Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Hősök 1x06 - Jobbik felek

2007. április 05. 22:15 - sixx

Az előző rész utolsó jelenetét emeltük át a mostani elejére, jön a szlogen megint, Mentsd meg a lányt, satöbbi. Hirót mintha hájjal kenegetnék a hír hallatán: van kardja a jövőben, és üzeneteket hurcol a múltba, jobb melónak tűnik, mint egy kutricában nyomorogni, az tuti. Peter és Isaac nem tudja öszerakni a képeket - egy ugyanis hiányzik, a legfontosabb, amiről kiderül, hogy hol van a csaj, akit menteni kell. Na vajon kinél van? Lindermannál, annál, vele bótol az exnője állandóan.

Clairemackóval közli a Szemüveges Ember, hogy itt az ideje, hogy megismerje a szüleit, akik annak idején örökbe adták - én nem tudom, de ebből az emberből túl sok jót nem nézek ki, szóval fenntartásokkal fogadnám az ilyen híreket. A szülők még arra is hajlandók, hogy eljöjjenek a lányhoz, na persze.

Niki élete is bonyolódik, megjelenik bűnöző férje a lakásban, falon jár ez kereszül, vagy mi? Díelben (így hívják, nem vicc) felébredt az apai ösztön, azért jött vissza, hogy a kissrác mellett legyen, és NEM gyilkolt meg senkit, sőt, Lindermantól sem nyúlt le egy fillért sem, mert meggondolta magát, vagy valami ilyesmi. Csak annyit tud, hogy a lóvét egy nő (értik, egy NŐ) lopta el, Ikin, Ikin, micsináltál?

Miközben Clairemackó a szüleivel társalog, és Niki merev arckifejezéssel bámulja kedves férjének izmos felsőtestét, a két japán import hős kártyázik, mágpedig azért, mert egy kalapos faszi erre kényszeríti őket - hogy Hiro miért nem teleportálta őket el valahová, azt nem tudhatom. A parti nem úgy sül el, mint sejtették, Ando pisztolyt lát, és míg a WC-ben bújkálnak, odakint elszabadul a pokol, valaki lemészárolja az összes gazt. Hiro kicsit tépelődik, hogy nem akadályozta meg a mészárlást, az élet nem habostorta.

Niki/Ikin DL mellett ébred, aki megjegyzi, hogy máskor halkabban is kilóghatott volna a szobából, na vajon hol járt a jóasszony az éjjel? Díellel együtt elmennek a kártyabarlangba, ahol mindenki több darabban hever, Ikin nem végez félmunkát, úgy látszik. Díel kiborul egy pöttyet, de Niki nem, ő már látott ilyet, nagyon is közelről. Clairemackó még mindig a kvázi szülőkkel beszélget, miközben az ország másik végén Mohinder lesmárolja Edent, majd elindul Indiába. A csaj meg telefonál egyet, na kinek? A Szemüveges Embernek, mert neki dolgozik. Na szépen állunk. A telefonozás hozadékaként a Szemüveges Ember is tudomást szerez a pomponlányt fenyegető veszélyről.

Niki és Ikin beszélget egy sort, kár, hogy ezt a szerepet Ali Larterre osztották, szegény egy karakterrel sem tud megbirkózni, nemhogy kettővel. Ikin minden rossz forrása, ő nyúlta le Linderman pénzét, ő szedte szét a kártyásokat, mint a hógolyót, és ő az, aki felnyomta Díelt is. Kedves egy másik én ez, és egyre erősebb, utasítja Nikit, hogy vigye el innen Micah-t, mert egyébként lesz nemulass.

Clairemackó a beszélgetés után tesz-vesz, a Szemüveges Ember meg kikíséri a két nem-igazi szülőt, hahaha, sejtettem első látásra, hogy rosszban sántikál. Niki megtalálja a lóvát a padláson, egy nagyon fasza kis aktatáskában, egy ilyen nekem is kéne, akár pénzzel is. A kis bolond, amikor visszamászik a kéróba, ott várja Díel, aki joggal sík ideg, és kezdőik a viadal, aminek végén a falból előmászó Díel konkrétan belenyúl a csajba, és átrendezi a belszerveit kissé - Niki/Ikin a földön, mint egy rongybaba, most akkor meghalt???

27 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stonedraider · http://1sor.blog.hu/ 2007.04.05. 22:22:53

a skizofrénia mióta szupererő?

Florinox 2007.04.05. 22:23:33

Derék volt:) Öreg Hiro nem egy észkombájn:P

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2007.04.05. 22:34:10

A tv2-n adták, te meg NBC-s screenshotokat teszel be??? Bejelentem a cinkelést.

Szaba 2007.04.05. 22:41:38

Nekem egy-két része kiszámítható volt, de amúgy egész korrekt kis rész volt. Viszont az előzetesből ítélve a köv rész ütös kis darab lehet

Garott 2007.04.05. 22:45:21

A skizofrén énjének van szuperereje, tippre.

AttilaBeregi 2007.04.05. 23:00:07

Ez egyre zavarosabb :) Tehát a készítők elérték, amit akartak :)
Én ugye nem tudom, mi lesz (sikerült ellenállnom a torrent csábításnak...), de nagyon érdekel, hogy Mr.Szemüveg miért gyűjtögeti őket.

Nostrus 2007.04.05. 23:32:49

Jól tetted, PNP, én gyenge voltam, és megnéztem az első 18-at, most nem tudok mihez kezdeni magammal :)

Cole 2007.04.06. 06:49:55

Lehet tul koran van, de eszembe otlott, mekkora poen lenne, mivel Sixx is megnezte mar az elso 18 reszt, hogy ezeket a hogyvolt Heroes szosszeneteket mar megirta volna egybe az elso 18at, aztan csak bebillenti jool :o
Ehh, de csak savanyu a szolo, mer van bennem van 10 kerdes, amire sajna meg sokat kell varnom mire kiderul...

sixx · http://comment.blog.hu 2007.04.06. 07:39:54

Cole: nem, újranézem a részeket, és úgy írom a hogyvoltokat, és megpróbálom úgy leírni az élményeket, mintha először látnám a cuccot, nem pedig annak fényében, hogy mi történik a 18. epizód utolsó jelenetében...remélem sikerült. Ez mellesleg az összes hogyvoltra igaz.

ola 2007.04.06. 08:21:58

Sixx, akkor egy kérdés, azt, hogy a kép Lindermannál van kellene tudnunk? Mikor mondták, ez ugyanis nem tűnt fel.

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.04.06. 08:50:11

Ali Larter igenis jó színész, legalábbis Diana Krall figuráját egész életében baromi jól hozza:)

2007.04.06. 09:01:04

Fejtse meg nekem valaki a talányt, hogy, ha Ikin könnyedén elbánt sok-sok rosszfiúval, és csinosan darabokra bírta őket csoportosan is szaggatni, akkor miért pont Niki férjével, egy szem embörrel nem bírt? Sőt, még ő terült ki a végén? Nem úgy tünt, mintha ézelmi okokból fogta volna vissza magát a gyiloktól, hanem, mintha egyszerűen nem bírt volna ezzel a Diellel, vagy kivel.
És Niki férjeura miért nem tünt el akkor, mikor az asszonyka hasadt fele épp rajta lovagolt? (mint előtte kettő másodperccel, amiből megtudhatták, akik erre nem jöttek rá, hogy hogyan lépett le a börtönből?)
Mást remélt, mint egy jó kis fojtogatást? ;)))

2007.04.06. 09:03:44

ola!
Emlékeim szerint csak annyi derült ki, hogy a kép egy las vegas-i milliomosnál van, és ilyet csak egyet ismerünk a soroatban ;))))
Szóval, név ugyan nem hangzott el, de kb. akkora meglepetés, hogy valóban Lindermannél van, mint, hogy Ikin volt a titokzatos pénztolvaj.
Na, jó, ez utóbbi le is lepleződött még a gyengébbek kedvéért is.

zolij 2007.04.06. 09:10:32

D.L. nem eltünt, hanem konkrétan kisétált a falon

off: sixx, szerintem a friss rádió webes részlege nagyon ellenetek van. Honlapon nem vagytok kint és tegnap, mikor kezdődött a műsor, elszállt a stream

Picard 2007.04.06. 09:11:52

Nekem valahogy nem jött be nagyon ez a rész. Valahogy szétesett a sztori vagy nem is tudom. Ez a Niki dolog is kifejezetten fárasztó... Kedvenc balfék gondolatolvasó rendőrömet sokkal szivesebben látnám többször helyette.

Persze lehet, hogy csak fáradt voltam, mert az sem tűnt föl, hogy hiróék kártyapartiján Ikin rakott rendet :))

sixx · http://comment.blog.hu 2007.04.06. 09:12:03

ne bassz. eszem megáll, van egy műsoruk amit hallgatnak is végre, erre elbasszák ezt is. kurvaisten.

tüske · http://ketertelmu.blog.hu 2007.04.06. 09:16:46

Hogy a kép Lindermannál/nél van, azt a néger csaj mondja meg Peternek, ő adta el L-nek a képet.

Nekem egyelőre az tetszik a sorozatban, hogy nem fekete-fehér jellemek vannak, látszik, hogy az írók igyekeztek. Persze legtöbbjük ugyanazt az utat járja végig: zavar, fölismerés, hitetlenkedés, bénázás, majd (gondolom) a megfelelő pillanatban megemberelik magukat.
Ráadásul én még nem láttam olyan sorozatot, ahol ennyire egyenletesen jöttek volna a szokatlan, megmagyarázhatatlan események, képek, történetek. Egyre jobban bejön.

sixx · http://comment.blog.hu 2007.04.06. 09:16:52

oké, kiegészítés az előzőhöz: a net mint olyan szarakodott, szerverhiba, stb., azért nem volt stream. majd feltöltöm ide, és meg lehet hallgatni jól.

tüske · http://ketertelmu.blog.hu 2007.04.06. 09:20:01

Picard: Hogy Ikin járt a kártyapartin, azt csak abból lehetett tudni, hogy női cipők kopogását halljuk. :-)

Los Alamuszi: a csaj konkrétan mgemondja Peternek Linderman nevét, amikor a srác a kép felől kérdezi.

2007.04.06. 09:50:13

tüsmester, kösz!
Egy dolog zavar ebben a sorozatban: egyszerűen képtelen vagyok olan intenzíven nézni bármit is, mint, ahogy ezt kell, hogy ne maradjanak le ilyen infók ;)
Pedig, most kimondottan leragasztottam magam, és nem mászkáltam el, mint szoktam, de sajnos, a jövő-menő családtagok és állatok úgy látsik, még így is elvonták a figyelmemet ;)
Persze, amit meg észreveszek, és jól megjegyzek magamnak, hogy ez biztos fontos lesz, még sem lesz az!

ola 2007.04.06. 09:58:18

Akkor ezt 'átaludtam', odáig O.K. volt, hogy elvitte a képeket a galériába vagy hova, a vevő említése kiesett, de teljesen.

Kavics 2007.04.06. 13:30:13

ola: Nekem is!
Nem lehet, hogy megvágták a magyar verziót?

killahdrums 2007.04.06. 14:19:36

Sziasztok!

Én valamiért azt gondolom, hogy Díel nem "falonátjáró", csak simán láthatatlan tud lenni! Mikor fojtogatja Nikit akkor az egyik képen (közelin) látható a keze Niki nyakán, a másik szögből vett képen (szvsz Micah szemszöge) meg csak az alkraja nem látszik, de sztem nem azért mert belenyúlt Nikibe, csak simán láthatatlanná tette az alkarját, hogy a gyerek ne lássa. Ha az lenne, hogy "belenyúlt" Nikibe akkor meg a vágást rontották el, az okokat írtam előbb.
De a lényeg, hogy szetm csak láthatatlan tud lenni Díel.

zolij 2007.04.06. 17:55:39

killahdrums, és azt hogy magyarázod, hogy a rosszarcú hulláknál hirtelen kinyílt az ajtó, amikor Niki másfele nézett?

marisell2 2007.04.07. 21:29:02

most néztem végig a 18 részt, ennyire nem lehetnek genyák, 23dikáig+1 nap lerágom a karom.

marisell2 2007.04.07. 21:53:59

Salvation a spoilert a 18. rész után érted.ne kísérts, kérlek, a végén még belenézek!
süti beállítások módosítása