Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Újabb sztárvendégek a Shamelessben

2018. szeptember 12. 16:00 - Dzsudibí

shameless_206_1955-1014x570_1.jpg

Vasárnap elrajtolt a Shameless kilencedik évada, az utolsó, melyben még Emmy Rossum is szerepel. Remek számokkal indított, 1,31 millió néző nézte az USA-ban, ami bár majdnem fél millió nézővel kevesebb, mint az előző évad premierje esetében, azonban még így is magasabb, mint a Showtime bármelyik másik sorozatának idei premierjének nézettsége. Nem is volt rossz, ha engem kéreztek, bár én kurvára elfogult vagyok. Volt itten kéremszépen pelenkába vizelés a női egyenjogúság jegyében, hányás szex közben (business as usual), Frank kankót terjeszt a szülői munkaközöségben, Ian pedig a börtönviselt melegek érdekképviseletét és párkapcsolati tanácsadást vállalt magára, míg Carl őrült asszonykája rövid úton kikerült a képből.

Ezzel egyidőben pedig fény derült további vendégszereplők kilétére is Katey Sagal és Courtney Cox mellett, mégpedig olyan nagyágyúk, mint Bob Saget, Luis Guzman, és Jess Gabor. Jess Gabor, aki a Twins-ben tűnt fel, több részben is fel fog tűnni Kelly Keefe-ként, az egyik tiszt lányaként, akinek útja majd Carl-ét keresztezi. Guzman (Code Black) Mikey O'Shea karakterét személyesíti majd meg, aki egy Hobo Loco nevezetű minőségi alkohol ízesítésű szeszesital reklámkampányának kapcsán találkozik Frank-kel. Míg Saget (Entourage, Full House) nem visszatérő szereplőként, csupán egy rész erejéig játssza majd el D'Amico atyát, akivel V és Kev kerülnek kapcsolatba az ikrek katolikus óvodája révén. 

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása