Egy nagyon jó rész következik, méghozzá Ariel központú, ez már csak jót jelent. Az eheti álomban egy mese közepébe csöppenünk: egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény kislány, Sarah (ne zavarjon, hogy úgy néz ki, mint Ariel), akit fogva tartott egy gonosz ogre. Főzésre és takarításra kényszerítette, és nem engedte, hogy Sarah hazamehessen igazi otthonába, pedig ott még szivárvány is volt és kedves kis sárkányok. A kislány végül úgy döntött, megpróbál elszökni, pedig a gonosz ogre előre megígérte neki, hogy ha egyszer megteszi, utánamegy, és ha egyszer utánamegy… Nem tudjuk meg, mi történik, mert az álom véget ér, csakhogy Allison helyett most Ariel riad fel anyuért sikítozva.
Másnap reggel Ariel hevesen mesélné anyunak az álmát, de az nem ér rá figyelni, lefoglalják a napi teendők megszervezése. Ariel hisztizni kezd, kiabál és örök időkre lemond a családjáról. Allison betereli a gyerekeket a kocsiba, Ariel továbbra is durca. Allison látja ezt, ezért a suli előtt még egyszer elmondja, hogy az álmok legtöbbször nem jelentenek semmit, csak úgy érezzük. És még csak bele sem vörösödik a feje, pedig ilyet hazudni azért nem semmi. Ariel megnyugszik és bepattan az iskolai buszba, ma kirándulni mennek a múzeumba. Út közben azonban észrevesz egy nagy plakátot, rajta egy nagy sárkánnyal, ami pont olyan, mint amit az álmában látott. Ariel nem szórakozik, mikor az osztály leszáll a buszról, elszökik közülük és a plakát felé rohan.