Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Az elnök emberei 7x12 - Nukleáris baleset

2007. március 28. 12:30 - sixx

Az Elnök embereire egy-két alkalomtól eltekintve soha nem volt jellemző a cliffhangeres befejezés, de  az előző epizód pont ilyenre sikeredett, és a folytatást látva van egy olyan érzésem, hogy a 11. epizód csak arra kellett, hogy ezt felvezesse. Nukleáris katasztrófa fenyeget, Kalifornia végveszélyben, jaj most mi lesz? Mi lenne, hívjuk az elnököt, oszt majd ő megoldja. CJ tájékoztat, leolvadhat a mag, mert mittudomén, nagyon szar a helyzet, na.

Miközben Santos és Santosné fiataloknak tart kampánybeszédet és mond vicceseket, Josh és Donna is tájékozódik a fenyegető veszélyről, és az ország másik végében megszólal Bruno telefonja is, azaz mindenki képben van. Vinick majd összeszarja magát, hiszen a San Andreo-i erőművet ő vitte át a megfelelő bizottságoknál, "nyomást gyakorolt" ahol kellett, nesze neked politika.

A tévében már arab turistákkal hozzák összefüggésbe a balesetet, a média ott is pont olyan mint nálunk, nincs min csodálkozni. Jed tudja, hogy ha ezt a krízist nem kezelik le jól, akkor lőttek az összes erőműnek, mert senki nem akar olyan környéken lakni, ami egyik percről a másikra Mad Max filmdíszletté alakulhat, és igazuk is van.

A terv első verziójában le kell hűteni a fűtőelemeket, de mivel a szelep eltört, ez nem megy annyira könnyen - már itt sejthető, hogy valami nagyon hősies cselekedet kell majd hozzá, mert azt senki nem gondolta, hogy a TWW átmegy posztapokaliptikus scifibe, igaz? A gondokat tetőzi, hogy egy másik szelep meg nyitva maradt, így a beömlő és elpárolgó víz fasza kis radioktív gőzzé alakul, amit át kell vezetni előbb-utóbb valahová, mert szétviszi az egész kuplerájt. A szennyezett levegő kikerülése egyre valószínűbb, gyöngyöznek a homlokok rendesen.

Ami innentől jön, az a szokásos TWW mederben zajlik: Jed irányítja az eseményeket, úgy dönt, hogy még mindig jobb a kiengedni a szennyezett gőzt, mint hagyni, hogy a raktormag leolvadjon, így Dél-kalifornia evakulását követően erre sor is kerül, mint ahogyan a belengetett hősiességre is: mérnököknek kell bemenniük a pokolba, és kézzel lerendezni a szelep dolgát, ami másodjára meg is történik. Egyikük persze meg is hal, ahogy kell.

Josh mindenképpen politikai hasznot akar húzni a dologból, de Santos nem engedi (jogosan, mi gusztustalan lenne már???), de az önfejű kampányfőnök egy idő után nem bírja, és kész kiszivárogtatni az ifót: Vinick sáros a dologban. Mire ez visszaüthetne, Donna jön a hírrel, miszerint minden hírügynökség tud a dologról, és egyre több republikánus bázis kezd meginogni, ettől Josh még geci marad. Mondjuk Vinick is szép kis alak, a Bartlet adminisztrációra veri a balhét, mondván az engedélyt ők adták ki, neki köze sincs hozzá. Szarnak-bajnak nincs gazdája itt sem.

És ha ez nem lenne elég egy epizódra, a választási eredmények miatt kezd elszabadulni a pokol Kazahsztánban.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toi 2007.03.28. 12:33:09

má' megint nukleáris katasztrófa? dzsekbaujer már egyszer elhárította.

Zooey 2007.03.28. 12:55:40

Sixx, ismét ööm és bódottá volt olvasni az összefoglalót.thanx.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2007.03.28. 19:05:30

Szóval Josh tanácsolja, hogy semmit ne csináljanak, és Santos ezt elfogadja. Aztán ahogy pörögnek a dolgok, és kiderül (fontos szál!), hogy az elnök a saját gépén elviszi a katasztrófa helyszínére Vinicket, akkor gondolja úgy Josh, hogy mégis lépni kéne. Erre mondja azt Santos, hogy továbbra is igaz az, amit 4 órája mondott. Josh mondjuk nem kicsit ideges, kosárlabdával rombolja a berendezést, kaparja a falat, de végül kis szerencsével kibírják, hogy ne szólaljanak meg.
Eközben persze Bruno, aki ismeri Josh-t, folyamatosan várja, hogy Josh-ék lépjenek, mert elvileg ahogy ismeri lépniük kéne. Aztán mégse.
Ja, az meg egészen bájos volt, amikor a kiürítés került szóba. Bartleték a biztonságos 15 mérföldet akarták, de a kormányzóék a törvényi minimm 10 mérföldet. Erre azt mondta Bartlet, hogy oké, legyen 10, de akkor a bázist állítsák fel a 10,1 mérföldnél, és mindenkit vár szeretettel oda stábmegbeszélésre. Erre rövid hallgatás a telefonban, majd jön a válasz: ők is a 15 mérföldet javasolják. :-)
süti beállítások módosítása