Az emberek sokféleképpen oszthatók két csoportra, de az időszakhoz kötődő legaktuálisabb szelektáció szerint az egyik csoport már rég megvette a karácsonyi ajándékokat, míg a másik csoport képviselői várhatóan ennek a hétnek a végére időzítik eme tevékenységet. Én többnyire igyekszem előbbi csoporthoz tartozni (legalábbis önbevallásos alapon ezt hirdetem magamról), ám volt idő, nem is olyan rég, amikor 24-én délután egy órakor az alapján kerültek kiválasztásra a néhány órával később átadott ajándékok, hogy melyik bolt volt még nyitva. Annak is megvolt a varázsa, ebben az időszakban ugyanis már csak pár, elborult tekintetű, rohamléptekben közlekedő ember kószál a boltokban, nincs tömeg, nincs nyomorgás, cserébe persze meg kell birkózni az eladók lesajnáló és gyűlölködő tekintetével, de hát valamit valamiért. Na de, szóljatok rám, mindig elkalandozom, olyan vagyok mint a néni a földszinten, aki egy szimpla csókolomot képes úgy értelmezni, mintha rákérdeztem volna életének 1863 és 1971 közötti időszakára, majd ennek megfelelően kimerítő részletességgel el is regéli azt, tehát a bevezető lényege annyi lett volna, hogy hiába az ajándékok beszerzésének időpontja alapján meghatározott csoportok, egy dolog közös bennünk: nézünk TV-t. Lássuk, mit érdemes ezen a héten.
Hétfő - T mínusz 7 nap
Este 8-kor a Discovery Channel műsorán Bear Grylls csábít minket a vadonba sztárvendégével, Roger Federerrel, hogy megtanítsák nekünk, hogyan készítsünk saját vizeletünkből ízletes vacsorát, üres csigaházakból éjjeli menedéket, vagy 3 borostyánlevélből vaddisznócsapdát. Mivel a hétfő elég szegényes, már ami a TV-s felhozatalt illeti, ezért érdemes az HBO Go műsorán a Szilícium-völgy című sorozatot lecsekkolni, aki eddig még nem tette, melyben 5 kocka igyekszik eligazodni az üzleti élet kemény és bonyolult világában, és időről-időre rá kell jönniük, bizony nem elég, ha csak a programozáshoz értenek, és amelynek ötödik évada már elérhető. Netflix pártiaknak újdonság a The American Meme című dokufilm, mely 4 celebritás főszereplésével vezet minket végig az instavilág, a lájkvadászat és a privátszféra kihalásának rögös útján. Előre figyelmeztetnem kel azonban mindenkit, hogy az influenszer szó, mely belőlem neurotikus tüneteket vált ki, igen sokszor hangzik el a filmben, érdemes magunkat lelkileg felkészíteni erre. Sorozatrajongóknak ezen a héten a The Ranch című produkciót ajánlom a Netflixről, mely egy apáról és két fiáról szól, akik egy coloradoi farmon éldegélnek. Habár első hallásra nem nagy sztori, de csakhogy egy hasonlóan izgalmas alapelemekkel dolgozó sorozatot említsek, képzeljünk el 6 fiatalt, akik minden nap ugyanabban a kávézóban ülnek ugyanazon a fotelon, mindezt 10 évadon keresztül, és máris milyen unalmasnak tűnik a Jóbarátok is, oszt mégis alapdarab minden korosztálynak.
Kedd - T - mínusz 6 nap
Azok a szerencsések, akik ezen a héten már nem dolgoznak, megtehetik, hogy hajnali 2-kor a Prime-ra kapcsolnak, ugyanis ott az egyik kedvenc filmem, a Forrest Gump megy. Hívjatok unalmasnak, de ez az a film, amit bárhol, bármikor, bármennyiszer, és én minden egyes alkalommal elhiszem Tom Hanks-nek, hogy tényleg nem ő a legélesebb kés a fiókban. Kicsit korábban, de az én értelmezésem szerint még mindig alvásidőben, 00.10-kor egy igazi karácsonyra hangoló film, a Sikoly pörög az HBO műsorán. Ha nem akarjuk, hogy a film kiüldözze a karácsony szellemét a lakásból érdemes mikulás sapkában, haladóknak hosszú fehér műszakállal nézni. Akik kevesebb borzongásra és több érzelmi katarzisra vágynak, azok kapcsoljanak inkább a Cinemax 2 műsorára este 20.30-tól, ahol Az órák című filmet vetítik Nicole Kidman, Julianne Moore, és Meryl Streep főszereplésével. A film középpontjában egy könyv áll, és amelyhez nem meglepő módon mindhárom főszereplő története kapcsolódik valahogyan, még akkor is, ha különböző korokban élnek teljesen különböző problémákkal küzdve.
Szerda - T mínusz 5 nap
Akik nézték tegnap a Sikolyt, azoknak már meg sem fog kottyanni a Sikoly 2, szintén az HBO-n 01.45-kor, csak a mikulás sapkát ne felejtsétek. És beszartok, mert nem is kell egy teljes napot várni a harmadik részre, ugyanis 23.45-kor - na ki találja ki - az HBO műsorán Sikoly 3, amit én nem láttam, de az időpontból következően ezen a héten sem fogok. A FilmBox Extra HD-n délután 17.50-től dupla részben a kínai piacosok kreációinak megálmodójának, Coco Chanel életéről szóló filmet nézhetjük, mely felöleli a híres divattervező életének teljes történetét. Például tudtátok, hogy a Chanel No. 5, a világ leghíresebb parfümjének eredeti üvegét orosz vodkásüveg ihlette? Na ugye.
Csütörtök - T mínusz 4 nap
17.00-kor a Discovery műsorán az Autókereskedők című műsor megy, ami annak ellenére évekkel ezelőtt beszippantott, hogy 1. rohadtul irritál, hogy a kereskedő csávó nem csinál semmit, csak pofázik, 2. nagyon idegesít az autószerelő csávó haja, 3. egyáltalán nem értek az autókhoz. Ennek ellenére valamiért mégis imádtam, ebben a részben pedig egy csodálatos Aston Martin DB7-t keltenek új életre. Az HBO-n este 22.00-tól Rolling Stone Magazine: egy korszak krónikása című dokumentumfilm eslő részét tekinthetjük meg, mely 1967-es indulása után nem sokkal indulása után a műfaj legmeghatározóbb kiadványa lett, ennek történetét meséli el nekünk a két részes alkotás.
Péntek - T mínusz 3 nap
A Film+-on hajnalban (miért mindig hajnalban játszák a jó filmeket??) 2.55-kor Az emlékek őre című sci-fi forog, a történet egy tökéletes jövőben játszódik, ahol nincs bánat, szenvedés és fájdalom, és mindennek kulcsa egyetlen ember, aki az emlékeket őrzi egy olyan tökéletlen világról, amiben mi is élünk. A Cinemax műsorán 00.25-kor a Titokban kell cigiznem című filmet vetítik, amely nem csak azért különleges, mert balfasz címe van, de ráadásul algír film, amiből most így hirtelen nem is jut másik eszembe. A történet szerint Fatima egy török fürdőben dolgozik, ahol találkozik Meriemmel, egy 16 éves terhes lánnyal, akinek menekülnie kell, ezért a fürdőben rejtőzik el. Ha már csak hajnali filmeket ajánlottunk erre napra eddig, akkor tartva a hagyományt engedtessék meg, hogy az utolsó is ebben a napszakban kerüljön ajánlásra: 02.25-kor a FilmCafe-n a Cartouche című klasszikust nézhetjük meg, Jean-Paul Belmondo és Claudia Cardinale főszereplésével, melyben Belmondo, azaz Cartouche egy tolvajbanda fejeként a szegényeknek próbál meg igazságot szolgáltatni.
Szombat - T mínusz 2 nap
Ajándékok csomagolgatása közben pont tökéletes karácsonyi hangulatot fog varázsolni A vasálarcos (mert mindig kell egy Leo-s film, ugye) a TV2-n 18.55-kor. A történet XIV. Lajosról szól, aki nem egy kellemes ember, cserébe van egy ikertestévre, aki igen, és a 3 muskétás Athos-sal karöltve felesküszik, hogy ha törik, ha szakad, a két testvért bizony kicserélik. A Viasat6 műsorán este 22.50-kor kezdődik az Azonosság című film, melyben 10 vadidegen úgy tűnik, hogy a véletlen folytán egy motelben kényszerül eltölteni egy éjszakát, ahol mindannyian potenciális célpontjai egy sorozatgyilkosnak, és aztán persze az is kiderül, hogy véletlenek márpedig nincsenek. A rajzfilmek kedvelőinek az HBO kedvez szombat este 18.25-től a Fel! című alkotással, amit amikor először láttam, akkor nagyon nagyon jót aludtam rajta, aztán a második alkalommal meg jót bőgtem, szóval bármelyiket is preferálja az ember filmnézés közben, mindkettőre alkalmas, kipróbáltam. A Cinemax-on pedig 20.55-től A Keresztapa 3 pörög, amely a Corleone család történetének befejező része.
Vasárnap - T mínusz 1 nap
Vannak filmek, amik nélkül nincs karácsony. Ilyen a Reszkessetek betörők bármelyik része, a Beethoven bármelyik része, egy halom Bud Spencer - Terrence Hill film, és az elmúlt 15 év alatt ilyen karácsonyi klasszikus vált az Igazából szerelemből is. Nem fogom letagadni, én is nagyon szeretem, eredeti nyelven, mert úgy az igazi, de ha nagyon muszáj, megnézem magyarul is, például a TV2-n 18.55-kor. Az HBO szerint vasárnap még nem kell hangolódni, és milyen igazuk van, ezért délután 14.05-től egészen este 8-ig végignézhetjük a Thor trilógia mindhárom részét. 21.00-kor a FilmCafe-n az egyik (ha nem az egyetlen) kedvenc magyar filmem, a Kontroll megy, ami csak azért érdekes, mert a Csányi Sanyit meg nem tartom egy nagy színésznek, de mégis, ez a film úgy fasza, ahogy van, pláne a Neo zenei aláfestésével. Szintén ebben az időpontban, azaz este 9-kor a Mozi+-on James Bond: Skyfall, ami egyébként nagyon messze van attól, hogy a legjobb 007-es film legyen, de még így is jó. Sajnos a jövő hét pont nem nekem jutott, pedig volt bennem egy elhatározás, hogy összegyűjtöm az összes Bud Spencer - Terrence Hill filmet, de ez van, majd talán Húsvétkor szerencsém lesz, azért Boldog Karácsonyt mindenkinek! hesteg szív