Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Cameron Monaghan is elhagyja a Shamelesst

2018. október 09. 16:54 - Dzsudibí

ian-shameless-cameron-monaghan-1138017-1280x0.jpg

Néhány hete írtuk, hogy Emmy Rossumnak a kilencedik, azaz a jelenleg futó lesz az utolsó évada a Shamelessben, utána továbbáll, hogy férjével dolgozhasson együtt többet. Nos, úgy néz ki, hogy nem Rossum volt az egyetlen, aki erre a döntésre jutott, mivel a héten Ian karakterét játszó Cameron Monaghan jelentette be, hogy távozik. Monaghan, aki szintén a kezdetektől jelen volt a csapat oszlopos tagjaként hétfőn az Instagramján erősítette meg, hogy igazak az erről szóló pletykák. Mint írta, a most következő, azaz az október 14-én megjelenő rész lesz számára az utolsó, és ugyan ő már tavaly óta elhatározta magát, az utolsó pillanatig nem akart szólni, hogy a rajongók ettől függetlenül is tudják élvezni Ian utazását, ahogyan ő foglamazott. 

Tovább
Szólj hozzá!

Újabb sztárvendégek a Shamelessben

2018. szeptember 12. 16:00 - Dzsudibí

shameless_206_1955-1014x570_1.jpg

Vasárnap elrajtolt a Shameless kilencedik évada, az utolsó, melyben még Emmy Rossum is szerepel. Remek számokkal indított, 1,31 millió néző nézte az USA-ban, ami bár majdnem fél millió nézővel kevesebb, mint az előző évad premierje esetében, azonban még így is magasabb, mint a Showtime bármelyik másik sorozatának idei premierjének nézettsége. Nem is volt rossz, ha engem kéreztek, bár én kurvára elfogult vagyok. Volt itten kéremszépen pelenkába vizelés a női egyenjogúság jegyében, hányás szex közben (business as usual), Frank kankót terjeszt a szülői munkaközöségben, Ian pedig a börtönviselt melegek érdekképviseletét és párkapcsolati tanácsadást vállalt magára, míg Carl őrült asszonykája rövid úton kikerült a képből.

Tovább
Szólj hozzá!

Nincs több Fiona Gallagher

2018. szeptember 03. 09:00 - Dzsudibí

170825091625-emmy-rossum---as-told-by-her-exlarge-169.jpg

Emmy Rossum csütörtökön jelentette be, hogy ennyi volt, elhagyja a Shamelesst. Nem akarok érzelgősnek tűnni, de a hír még egy kicsit az én elszenesedett kőszívemen is facsart egyet, mert személy szerint nagy Shameless fan vagyok, és Fiona karakterét kurvára bírom. Rossum a kezdetektől a sorozat női főszereplője volt, így jelen állás szerint elég bizonytalan, hogy mi lesz a sorozattal nélküle, azóta több közösségi oldalon is olvastam, hogy elkeseredett rajongók verik a tamtamot, hogy akkor igazából így nincs is értelme folytatni (fuck people, get a life). A dolog azonban nem ennyire egyszerű, hiszen a Shameless a Showtime arany tojást tojó kis tyúkocskája, így nem valószínű, hogy Rossum távozása miatt legalább ne próbálnák meg életben tartani a sorozatot, amíg csak lehetséges.

Csatlakozz a Hogyvolt Walking Dead csoportjához, ahol meg lehet beszélni a legvéresebb részleteket, a legforróbb pletykákat, és szembe jönnek a legizgalmasabb viceók és a legviccesebb mémek!

"I know you will continue on without me, for now. There is much more Gallagher story to be told. I will always be rooting for my family. Try not to think of me as gone, just think of me as moving down the block." 

- írta tegnap Rossum Facebook oldalán, és azóta megérkeztek a hivatalos válaszok is bejelentésére. Jon Wells, a sorozat producere azt írta, hogy Rossum mindig is tagja lesz a Gallagher familiának, és bármikor visszatérne, az ajtók nyitva állnak majd előtte. Gary Levine, a Showtime programming igazgatója megköszönte Rossumnak a 9 évadnyi kőkemény munkát a kamera előtt és mögött is (Rossum rendezőként is részt vett egyes részek felvételénél), és megjegyezte, Fiona Gallagher beírta magát a Showtime ikonikus karakterei közé.  

1 komment

Két új sztárvendéget is üdvözöl a Shameless 9. évada

2018. augusztus 27. 17:37 - Dzsudibí

katey-sagal-courteney-cox.jpg

Megrögzött Shameless fanként én már számolom vissza a napokat jövő vasárnapig (hétfőig), szeptember 9-én este 9-kor indul ugyanis a Shameless kilencedik évada (nem európai idő szerint, of korsz). Annál is inkább, mert a Variety-n megjelent hírek szerint két olyan színésznővel bővül a csapat, akiket azt hiszem minden túlzás nélkül állíthatjuk, mindenki ismer. Az egyikük nem más, mint Courtney Cox, azaz a Jóbarátok Monica Gellerje, aki a legendás sorozat óta ugyan feltűnt pár szerepben, de az újságok címlapjain mégis inkább elbaltázott botox és egyéb állagmegóvási céllal végzett plasztikai beavatkozásaival tűnt fel, úgyhogy én például mara kíváncsi vagyok, mozgóképen hogy néz most ki a most 54 (!!!) éves színésznő. A másik nagyágyú pedig nem más, mint az a Katey Sagal, aki a Rém Rendes Család Peggy-jeként lett világhírű, de nem kevésébé volt jelentős szerepe a Sons of Anarchy-ban sem az irányításmániás crazy milf bitch Gemma-jaként. 

Tovább
Címkék: shameless
Szólj hozzá!

Végre megérkezett a Shameless új évadának trailere

2018. július 27. 18:00 - Dzsudibí

Sok kritika érte mostanában a Shameless-t, az elmúlt néhány évben többször is szóba került, hogy be is fejezik a sorozatot, aztán évadról évadra Gallagher-ék mégis túlélték valahogy. Az én legnagyobb örömömre, szerintem évek óta az egyik legjobb sorozat, és engem marhára nem érdekel, hogy mennyit változott minden az alaptörténethez képest, mert azért basszameg, kilenc év az kilenc év, a sorozatban és a való életben is, pláne, hogy az induláskor még Fiona is tulajdonképp gyerek volt, úgyhogy elég furán venné ki magát, ha mindenki maradt volna azon a szinten, ahonnan elkezdtük (karakter fejlődés, tessék felírni kispapírra). Így számomra hatalmas öröm, hogy végre megérkezett a sorozat 9. évadának trailere.

És ha már, akkor that's what I call trailer, mert kapunk ízelítőt rendesen, hogy mi vár ránk a következő hónapokban. Debbie a női egyenjogúságért küzd és közben pelenkába hugyozik, Ian Gay Jesus-ból Gay Che lesz, aki a gyógyszereit továbbra sem szedi, Frank nemibetegséget terjeszt, Lip apukát játszik, Carl továbbra is a komoly mentális problémákkal küzdő szivola feleségével próbál dűlőre jutni, Fiona pedig kijelenti, semmi sem fontosabb a családnál, jelentsen ez bármit is. A kilences számot pedig nagyon komolyan vették az alkotók, ugyanis a kilencedik évad premier dátuma 2018.09.09, este 9 óra, naptár elő, fekete filccel bevés.

Címkék: shameless
Szólj hozzá!

Shameless 2x05 - Apák napja

2013. február 23. 13:00 - nyinanyeznajova

Sheila megint házrabságra ítélte magát: épp az Alibibe tartott, mikor egy repülőgép kereke lezuhant az égből, kábé két centire a nőtől. Az állapota a valaha volt legsúlyosabb, még azért sem hajlandó elhagyni a szobát, hogy vécére menjen. Jody épp rántotátt készít (kivételesen gatyában), mikor betoppanak a rendőrök a hírrel, hogy megtalálták Eddie holttestét a Michigan-tó alján. Frank Sheilának mondja el a hírt, Jody pedig Karénnél próbálkozik, de a lány helyette a férfi gatyáját rángatja le, azzal a célzattal, hogy fogmosás után orálisan kényeztethesse lovagját - nyilván, hogy szájvíz helyett legyen mivel öblögetni - valamint közli Jodyval, hogy már nem gerjed az "apád meghalt" mondatra, de próbálkozásnak azért nem rossz.Lip remete üzemmódba kapcsolt, mióta Karen a srác heréinek pépesre rugdosása közben kijelentette, hogy terhes. Fiona behívja magához az öccsét, hogy elszívjanak egy cigit. A téma (amellett, hogy Carl apja példáját követve kiadta a ház üres szobáját egy prostituáltnak heti 75 dollárért) természetesen Karen terhessége. Lip azt kamuzza, hogy nem érdekli a dolog, elvégre a gyerek bárkié lehet. Fiona megérdeklődi, hogy mekkora az esély arra, hogy mégis a srácé, mire kiszámolják, hogy húsz az egyhez a valószínűsége annak, hogy Lip a szerencsétlen nyertes, valamint a tény hogy az utóbbi nyolc hónapban hetente hat-hét menet volt a leosztás igencsak aggasztó az apaság szempontjából, mire Fiona közli, hogy ő nem fog felnevelni még egy gyereket.

sh2.jpg

Tovább
6 komment

Legyél a Shameless keresztapja!

2011. november 22. 11:16 - sixx

Most tiéd a lehetőség, hogy magyar címet adj a hamarosan Magyarországon, kizárólag a VIASAT3-on látható Shameless című amerikai sorozatnak!

Az Emmy-díjra jelölt történet egy 7 fős családról szól, ahol a munkanélküli, alkoholista apa helyett a legidősebb, 18 éves lány vállalja magára a családfő szerepét. Ám a helyzet korántsem annyira lehangoló, mint amilyennek első látásra tűnik, hiszen, ebben az őszinte, szókimondó drámában viccesebbnél viccesebb helyzetbe keverednek szereplőink.

Ha úgy érzed, hogy birtokában vagy az eredeti cím leginkább passzoló magyar megfelelőjének, akkor ne hezitálj, küldd el a jatek@viasat.hu email címre november 24-én éjfélig, hogy megnyerhesd a sorozat két főszereplőjének - William H. Macy és Emmy Rossum - aláírásával ellátott eredeti Shameless plakátot. A tárgyba ne felejtsd el beleírni, hogy Shameless! 

8 komment
süti beállítások módosítása