Sherlock utolsó kalandja ez a 2012-es évben, becsüljük meg nagyon jól, mert kb. jövő ilyenkor látunk legközelebb új epizódot a sorozatból, értem én, hogy a jó dolgokra várni kell, de rohadtéletbe akkor is. Na kezdjük, komor szürkésre komponált képben Johnt látjuk a pszicholótusánál, akit hónapokig hanyagolt, és pszichónéni most persze tudni akarja, miért tért vissza hozzá pont most. A láthatóan teljesen összezuhant John kínok között végre kinyögi azt, amit rohadt szemétség egy évadzáró első jelenetben bemondani, hogy „azért, mert a legjobb barátom, Sherlock Holmes halott”. És most van másfél óránk, hogy feldolgozzuk ezt az információt, és megtudjuk, hogy jutunk el ehhez a jelenthez az epizódban, ami a The Final Problem című Conan Doyle történetet dolgozza fel, hmm.

Visszamegyünk picit az időben, Sherlock és John pózolnak egy sajtótájékoztatón, az egyik szolid lelkesedéssel, enyhén feszengve, a másik láthatóan a halál nemiszervére kívánja a teljes újságíróseregletet, és erősen próbálja megőrizni a civilizált viselkedés látszatát. Az apropó egy eltűntnek hitt Turner festmény, a Reichenbach vízesés megkerülése, amit Sherlock derített fel, és ezzel megalapozta sztárdetektívi státuszát, innentől kezdve semmi nem menti meg attól, hogy a bulvárlapok állandó szereplője legyen. Volt még emberrablási ügy, körözött bűnöző elkapása, meg hasonló apróságok, mindegyiket sajtótájékoztató, ajándékozás, kényszerű fényképezkedés, és összeszorított foggal való tűrés követi, John fegyelmezi országos cimboráját, és röhög az ajándékokon. A legjobbat a Scotland Yard dobta össze Lestrade felügyelő vezényletével, vettek kedvenc külsős munkatársuknak egy „Sherlock Holmes” sapkát, amit az ünnepelt némi pszichológiai kényszer hatására fel is vesz, megvannak a másnapi címlapfotók, köszi.

A legénylakásban John az újonnan szerzett bulvár beceneveiken kattog, miért hívják őt „igazolt agglegény John Watsonnak”, és miért nincs már egy ember sem Nagy-Britanniában, aki még elhiszi róla, hogy heteroszexuális? Sherlocknak ennél nagyobb problémái vannak, a sapka, az imidzs, a hírnév, szóval primadonnáskodik, a háttérben meg egy akasztott ember (bábu) lóg a plafonról, semmi új. Eközben a Towerben készül valami izgi, ismerős arc keveredik a turista tömeg közé, a Sherlock Holmes Fan Club alapító tagja, Jim Moriarty érkezik egy londonos baseball sapkával meg egy okostelefonnal felszerelkezve. Benéz a koronaékszerekhez, majd beindít a telefonján ez helyes kis alkalmazást, ami valahogy káoszt teremt a Towerben, kiürítik a helyet, őr elkábítva, Jim bent marad a koronaékszerekkel, ez jó buli lesz. Még két kattintás, és nyílik a Bank of England széfje, meg a Pentonville Börtön összes ajtaja is, a káosz mestere meg táncol, és zúz, de mielőtt kitöri az üvegablakot, még ráírja, hogy „hívjátok Sherlockot”, az O betű helyén smiley-val, mert úgy sokkal vidámabb. 

Eljut végre az infó a Scotland Yardra is, az egyik legidegesítőbb akadékos rendőrnő, Sally Donovan ront be az éppen nyugisan reggeliző Lestrade-hoz a toweres betörés hírével, aki hamisítatlan leszarom-fejjel elsüti az évad beszólását: ”nem a mi részlegünkre tartozik”. A bank és a börtön után azért már Lestrade is kocsiba vágja magát a rend kedvéért, Moriarty meg nem bírja kivárni, míg Sherlockhoz is eljut a hír, úgyhogy küld neki egy kis pajkos sms-t, „gyere játszani a Towerbe”, aranyos. Mire a rendőrök a helyszínre érnek, Jim már teljes harci díszben, és ezt úgy kell érteni, hogy tetőtől talpig beöltözött, korona, palást, jogar, és helyet foglalt a trónon, ahogy kell, zenét hallgat, és várja a rend őreit, de ne siessenek, még nem ért véget a szám, na EZ stílus.

Ezzel a jó Jim is megalapozta bulvársztári státuszát, a betörős videó visszajátszásnál meg szépen kivehető a mosolygós üzenet Sherlocknak, de fogja ezt zabálni a sajtó. Közeledik is a tárgyalás, Sherlock persze a koronatanú, és ennek megfelelően tábort ver a paparazzo sereg a Baker Streeten. John csak egyet kér Sherlocktól, hogy próbáljon meg nem szájalni, nem fölényeskedni, eszet játszani, kioktatni meg lehülyézni másokat, vagyis amennyire csak erejéből telik, próbáljon meg nem önmaga lenni. Tárgyalás előtt Sherlockot a vécében még betalálja egy fangirl, izgatott tekintet, sapka, kitűző, extatikus zihálás, minden a helyén, ez akkora oltást fog most kapni, ami egy életre kiábrándítja. Mivel Sherlock csak kétféle rajongót ismer, azt, aki mindenáron el akarja kapatni magát vele, és azt, aki mindenáron meg akarja dugatni magát vele (Moriarty vajon melyik lehet?), de nyilvánvaló, hogy a hölgy egyik sem, csak egy rosszul álcázott szánalmas újságíró. Talált, süllyedt, Kitty Riley exkluzív sztorit akar Sherlockról írni, ami majd megalapozza a hírnevét, ezért öltözött vérrajongónak, hogy próbára tegye. Sherlock a maga részéről azt találgatja, melyik vécécsészébe okádjon.

Tárgyalunk, Moriarty előtte még zaklatja egy kicsit szexuálisan az egyik őrcsajt, hátrabilincselt kezekkel, ezt csinálja utána valaki. Sherlock vallomást tesz, és pillanatokon belül eléri, hogy a bíró meg az ügyész is szétizzadja a parókáját,  „ne kérdezze már ezt, olyan égő az egyetemre nézve, ami magához vágta a diplomát, maga meg tiltakozzon már, mert befolyásolják a tanút”, meg hasonlók, és még csak most kezdtük. Moriartyról kéne inkább jellemrajzot adni baszakodás helyett, „mit mondjak, Moriarty egy pók, és a világ teljes bűnügyi hálózatának a mozgatására törekszik, különben meg csak felületesen ismerem, egyszer találkoztunk öt perc erejéig, és akkor is ki akart nyírni a legjobb haverommal együtt.” John parádés James Wilson-mozdulattal temeti a tenyerébe az arcát, Sherlock még az esküdteket is kielemzi gyors elmetorna céljából, Moriarty meg szexuális töltetű mosolyokkal és pillantásokkal bombázza kedvenc nyomozónkat. John legnagyobb megkönnyebbülésére szünetet rendelnek el, talán eddig bírták a jelenlévők anélkül, hogy fizikailag bántalmazzák a koronatanút, John meg már könyörgőre fogja, mondd Sherlock, kibírod egy percig felvágás nélkül? A válasz kimerül abban a velős kis jelenetben, ahogy Sherlockot pont a Moriartyéval szomszédos cellában szállásolják el éjszakára.

Tárgyalásról ennyit, esküdtek mennek fejeket összedugni, Sherlock meg –óvadék ellenében- haza agyalni, most éppen azon fő a feje, hogy mire jó ez Moriartynak? Nem hívott be tanúkat, nem védekezett, sőt, elkapatta magát, ez az egész cirkusz a terv része, na de mi a terv? Ítélethirdetés következik, a bíró ráparancsol az esküdtekre, hogy találják bűnösnek, ez az ember betört a Towerbe, a bankba ÉS megnyitotta egy börtön kapuit, mi itt a kérdés? Esküdtek részéről semmi, ártatlan, a napnál is világosabb. WTF?! Sherlock tudta, hogy ez lesz, Moriarty játéka része mindez, biztosan megzsarolta az esküdteket, és most, hogy az évszázad bűnténye után szabadon és makulátlan Westwood öltönyben távozhat, első útja biztosan a Baker Streetre vezet majd, úgyhogy Sherlock máris felteszi főni a teát, úgy illik.

Jól számított, Jim már itt is van, kopogtatás nélkül beengedi magát, Sherlock meg hegedűszóval, vasárnapi teáskészlettel és süteménnyel várja, na valahogy így képzelem el A Nagyon Fontos Beszélgetést ősellenségek között hamisítatlan brit stílusban. Moriarty kedélyes teázgatás és almaevés közben adja elő magát, mi ketten nem férünk meg az univerzumban Sherlock, jó volt látszani veled, de buknod kell. Kitérnek még a betörésekre meg a színházi szezon legnagyobb sikerrel játszott előadására, vagyis Moriarty tárgyalására is. Az egész azért kellett, mert Jimnek a birtokában van egy bináris kód, ami a világ összes ajtaját nyitja. Minden vállalkozást fel kell futtatni valahogy, ezért kellett neki egy nagyszabású reklámhadjárat, most majd a világ összes bűn- és terroristaszervezete az ő seggének fényesre nyalásáért fog sorban állni, roppant szórakoztató lesz. Sherlock persze érzi, hogy nem erre megy ki ez a verbális flört, mi a célja most mégis ennek a látogatásnak? Ez csak egy figyelmeztetés, hogy Moriarty le fogja nullázni, mert minden mesébe kell egy igazán tökös főgonosz, na ezt ő bevállalja, egy bukással tartozik Sherlocknak. Aranyköpés a beszélgetés minden egyes mondata, meg kell nézni rengetegszer, mert idézni teljesen értelmetlen lenne, ez parancs. Jim elegánsan távozik, és még egy vicces kis üzenetet is hagy Sherlocknak, beleharapta és véste egy almába, hogy IOU, vagyis „tartozom neked”.

Két hónappal később Johnhoz beszél a bankautomata, Mycroftnak is túl sok szabadideje van mostanában. A jó doktor persze ismeri már ezt, most jön egy fekete autó, és elviszi majd valami kétes helyre, ami ezúttal a Diogenész Klub, ahol egy csapat vén trotty azzal szórakozik, hogy néma csendben olvasgatnak egymás mellett, és jól megveretik azt, aki a jelenlétükben megszólal. Vannak ennél sokkal hülyébb hobbik is, John sem ütközik meg ezen nagyon, na mesélj Mycroft, miért hívattál. NagyHolmes olvassa a bulvárt, ezért tudja, hogy Kitty Riley valami nagy leleplező cikket készül írni Sherlockról a The Sunban, de nem John, ne aggódj, nem találták meg a nyaralási fotóitokat, valami másról lesz szó. Emellett hozott egy kis színes fényképes összeállítást is az új Baker streeti szomszédokról, a környék egyre színesedik, mindenféle kelet-európai bérgyilkosok költöztek be mostanában, tehát zárjátok az ajtót sötétedés után, és mindig legyen a hűtőben vodka.

Ezekkel a vidám gondolatokkal tér vissza John a 221B-be, ahol a küszöbön valaki hagyott egy lepecsételt levelet tele morzsával. Ezen most nem lehet gondolkodni, mert Sherlock már nagyban nyüzsög, itt van Lestrade is az ellenszenvesebb fogdmegjeivel, az amerikai nagykövet gyerekeit rabolták el, aki kimondottan a sztárdetektív segítségét kérte az ügyben. Lehet menni helyszínelni, a gyerekek egy bentlakásos iskolából tűntek el, csak a gondnoknő volt otthon éjjel, aki már takaróba burkolózva remeg azelőtt is, hogy Sherlockék a helyszínre érnének, amikor meg Sherlock módszeresen leüvölti a fejét, kis híján újra kell éleszteni. Ezzel most leszűrte, hogy a nő nem hazudik, ő valóban nem engedett be senkit, és erőszakos behatolás sem történt, tehát valaki elbújt az épületben. A gyerekek szobájában Sherlock Grimm meséskönyvet talál, meg lenolajat, amivel a detektívregény-rajongó kisfiú üzent még az utolsó pillanatban. Így UV-lámpa segítségével meglesz a rabló lábnyoma is, nem is kell több Sherlocknak, elégedetten dudorászik, miközben az előbb lehülyézett Anderson, és a fonalat már három lépéssel korábban elveszett Donovan nyomozó sötéten figyeli az eseményeket.

John nem érti ezt, mégis hogy jutott be oda Moriarty, ugyan már John, nincs itt varázslat, bárhova be lehet jutni egy jól megválasztott pillanatban, milyen igaz, kígyózó sorok legeleje, filmpremierek, koncertek, tudnék én is mesélni, maradjunk ennyiben. Sherlocknál van egy lábnyom, tele érdekes infóval, már csak egy jól felszerelt labor kell hozzá teljes felszereléssel, és lehet elemezgetni, szóval Molly ma nem ebédel házon kívül, felejtse el. Hiányzott már Molly, Sherlock meg is ragadja az alkalmat egy kis bűntudatkeltésre, a volt faszid után nyomozunk, úgyhogy jobb, ha maradsz segíteni mikroszkópot bámulni. Sherlock határtalan szerencséjére a lábnyomban pont olyan elemeket sikerül azonosítani, amik alapján pár célzott kereséssel, telefonnal, és némi segítséggel a hajléktalan-hálózattól ki lehet szűrni, hogy csak egy olyan hely létezik Londonban, ahol az összes anyag rákerülhetett valaki talpára, és ez egy használaton kívüli csokoládégyár. Mialatt ezt kiokoskodják Molly még kiszúrja, hogy Sherlock szomorú, de ezt csak akkor mutatja, amikor azt hiszi, hogy John nem látja, az ő apja is ezt csinálta, amikor tudta, hogy meg fog halni, bíztató kilátások. Molly szerint Sherlcok előtte simán mutatkozhat szomorúnak, mert ő nem számít, na ez pont egy olyan erejű beszólás, ami még Sherlock szociopata tudatához is eljut.

Lehet is menni gyerekeket szabadítani, de még Lestrade-ot és a fogdmegjeit is szedjük fel, hadd tanuljanak. Sherlock közben azt is összerakta, hogy Moriarty a Jancsi és Juliska mesét játssza újra sajátos verzióban, ezért hagyta ott náluk a morzsát, a koleszban meg a Grimm kötetet. Sherlock dedukciós képessége megint páratlan pontossággal működött, a csokigyárban tényleg itt vannak a gyerekek, de a kisfiú már nincs magánál, mert ő többet evett a higannyal mérgezett csokoládéból. Micsoda rohadt cseles módja ez a gyilkosságnak, először kiéhezteti, majd otthagyja őket a mérgezett édességgel együtt, és neki nem is kell a közelben lenni hozzá, mert persze Moriarty már sehol, csak szórakozott egy jót Sherlockkal megint.

A kislányt ki lehet hallgatni, Lestrade azon a nagyon türelmes és nyugodt hangon kéri Sherlockot, amivel dühöngő őrülteket szoktak csillapítani, hogy próbáljon emberként viselkedni vele. Sherlock emberire veszi a figurát, lehajtja a gallért, és barátságos arcot ölt, ehhez képest a kislány szó szerint sikítófrászt kap, amikor meglátja, le se lehet csillapítani. Mi folyik itt? Lestrade szerint semmi furcsa nincs ebben, a legtöbb ember legszívesebben ordítana, amikor Sherlock megjelenik valahol. Sherlock meg pont látja, hogy a szemben levő épület ablakaira valaki ráfestette az IOU feliratot, ezek szerint eddig minden Moriarty terve szerint halad. Nem véletlen került elő a mindig gyanakvó Sally Donovan sem, ő mondta az első epizódban Johnnak, hogy Sherlockot egyszer egy gyilkosság elkövetésével fogják bűnösnek találni, mert az ilyeneknek egy ponton már nem lesz kielégítő csak a nyomozás. Most éppen azon gyötri a két agysejtjét, hogy azt a helyet egyszerűen nem lehetett egy szaros lábnyomból megtalálni, ahol a gyerekek voltak, és miért rémült halálra Sherlocktól a kislány?

Sherlock és John haza, de John külön taxival megy, mert félő, hogy pofázni támadna kedve. Még így is marad a taxiban zavaró tényező, a kis tévé bekapcsol, és gyerekműsor kezdődik, konkrétan a Jim Moriarty mesedélután. Van stílusa ennek a Jimnek, még ezt is meghekkelte, és készített egy kis tanmesét Sherlocknak a lovagról, aki annyit dicsekedett a nagy tetteivel, hogy a többi lovag kételkedni kezdett benne, majd ezt a kételyt beleültették a király fejébe is, ez még csak a kezdet. Miközben ezt mondja, szépen bevágják nekünk a túlbuzgó Sallyt meg Andersont, ahogy Lestrade fejét tömik, aki eleinte ragaszkodik hozzá, hogy Sherlock CSI Baker Street egy személyben, simán kitalál mindent apró jelekből, de a végén azért csak elgondolkodik ő is. A kis mese végére Sherlock kellőképpen felbassza magát, a taxis meg pont fékez és kirakja, az út amúgy ingyen volt, mert Moriarty vezetett, ez mekkora! Sőt, még haza is hozta, pont a 221B-nél rakta ki, milyen illedelmes.

Sherlock hirtelen azt se tudja hol van, ennek eredményeképpen majdnem elcsapják, de micsoda szerencse, hogy az egyik rosszarcú bérgyilkos éppen őt leste egy kuka mögül, így pont meg tudja menteni az életét, egy másik bérgyilkos viszont lelövi! John is befut, gyorsulnak az események, Sherlock megtalál egy kamerát a lakásban, amivel a frászt hozza Mrs. Hudsonra, ő meg pongyolában lejtett itt egész nap, és a macarénát táncolta porszívózás közben! Ebben a pillanatban érkezik Lestrade Andersonnal és Donovannal megerősítve, akik igyekeznek nem túl önelégült képet vágni, kudarcra ítélt kísérlet. Lestrade-nak nagyon nem fűlik hozzá a foga, de be kéne vinnie Sherlockot kihallgatásra, mert minden bizonyíték ellene szól, de Sherlock nem megy vele, vigyék erőszakkal, ha kell. Azt is tudja, mit művel Moriarty, pompásan ki volt ez dolgozva.  A kislány sikolya pont az a lökés volt (mit használt? Egy Sherlock-álarcot?), ami kellett Donovanék buzgálkodásához, és már rohantak is a főnökhöz. Szóval ez Moriarty terve, elhitelteleníteni Sherlockot, csalónak és bűnözőnek beállítani, ez az igazi bukás, és a baj az, hogy a jelek szerint a terv zökkenőmentesen halad.

John forrong, nagyon rühelli, hogy országos cimboráját így lejáratják, de ő nem kételkedik, mert jól ismeri, és azt senki nem tudja megjátszani a nap 24 órájában, hogy ekkora arrogáns fasz, ebben van valami. Donovanék nem nyugszanak, és Lestrade-nak főnöke is van, aki elé lehet vinni a nyavalygásukat, de jó, hogy nem került elő korábban a sorozatban, mert ritka nagy seggfejnek tűnik már elsőre is. Lehülyézi a mindig stílusos és laza Lestrade felügyelőt, az egyetlen élő embert a Scotland Yardnál, aki szót tud érteni Sherlockkal, majd maga megy, hogy behozza. Pont akkor érkezik, amikor Sherlock Moriarty legújabb ajándékát csomagolja ki, egy megégetett mézeskalács-figurát, úgy érzem, Jim kezd egy kicsit unatkozni. Sherlock bilincsben, a nagyfőnök meg nem bírja ki, hogy ne faszoskodjon Johnnal is egy kicsit, aminek az eredménye az, hogy John csatlakozik Sherlockhoz rövid úton, mert rendőrfőnököket csak nem lehet büntetlenül orrbavágni.  Mivel ezek az agysebészek csak egy bilincset hoztak, ezért kénytelenek a cimborákat összebilincselni, ez első blikkre totálisan elhibázott lépésnek tűnik. Sherlock menekülési terve máris készen van, pillanatok alatt fegyvert szerez, John lesz a túsz, és már rohannak is kézen fogva, amerre látnak. Moriarty meg igazán alapos munkát végzett, a Baker Street falán ott hagyott egy IOU graffitit is, ez igen.

Kéne gyorsan valami terv, mert ez a menekülés így céltalan, és kissé zavarbaejtő, ezért Sherlock kiugrik egy busz elé, hogy válaszokat szerezzen az egyik ráállított bérgyilkostól. Rájött már, hogy ezek azért vannak iderendelve, hogy megmentsék az életét, és valóban, rosszarcú ugrik, ment, és még válaszokat is szállít, Moriartynak van egy számítógépes ajtónyitó kódja, ezt otthagyta, amikor Sherlock lakásán járt, ez is része a tervnek. Ahogy a „hívjátok Sherlockot” felirat is, mintha ő lenne az egész bűnszövetkezet feje. Ráadásul a holnapi Sunban megjelenik a nagy Sherlock cikk, egy állítólagos belső informátor, Richard Brook infói alapján, akiről Sherlock még az életben nem hallott, ideje lenne elbeszélgetni a riporternővel.

A fiúk a sötétben üldögélve (még mindig összebilincselve) várják Kitty Riley-t, aki érkezik, és nagy mellénnyel válaszolgat, hogy igen, Richard Brooktól szerezte az infókat, amivel lenullázhatja Sherlockot, és ha tudni akarják ki az, hát tessék itt is van. Kócosan, csapzottan, szerencsétlenül, bevásárlószatyorral idétlenkedve pont most állít be: Moriarty. Mivan?! Sherlocktól frászt kap, ő csak azt tette, amire kérte, ő egy szerencsétlen színész, mesemondó, van portfóliója meg minden. Sherlock Holmes bérelte fel, hogy játssza el az ellenségét, egy kitalált figurát, hogy ő nagy ásznak állíthassa be magát. És játssza mindezt olyan meggyőződéssel, hogy az ember kételkedni kezd még a saját létezésében is. John csak legyint, hagyjuk már a komédiát, Sherlock kis híján felrobban. Moriarty csak egy fél pillanatra esik ki a szerepéből, pont addig, hogy gonoszul Sherlockra nézzen, de aztán megint adja az ideges szerencsétlent, és megszökik, ez meg egy akkora király jelenet volt, hogy azt képtelenség így leírva visszaadni.

Ez pedig az a pont, amikor John is és a néző is elveszíti a fonalat, hogy mit csinál valójában Sherlock, mi csak találgathatunk, de ő már TUDJA, hogy mi lesz Moriarty következő lépése, és ennek megfelelően cselekszik. Először is lerázza Johnt, és Mollyhoz megy, aki nagyon is számít, és megbízik benne, és ha a patológuslány komolyan gondolta, hogy segít neki bármiben, akkor itt az idő, mert szüksége van rá. John is használta az agyát eközben, rájött, hogy „Richard Brook” sztorija csak úgy érheti el a célját, ha a Sherlockról szőtt hazugságait az igazság darabkáival egészíti ki, vagyis ismernie kellett Sherlock életét, és mivel két ember van a világon, aki tényleg ismeri őt, ezzel erősen leszűkült a kör. NagyHolmes fogja a fejét, hát igen, amikor elkaptam és vallattam Moriaryt, semmi nem hatott, csak az, ha elkezdtem mesélni a Holmes fiúk gyerekkorának színes és szórakoztató történetét. A kérdésem nekem az lenne, hogy mégis miért engedte el, de John most ezzel nem foglalkozik, drámai csalódottsággal távozik inkább.

Sherlock a kórházban labdázik, Molly sehol, és jön John. Hamarosan hívás érkezik, Mrs. Hudsont lelőtték a Baker Streeten, Sherlock erre közömbös marad, ez hihetetlen, ennyire senki nem lehet gép. John még egyet beszól, és elhúz, az nem véd meg, ha egyedül vagy, az embert a barátai védik meg, és baszódj meg, valahogy így távozik. Sherlock meg ír egy sms-t Moriartynak,”vissza akarok adni neked valamit, gyere játszani, a tetőn várlak.”

Mire felér, Moriarty már nagyban partizik a tetőn a Stayin’ Alive-ot hallgatva, ismét moriartys eleganciában, semmi Richard Brook-os csapzottság. Most esedékes A Nagy Geciember Beszéd, amit minden filmben és történetben előad a főgenya egy ponton, és általában a vesztét is jelenti, mert azalatt a hős pont kitalál valami módot rá, hogy megmeneküljön, lássuk, Sherlock mire jut. Moriarty azt mondja, már ráunt a Sherlock Holmes nevű játékszerére, mert unalmassá vált, simán le tudta győzni, akkor meg mi benne a poén. Itt van például ez a nevetséges kulcskód, Sherlock azt hitte, ez egy bináris kód, amit az ujjaival dobolt, amikor nála volt, pedig nem is létezik semmiféle kód, jó sok segítsége volt, úgy tört be azokra a helyekre, ennyi. Azért vicces volt az álneve is, a Richard Brook németül Reichenbach, az eset, ami híresé tette Sherlockot, és ez okozza a bukását is, stílusos. Sherlocknak nem tetszik, hogy ez ilyen egyszerű, egyre csak kérdezgeti Moriartyt, aki készségesen mesél is, mert az ilyen gonosz zsenik semmit nem szeretnek annyira, mit a saját hangjukat hallani.

Lényeg, hogy a bukás Sherlock öngyilkosságával válik majd teljessé, és Sherlocknak le kell most ugrania, ha nem akarja, hogy a három barátját a világon - Johnt, Mrs. Hudsont és Lestrade-ot - megöljék. Mert Mrs. Hudsont persze nem lőtték le, azzal csak Jonhtól kellett megszabadulni, de most már mindhármukra rá van állítva egy mesterlövész, akik csak akkor mennek el, ha Sherlock leugrik, Jim ugyan nem fogja őket visszahívni. Haha, tehát vissza LEHET őket hívni, röhög Sherlock, amíg te itt vagy, én megtalálhatom a módját, hogy leállítsd őket. Francba, ez igaz, így Moriarty, és még elhangzik a híres idézet is, Sherlock Holmes az angyalok oldalán áll, de nem tartozik közéjük, köszi a játékot, élveztem, amíg meg nem untalak, így Moriarty, majd kezet fog, és a dolgot leegyszerűsítendő pisztolycsövet dug a szájába. Azonnal főbelövi magát, csak így simán, hogy rohadna meg, és most már tényleg csak akkor nem ölik meg Sherlock három barátját, ha ő leugrik! Patthelyzet!

Sherlock kiáll a peremre és hívja Johnt. Aki közben visszajött, és végignézi, nem csak hallgatja barátja búcsúhívását, aki azt mondja, hogy Moriarty tényleg nem létezett, csak ő találta ki, végig csaló volt valóban, és ez az egész egy bűvésztrükk. John persze egy szót sem hisz ebből a hülyeségből, de Sherlock láthatóan tényleg küszködik önmagával, még arra kéri országos cimboráját, hogy ne monzdulhon, és ne vegye le a szemét róla, majd félredobja a telefonját. És leugrik. Minden sugalmazás nélkül leírom, mit látunk ezután:  John rohan,  de egy szennyesszállító kocsi pont kitakarja előle azt a részt, ahova Sherlock eshetett, majd egy biciklista elüti. Mire odaér, a kocsi továbbmegy, és látja, hogy Sherlock a földön fekszik véresen, és csak addig engedi oda a köré gyűlt tömeg, hogy ki tudja tapintani, hogy nincs pulzusa. John az ájulás szélén, Sherlockot egy hordágyra fektetik, és elviszik.

Ezek után nagyon szomorú képek következnek, Mycroft a The Sunban olvas a „csaló zseni” öngyilkosságáról, John újra a pszichológusnál, majd Mrs. Hudsonnal együtt mennek a temetőbe. Mrs. Hudson még kidühöngi magát a sírnál, az a sok zaj, lövöldözések, meg emberi testrészek a hűtőben, ilyen volt ez a Sherlock, de közben majdnem elbőgi magát, John meg szeretne egy kicsit egyedül maradni a sírnál, mert szívszaggató beszéddel készült. Te voltál a legjobb barát, akit csak ember kívánhat, pedig először nem is tartottalak embernek, de most már tudom, mennyire emberi és nagyszerű voltál, és már csak egyetlen csodát kérek tőled. Hagyd már ezt a hülyeséget, és ne legyél halott, jó? Majd kihúzza magát, és katonásan távozik, a kamera pedig vált, és megmutatja nekünk, hogy ott áll a fák között Johnt nézve, ÉLVE és sértetlenül Sherlock. Gallér felhajtva, szokásos arckifejezés, egy karcolás nem látszik rajta, és ezzel a remek képpel ér véget az évad, aminek nem lesz folytatása 2013 szeptemberéig, barátkozzunk a gondolattal. És persze a többmilliárd dolláros kérdés, ami hónapok óta izgalomban tartja a nézőket: HOGY CSINÁLTA???

Azt hiszem, leírtam mindent, ami az ominózus zuhanós jelenetben történt, és megnyugtatlak titeket, hogy ha úgy érzitek, már többször néztétek meg a zuhanós jelenetet, mint egészséges lenne, nem vagytok ezzel egyedül. Ahogy azzal sem, ha minden egyes mozzanatát kielemzitek, kikockázzátok, kimerevítitek, és elméleteket gyártotok, láttam már elég sok mindent, ettől kezdve gravitációs elmélkedésekig meg zuhanási görbék felrajzolásáig. Annyi infónk van még, hogy Steven Moffat azt mondta pár hónapja, hogy nem olvasott még olyan elméletet, ami a valóságnak megfelel, mert egy fontos dolgot a nézők nem vettek észre, és Sherlock csinált valami karakteridegen dolgot. Tessék, lehet agyalni, én a legképtelenebb elméletre is kíváncsi vagyok, mert én sem olvastam még olyat, ami mindenre magyarázatot adott volna. A forgatás 2013 első felében kezdődhet meg, addig Peter Jacksonnak is be kell fejeznie a Hobbitot, de azért a Moffat-Gatiss duó még hozzánk vágott három szót az új évaddal kapcsolatban: RAT, WEDDING, BOW. Csak a miheztartás végett, ennek az évadnak a kulcsszavai a Woman, Hound és Fall voltak, ha ebből kiindulva nézzük a szavak jelentőségét, azon el lehet indulni. Valamivel el kell ütni az időt még több, mint egy évig.