A múlt keddi események itt olvasható ....

Szerda van, Máté érkezik, talán egy picit ismét korábban, mert a pszichológus még laptopozik. A belépő férfin egy rút fehér dzseki van, ami talán menő, de nekem nem tetszik. Elég zaklatottnak, vagy inkább eltökéltnek látszik, lássuk mi történt vele az elmúlt hét alatt.

Máté, amint leül a pamlagra, rögtön a tárgyra tér. „Szakítottam Laurával” – mondja, úgy tűnik neki ez fontosabb történés mint a nőnek. Elmeséli, hogy volt még egy második, egy viagrás menet kettejük között, ami gondolom szívbetegeknek különösen ajánlott. Lehet, hogy tényleg nem gerjed a nőkre? Lehet, hogy ezt a meleg-szálat meg csak én erőltetem?

„De vége van, megnyugodhat.”- szól ki a szituációból, várja Dargay reakcióját. Merthogy a jó Máté megneszelte, hogy Laura és a doki, a doki és Laura….. Szerinte dugnak. Mi tudjuk, hogy még csak majdnem, de Máté szerint dugnak. És ez nagyon bassza a férfi csőrét. Az meg még jobban, hogy semmiféle reakciót nem bír Dargayból kicsikarni. Pedig provokálja ám rendesen. Dargay hajthatatlan, sem igen-t, sem nem-et nem mond. Ez így még rosszabb, Máté még idegesebb lesz. Bár valljuk be, hogy az a vád, mi szerint Dargay azt mondja: Máté kreálta a háromszöget, amibe őt és Laurát vonja be maga mellé, az igazságtalan. Ebben a háromszögben Máté az áldozat, ő csak rosszkor volt rossz helyen. Máté radarjai jól működnek: egyrészt levette, hogy Laura sokat, túl sokat kérdezősködött nála a pszichológus felől, másrészt a vele szemben ülő férfi reakciója is érdekes volt, amikor ő a laurás aktusról mesélt.

Dargay még mindig hallgat. Pontosabban folyamatosan visszakérdez, ami tovább bőszíti a férfit. Bár valójában mit is tehetne: nem mesélhet a másik pácienséről, sem annak iránta tanúsított érzéseiről. Abban végképp nincs Máténak igaza, hogy visszahúzódással vádolja a terapeutáját, amikor annak érzelmeiről kérdez. Elvégre nem D.A. érzéseiről szól a mai nap, az a pénteké, ott, Ágnesnél. És, hogy mi fáj jobban Máténak, hogy a nője Dargayba szerelmes – vagy az, hogy Dargay játsza a "megközelíthetetlen félisten”-t, akiről lepereg az élet sara és a páciensek nyűgje, arról lehet szavazni.

Mindenesetre Máté vált és most épp azért ekézi Dargay-t, mert szerinte az csak ül itt és játsza az ítélőszéket, az apját és a jóistent egy személyben, miközben úgy tesz, mintha vele, az ő életével minden rendben lenne. Könyörgöm, még ha így is van, ez miért fáj Máténak. Inkább tiszteletre méltónak gondolom, hogy a terapeuta túl tud lépni saját magán-nyomorán és dolgozni tud. De Máté nem nyugszik. Csak mondja, mondja.

Hogy igazából mi a baja Máténak, azt csak sejthetjük: azzal, hogy a vele szemben ülő férfit beavatta az ő egy döntését követő tragédiába (a kirúgott alkalmazott gyilkos és öngyilkos tettébe, ami végül is a Máté ténykedése miatt következett be, azaz kvázi felelős érte), úgy érzi kiszolgáltatott helyzetbe került Dargayval szemben. És ezt még tetézi a laurás affér. Máté nincs ahhoz szokva, hogy ő kiszolgáltatott valakivel szemben. Úgy viselkedik, mint egy sarokba szorított kutya.

Az apákra keveredik a szó, Máté megint a pszichológus apját kérdezi. Válasz ismét nincs. Máté a saját apját ugyanakkor vasként jellemzi. Dargay a vas negatív tulajdonságát idézi, mi szerint a vas rideg és kemény, mint Máté apja a feleségéhez és a fiához. Zsarnok, terrorista, ezek voltak a jelzők a korábbi ülésekről. Nem lehet könnyű egy ilyen apa árnyékában felnőni… Máté csak a harcot ismeri, ezt hozta a szülői házból. Egy ilyen apa mellett Máté sose lehetett önmaga, nem élhette meg a bűntudatot sem.

Dargay ítélete: Máté féltékeny apja tökéletességére, annak vasakaratára, kudarcélménye van vele szemben és mindezt a pszichológuson vezeti le…. Ahogy mondja: „nincs ezzel semmi baj, ezért vagyok….” az a kissé lekezelő hangsúly, az nem kellett volna…. Máté kezd bekattanni: „Én tudom, hogy maga távolról sem olyan tökéletes, mint mutatja magát.”

Ebben a lélektani pillanatban kopogtat be az épp hazaérkező Judit. Valljuk be, tényleg nem a legszerencsésebb így beleszólni a terápiába… Dargay visszafojtott hangon elküldi. Máté folytatja. „Maga azt hiszi, hogy egy áthatolhatatlan páncélfal a számomra, pedig nem….”

Amikor a gyáros megint rátér a "dugodelaurát" témára, Dargay már kezdi kurvára unni, pedig hol van még az igazi meglepi: Máté egy rövid tőmondattal bemondja a Judit által lakott párizsi lakosztály címét, szobaszámát, elmondja tud a drogossal kefélő tinilányukról és még sok minden másról. Még a terapeuta apját is belekeveri. Mert ne már, hogy ő, Abonyi Máté, idejön és kiszolgáltatja magát egy ismeretlennek úgy, hogy az adja itt neki a félistent, és ő meg nem tud róla semmit!

Máté faszagyerek, egy-két telefon és megtudott ezt-azt a drága pszichológus úrról. Hangosan röhögök és várom, hogy Dargay mikor üti le. Mert megérdemelné. Akármi is lehet Dargay családjával, ahhoz neki semmi köze és nincs joga ahhoz, amit tett. Kegyetlen és/vagy beteg ember. Dargay hatalmasakat nyelve hallgatja a fröcsögést, de amikor Laurát is belekeveri az őrjöngő Máté, felpattan. Talán mert ez fájt a legjobban? Talán ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban? Mindegy is. Felpattan, megragadja a páciens grabancát, aztán.... Aztán mégsem üt. Pedig tuti jogos önvédelemnek számított volna, én felmentem tettéért. Tudom, le se írjátok, nem tehet ilyet, mert ő a szakember és ez itt a terápia. Csak csudajó volt a jelent és maximálisan átérzem a feszültséget belőle! Ember (pszichológus) legyen a talpán, akinek nem viszketett közben a tenyere!

Dargay megdöbben önnön reakciójától, Máté megdöbben Dargay reakciójától, talán saját szavaitól is… Némán veszi a hülye fehér kabátját és lelép. Én meg azon mosolygok, hogy pszichológusunknak lassan nem marad páciense, a hétfőit kirakta, a keddit – majdnem – megverte….

És tényleg: ő is úgy érzi, hogy ma már nem kellene dolgoznia…. Telefonálni kezd, lemondja a mai betegeket. Az utolsó lemondótelefont már Judit is hallja. Belép a szentélybe. Meglepett, talán még nem is hallott olyat, hogy D.A. lemond egy ülést. Judit szép, jól ápolt. Kedves. Hozott egy pár cipőt a férjének Párizsból. Ezzel önmagában nem is lenne baj, de az adott körülmények között ez inkább megalázó…. Dargay sem érti, ironizál, de nem akar beszélgetni. Judit kiböki: a lamúr félresikerült, nem a szeretővel töltötte a hetet, egy nap múlva elváltak útjaik, nem bírt a férfival lenni, talán mással akarta volna ezeket a párizsi napokat eltölteni, talán...

Dargay nem hatódik meg. Még mindig be van zárva. „Nincs erőm a PROBLÉMÁIDra”. Hahó! Ez nem a Judit problémája, ez a TI PROBLÉMÁTOK! Ember, csinálj már valami, látod, hogy közeledik a nő! Sőt. Még azt is felajánlja Judit, hogy elmegy pénteken Ágneshez. Végre. Dargay András! Tessék megölelni a feleségedet. De nem. Judit nem kap ölelést. Csak Laura kapott, tegnap. Pedig amikor Dargay beszámol a bunkó Mátéról, a majdnem-pofonról, már egész úgy beszélgettek, mint két ember, akik szeretik egymást.

Kemény két részen vagyunk túl, és még csak most jön Zsófi. Folyt.köv.