Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Battlestar Galactica 1x09 - Nem mehetsz újra haza!

2007. április 15. 19:57 - sixx

Az előző rész cliffhangere után nyilvánvaló volt, hogy a Starbuck mentőakcióval fogunk leginkább foglalkozni, amiről legyen elég annyi, hogy nem nagyon megy. Hiába keresik, nem leleik, és hosszas vívódás után már Adama is feladni látszik a dolgot, ez egy ilyen sport, mondja az arca, vannak veszteségek és lesznek is - ehhez kell Roslin is, aki rávilágít, hogy 48.000 fontosabb, mint egy, és kész. Persze ne úgy tessék elképzelni, hogy ez az első tíz percben történt, csak zanzásítunk.

A keresett szőkenő mindeközben megküzd a hold cseppet sem emberbarát felszínável, a széllel, ami majdnem egy szakadékba sorolja, és az űrruhájának szakadásaival is, mert az atmoszféra sok mindenben gazdag, csak éppen oxigénben nem. A dolog akkor kezd érdekessé válni, amikor rátalál a lezuhant cylon vadászra, és rádöbben, hogy az nem egy robotrepülő, hanem egy kiborgszerű izé, élőszövet, izmok, belszervek alkotják.

Tovább
17 komment

Hogy volt: Battlestar Galactica 1x08 - A bűntudat

2007. április 09. 19:38 - sixx

Egy kis macsós örömködéssel nyitunk: a flotta újabb Top Gunt avat az 1000. sikeres leszállást követően, de nem sokáig örülhetnek, mert egy figyelmetlenségnek köszönhetően Flat Top pilóta eltávozik az élők sorából 12 másik pilóta társaságában. Tanulság: tessen odafigyelni. Kár, hogy a balesetre már korábban felhívják a figyelmünket mindenféle közeliekkel, EZ FOG MEGLAZULNI, ÉS FELROBBANNI, TESSÉK FIGYELNI.

Fogynak a pilóták, és ez ugye később még probléma lehet - még ha van is elegendő vadászgép, nincs aki repülje őket. Starbuck visszaemlékszik arra, amikor a szárnyai alá vette Adama kisebbik fiát, ez egy ilyen flashbackes epizód lesz, úgy látszik, de mi inkább a jelennel foglalkozunk. Az öreg próbál lelket önteni a pilótákba, nem sikerül valami jól.

Tovább
2 komment

Hogy volt: Battlestar Galactica 1x07 - Bastille Day

2007. április 04. 15:04 - sixx

A magyar címet nem sikerült kinyomozni, de gondolom nem olyan nagy baj, ez az a rész, amiben börtönlázadás van, részeg Tigh ezredes az eligazításon, és hasonlók. Tigh, a Chief és Callie a vízlelőhelyről illetve annak kiaknázásáról dumálnak, Tigh leheletére rá lehetne könyökölni, és ezt mindenki észreveszi, csak nem szólnak neki, ez egy ilyen hajó. Jeget kell bányászni vagy mi, és ez nem egyszerű. A vezérkar úgy dönt, hogy a börtönhajón raboskodó bűnözőket fogják be a melóra, csak én gondoltam rögvest, hogy ez iszonyú szar ötlet?

Egy küldöttség indul a hajóra, hogy kiszűrjék azokat, akik a) akarnak dolgozni b) és nem fogják agyonverni a kollégákat öt perc alatt. Adama és Apollo továbbra is haragban vannak egymással, a fater nem bírja elviselni, hogy a fia az elnöknő mellett csicska. Apollo az Astral Queenre megy, és tart egy rögtönzött előadást a munka nemes mivoltáról, és megemlíti, hogy aki melózik, szabadság-pontokat kap, amivel kvázi megválthatja  majd a büntetését. Ja, és azt is elmondja, hogy embertelen körülmények között kell majd nagyon veszélyes munkát végezni, azaz nem mindenki ússza meg ép bőrrel, stb.

Tovább
8 komment

Hogy volt: Battlestar Galactica 1x06 - Víz

2007. március 25. 16:35 - sixx

A címhez hűen csuromvizes Boomer1-el kezdünk, aki Chief kuckójában tér magához, és szemmel láthatóan fogalma sincs arról, hogyan került oda. Ah, so, a cylonok között akad olyan, akinek fogalma sincs arról, hogy ő az. Ja, és van egy bomba is a sporttáskájában, na fasza. Mondjuk ezt visszacsempészi a fegyverraktárba, de rádöbben, hogy egy csomó detonátor hiányzik. Hogy hol vannak? A Galactica víztartályában, ott.

Apollo nem nagyon tudja magát túltenni a civil hajó szétlövésén, és a fater sem nagyon tud neki segíteni, ez van, fiam, együtt kell vele élni, stb. Roslin ellátogat a BSG-re, és rühelli, hogy elnöknek kijáró fogadtatásban részesítik (csak azért megy bele, hogy Adamának kedvére tegyen). A vicces az, hogy Adama pedig azért csinálja a felhajtást, hogy az elnöknő fotosabbnak érezze magát, egy srófra jár az agyuk, én mondtam.

Tovább
3 komment

Hogy volt: Battlestar Galactica 1x05 - 33

2007. március 18. 23:30 - sixx

Hülye egy cím, gondolhatnánk, de nem kell hozzá 2 perc sem, és kiderül, hogy miért pont ez lett a sorozat tulajdonképpeni első részének címe: ennyi idő kell a cylonoknak, hogy a flotta nyomára bukkanjanak egy-egy ugrás után. A hídon tartózkodók állapotából azonnal lejön, hogy nem először számol vissza a nagy óra, mindenki kivan és fáradt, ezt a borostákkal is alátámasztjuk, melyeket jó kis közelikben kapunk szépen sorban. Baltar persze inkább saját kis világában van el a szőke robotmacával, aki közli vele, hogy istennek terve van vele - a cylonok tehát a monoteizmus mellet tették le a voksot, míg az emberek többistenhitet vallanak, ebből is lesz még kavar.

5 napja folyik a bújócska, és lassan esnek szét az emberek, nem is lehet bírni ezt 33 perces (váltott) alvással, csak ha drogokat szednek (a pilóták), isznak (Tigh), vagy ha vasból vannak (Adama). Arra, hogy Gaeta hadnagynak mitől poros az egyenruhája, nem kapunk magyarázatot, de biztos van rá. Baltar tudatalatti kurvázását nem tudom hogy tudja titokban tartani, amikor ChipSix beleül az ölébe, konkrétan felnyög az elnöki hajón, és mégsem nézi senki totál hülyének.

Tovább
2 komment

Hogy volt: Battlestar Galactica - 1x04

2007. március 12. 17:48 - sixx

Elérkeztünk hát a mini utolsó negyedéhez, jövő héttől jön a sorozat első évada normál 42 perces heti epizódokkal, ráadásul milyen király résszel fog kezdődni! Nem fanyalgás, a mini is jó volt, de az első évad bevezető 4 epizódjától letette a haját mindenki annak idején. Ott tartunk tehát, hogy Baltarnak ChipSix megsúgja a cylon izé létezését, és a jó doktor nekilát valami tervet eszkábálni arra, hogy a titkot a többiekkel is megoszthassa anélkül, hogy első számú gyanusítottá válna.

Kapóra jön az unszimpatikus riportert játszó civil faszi, már csak arra kell rájönni, hgy lehetne bemártani - erre jön Adama és Tigh, és segítségére siet. Ők ugyanis már tudják, hogy vannak emberszabású cylon ügynökök, és kire másra bíznák rá a felfedezásüket, mint a legokosabb élő emberre? Gaius szempillantás alatt ráveri a balhét a szerencsétlen újságíróra, akit be is zárnak, ahogy kell. ChipSix mindeközben kicsit gúnyolódik Baltarral, aki ezt kissé zokon veszi, de szerintünk ezt ki lehet bírni, ha ez embernek a fejiben ilyen szőke maca él 0-24-es szolgálatban.

Tovább
11 komment

Hogy volt: Hősök 1x03 - Egy hatalmas ugrás

2007. március 09. 07:42 - sixx

Kérem szépen ennek az epizódnak már tanulsága is van: ha valaki a gimi bikájával a tábortűz mellett hetyeg, azt vagy megdugják, vagy megölik. Persze ha halhatatlan, akkor menten más a leányzó fekvése (muhaha).

Hiro az előző rész végén összeszorította a száját, és visszakoncentrálta magát térben/időben Tokióba, de szerencsére magával vitte a képregényfüzetét, amiben Isaac Mendez, a hernyós festő megrajzolta kalandjait, így meggyőzi Ando haverját, hogy igenis el kell menniük Ámerikába, mert ottan nekik küldetésük van. Egy nagyon zsivány trükkfelvételnek köszönhetően a kis japán demonstrálja a képességét is, és elindulnak. Olyan ez a páros, mint a Star Warsban a két robot, ha már nagyon feszült a helyzet, bevágják a képüket, és mindenki eleresztheti az izgalmában szorongatott karfát.

Tovább
38 komment

Hogy volt: Battlestar Galactica - 1x03

2007. március 05. 18:45 - sixx

A pilotnak is tekinthető mini talán leggyengébb 45 perce volt ez, mert ugyan valamennyit haladtunk előre (a Ragnar bázisig), de csak apró, kis lépésekkel, inkább a konfliktusok és ezok kezelése állt a középpontban. Megkaptuk az első civil kormány vs. flotta összecsapásunkat, ami tulajdonképpen az egyik mozgatórugója lesz a sorozat történetének, csak ott majd Adama szájal Roslynnak és viszont, nem pedig a kőbunkó Tigh.

Apollo és a civil flotta túlélte a Cylon attakot, mégpedig úgy, hogy a kis Adama valamit baszkurált egy ilyen elektromágneses hogyishívjákkal, az meg olyat tett, hogy a rakéták megbolondultak tőle. A lényeg, hogy mindenki mosolyog, és folytatódik a mentés, hiszen van egy rakat olyan hajó, amely nem képes fénysebességgel ugrani, és az utasokat át kell telepíteni róluk olyan hajókra, melyek igen. Nem árulok el vele nagy titkot, de ez nem teljesen jön össze, így az emberiség úgy 50.000 főre apad, ezzel Miskolcot sem nagyon lehet újra benépesíteni, nemhogy egy világegyetemet. A szerencsésebb hajók elugranak a Ragnar állomáshoz.

Tovább
8 komment

Hogy volt: Hősök 1x01 - Genezis

2007. március 04. 21:00 - sixx

A sorozatok pilotjainak az a feladata, hogy bemutassa a szereplőket, és felvázolja a fő konfliktust - esetünkben az első percekben amolyan Csillagok háborúja módra felfutó feliratból kiderül, hogy átlagemberek ébrednek különleges képességekkel egyik napról a másikra, és akarva-akaratlanul megváltoztatják majd világunkat.

Első ilyen nemecsekünket Peternek hívják, ápóló, és a gondjaira bízott haldokló fazon vastagszájú lányával flörtöl meglehetősen idétlenül, de nem csak ez a gáz vele, hanem az emós haj és a lefittyedő ajak, ami (tapasztalatból mondjuk) a 17. epizódra már elviselhetetlenül idegesítő lesz.

Tovább
12 komment

Hogy volt: Battlestar Galactica - 1x02

2007. február 26. 18:20 - sixx

A mini első részét kettévágó TV2 remélhetőleg leadta a második felét az első másfél órának, és nem spoilerezem agyon a folytatásért izguló hatvannégy néző szórakozását - sajnos az onlány műsorújságokból nem lettem okosabb a kérdésben. Ott fejeztük be a múltkor, hogy hullanak a bombák, Gaius Baltar (a szexéhes áruló) pedig robotnője mögé bújva éli túl a robbanást, majd menekül árkon-bokron át. Ez lesz az első szálunk, a Caprica bolygós vonal.

A másodikban a hajó és annak sorsa áll a középpontban: Adama hírt kap, hogy kitört a balhé, és innentől kezdve akkor We are at war, ezt olyan hangon mondja, hogy az ember rendesen el is hiszi neki. A Cylon támadók a hírek szerint könnyedén semmisítenek meg minden emberi hajót, mi a fene folyik itt? A múzeumavatóra érkezett vadászok ellen is csak két gépet küldenek, de az emberek gépei a csata közepén egyszer csak irányíthatatlanná válnak: a geci robotok zavarják a számítógépeket. A vadászokat kísérő ellátóhajó vagy mi a hátam megússza a dolgot, de kénytelenek kényszerleszállni a Capricán - erre majd visszatérünk rögvest.

Tovább
13 komment
süti beállítások módosítása