, az hozza ki a hangomat E!
Hanyag Marci azt a szénné mémesedett Taylor Swift számot énekeli, amiben egy kecske nyomja a refrénes sikítást, az I Know You Were Trouble-t. A slágeresen kacér számot nyomva Marci ugyan kipakolja a lelkét, de csak a leakciózott polcra. Erre azért a háttérben Robbie D stúdiójából szalajtott electric bougiezó táncos fiúk is rásegítettek. Ugye, hogy ugye. A mentor-kritika inkább a hangszínt ekézi, pedig az egész produkciót le lehet húzni a wc-n.
Batánovics Lili érkezik, akinek a kisfilmje leginkább a lány testsúlyára helyezi a fókuszt, hogy egy duci énekes is lehet díva. Köszönjük szépen. Lásd Adele, vagy Soma Mamagésa, vagy a Pa-Dö-Dö. Muha. Szól is tőle Etta James Something’s Got a Hold On Me című számának Christina Agilera feldolgozásának Batánovics Lilisített kertévé kompatibilis változata. Na, ez tényleg elő volt adva, de még hogy. Annyira volt rózsaszín és cuki a fényjáték, amennyire kellett, a táncosok se buzgálkodták túl a dolgot, Lili pedig csábos volt. Felesleges is ezt tovább ragozni, mert Szikora Robi egy rocktörténeti kis referátummal szerepel éppen, amit megint senki sem ért, hogy mire is jó tulajdonképpen. És akkor most 5 percig szünet nélkül ömlik a lé az RTL-be, reklám.
A visszatérést a By The Way nyitja, egy őrületese nehéz produkcióval, amit nem titkoltan a Pitch Perfect című filmből, illetve egy netes átdolgozásból vettek. Négyen egy asztalnál a kezükkel dobolva, tapsolva énekelnek. Megpróbáltam én is, de szemmel se tudtam lekövetni, hogy mit kellene csinálni. A felvezető kisfilmben az egyik zenekartag kínai nagyszülei főznek taknyos tésztát, csípős hússal. És az indokolatlan szponzor kütyü használat itt csúcsosodik ki, mivel senki nem tud kínaiul, ezért a táblagéppel kell fordítani. TÖKRE ALAP az ilyen, hiába marja ki a nyálkahártyádat a gőzölgő szecsuáni. Na, meg a pálcika-fogási technika jó magyar változatának totálba mutatott vágóképéről ne is beszéljünk.
Marokra mint a böllér kést.
A nulláról visszatérő Eckert Anikó következik, akit a kisfilmjében győzköd Alföldi, hogy jó lesz ez. Kár, hogy maga sem hiszi el. Húgy mindegy, mert máris szól a Stooshe zenekar Black Heart című száma. (Itt jegyezném meg, hogy – remélem nekem köszönhetően – a műsorvezetők bőszen mondogatják az előadott számok szerzőit és címeit. Jár az a Nagy Fel a gyártásnak. Anikót elnézve és a hamiskás hangözönt elhallgatva azt kell mondjam, hogy múlt héten az MDC-vel együtt kellett volna szépen haza ballagnia. Alföldi persze védi, míg rajta kívül mindenki más azt szajkózza, hogy hát nem hallasz, te szerencsés, nem tudta kiénekelni a hangokat, úgy remegett, mintha sokkolózták volna közben. Alföldi csak legyint, nem kell velük foglalkozni, Eh! A botfülű nézők majd rád szavaznak, ez sima win-win, kisanyám.
Bozsek Márk jön, akinek a kisfilmjében a középpontjában a majré, a ronyó, meg a félelem a főszereplők. Nem is a közönségtől, az elutasítástól, vagy bármi más ilyen kispolgári mondvacsinált dolgoktól fél, hanem saját magától, mert nem hiszi el, hogy amit csinál az jó. Geszti sem dicséri agyon, úgyhogy eléggé kétes kimenetelűnek ígérkezik a dolog, de az egy szál gitáros felállás eddig simán hozta a sunaizzasztó színvonalat. A dalválasztás is hibátlan ebből a szempontból, mivel Bruno Mars The Lazy Songja pont olyan, amit egy az egyben Márkra szabtak. A kezdőhang belövésénél volt egy kis hiba, de aztán szupercuki, kellően kikacsintós, nászra hívó produkció lett belőle. Alföldi persze bealudt rajta és szerinte szimplán szar volt. Véres ez a Faktor-háború, amiben ilyen szóviccek pusztítanak.
Olyan jó voltál Márk, mint a Nyugat-Német Márk(a). Szikora *taps*
Péterffy Lili kisfilmjének vágásánál már vagy elfogyott a kraft, vagy a „szarból várat?” probléma ütött be, mert csak MDC utáni sopánkodás volt látható, de az is tök érzelemmentes köntösben. És az előadott dal (Melanie Fiona: Monday Morning) is pont ilyen volt. Unalmas. Konkrétan nem is figyeltem. Ezt ragozza mindegyik mentor, mínusz Alföldi, aki szerint ez újfent 100 százalék zenei zsenélia volt. (Akik nem jártasak ebben a nagyon menő vidéki szlengben, azoknak mondom, hogy a zsenélia a zsenialitás szupra fokozása. A vidéki szerk.) Isten Bence is bekérdezi Lilit a biztonság kedvéért, hogy ugye azért maga is úgy gondolja, hogy ez inkább szar volt, mint nem?
Jáj, hoci ide a százas zsepit, mert jön is Csordás „Gumimaci” Ákos, akinek kisfilmje tényleg, de TÉNYLEG kimaxolja a cukiság-faktort. Ő és Barátnője (!) tigrissimogatóba mentek. Lazán, faszán, mert ez már csak így megy, ha az ember az RTL holdudvarába téved. (Egy ötlet: Még most elvinni az összes versenyzőt fellépni egy utolsó utáni falunapra, hogy szokják a jövőjüket. Szívesen, ez az egy még ingyen volt.) A színpadon meg már löki is Patrick Swayze She’s Like The Wind című dalát és MÉG JÓ, HOGY a barátnőjének dedikálva, bazmeg. Na, ettől minden nőről leolvad a smink, pláne, hogy Ákos hangja úgy megtalálja az ember lelki G pontját, ahogy azt még Vastag „Rúd Kenőmájas” Csaba sem. Semmi manír nem volt, mégis Alföldi savanyú pofával mondja, hogy ez túl lett érezve, illetve magába szorult és nem adott kifelé. Nem volt kipakolva a 20 pálcások közé az a lélek, hanem el tetszett dugni stikába a pult alá. Lendüljünk már túl ezen, kérem! Lilu is rákérdez még egyszer, aztán Gabika fakad ki megint, hogy mi fasz van már, de a hangosítók pont rátenyereltek a némító gombra. Sokunk nevében köszönöm ezt a bakit.
Szerelem + kiscica = 1000 százalék cukizmus
Krasznai Tünde erősen pornó szagú kisfilmje pörög. Miért? Mert azt látjuk, hogy parkban, magányosan üldögélő Tündéhez a kőarcú Geszti érkezik, aki eléggé rányomott a gengszter szettre a maga napszemüveges, fekete kapucnis pólós megjelenésével, amit egy halál fekete szponzor Audi nyomatékosít még pluszban, majd a „Pattanj be, elviszlek valahova…” sokat sejtető mondattal el is pályáznak. Ugye, hogy pornó. De, hogy ne menjünk bele teljesen ebbe a csúnya asszociációba Geszti a saját anyjának mutatja be a lányt, amitől még simán lehetne egy MILFes édes hármas, de a gőzölgő lecsós tarhonya felrúgja az egész eddig felépített perverz gondolatmenetet. És már jön is a produkció. Vaya Con Dios Don’t Cry for Louie dala teljesen jó választás volt az ő hangjához és a karakteréhez, amit a bongyor, spániel haja, a ruhája, meg a revüt idéző háttér még pluszban meg is dobott. A mentorok neki is látnak a hozsannázásnak.
Egy Igazi rezsicsökkentő zenekar következik, akik ingyen adják az energiát.
Szikora ilyen szellemesen cirkományos kis mondatocskával konferálta fel a túlértékelt Fat Phoenixet. Ennél a mondatnál éreztem úgy, hogy lerohad az agyam. És ami most jön, az a Crossoverezés netovábbja. A frontember csaja ugye kiesett még a táborból, de egy Éjjel-Nappal Budapest szerepet azért kapott és most abban a stábban eszi őket a penész. A fiúk vicceskednek. „Ugyenezt kéne csinálni szombaton, csak jól.” Muha. Ezt még a bevillanó szponzor kütyük tudják fokozni. És még nincs vége, mert jön a produkció, ami a Győzikéről lelopott zebra csíkos gatya látványától nekem egyből véget is ér. Hol van ilyenkor a Divat-kommandó? Az ő továbbjutásuk egyedül a sármnak köszönhető, nem is a produkció elején bevonuló csuhás szerzetesek zsolozmásának. Ja, és a dob tuti nem élő. De ez már tényleg vizes nyolcas. Amúgy is a két Robi verbális csatája a legjobb, amit a következő mondat ad vissza a legjobban:
Mit értenek EZEK a zenéhez?! (EZEK)
(Kínos csend)
Bezzeg ő, mint országos zenész, ő tudja. A Szeretlek is meg nem az ugye, az kolosszális zenei produktum. Mellesleg a Fat Phoenix sem érezte, hogy szarul nyomták volna. Pedig de. Majd ha az unalom szórakoztató lesz, akkor az ő zenéjük lesz a faszaság alfája és omegája.
Danics Dóra hánytatott gyermeki életébe nyerünk bepillantást, hogy az apjával összerúgták a port még valamikor, de most már minden oké. Majd Blikk úgyis meghogyvoltozza ezt a szegmenst. Szól már Amy Winehouse Valerie című dala, ami szerintem jobban volt megcsinálva, mint az eredeti, bár én nem komázom azt se, sőt Dóra hangját is tucatnak tartom. Úgy értem, hogy hallottunk már ilyet és tény, hogy böszme jó, de a dettó ugyanilyen hangú Anastecia se volt sokáig a csúcson. Nem árt nem elfelejteni. Túl sok feltöltőkártyát ne tessék ölni ebbe a szavazásba!
A magyar Anastecia
Szabó Ádám jön hóna alatt az LGT Álomarcú lányával, ami ugye nem egy mai darab, így elég húzós választás, de(!) ezzel az átdolgozással, a szépen szóló zongorára rákúszó lágy filharmonikus rásegítéssel, Ádám hangjával megfejelve megszületett a magyar Skyfall. Ez itt a seggnyalás helye. Nem hittem volna, hogy tetszeni fog ez a szám, erre tessék. Nem is érdekel, hogy Gesztinek picit nem tetszik, hogy Szikora szerint nem volt alja a zenének (bármit is jelentsen), hogy Alföldi szerint megint van valami érzelmi gát. Most komolyan, akadjunk már le erről a „pakold ki és add el a lelked” témáról.
Mára ennyike. Az utolsó 10 percben ledarált szavazás traktálást hanyagolnám, holnap lesz a Döntésről is hogyvolt, abban is lesz némi internetarany.
Facebook kommentek