A múlt pénteki ülés itt.
Péntek van, de mielőtt elmennénk Ágneshez, íme egy kis elmélet. Most, hogy elértünk a sorozat három-negyed részéhez felvetődik a kérdés, ki mit tanult a Terápiából?
Én például azt, hogy minden ember azonosul az őt körülvevő emberekkel, tárgyakkal, érzésekkel. Olyanokkal, amelyek így-vagy úgy köthetők az ő életük egy részéhez. És van egy rossz hírem. A hogyvótíró is egy ember. Nem is akarok titkot csinálni abból, hogy az András-Judit kettősből én Judittal azonosulok. Nem, nem a félrekúrásra gondolok a párizsi lakosztályban, hanem arra az érzelmi hullámvasútra, amely oda repítette. Nem azt mondom, hogy mindenben Juditnak van igaza (sőt), de értékelem benne, hogy neki legalább feltűnt, kaki van a palacsintában. Igyekszem tárgyilagosan írni a mai epizódról, de azok a kedves páciensek, akik valami ok miatt Andrással fognak azonosulni, azoknak úgysem leszek eléggé az. A teljes tárgyilagosság ugyanis kizárt. Ezt maga Dargay András mondaná nekünk, ha lenne szerencsénk és a nyomorunkat ő kezelné. Mert akármilyen csapnivaló férjnek (és apának) vélem D.A.-t, nagyon jó terapeutának gondolom. Szívesen veszem, ha a kommentekben leírjátok, ki hogy látta ezeket a perceket, mert így a kedves „csakolvasó” talán árnyaltabb képet kap. Na, hogy ezt tisztáztuk, jöjjön a pénteki ülés története.