Végső elkeseredésében John már a Cluedo-t is felajánlja, pedig megfogadta, hogy soha többé, miután Sherlcok úgy oldott meg egy esetet, hogy az áldozat volt a gyilkos, nem voltak erre felkészülve a játékgyártók. Szerencsétlenségére befut Mrs. Hudson is, akit Sherlock rövid úton kiakaszt azzal, hogy zavarba ejtő részleteket vág hozzá új pasija magánéletéről, konkrétan egy feleség létezésének tényét, akiről Mrs. Hudson nem tudott. Most talán a szőnyeg felszedése következne rejtett cigarettakészlet felkutatása célján, de pont befut egy ügyfél hála a magasságosnak. Henry egy elég zaklatott srác Dartmoorból, és hozott magával egy kis ismeretterjesztő filmet is a problémájáról, hátha ő nem tudja elég hatásosan előadni ahhoz, hogy Sherlock figyelmét lekösse. Egy titkos kutatólaborról van szó a videóban, Baskerville-ről, ahol ki tudja milyen kétes genetikai kísérleteket végeztek, és a kísérlet alanyai talán el is szabadultak, mert ez a szerencsétlen Henry mindenféle szörnykutyákat vélt látni, amik szétszaggatták az apját, amikor ő még gyerek volt. „Kamu és különben is unalmas", kb. ez olvasható le Sherlock arcáról, de egy dolog azért felmerül: ha a mutáns dög 20 éve ölte meg Henry apját, Henry miért most jött el a mesterdetektívhez, mi történt tegnap éjjel?

Honnan veszi, hogy tegnap éjjel? –kezdené szegény gyanútlan srác, nem ismeri még a mi zseninket. Hogy ezt a problémát minél gyorsabban áthidaljuk, Sherlock demonstrációt tart páratlan szellemi képességeiről. Gyors monológban előadja, hogy tudja, hogy Henry az első reggeli vonattal jött, ott szar reggelit fogyasztott, flörtölt egy lánnyal, aki nem jött be neki, és ez idő alatt egyszer sem gyújtott rá, úgyhogy most rögtön tegye meg, mindketten jobban járnak. Henry láthatóan szédül a sok információtól, Sherlock persze mindent pontosan következtetett ki a tekintetéből, ruhájából, szalvétájából, kézremegésből, meg a kabátja szövésének szálsűrűségéből, úgyhogy  most már részletesebben is elmesélheti a sztorit.

Henrynek van egy pszichológusa, aki azt tanácsolta neki, hogy térjen vissza a legnagyobb félelmének a helyszínére, vagyis a lápra (Dewer's Hollow – kedves helynek hangzik), ahol a rémkutya széttépte az apját, és majd akkor megnyugszik, hogy nincs ott semmi. Az igazán ijesztő az, hogy amikor visszatért, újra látta a szörnyet, ezért vezetett ma az első útja Sherlockhoz, és itt amúgy is valami agyfasz van, mert az apja holtteste soha nem került elő. Sherlock továbbra is unalommal vegyes szkepticizmussal hallgatja, eleve csak azért engedte, hogy maradjon,mert Henry addig is dohányzik, és ez a maximum, amihez a szervezete most hozzá tud jutni. Henry kétségbeesetten bedobja, hogy lábnyomok is voltak, - miközben Sherlock már tessékelné kifelé-, egy hatalmas véreb lábnyomai. Sherlock feje fölött villanykörte jelenik meg, OK, vállalom az ügyet, holnap indulunk Dartmoorba. Mivan? John és Henry is nagyokat pislognak, mitől lett az ügy most hirtelen érdekes neki, hát a véreb, vagyis a HOUND szó fogta meg, Sherlocknak ez jelent valamit. Na irány a vasútállomás, köszi a dohányzást.

Még pont látják, ahogy Mrs. Hudson hatalmas patáliát csap a pasija előkerült felesége miatt, pedig a másik feleségről nem is tud, röhög Sherlock, na irány vidékre. A táj amúgy gyönyörű, vad sziklák és érintetlen természetet, Sherlock nem is tudja megállni, hogy drámai pózokba ne vágja magát a sziklákon, ezzel növelve még tovább a táj szépségét, miközben John turistásan forgatja a térképet. Érdekes környéknek tűnik ez, itt egy kis falu, ott egy kísérleti labor, ez a terület meg mi lehet ki halálfejekkel dekorálva? Majd a helyiektől megtudjuk, a fiúk máris becsekkolnak a fogadóba, ahol a fogadós nem győz sajnálkozni, hogy nem tud nekik franciaágyas szobát adni. John persze határtalan zavarban, Moffatték ki nem hagynának egyetlen lehetőséget sem, nagyon helyes. Fogadós még beavatja Johnt, hogy a halálfejekkel dekorált terület aknamező, az a hír járja, hogy aki odatéved, akkor ússza meg szerencsésen, ha CSAK felrobban, hmm. Különben mi ez az agyrém a sátán kutyájáról, faggatózna John, fogadós meg csak vigyorog, hála a jó Henrynek meg a Discovery Channelnek, szépen fellendült a helyi turizmus, ő egy percig sem bánja. De szerencsétlen zavarodott Henryn kívül létezik élő ember, aki látta is azt a kutyát? Naná, a srác, aki a szörnykutya túrákat vezeti, Sherlock már rohan is meginterjúvolni.

Srác szavahihetőségében kételkedni teljesen értelmetlen volna, tekintve hogy a megélhetése függ a szörnykutya túrák látogatottságától, és amúgy is olyan meggyőző dolgokat mond, hogy „ismerek valakit, aki ismer valakit, aki már látta".  Ezt megfejeli még némi helyi kis színessel, pl. hogy állítólag a baskerville-i laborban olyan genetikai mutációkat tenyésztettek ki, mint kutya méretű patkány meg ló méretű kutya, és nem is biztos, hogy minden teremtmény rács mögött is maradt. Nagyon jó, főleg drámai tekintettel fűszerezve, ezzel biztosan be tud csalni egy csomó ügyfelet a túráira, de Sherlock csak legyint, pedig van a srácnál egy hatalmas kutyalábnyom jellegű tárgy is.

Épp itt az ideje, hogy a fiúk ellátogassanak abba a bizonyos laborba, és megnézzék, micsoda mutánsokat tenyésztenek ott. Mycroft all access belépőkártyája tökéletesen megfelel a célra, még jó, hogy Sherlock előrelátóan eltulajdonította azt egy alkalmas pillanatban. Nem probléma, hogy nem hasonlít a kártyán szereplő fotóra, mert Mycroft neve minden kaput megnyit – a szó szoros értelmében ezúttal. Sherlock úgy saccolja, durván 20 percük lehet, mire a biztonságiak rájönnek, hogy illetéktelenül vannak ott, úgyhogy gyorsan kéne körbenézni, és nem leakadni minden háromfejű majomnál meg hasonló szarságnál. John is belejön az aliasoskodásba, előkapja a katonai igazolványát és szigorú arcát, parancsolgat, tiszteleg és marhára élvezi. Határozott léptekkel haladnak a belső laborok felé, egy fiatal katona lelkesen kalauzolgatja őket, de minden munkájukra vonatkozó kérdésre csak ködös választ ad. Ha kormányzati ellenőrzés címén vannak itt, akkor csak illene tudniuk, min dolgozik ez az intézmény, ne tegyenek már fel olyan kínos kérdéseket, hogy gyártanak-e biofegyvert.

Valójában végeznek állatkísérleteket, de egyelőre semmi rendellenes, esztétikailag kifogásolható mutációt nem látnak, majd beleakadnak egy Dr. Stapleton nevű genetikus asszonyba, aki Sherlocknak valami miatt GYANÚS. Dokinéninek nem is tetszik, ahogy Sherlock rátapad, igen, génmódosításokat hajtok végre állatokon, és? Majd Sherlock felteszi neki az egyenes kérdést, miért kellett Bluebellnek meghalnia? Mivan? Ha valaki John Watsonhoz hasonlóan lemaradt volna, Bluebell a világító nyuszi volt, akiről a kétségbeesett Kirsty Stapleton (milyen szép ritka név) írt Sherlock fórumára, elpusztult és eltűnt rejtélyes körülmények között, pedig nem törtek be a lakásukba. Dr. Stapleton érti, mire céloz Sherlock, a génmanipulált éjjelilámpa-nyúl terhelő bizonyíték volt, amitől meg kellett szabadulni, hogy összeérnek itt a szálak!

Sherlock érzi, hogy ideje indulni, egyre gyanúsabban néznek rájuk minden irányból, és különben is megoldotta Bluebell esetét, kár lenne ezt a szép napot elcseszni azzal, hogy letartóztatják, vagy lelövik őket. Mycrofthoz ebben a pillanatban jut el a hír, hogy beléptek egy szupertitkos kísérleti telephelyre az ő kártyájával, ez maximum egy szemforgatást meg egy „mi a faszt csinálsz már megint?" sms-t ér a részéről, Sherlocktól ő ennél meredekebb dolgokhoz szokott. Sherlock és John már pont kijutnának, amikor előkerül valahonnan egy hepciáskodó őrnagy, és roppant kellemetlen módon a személyazonosságuk felől érdeklődik. Sherlock az „előnytelen az igazolványképem" –mese hihetőségi esélyeit latolgatja, amikor jön egy fehérköpenyes, és váratlanul kimenti őket, „Mycroft Holmes, ősi cimborám, Bécs óta nem láttalak, hogy állsz a fogyókúrával?" Őrnagytól egy szúrós tekintettel megússzák, és csodával határos módon már kint is vannak. Fehérköpenyes Dr. Franklandként mutatkozik be, és nagy Sherlock rajongó, meg John blogján is rendszeresen kommentel és osztja a trollokat, csak a sapkát hiányolja Sherlock fejéről, mégis úgy az igazi. A kutatólabor tevékenységére vonatkozó kérdések elől azonban ő is kitér, de ha Henryről akarnának beszélgetni – aki az ő országos cimborájának a fia volt- hát hívják fel bátran.

Sherlock elégedetten hajtja fel a gallért azon a jól eltalált szövetkabáton, mint aki jól végezte dolgát, John meg csak forgatja a szemeit, ezt nemár, tudjuk, hogy menő vagy meg titokzatos, minek rákontrázni? Ezek után beugranak Henryhez egy kávéra , akinek gyönyörű nagy háza van, John nem túl árnyaltan rá is kérdez, mivan, te gazdag vagy ? Sherlocknak már terve is van ám, a laborban tett hasznos látogatás után azt az elmés tervet tudta kiötölni, hogy kiküldik Henryt a lápra, és megvárják, hogy megtámadja-e valami, és akkor azt a valamit majd jól megnézik maguknak. Zseniális. Henry annyit tud hozzátenni a nyomozáshoz, hogy a pszichológusa legutóbbi hipnoterápiás kezelésén beugrott neki még két szó az apja halála éjszakájáról, amit sehogy sem tud hova tenni. Liberty In. Ezt egyelőre Sherlock sem.

Éjszaka Dewer's Hollow-ban vagyunk, valóban bájos hely, a művészeti rendező be is vetett minden olyan filmes fogást, amivel igazán hátborzongató hangulatot lehet teremteni.  Nem elég, hogy koromsötét van, még valami nyomasztó köd is terjeng, a fák félelmetes árnyakat vetnek, a szél zúgását meg folyamatosan mindenféle idegesítő morgó-vonyító zajok törik meg. Franc akarna ott sétálgatni éjszaka, akár van szörnykutya, akár nem. Szétválnak, mert John valami ütemesen ismétlődő fényjelre lesz figyelmes, ami akár Morze is lehet, és az UMQRA szót adja ki, újabb rejtély, nagyszerű. Eközben Henry és Sherlock egyre mélyebbre hatolnak az egyre félelmetesebben fényképezett Tiltott Rengetegben, és a félelmetes hangok is erősödnek! Zihálás! Visítás! Vonyítás! Veszély!!! Az egy dolog, hogy Henry össze-vissza fossa magát, de az igazán ijesztő az, hogy Sherlockban is megfagy a vér, mert valamit ő is lát. Valamit, amitől a frász töri ki, na húzzunk innen, de a lehetőségekhez képest sokkal gyorsabban.

Henry zaklatottságába ezegyszer öröm is vegyül, mert ha Sherlock  is látta a fenevadat, akkor az nem az ő képzelete szüleménye. Sherlcok persze makacsul tagad, és eléggé meg van zakkanva, keze is remeg, és azt bizonygatja Johnnak a szívescskés díszítésű kandalló előtt ülve, hogy ő nem őrült. Jól van Spock (telitalálat!), nyugtatja John, csak a képzeleted játszott veled, Sherlock persze az ilyesmiben nem hisz, ahogy a sátán kutyája jellegű rémtörténetekben sem, mégis látott valami vad piros szemű rohadt dögöt, akkor hogy is van ez? Még gyorsan bizonyítja magának meg Johnnak is, hogy nem őrült meg, ott van pl. egy anya-fia páros a mellettük levő asztalnál, a teljes élettörténetüket elmondja a ruházatuk, testbeszédük, étkezési szokásaik, meg kutyájuk neve alapján, az agya működik rendesen. John pátyolgatására viszont nem vevő, egy „nekem nincsenek barátaim!" vakkantással elhajtja a vérbe.

Az éjszaka ezek után képzelhetjük, milyen kellemesen telik mindenkinek, Henry rémálmot lát a változatosság kedvéért, John meg utánajár az UMQRA-nak. Közelebb érve már látja, hogy a fényjeleket véletlenül bocsátotta ki egy kocsi, amiben egy idősebb pár kicsit ügyetlenül próbált akrobatikázni, olyannyira, hogy a bácsi öve folyton beleakadt az indexbe. Shit, így John, pedig ez vicces volt, és Sherlcoknak már közben meg is van, mi legyen a következő lépés. Hogyhogy nem, Henry pszichológusa pont most bírt betérni a fogadóba, és mivel elég jó bőr, John majd elbeszélget vele egy kicsit, nem kell nagyon győzködni. Ügyetlen flörtölésbe csomagolva próbálja kiszedni pszichónéniből, hogy mi is történt tulajdonképpen Henry apjával, amikor meghalt. Pszichócsaj nyel egyet, és már mondaná, amikor egy kedélyes hátbaveréssel jelzi Dr. Frankland, hogy mennyire örül Johnnak, hogy itt látja, és még egy jól megválasztott „hogy halad a nyomozás?" –kérdéssel teszi teljessé a cockblockolást.

Henry – mivel nem tud aludni- kutyák falkavadászatáról szóló természetfilmet meg Cujót néz, mekkora rohadék lehet a helyi műsorközlő. Utána meg félelmetes árnyak és hangok suhannak az udvaron, a srácnak nem sok alvást jósolok a közeljövőben. Reggel jön hozzá Sherlock kávézni frissen és vidáman, és már pakolja ki a konyhát olyan vehemenciával, ami sejteti, hogy eszébe jutott valami okosság. Henry semmit nem ért, Sherlock még rákérdez, hogy miért a HOUND szót használta, ami furcsa és régies, mégis ki beszél így? Henry erre nem tud válaszolni, pedig Sherlock emiatt vállalta az esetet, na akkor ez később még biztosan érdekes lesz. John játssza a sértődöttet, Sherlock meg azt mondja, hogy kételkedett magában (ami még soha nem fordult elő), azért volt seggfej, és csak egy barátja van, aki John, ez olyan megható.

Az éjszaka jót tett Sherlocknak, mert megint szupernyomozó-üzemmódba váltott, gallér felhajtva, és éppen azon agyal, hogy mi van, ha a HOUND szó rövidít valamit, amikor a fogadóban belefutnak Lestrade-ba. Micsoda véletlen, hogy pont ide jött nyaralni a felügyelő, „véletlen a francokat, Mycroft uszítja rám" - valahogy így üdvözli Sherlock kedvenc felügyelőjét. Ráadásul azt hiszi, hogy inkognitóban van, amiért Gregnek szólíttatja magát, nem Sherlock, az a keresztneve, neki olyan is van, csak te ilyen apróságokra nem figyelsz, és amúgy az általános iskolai földrajztanár is üdvözöl. John leállítja a sértegetést, és rávilágít, hogy Lestrade akár a hasznukra is válhat, mert ha egy félelmetes (???) Scotland Yard felügyelő tesz fel kínos kérdéseket, őt kevesebb eséllyel küldik el az anyjába, mint őket.  Így is lesz, Lestrade faggatja a fogadóst, meg annak a pasiját, a szakácsot, akik láthatóan tudnak valamit a kutyás dologról, csak nem sok kedvük van bevallani. Jól jött ez a sztori, meg hemzseg a vendégektől a fogadó, olyan ez a dög nekik, mintha lenne egy saját Lohn Ness-i szörnyük. Időnként azért nem árt mutatni is valamit, hogy ne unjanak rá a sztorira, ezért szereztek egy vad kutyát, hogy ijesztgesse a turistákat. A szerzés túl jól sikerült, az állat irányíthatatlan volt, úgyhogy inkább elaltattatták, ez akkor most zsákutca? Közben Sherlock békeajándék gyanánt kávét hozott Johnnak, de pont olyan fejjel, mint ahogy azoknak szokták, akik meg akarnak mérgezni/elkábítani valakit.  Ráadásul cukrot is rakott bele, amikor John feketén issza a kávéját, de olyan nincs, hogy ezt a világ első számú mesterdekektívje ne tudná, John ennek ellenére megissza, egyem azt az ártatlan szívét.

Lestrade nagyon élvezi a vidéki nyomozgatást, itt sokkal jobb a levegő és kevesebb a seggfej, mint Londonban, úgyhogy a fiúk el is küldik, hadd fusson még egy-két kört, ha már így elemében van. Sherlock amúgy biztos nem a szerencsétlen fogadós kutyáját látta az erdőben, mert az a vadállat hatalmas volt, piros szemű és világított, Scooby Doo-ban szoktak lenni ilyen szörnyek. Egyébként van egy teóriája, csak Baskerville-be kéne menni tesztelni azt, úgyhogy most lehet Mycroft seggét nagyüzemben nyalni, kezdésnek mondjuk egy „helló kedves bátyám, hogy s mint?" jellegű hívás megteszi.

Mycroft tényleg maga a brit kormányzat, mire Sherlockék a telepre érnek, már nyitott ajtók és mosolygós őrök várják őket. Morgós őrnagynak persze nem tetszik, hogy mindenféle jöttment detektívek meg doktorok játsszák az eszüket az ő felségterületén, de idősebb Holmes ráparancsolt, tehát lehet kussolni. John a kísérleti laborba megy, Sherlock meg majd az őrnagyból próbál kihúzni valamit. John addig kódorog a titkos helyeken, amíg be nem zárja magát sikeresen az egyik laborba, ki is megy a világítás, és jön a drámai zene, szóval újabb félelmeteskedés követezik. Egy zseblámpával szerencsétlenkedik a sötétben, gyanús zajok mindenhonnan, ráadásul van egy kicsorbult rács is, John erősen próbálja nem összeszarni magát, de ekkor jön a hörgés meg a vonyítás közvetlen közelről. Aztakurva, én nem erre szerződtem, gondolhatja a jó doktor, úgyhogy beveszi magát az egyik ketrecbe, és próbálja magára zárni, Sherlock meg pont most nem tudja felvenni a telefont.  Mikor Sherlock végre visszahívja, John könyörög, hogy hozza már ki, mert a szörnykutya ITT VAN, Sherlock meg hülye kérdéseket tesz fel szabadítás helyett, látod is, vagy csak hallod? Hagyjuk már ezt, gyere, mert a dög megzabál, nem érted?!

Sherlock jön, kiszabadítja Johnt, kutya sehol, nem eszik az hobbitot, úgy tűnik. Sherlock a változatosság kedvéért kérdez, na dokikám, meséld el, hogy nézett ki. Hát úgy, ahogy mondtad, rohadt nagy volt, piros szemű, világított, és összeszartam magam tőle, úgy.  Sherlock röhög, nem is világított, azt csak én találtam ki, a nyúlból ötletet meírtve, John azt láttad, amit láttatni akartam veled, mert be voltál drogozva te is meg én is. Mivan? Ideje elbeszélgetni Dr. Stapletonnal egy kicsit, aki itt van a szomszéd szobában, és a legújabb világító nyuszit nézegeti, ami tök cuki amúgy, nekem is kell egy olyan. Ez a nő biztos tud valamit, de amíg eldönti, hogy mondja-e, addig is Sherlock kölcsönveszi a mikroszkópját, és megvizsgálja a kristálycukrot, amit Henry konyhájából hozott, és ami meglepő módon...sima cukor. Francba, pedig annyira tökéletes lett volna, ha abban van valami hallucinogén szer, megmagyarázta volna, hogy John miért nem látta a kutyát először, csak azután, hogy cukros kávét ivott, és most cseszhetjük ezt a jó kis elméletet. Na nem véletlen van még hátra huszonvalahány perc az epizódból. Drog van, ez biztos, olyan, amitől az emberek randa nagy rémkutyákat hallucinálnak, és bejutott valahogy a szervezetükbe, a kérdés az, hogy hogyan.  Kifelé mindenki, Sherlock most meglátogatja az elméje palotáját, és ahhoz teljes nyugalom kell, nem lehet az ilyesmit mondjuk egy focimeccsen a B-középben vagy egy csúcsidőben egy zsúfolt metrókocsiban művelni.

A procedúra abból áll, hogy Sherlock lemegy alfába, és úgy tekint az agyára, mint egy térképre, így próbálja az egyes információkat összekapcsolni. Pl. a legfontosabb jeleket, a HOUND szót és a Liberty In szavakat, ehhez kapunk egy szép látványos grafikát is. Párszor lefuttatja a szavakat a rendszerben, majd rájön, hogy Liberty, Indiana, és a Hound egy kód lehet, talán pont a drog neve, amit használtak, futtassunk csak le egy keresést a labor számítógépes rendszerében. Ehhez először is kéne egy magas rangú tiszt hozzáférési jelszava, morgós őrnagy pont jó lesz, már úgyis hazament, mert mellőzöttnek érezte magát, az irodája meg itt van, telis-tele olyan nyomokkal, amikből egy Sherlock kaliberű elmének gyerekjáték kikövetkeztetni a jelszót. Mármint akkor, ha az őrnagy nem a W21b-X&7_Qa9 jelszót használja, drukkoljunk. Az iroda tele van politikai és háborús tematikájú könyvekkel (micsoda meglepetés), azok között is legtöbb a Churchillel és Theatherrel kapcsolatos, az egyik keresztneve lesz a jelszó, két próbálkozásból meg is van, Maggie.

És persze ott van a gépen a teljes anyag, Project H.O.U.N.D., ami egy drog kifejlesztésére irányult, ami zavart és félelmet kelt az alanyban, tehát egy háborúban legyengítené az ellenséget, de 20 éve leállították, mert az alanyok beszámíthatatlanok és agresszívek lettek tőle. Félelem és kényszerképzetek, nagyon ismerősen hangzik, már csak be kéne azonosítani a project egyik résztvevőjét, és ő lesz a geciemberünk. Meg is van, ott sunnyog Dr. Frankland az egyik csoportkép hátulján vérciki hetvenes évek frizurával. Mehetünk is elkapni, még jó, hogy Lestrade annyira élvezi a vidéki levegőt, hogy itt maradt.

Henry közben csodálatosan prezentálja a drog mellékhatásait, megpróbálja kinyírni a pszichológusát, majd bemenekül a Tiltott Rengetegbe (miért pont oda?), fegyverrel. Vidám fiúk utána, pont akkor találják meg, amikor Henry már a szájába dugja a fegyvert, és Sherlock ezegyszer jól beszél, téged bedrogoztak fiam, mert tudtál valamit az apád haláláról, de még gyerekként láttad, így nem tudtad hova tenni, a pszichoanalízis viszont kezdte felszínre hozni az emlékeket. Közel vagyunk a megoldáshoz, Sherlock szavai hallatán Henrynek végre összeáll, hogy nem is rémkutya tépte szét az apját azon az éjszakán, hanem egy férfi volt gázmaszkban, kutyás (vagyis HOUND, Liberty In.) pulóverben. Így jött a szörnykutyás kényszerképzet, most fogja csak fel, hogy egy sima gyilkosságot látott, a gyilkos meg Frankland volt, az apja állítólagos cimborája. Ezek után nem volt más dolga, mint meghülyíteni és ezáltal elhitelteleníteni Henryt, és ehhez meg is volt az eszköze- a kísérleti drog. És Sherlocknak most leesik, hogyan jutott be a szervezetükbe, az a hülye köd, ami körüllengi a lápot, abban van a drog, vegyi aknamezőn járnak, és folyamatosan aktiválják.

Ebben a pillanatban jelenik meg a gázmaszkos Frankland, akiben Sherlock a vigyorgó Moriartyt látja, szemét egy anyag ez. Ráadásul kutya is van vele, hatalmas, piros szemű és rém ronda meg ijesztő, Lestrade leszed,  Frankland meg menekülőre fogja, de pont egy aknára lép. Most már megnézhetik az állítólagos sátán kutyáját is, egyszerűen egy nagy testű kutya, valószínűleg pont a fogadós kutyája, nem lenne nagyon meglepő, ha hazudott volna az elaltatásáról. Henry most már rendben lesz, de Sherlock kicsit rossz időzítéssel örömtnácot jár, ez mekkora király eset volt, köszi Henry, ilyet még sokat, és talán a nyakba is ugrana, ha John nem állítaná le.

Már csak az van hátra, hogy kiderüljön, hogy a laborban a jó Sherlock szórakozott országos cimborájával, egy mikrofon és egy szörnykutyahang imitátor alkalmazás segítségével hozta rá a frászt szegény Johnra. John meg azon a tényen szórakozik, hogy Sherlock tévedett, amikor annyira biztos volt benne, hogy a cukorban van a drog, Sherlock erre átmenetileg megsüketül rejtélyes módón. (John Watson interpretációját az esetről itt olvashatjuk.)  Még egy király jelenet van vissza az epizódból, helyszínt váltunk. Egy kopár cellából Mycroft éppen kiengedi a sötét tekintetű Moriartyt (miért???), aki úgy tűnik, nem bírta elviselni a szürke falak egyhangúságát, mert minden falfelületet a „Sherlock" felirattal dekorált ki. Innen folytatjuk jövő héten, évadzáró epizóddal, fene az angolok rövid évadaiba.