Máté korábban itt.

Kedd van, Mátét várjuk. Kíváncsi vagyok, hogy a múlt heti majdnem pofon után visszamerészkedik-e még gyógyszergyáros barátunk? Jön, persze, hogy jön.

A két férfi még mindig gyanúsan méregeti egymást. Mintha mindkettő attól tartana, hogy megbocsáthatatlan bűnt követett el a másik ellen. Dargay - mert talán mégsem kellene sorra verni azt a sok félbolondot, aki idejár (bár egyik-másik, köztük Máté, tuti megérdemelné….); Máté – mert nagyon nem fair a terapeutánk magánéletét kinyomozni és aztán megtudott dolgokat módszeresen a fejéhez vagdosni (bár valljuk be, azért jól esett neki Máté májának….).

Végül is valahol mindketten belátják bűneiket, megegyeznek a békés folytatás mellett.

Máté azért nem hazudtolja meg magát. Dargay majdnempofonját elsőként az ő félelmetes hatalmának tulajdonítja, amely ijesztő a pórnép számára. Véletlenül sem a köcsög viselkedésének, amellyel a legbékésebb embert is kihozná a sodrából… Később mégis elismeri, olyan területen vájkált, ahol nem lett volna szabad, sőt azt is, hogy ő Dargay helyében a múlt héten ütött is volna, de nagyot.

Máté, hogy bizonyítsa, továbbra is bízik a vele szemben ülő pszihomókusban, belekezd éjszakai álma elmesélésébe. A gyárban van, ahol épp egy álarcos tartja rettegésben a dolgozókat, fel akarja robbantani az egész kócerájt. Egy másik alak is érkezik, ő sörétes puskával üldözni kezdi a támadót. Gyárosunk mindezt kívülről szemléli. A két férfi álomfejtésbe kezd, ki kicsoda ebben a mesében? A terrorista vagy a puskás ember-e Máté, esetleg mindkettő? Talán Máté is többes személyiség, aki utálja, sőt undorodik a menekülő énjétől. Nagy Ervin arca kész tanulmány, igazi mély vívódás sugárzik róla. A menekülőMátéban a gyöngeséget gyűlöli, meg szeretné semmisíteni azt. Aztán észbe kap és megijed önnön érzéseitől. A mai ülés alkalmából nem utoljára keríti hatalmába ez a félelmetes érzés. Ő, a szfinx, a rettenthetetlen ólomkatona, most majdnem könnyezik…

Máté még egy darabig kergeti saját magát a saját álmában, majd egy huszárvágással áttér a jajistenembuzivagyok kezdetű műsorra…. Na témánál vagyunk, már vártam… Mert ugye kétféle ember jár agykurkászhoz, a nők és a buzik…. és mivel ő átoperálást még nem tervez, így marad az utóbbi. De azért ez sem túl jó perspektíva.

Végül is a homoszexualitása megmagyarázna sok mindent. Hogy miért volt szar a dugás Laurával, miért kellett viagra és egy nagy adag vodka a megcsinálásához…. Hogy miért nem feküdt le a múlt héten a felajánlkozó és őt visszahívó feleségével…. Felesége helyett egy meleg-bulit választott a mostani lakótársaival egy menő bárban. Elment (nem úgy) és ott jól érezte magát. Sőt. Az banzáj után az egyik lakótárs viccesen (és melegéknél az ilyesmi mindig csak félig vicc) fel is ajánlkozott, hogy elveszi a férfiak téren még fennálló szüzességét. Máté ebbe végül is nem ment bele, de talán jobb lett volna. Végre kiderült volna, feláll-e akkor, ha egy másik hím a partner… (Amikor arról beszél, talán jobb lenne menni és kipróbálni, jót mosolygok magamban: pont ugyanaz az elhatározás ül az arcán, mint amikor elindult szakítani az asszonnyal, vagy amikor elindult újra megdugni Laurát. Ez még a végén nekiindul és lekapja az első útjába kerülő férfit. Jaj. Az Dargay. Így még viccesebb.) „Addig nem tudtam mi az élet értelme, amíg jól seggbe nem kúrtak”- mondja a buzi barát. Hát egészségére. Gyárosunk rendesen frusztrált a témától. Ő, a menő faszagyerek, most faszok után vágyik. Így múlik el a világ dicsősége….

Máté nem bírja már a feszültséget, feláll, de érdekes módon nem a kávégéphez lép. Ha most pszichológus lennék azt mondanám, már nincs szüksége segédeszközre ahhoz, hogy feloldódjon a terápián…. Dargay hajóit szemléli, furcsa metafórába kezd, az érzelmekről és azok kifejezi módjáról. Majd egy saját történetet kezd el, egy mikulásünnepségről mesél, ahová kivételesen az apja is elkísérte. Kisgyermek volt, kapott csomagot a fehérszakállútól, amit apuka annak rendje és módja szerint kidobott a kukába. Mondván, azok a büdös komcsik negédes bácsikát csináltak Szent Miklós püspökből, aki amúgy mellékállásban pont a gyógyszerészek védőszentje. (Most már azt is tudjuk miért lett a magyar változatban Abonyi Máté gyógyszergyáros és nem vasöntöde tulajdonos.)

Szóval apuka nem hajlandó parádézni a komcsik Télapójával, kukába a csomaggal. A gyerekMáté persze ordít, apuka lekever egy pofont, mert MI NEM SÍRUNK. És onnastól kezdve a kis Máté már nem sírt többé. Mert sírni a gyöngéknek szabad, meg a nőknek, meg a buziknak. És mit kíván egy kisemmizett gyógyszergyártulajdonos Szent Miklóstól (persze kizárólag az ima erejével, mert hogy katolikus a szentem)? Természetesen azt, hogy a komcsik vesszenek ő meg kapja vissza a kis gyáracskáját. És a komcsik eltakarodtak, ő pedig visszakapta a tulajdonát. Az előbbit a történelem szele alakította így, ki tudja, talán a fent nevezett szent is segített, de az utóbbit azt csakis Máténak köszönheti. Mert Máté sorsa eleve elrendeltetett. Egy terrorista apa, aki kijelöli a fia számára az utat. És nincs megalkuvás. Nincs sírás. Nincs érzelgősség. Nincs gyengeség. Apuka ütni ugyan csak egyszer ütött, akkor ott a mikulás-ünnepségen, de a lelki terror az jól működött. Máténak elő volt írva mit tegyen, mit érezzen.

Csak mostanában került bibi a gépezetbe: Máté, talán az öngyilkos alkalmazott okozta sokkhatás miatt, olyat kezdett el érezni, ami nem illik a képbe. Hirtelen olyan viharok kezdenek dúlni a lelkében, amit eddig messze elnyomott. És itt most nem a buzi-nem buzi kérdés a mérvadó. Hanem minden olyan emberi érzés, amit normálisék szabadjára engednek: ha kell sírnak, ha kell veszekednek az apjukkal és a feleségükkel. Mert így nem válik métellyé, így tudjuk elviselni a mindennapokat és lépünk túl a történéseken. Megéljük az érzelmeinket, a kicsiket, nagyokat egyaránt. Hogy aztán, ha tényleg nagy baj jön, már edzettek legyünk és ne akarjuk rögtön a falnak futni. Mert már gyakorlottak vagyunk, túléltük az x méretű bajt és ha szembejön x+1 méretben, már van önbizalmunk megküzdeni vele.

Szabad-e férfinak kimutatni az érzelmeit? Szabad-e gyengének mutatkozni? KATONADOLOG. Rémlik? Ha egy kicsi fiú rácsap az ujjára, igyekszünk ezzel elütni a bajt, egy kislányt felveszünk és megvigasztalunk. Mert egy férfi legyen férfi, már 3 évesen is…. Attól, hogy neki y kromoszómája van, neki pont annyira fáj, nem? Vagy léteznek szerepek, és a szerint kell élnünk és éreznünk? Helyes ez a megkülönböztetés? Kérdés, hogy ma is legyen miről elmélkednünk....

Máténak nem fájhatott soha. Ami fájt, azt elrejtette. Jó mélyre. És itt most nem az ujjra csapásra gondol Dargay, hanem a lélek fájó hullámaira. És most, hogy előtörnek, ijesztőek. Mennyire? Ennyire:

Máté a mosdóba menekül, kitör belőle az, aminek ki kell. Nem nyugszik meg tőle, még inkább megijed. Kitántorog az ajtón. Működik a régi reflex, egy Abonyi Máté nem sírhat. Főleg nem egy másik férfi előtt. Azt mondja nem bírja, nem akarja. Nem jön többé. Mert lám milyen dolgokat hoz ki belőle a picológus. (Megy inkább vissza dógozni a gyárba, ott talán visszerezi a talajt a lába alá.) Persze mi jól tudjuk, ez a szakember dolga.

És Dargay András ma igazán jól végezte a dolgát. Respect.