Höjj, Shaft iz in da house, Richard Roundtree alakítja a vastagszájú Simone faterját, akit Peter kezelget, és közben elmeséli neki, hogy ő bizony tud repülni, meg minden. Na persze álom az egész, mert amikor Emo kilép az ablakon, akkor felébred, mert SimoneFater meghalt. Nem akarok itt okoskodni, de Roundtree nem írt volna alá egy ilyen 5 másodperces szerepre, szóval látjuk majd még a sorozatban.

ClaireMackó visszakapja az önpusztításról szóló kazettát, ami így is galibát okoz , mert a Kíváncsi Tesó megnézi, és olyannyira kiakad, hogy frankón megtűzőgépezi a csaj kezét, hogy bizonyítékra leljen. Vágnám pofán úgy, hogy csattanna. Kergetőzés, fenyegetés, el ne merd mondani, mert megöllek, stb. Niki magához tér, és gyermeke után koslat, eh, de kár, hogy ilyen szar színész ez az Ali Larter, nem hiszem el neki, hogy aggódik, és azt sem, amikor kétségbeesve Ikint szólítja, erőltetett az egész. Pedig jócsaj.

Hogy ez a magyar cím kinek a fejéből pattant ki, meg nem mondhatom, eredetileg "Még két hét" volt a cím, ez miért nem volt jó? Vinickkel kezdünk, a folyamatos kampány kezdi kikészíteni, nem is lehet könnyű naponta 500 emberrel kezet fogni. A szenátornak eltört az ujja, de a sajtó miatt nem akar elmenni orvoshoz, a stáb egy levehető gipszet javasol neki.

Josh pörög, mint a búgócsiga, és Tobyval egyeztet, aki "Bob" álnéven telefonál neki, ezt én nagyon viccesnek tartom. Toby azt javasolja a kialvatlan kapmányfőnöknek, hogy menjenek Kaliforniába, mert csak így nyerhetik meg a választást. Vinick új kampánystratégája belefingott a nulláslisztbe a tévében, amikor bejelentette, hogy a republikánus jelölt ellenzi az azonos neműek házasságát - nem mintha nem ellenezné, csak éppen kimondani nem szeretné, mert ezzel szavazatokat veszít.

Az előző rész utolsó jelenetét emeltük át a mostani elejére, jön a szlogen megint, Mentsd meg a lányt, satöbbi. Hirót mintha hájjal kenegetnék a hír hallatán: van kardja a jövőben, és üzeneteket hurcol a múltba, jobb melónak tűnik, mint egy kutricában nyomorogni, az tuti. Peter és Isaac nem tudja öszerakni a képeket - egy ugyanis hiányzik, a legfontosabb, amiről kiderül, hogy hol van a csaj, akit menteni kell. Na vajon kinél van? Lindermannál, annál, vele bótol az exnője állandóan.

Clairemackóval közli a Szemüveges Ember, hogy itt az ideje, hogy megismerje a szüleit, akik annak idején örökbe adták - én nem tudom, de ebből az emberből túl sok jót nem nézek ki, szóval fenntartásokkal fogadnám az ilyen híreket. A szülők még arra is hajlandók, hogy eljöjjenek a lányhoz, na persze.

A múlt heti atomreaktoros hepaj után senki nem csodálkozik azon, hogy Santos esélyei megnőnek a végső győzelemre: szinte minden államban előretör, és ettől úgy szaladgálnak a stábtagok, mint pók a falon, felkeltenek mindenkit a szállodában, pezsgőznek, ölelkeznek, és Josh és Donna esetében végre valahára elcsattan az első csók is, ami után egy heves dugás következne, ha Santos nem pont ekkor lépne be a szobába, goddammit.

Vinickék tábora ennek éppen az ellenkezőjét mutatja, mindenki kétségbe van esve, jaj most mi lesz, ráadásul az elnökjelölt meg is van fázva, aminek Josh nagyon megörül később. A kazah helyzet fokozódik, az ENSZ beszart és nem küld senkit segíteni, pedig mind az oroszok, mind a kínaiak megindulnak, világégés képe sejlik fel előttünk, de Jed Bartlet úgyis kitalál valamit. Ki hát, menjünk mi, amerikaiak, a világ rendőrei, és üljünk be a két atomhatalom közé védőpajzsnak.

Ez a cím iszonyatosan néz ki magyarul, de ez van. Gyors helyzetjelentés a végekről: Peter időben és térben megfagyva a metróban JövőHiróval társalog, Clairemackó a suli bikáját vezette bele egy betonfalba 160-nal, Nathan és Niki/Ikin poszkuitális nyáladzását a Szemüveges Ember és a Néma lesi, Parkman közrendőr meg sehol, utoljára egy ágyhoz kötözve láttuk.

JövőHiro üzenettel érkezett: Peter megmentheti a világot, ha megmenti a pomponlányt, a sorozat egyik szlogenje lett ez a sor (Save the cheerleader, save the world), magyarul nem üt akkorát, de elmegy. A lánynak életben kell maradnia, és Isaac majd tudja, meg minden. Igen, nekünk is zavaros, Peternek még inkább, különösen a "majd ha hívlak, mondd meg, hol találkozzunk" utasítás.

Az Elnök embereire egy-két alkalomtól eltekintve soha nem volt jellemző a cliffhangeres befejezés, de  az előző epizód pont ilyenre sikeredett, és a folytatást látva van egy olyan érzésem, hogy a 11. epizód csak arra kellett, hogy ezt felvezesse. Nukleáris katasztrófa fenyeget, Kalifornia végveszélyben, jaj most mi lesz? Mi lenne, hívjuk az elnököt, oszt majd ő megoldja. CJ tájékoztat, leolvadhat a mag, mert mittudomén, nagyon szar a helyzet, na.

Miközben Santos és Santosné fiataloknak tart kampánybeszédet és mond vicceseket, Josh és Donna is tájékozódik a fenyegető veszélyről, és az ország másik végében megszólal Bruno telefonja is, azaz mindenki képben van. Vinick majd összeszarja magát, hiszen a San Andreo-i erőművet ő vitte át a megfelelő bizottságoknál, "nyomást gyakorolt" ahol kellett, nesze neked politika.

Ott hagytuk abba, hogy Parkman összeesett egy csehóban, és egy gyanús néma fekete gyerek méregette közben, hát most kiderült, hogy Claire apja rabolta és kábította el. Matt próbál gondolatot olvasni, de nem megy, a fekete srác egyik tulajdonsága ezek szerint a képességek blokkolása, a másik meg az emlékek kitakarítása, szegény Matt semmire nem fog emlékezni.

Hiroék Las Vegasban kóvályognak, és ha már ott vannak, nyernek is egy kis pénzt, ez az időutazásos képesség csak jó valamire. Niki, a leghaszontalabb karakter a sorozatban a titokzatos Linderman megbízásából dugni kényszerül a később Vegasba érkező Nathannel, nehéz kenyér az övé, az biztos. Kezdenek összeérni a szálak, gondolhatnánk, hahaha, majd a 23. részben, kispofám.

Nem volt az rossz epizód, csak éppen semmivel sem volt jobb, vagy másabb, mint az eddigiek, nem emelkedett ki egyetlen jelenet sem a többi közül, akár fillernek is nevezhetnénk, de nem tesszük, mert szeretjük a sorozatot.

CJ-nek baja van, nem is kicsi, hiszen egyrészt Kína és az oroszok éppen egymás torkának esnének, másrészt Szudánban a nemzetközi békefenntartókra vadásznak a gerillák és ölik saját népüket halálra, ráadásul az elnök veje állítólag dugja a babysittert. Az első két dolgot Kate Harper és nemzetközi közvetítők bevonásával, illetve valami fenyegetés bevetésével még meg is lehetne oldani, a másik azonban kényes téma, hát persze, hogy Will Baileynek kell kinyomoznia. Mert ő annyira tapintatos és ügyes, hogy ihaj. Nem mintha CJ és a francia nagykövet tárgyalása oly sikeresen sült volna el, sőt.

Alelnöki vitára készül (feltehetően) mindkét tábor, mi persze Santosékat, a jó demokratákat követjük nyomon, és kapunk egy nagy adag "de jó színész volt ez a John Spencer" jelenetet, a pali ahogy a bizonytalan Leot hozza a vitára való felkészülés alatt, no meg a magában vívódó, pályafutásának végét érző, idős politikust, az valami félelmetes. Josh és Lou attól tart, hogy Sullivan feltörli Leoval a padlót, valahol jogosan.

A sajtó tudomást szerez Leo meglehetősen aggasztó teljesítményéről, Josh kiborul kissé, de én valahogy már ekkor is sejtettem, hogy túl egyszerű ez így, szándékos kiszivárogtatás-szaga van. (GyF beszéd, valaki?) A republikánusok persze örülnek a hírnek, de Sullivant nem érdeklik a pletykák, "mindent bele Leo ellen" ez a heti szlogen.

Kérem szépen ennek az epizódnak már tanulsága is van: ha valaki a gimi bikájával a tábortűz mellett hetyeg, azt vagy megdugják, vagy megölik. Persze ha halhatatlan, akkor menten más a leányzó fekvése (muhaha).

Hiro az előző rész végén összeszorította a száját, és visszakoncentrálta magát térben/időben Tokióba, de szerencsére magával vitte a képregényfüzetét, amiben Isaac Mendez, a hernyós festő megrajzolta kalandjait, így meggyőzi Ando haverját, hogy igenis el kell menniük Ámerikába, mert ottan nekik küldetésük van. Egy nagyon zsivány trükkfelvételnek köszönhetően a kis japán demonstrálja a képességét is, és elindulnak. Olyan ez a páros, mint a Star Warsban a két robot, ha már nagyon feszült a helyzet, bevágják a képüket, és mindenki eleresztheti az izgalmában szorongatott karfát.