Már itt is van a House 3. évada, köszönjük szépen a TV2-nek, hogy csak két hétig tartotta Greg House-t ketamin által indukált mesterséges kómában, különben egész biztosan jelentkeztek volna az elvonási tüneteink. Hetibeteggel nyitunk ahogy legtöbbször, tolószékben vegetáló agykárosult családapáról van szó, aki egy családi grillpartin fogja magát és belehajt a medencébe. Családja persze ezt nem tartja az év ötletének, ugyanis apuci állapotát elnézve a dolog erősen öngyilkosságnak tűnik. Persze ha az lett volna, akkor nem szerepelne a jelenet a Dr. House című sorozat főcíme előtt, szóval ezt nem gondolhatták komolyan, hogy egy pillanatig is bevesszük. Főcím után gyönyörű napsütésben fürdő külvárosi tájat látunk, ahol egy férfi fut, és az állunk az asztalon koppan, amikor meglátjuk, hogy nem más az, mint Dr. Gregory House, az egykori sánta mizantróp faszkalap, aki korábban két lépést is csak iszonyatos fájdalmakkal és fél doboz vikodin elfogyasztása után tudott bot nélkül megtenni. Na így kell elkezdeni egy évadot.

A második évad fináléja ez, ami ritka undorító jelenettel nyit: egy normál méret ötszörösére dagadt nyelvet tolnak az arcunkba nagytotálban, valahogy nem ez a legkellemesebb kép, amivel egy epizódot el lehet indítani. House baromi szórakoztatónak találja, hogy a betege az óriásnyelve miatt képtelen az artikulált emberi beszédre, és hogy még viccesebb legyen a szituáció, az összes létező kérdést felteszi neki, ami csak eszébe jut, kedvenc színétől, kedvenc focicsapatától elkezdve, kedvenc tortabevonóján át az alsógatyájának színéig, mondván nem lehet tudni, mi lesz orvosilag releváns. Micsoda köcsögség. Ezt Foreman is így gondolja, és hagyná is a francba az egészet, amikor beállít a diagnosztikai osztályra egy vadidegen pasi, egy kérdéssel: melyikük Dr House? Ház egy erőtlen kísérlettel próbálja beadni, hogy Cameron („az a lapos barna”), ezt az idegen nem veszi be, TUDJA, hogy melyikük House és minden további kommentár nélkül fegyvert ránt és BELEERESZT KÉT GOLYÓT A CÍMSZEREPLŐBE. Aztakurva. Főcím.

A következő jelenetben Ház már kórházi ágyon fekszik többnapos borostával és az aggódó Cameronnal az ágya mellett, akinek rohadtul nincs itt semmi keresnivalója, de akinek még nála is kevesebb van, az maga a merénylő (a biztonságiak lelőtték), akit a tapintatot nem ismerő kórházi személyzet képes volt pont az ő ágya melletti ágyra elhelyezni. Micsoda? Eleve most látunk a sorozat történetében először egynél több ágyas kórtermet. Itt is ágyszámhiány van vagy mi? House-t viszont nem is ez érdekli, hanem az, hogy mi van a dagadt nyelvű páciensével, hogy miért, azt fel nem foghatom, és Cameron sem, aki próbálja is visszatartani, hogy a ritka undorító betegével foglalkozzon, meg attól is, hogy kisétáljon a kórteremből egyenesen Cuddy irodájába, de lássuk be, itt nem ő van erőfölényben.

Nem, nem én írtam, hanem candyperfumegirl, aki innentől kezdve a brigád rezidens House-szakértője és hogyvolt-írója lesz, jó szórakozást hozzá!

Remekbeszabott House epizódot kaptunk a héten, melynek – ahogy a cím is mutatja - az apaság a témája minden szinten, a kötelező heti páciens sztori mellett klassz kis betekintés a főszereplők magánügyeibe, persze csak olyan tipikus House-stílben, vagyis a százas papírzsebkendőt nem kell még készíteni.

A hetibeteg egy Katrina áldozat tizenéves fekacsaj, aki hallucinál (repülőn özönvizet), majd szívrohamot kap, de csak tüneti szinten, valójában nincs infarktus, na ez épp elég lesz ahhoz, hogy felektse Greg bácsi érdeklődését. Aki jelen pillanatban otthon van, és iszonyú kínokat él át, mi ebben az új kérdezhetnénk, hát az, hogy most még egy egész dobozzal elfogyasztott vikodin sem segít. Már éppen lőné magát a szupertitkos házikészletből előásott morfiummal, amikor megszólal a telefon, és az őrangyal (=Cuddy) megmenti a drogozás még mélyebb mocsarába való süllyedéstől azzal, hogy felszólítja, tolja már be a seggét a kórházba.

Cuddy azt mondja, a beteg lány apja House barátja, ami számára meglepő, mert ő úgy tudja, hogy már találkozott Greg összes barátjával. Mind az eggyel. Há! Találat érvényes, doktornő. Az állítólagos haver feltűnően barátian üdvözölné Háuzt (amennyiben ő azt hagyná, de hát mi tudjuk, hogy nem olyan családból származik ő), ugyanis állítása szerint országos cimborák voltak suttyó tizenéves korukban, ez most valahogy nincs előttem. Házdoki nem hiszi, hogy exhaverja valóban a lány apja, nem azért mert ebben a felállásban előadhatnák az Ebony and Ivory-t, hanem azért, mert az ilyen kis mocskos kamaszkölkök mást se csinálnak, csak lúzer negyvenes egyedülálló pasikat hálóznak be, hogy fizessék a mobilszámlájukat. Legalábbis Greg bácsi idealista világnézete szerint, ami talán esetünkben nem is olyan nagy hülyeség.

Megkésve, de törve nem. Direkt az adás napjára időzítve, hogy amúgy viszatekintőleg. A maival nem fogunk késni, ígérjük.

Ez az egyik olyan rész, ami azzal kezdődik, hogy House még nem cinikus, mogorva pöcs, hanem csak egy ember alsógatyában, akinek nagyon reggel van, és nagyon fáj. Merthogy House-t már megint elhagyta a neje, aki már egyszer elhagyta, ezért a szokásosnál is borostásabb és a szokásosnál is borongósabb. Ő azt hiszi, hogy a lába fáj, Wilson tudja, hogy az exneje hiányzik neki, és a fájdalom ugyebár csak pszichoszomatikus. És ezt mi is tudjuk, hiszen a kezdő képsorok alatt nem az izomsorvadásról, hanem a vágyról énekel Ryan Adams.