Ha majd egyszer visszagondolunk arra, milyen is volt a karantén, és megszületnek az óhatatlan összefoglaló cikkek, biztos lesz olyan is (ha más nem, azért, mert én fogom megírni), amiben a szórakoztatóipar válságáról lesz szó, vagyis inkább arról, hogyan igyekeztek a cégek és stúdiók a koronavírus hatását minimalizálni. Hogy aztán ez a váltás mennyire alakítja át magát az ipart, a filmforgalmazás és magát a moziélményt, az a jövő kérdése - a legborúsabb jóslatok alapján a mozinak befellegzett, az emberek soha nem akarnak majd több száz emberrel egy légtérben szórakozni, a legoptimistábbak meg azt mondják, amint vége ennek az őrületnek, a multiplexek előtt tömött sorokban várják majd a nagy vászonra és remek hangrendszerre várók, hogy ismét mozizhassanak.
A megoldás valahol középúton lesz, és a mérleg nyelvét az fogja jelenteni, hogy a most létező szolgáltatások vagy inkább szolgáltatás típusok közül melyik az, amire a felhasználók alternatívaként vagy inkább a legjobb kiegészítő szolgáltatásként tekintenek. Közhely, de ehhez olyan tartalom kell, amire a néző vágyik, amit eltalálni nem is olyan egyszerű.
