Az előző részben Hiro apára, Clairemackó anyára, Emó saját Jedi-mesterre, a Szemüveges Ember pedig éber Sylarra lelt - ő járt a legszarabul, az biztos. Emóval, és a hajléktalan stílbe némi eleganciát vivő Láthatatlan Emberrel nyitunk, az utcákat róják és perecet lopnak, ami nem szép dolog, de legalább nem maradnak éhen. Kiderül, hogy a Láthatatlan Ember tudja, milyen szar Emónak, és amolyan kis Yodás haikukkal baszogatja, tanuld meg erőidet kontrollálni, te ifjú, meg ilyenek. Meg kell tanulni a megfelelő képességet a megfelelő pillanatban előhúzni, és következhet is az első teszt: Emó utcai rablást kénytelen elkövetni, nem láthatatlanul. Hogy ezzel mit tanul, az sose derül ki, ugorgyunk.
Niki a pszichiáterrel társalog, akinek feltehetően szuicid hajlamai vannak, hiszen az űber-erőszakos Jessicát akarja látni, vagy különben. Előjön, legyakja, mehetünk tovább. Néha olyan érzésem van, mintha nem tudnának istenigazából mit kezdeni Ali Larterrel, de jócsaj, oszt ha már beleírták a sorozatba, akkor kapjon szöveget is. A SZE közben megtanulja milyen is az, amikor valaki egy kézmodulattal a betonfalhoz vágja, hát szar, olyan. Sylar nem az a megbocsátós típus, elveszi a belépőkártyáját, bezárja a cellába, és elindul Clairemackó után, hátha talál valamit az agyában.