Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

X-Faktor 4x13 - Egy unott figurával kevesebben

2013. október 22. 08:00 - Chat Géza

Az előző rész hogyvoltjából: Alföldi végig mufurckodta az adást, kivéve amikor saját lányait kellett heveny nyelvcsapásokkal az egekig magasztalnia – meg néhány kivétel esetében - , Bozsek Márkra ráhúztak a bevált csapaton ne változtass egy szál gitáros kiállást, A Fat Phoenix rezsicsökkentő zenekar frontemberére kihívták a divat-kommandót, amiért zebra csíkos gatyát és rózsával díszített makkos cipőt mert húzni 2013-ban, Szabó Ádám Skyfallosította az Álomarcú lányt és Csordás Gumimaci Ákossal lenyomták a kiscicás cukizmust egy fél ország torkán. De Krasznai Tünde is remekelt, csak a kisfilmje kapott enyhén pornós felütést. Aztán a By The Way-nek enyhén cirkuszi, de piszok nehéz produkcióval sikerült előre menetelnie, míg a többiek olyan kis semmilyenek voltak. És most! Jöjjön a közös dal, ami se nem jó, se nem rossz, csak nagyon művi. A versenyzők magukkal hozott piros gömbje egy nagy „kalapba” kerülő motívuma ritka ócska egy koreográfia. Engem speciel nem zavarna, ha ezzel a szegmenssel is rövidebb lenne az adás, és helyette valami vicces videókon mutatnák be, hogy: így bandáznak a hétköznapokban a Corvin-negyedben a srácok, mindezt rengeteg DRÁMÁVAL, ugye.

labdák.jpg

A közös dal után, az élő műsorban lement produkciók gyors megmutatása és némi sms-tarhálás után máris jön az Anima Sound System a maga legújabb slágerével, ami megint a minek van kategóriát erősíti, mert ez is a kertévé kompatibilis, „minden fasza, minden szép” skatulyából lett kihúzva. Egy élő műsorban való szereplésnél (HA ADVA VANNAK A FELTÉTELEK) én azért igényelnék némi spontaneitást, valami mást, valami egyedit, ami azért lényegesen – és jó irányban – eltér az amúgy Petőfi rádióban rommá játszott számtól. Ez itt nem történt meg. Lilu lezárja és kábé le is szarja a szavazást, mert tegnap ügyesen elkotyogta, hogy VALAKI be fogja hozni a mindent eldöntő pénzes borítékot. Mentorok, faktorok kéz a kézben befelé! Lilu foghúzós lassúsággal, szépen, tagoltan szüli meg a továbbjutott versenyzők nevét, ami újfent gyanúsan tematikusan megy le. Először a zenekarok kapják meg az áment, aztán egyértelműen a 25+-osok is mehetnek tovább a jó lét felé, a maradék hat, szopó ágon lévő versenyzőből meg vakon ki lehet választani a két párbajozót. Batánovics Lili sima továbbjutó, ahogy a két RTL-es bálványimádatnak kitett fiú, Csordás „Gumimaci” Ákos és Szabó Ádám is. Eckert Anikó pedig azért nem kétesélyes, mert múltkor ő már volt párbajon és a stabil hiszti miatt fix, hogy továbbrugdalják még a műsorban. Így maradt hát Péterffy Lili és Tóth Marci. Innen is egyszerű volt kitalálni, hogy kinek van maradása, mivel Marci nem a második esélyét balfaszkodja el a leszarom hozzáállásával.

boríték.jpgA kép címe: Az RTL klubos borítékos ember, a szavazat-díler átadja a szajrét.

Lili megígéri, hogy ez a szám, most odabaszós lesz, amire ziher, hogy reagálni fog az ORTT egy félórás eltiltással. Olyan is lesz, bár én párosával küldeném őket haza, de most csak Marci fog elköszönni az X-Faktoros lélekboltba kiporciózott lelkével együtt. A mentorok sunyi módon kiikszelik a szavazást, mert Alföldi és Szikora Marcit küldené haza, míg Gabika és Geszti Lilinek intene könnyes búcsút. A döntetlent Marci egy „Most mi a fasz van?” nézéssel konstatálja, de Lilu már segít az agyilag zoknikon, hogy jön a boríték, benne az adatokkal, hogy ki, mennyi szavazatot kapott. Innen már nem nehéz összerakni, hogy a legkevesebb szavazatot kapott ember fog haza menni. Aki pedig a borítékot hozza, nem más, mint… a híres borítékhozó Józsi. Fogalmam sincs ki ez a muksó, nem mintha tarkó, séró alapján fel lehetne ismerni az RTL-es postást, vagy bárkit. A lényeg, hogy a csúsztatott borítékkal együtt az ítélet is megérkezik, ami szerint Marci nem áraszthatja el többet olajban tocsogó rántott hús szaggal a Corvin-negyedi kempinget. És akkor most sírás, egymás nyakába borulás és After X, telis tele nettő érdektelen emberekkel és unalomig ismételt kérdésekkel. Köszöntem.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garrett27 2013.10.22. 15:49:23

Kezdjük ott, hogy a vasárnapi műsornak semmi értelme. Lilu ordítozásaiból, meg az "idézzük fel tizennyolcadszor is az elhangzott dalokat" dolgokból nagyjából elegem van. Az eredmény vontatott kínkeserves felolvasása pedig már a dögunalom kategória. Na és a dalok. Kezdem azt hinni, hogy bennem van a hiba, hogy szinte egyetlen egy számot sem ismerek fel, de ha felismerném is, akkor is az azonnal felejtendő rovatba sorolnám őket. Annyi szép régi dal van, miért kell ezeket a félnyári slágerkéket nyomatni állandóan? Szóval unalom-unalom-unalom! Hogy mi lesz az előadókkal? Megnyeri majd valaki a díjat, készül vele egy nagylemez, amit pár hét után 200 ft-ért árulnak majd az Interspar eladhatatlan cuccai között (lsd: Király L. Norbi és fajtársai alkotásai). Hát ennyi. Akinek nem tetszik, az kapcsoljon át a Vunderschön és Zuperszexire, vagy a Sztárban sztárra, csak vigyázzon, hogy ne legyen a keze ügyében töltött pisztoly!

lesly &jerry 2013.10.22. 17:07:39

garrett tök igazad van!!!!!!!!!!!

a saját barátom 2013.10.22. 17:27:09

Nagyon igazad van barátom.....A retekklub mostanság olyan űberszar műsorokat dobál kifelé a plazmámra, hogy legszívesebben lehánynám..mondjuk, a zikszfaktor adásakor épp lett is volna mitől, de egy: a plazma tévé jó tévé, kettő : a viszkit nem azé' issza meg a paraszt, esetünkben én, hogy a tévé képernyőn lássa viszont..elég drága pia az kérem szépen, semhogy a retekklubra pazaroljuk...

bukott madonna két nagy didivel 2013.10.22. 18:57:05

Gézu, szerintem a titokzatos pénzember a Kedves Feri.

A vasárnapi adás egy rakás sz..., de ezt már leírták előttem is. Tényleg minek van???? szerintem vasárnap már nem lehet sms-t tarhálni és tényleg dögunalom végig nézni újra és újra a kínt, vagy nem azt.

Pácsó Ármándó 2013.10.22. 20:23:02

@bukott madonna két nagy didivel: Vasárnap ismét negyedóránként lehet főműsoridős reklámfelületet árulni.

Gazember 2013.10.23. 08:46:48

ki az a hülye, aki egyáltalán szavaz? pénzkidobás

Timi1983 2013.10.23. 13:54:09

Hogy lehet, hogy egy "takarításhoz háttérnek tök jó"műsorból pár hét alatt totál érdektelen unalmat csináltak?
süti beállítások módosítása