Hogy volt?

A fiú, aki csak csajozni ment Európába, de a világot kellett megmentenie

2019. november 30. 20:39 - sixx

pokember_idegenben_jelenetfoto_6.jpg

Azt kérte a Telekom, nézzem meg, mit ajánlanék legszívesebben a videótékájuk kínálatából. Szabad kéz, mondták, ami tetszik, tették hozzá. Jó, mondom, megnézem. Két órán át csak a tartalmat pörgettem, és jegyzeteltem, hogy mit kéne ajánlani, aztán inkább rákerestem olyan dolgokra, amiket mostanában kedvelek. Itt az első.

Pókember azért jó, mert egyáltalán nem pók. A pókoknak nyolc lábuk van, nekünk kettő; ahol nekünk fogunk/szánk, nekik csáprágójuk, szóval ha Pókember valóban egy Pók-Ember lenne, a büdös életbe' nem rajzolták volna meg, mert a művésznek is olyan traumákat okozott volna, amire jelenleg még nincs terápia. Pókember ezzel szemben az egész Marvel-DC kombinált szuperhősuniverzum (Batmantől Thoron és Wonder Womanon át Fekete Párducig) legszerethetőbb figurája.

Mert egy kölyök.

Stan Lee, Pókember (és a Marvel-hősök jó részének) társalkotója, a képregényvilág egykori atyaúristene nem véletlenül nevezte nem egyszer a kedvencének az eredetileg gimnazista diáknak kitalált Peter Parkert, emberközelibb, megfoghatóbb volt, mint egy félisten vagy egy dühében kétemeletes (zöld) ház nagyságú szörnnyé váló tudós, és ami a legfontosabb, olyan korosztályt képviselt, aminek a képregények elsősorban szóltak, de amit egy szuperhős sem képviselt 1962 augusztusa előtt. Peter, aki képességeit egy radioaktív pók marásának köszönheti, jó ideig megmaradt egy átlagos tininek, akit a nagynénje és nagybátyja nevel, iskolába jár, szerelmes lesz, barátokat szerez, összetörik a szívét, és közben a képességei felfedezésével egyre magabiztosabban lép fel New York bűnözőivel és a városra alkalomadtán rászabaduló szupergonoszokkal szemben.

Tovább
Szólj hozzá!