Remélem mindenki jól telezabálta magát sonkával és kaláccsal, senkinek nem locsoltak az arcába penetráns panelkölnit és kevesen aludtak be úgy a duplarészen, mint én. Egy előadást tartó fickóval kezdünk, aki mielőtt bölcs férfivá avanzsált volna, egy szimpla ablakmosó volt. Ne a piroslámpánál letámadó szabadcsapatokra gondoljatok, hanem a felhőkarcolókon működő anti-akrofóbokra. Október hatodikán pár másodperccel az ájulások előtt bemászott a kis lengedező liftbe és mielőtt kibiztosította volna a tetőn maradó társa, mindketten szevaszban voltak. Esés közben magasságirányító-kar lenyom, kis ajtó kinyílik, bácsi a hátán fekve az egymásba csattanó, felüljárókról lerohanó autók felé csúszik és esik. Valahol itt szól Björk is, ha emlékeztek még rá, és a faszi még mindig csak zuhan, a kötél vége kicsusszan a társa kezéből, kikerüli a tűzcsapot a tetőn, átugrik a rámpán és végigszalad a tükörsima liftpadlón, hogy az utolsó pillanatban plaff! - megakadjon vmi kiálló cuccban. Szakáll a villanypóznán, Olivia a műtő padlóján, ablakmosóbácsi Los Angeles felett, Bryce a mólón, Nicole a kanapén és Mark a narancsok között. Ablakmosónk szerint két választása volt mindenkinek a kitekintések után, ami egyfajta ráébredést adott az embereknek: elfogadni mindent, mint isten akarata és remélni, vagy a káoszt választani. Nem tudom, mennyit fizetett az egyház ezért az apró reklámért istennek, de remélem, nem érte meg.

Wedeck a hongkongi felvételeket újranézve basztatja Markot, hogy mégis mi a picsát képzelt ott és akkor, de ő bánatos kutyaszemeivel csak a szomszédos szobában halálra rémült és csinos kis véraláfutással rendelkező feleségére tud gondolni. Szimpatikus Barna és Vreede hallgatják őt ki, hogy is történt ez a mentős emberrablási jelenet, Dylan, Bill - a lelőtt biztonsági őr, és akkor a hős Mark odaugrott, hogy megvédjen. Hogy mondtad, Mark? Jahj bocsánat, Lloyd, öhöhöh, lassan biztos már szex közben is keveri a nevüket. Benford ügynök és Wedeck közben elkezdik egymást haját huzigálni, mint az oviban: hülye vagy, Benford - nem is, mert te vagy a hülye és lusta, Wedeck - Szomália, D. Gibbons és Zéró gyanúsított, mi is ezekre vagyunk kíváncsiak, miért nem jutott még senki közelebb a megfejtésükben, csak Wedeck nem az elbaszott forgatókönyvet hozza fel érvül, hanem védekezik holmi serényen munkálkodással. Ráadásként Mark visszahelyezéséhez feltételeket szab: járjon pszichológushoz mindenekelőtt. Izgalommentes kis klisé ez is, rendőr/FBI-os az agyturkásznál, lerágott csontok hevernek mindenütt. Mielőtt távozna, Benford ügynök vmi rossz MTV klippbe képzelve magát lefotózgatja a telefonjával a híresneves tábláját babafejjel, varjakkal és piros zsineggel, már csak seggetrázó feka csajok hiányoznak hiányos fehérneműben, annyira ciki ahogy háta mögött, seggének támasztva a telefont még egyet villan a vaku.

Forradalmi másnapot mindenkinek, elérkeztünk a tizedik részhez, ami után újabb szünetet tart az axn. A következő, ráadásul dupla epizód április 5-én jön, legalább lesz idő rábeszélni magam, hogy nézzem tovább mégis, mert a 11. rész már új showrunnert kapott, hátha kevesebb lesz a klisé, az unalom, a várható fordulat és a rettenetes dialógus. Nem úgy, mint Dickens Karácsonyi énekében, amit hongkongi barátnőnk néz épp a tévében. Csudálatos utalás, de valószínűleg csak az angolszász kultúrában, nálunk Charles bácsi nem olyan népszerű, ezért van hogyvolt. Hagyva a történet sallangjait (zsarnok, zsugori faszi hogy teszi tönkre mások életét - még karácsonykor is), a lényeg itt van: Scooraget meglátogatja a halott üzlettársa és bejelenti három további szellem érkezését. A régi karácsonyokét (szipogva halad a sztori Scoorage seggfej múltján), az új karácsonyokét (ellentétbe állítva Scoorage úr életével a körülötte élőké), de aki igazán számít ebben a kérdéskörben a harmadik, a jövő szelleme. A jövő szelleme, aki bemutatja, hogyan fog megdögleni magányosan és szomorúan - úgy ahogy azt érdemli az élete miatt Scoorage. Szóval tessék, itt a párhuzam, de abban még mindig nem lehetünk biztosak, hogy a két történet vége is meg fog egyezni: Scoorage a történtek hatására jófej lesz, segítőkész és úgy egyáltalán - új ember. De kérdéses, hogy a mi sztorink főszereplői élni fognak-e a lehetősséggel, hogy megváltoztassák, amit láttak. Illetve, hogy pozitív hatással lesz-e rájuk, vagy épp fordítva.

Visszatérve a tévé előtt ülőre, a titokzatos néni még titokzatosabbá válik a látványtól, ami körülveszi és most nem a durva kilátásra gondolok, hanem ami eltakarja: a szoba üvegfalán képek, egészen olyanok, mint Mark irodájában. Halott varjak, bohócmaszkok, 137 Sekunden fölött Geyer arca, összeégett babafej és Demetri fotója, alatta a rész címével: A561984. Utóbb említett reggel száll le Hong Kongban Markkal, hogy megtalálják a nőt, aki a hangfelvételt elemzők szerint iráni, nagy valószínűséggel teheráni és igen művelt. Hogy hogy fogják ezek alapján megtalálni egy hétmilliós városban, azt nem tudom, de Mark nagyon biztos magában, még akkor is, amikor három lépés után megszólítja egy fickó, mint a hongkongi FBI arca és úgy tűnik, mindent tud róluk, de legfőképp azt szeretné, ha az első géppel visszamennének Los Angelesbe. Hasonlóan van vele Wedeck is, aki telefonon jelentkezik és elcseszett dühös, ezt a notesze és a tévéje is bizonyíthatja egy hirtelen mozdulatánál. Mark mindkettőt elhajtja, mint a kóbor kutyát és Wedecknek még rá is hazudik a fülére, hogy bevédje Demetrit: úgy állítja be, mintha Dem jóhiszeműen repülte volna át a Csendes óceánt, úgy tudva, hogy Wedeck benne volt az utazásban. Wedeck a szét nem tört maradék négy tévé egyikén pedig bekapcsolódik abba az élő adásba, ahol egy pókerverseny nyertese Palo Altoban sajtótájékoztatót tart.

Elkártyáztam a gyönge szívem, idézhetnénk Hell Istvánt és sok részeg bölcsészegyetemistát, mert a múltkori pókerparti után nagy romantikus nyálcsöppek fognak most potyogni. Esernyő kinyit, múltba utazik, pontosan négy héttel a kitekintések előttre, egy ct lelet elé. Bryce és egy másik doki vizslatja a képeket: a rák átterjedt a májra, de ki a beteg? Nem vergődünk kétségek között, a körszakállas öngyilkos már a veserák négyes stádiumban van és nincs esély a felépülésre. Bryce a hír után zombi üzemmódban halad az autójához és beülve hasonló idegállapotban tolat ki a parkolóházban, bele is paffanva egy másik kocsiba. Ha nem értenénk ennyiből, mit érez, még végignézhetjük, ahogy szándékosan ripityára töri a másikat, annak a sofőrét is ignorálva (csippcsöpp1). Rá két hétre Tokióban Keiko Arahida állásinterjúját látjuk, gépészmérnök, boi-medikus és robotikus, bár elég, ha annyit mondok, nem hülye. De Japánban vagyunk, hat férfivel a munkáltató oldalon, akik Jimi Hendrix, a gitár és a salsa mint példakép és hobbi megemlítése után leizzadnak, de leginkább az az ordító probléma okoz náluk hányingert, hogy egy nő próbál beférkőzni a cégbe, de Keikonak sikerül (csippcsöpp2).

Ezt megünneplendő, az anyja két nappal a munkába állása után meglepetéspartit szervez, ahová meghív két fiatalembert is. Jó, ne kerülgessük a témát, itt Keiko totális megalázása folyik mint felnőtt nő, aki önmaga dönt az életéről. Mert nem, nem ő dönt róla, hanem a szokások és a férfiak (csippcsöpp3). Eközben Los Angelesben Bryce egyre szarabb állapotban van és egy műtét után hiába kér elnézést Oliviától a hibázásai miatt, az dühös és megkérdőjelezi Bryce elhivatottságát. A kitekintés napján dokibácsi ül a pszichológusnál és a magányáról beszél, mert igen, kurva magányos, nem akar senkinek beszélni arról, ami történik vele, ami vár rá. A családját terhelni nem akarja, a kollégáitól szánalmat nem akar és hiába lelkesíti a pszichológus, csak megveszi a pisztolyt, csak kimegy a mólóra, csak a fejéhez teszi és minden bizonnyal meg is húzná a ravaszt, de a sztorit ismerjük: elájulnak. És végre látjuk a kitekintést, a rajzolt lánnyal, ahogy egy étteremben várja őt Bryce, japánul beszél és aki eljön, nem más, mint Keiko. Az ő csuklóján áll a Higgy!, az ő arcát festi meg rajzolja le annyiszor dokibá és szemmel láthatóan Keikonak is nagyon tetszett, amit a tokiói fürdőszobában elterülve látott (csippcsöpp4).

Hogy ne érezzük magunkat nagyon elkényeztetve, jópár fokkal szarabb rész következik, mint az előző - már ha valakinek egyezik az ízlése az enyémmel. De sok szálon pörög, úgyhogy nem is nagyon nyígok itt tovább. Mondjuk a kezdés erősen libabőrös, Celia megkapja Al levelét és az esélyt arra, hogy nem fog meghalni, le is nyilatkozza az egész világnak. Szakáll a mégsem halott alvó lányát nézi, Olivia és Mark tengerre néző hotelszobában hempereg, a meghasonlott Demetri tapsikol az újra munkábaálló Janisnek, Nicole és Bryce szépzenére merengenek. Janist Wedeck irodájában látjuk viszont, de oda a szívet melengető dallamok és harmóniák, fel akar mondani. És én mondom, ez a Wedeck az egyetlen értelmes fickó az egész kócerájban, helyreteszi a hisztérikus Janist, aki azon parázik, hogy hátha a haslövés egy jel volt arra, hogy mégsem kéne gyereket vállalnia. Wedeck erre felteszi az egyetlen adekvát kérdést: drága Szimpatikus Barna, te tényleg egy golyó alapján akarod eldönteni, hogy lesz-e gyereked? Hát nem látod, hogy a legfontosabb mozzanata az egész öngyilkosságnak annak a bizonyítása, hogy a saját választásaink az igazán fontosak? Szóval Al Gough tettével foglalkoznak az FBI főnökök, az újságok és a tévéműsorok, nem csoda, hogy Simcoe is az erről való trécselést hallgatja, míg egy mélt küld “vállalnunk kell a felelősséget” tárggyal. Adok képet hozzá, hogy kiknek, mert a kis utalások a hasonló sorozatok lényegei (csak ezt flashforwardéknál nem nagyon tudják), még ha egyelőre nem is mond semmit senki neve.

A mélt megkapva az egyik címzettnek első dolga volt továbbküldeni jó öreg hobbitunknak, aki be is megy a kórházba, most maszk és szőke nő nélkül. Simon bizonygatja, hogy márpedig mivel ők az ájulások okozói és az emberek tele vannak kérdésekkel, kénytelenek vállalni a felelősséget a halottak miatt és válaszokat adni a bizonytalanságokra. Hobbit az egészet öngyilkosságnak véli, egyébként meg pont úgy néz ki, mint aki simán túl tudja magát tenni rajta, hogy az általa vezetett kísérlet megölt 20 millió embert. Miközben Mark egy ajándékdobozt ad át doktornéninek - megünneplendő, hogy változtathatunk azon, amit láttunk, Demetri hívja, hogy megmutasson neki egy videót egy bartstowi gyilkosságról. Szimpla ügy, egy remegős mobilfelvétel, ahogy két fickó beszorít egy harmadikat egy sikátorba és az egyik lelövi. Az érdekesség a kikockázott részen van, a gyilkos karján három tetovált csillag. Az FBI irodában aztán több mindent is megtudunk, az áldozat egy Californiában dolgozó repülőmérnök, a szemtanú, aki az egészet felvette Ingrid Alvarez. Mellesleg látta, hogy a lövés előtt Neil Parofsky átad valamit a támadóknak.

Jogos a kérdés, hogy ha állandóan fanyalgok, akkor minek nézem a sorozatot. Erre az első részt, a második és harmadik nyitójeleneteit és a múltkori két párbeszédet tudnám okként felsorolni és ezt az epizódot. Igen, majdhogynem az egészet. Mert egyszerűen félelmetes, hogy korrekt színészek egy izgalmas kiindulópontból kanyarított érdekes szituációban mennyire gagyik tudnak lenni; szar dialógusok, hatásvadász és kiszámítható fordulatok, unalomig ismételt karakter-pillanatok, hogy a végén már gondolkodni sincs kedve az embernek, annyira művér és műkönny ízű az egész. De nem ez a rész. Al Gough hangja olvas egy levelet, miközben Celiát, a címzettet látjuk: ikerfiaival hajót úsztatnak és boldogok. A levél szerint Celia ugyanazt élte át a két perc tizenhét másodperc alatt, mint Demetri - nem látott semmit. A hajóúsztatásból az autójukhoz visszaérve egy papír várja a szélvédőn: kék csont0 vázkéz az elején egy honlapcímmel, a hátulján csak egy mondat, "tudjuk, hogy közénk tartozol".

Demetrit a lakásában találjuk reggel a csajával és a srác egyáltalán nem akarja, hogy Zoey lássa, mit nézeget a laptopján, úgyhogy hiába vicceskedik el a dolgot exbarátnővel és pornóval, egyszerűen csak arról van szó, hogy Szomorú Szamuráj pontosan azt a szellemes oldalt nézegeti, ami Celiának reklámozta magát és eszébe sincs megosztani ezt mással. Zoey inkább az esküvőn pörög és sokkal inkább megbántódik azon, hogy a pasija annyira van evilágon, mint a kék kezes hullák a lepedő alatt és nem szeretne hatkor a nyomdában lenni, hogy meghívót intézzenek, minthogy nem tartja annyira, hogy megossza vele, mit nézeget a neten. A hangulat Benfordéknál sem jobb, hiába a kölcsönös "bízom benned" ismételgetése, ha még lábkrémezés és fogselymezés közben is lehet látni, hogy nem. Bent az FBI-nál már mindketten hangulatban vannak, hogy Allal viccelődjenek és hullákat nézegessenek, köztük Ian Rutherforddal, aki úgy tűnik, ugyanúgy ön(kék)kezével gyilkolta le magát, mint a mellette fekvő másik kettő.

Hát újra itt, hölgyeim és uraim. Elég régen történtek az eddigi események ahhoz, hogy felidézzük a szálakat: Olivia és Mark házassága zakatol a szakadék felé - anyuci a jövőben az autista srác apjával hetyeg, apucira pedig bohócmaszkos támadók törnek rá az FBI los angelesi irodájában, miközben a titkárnő helyett a laposüveget húzogatja. Erről Olivia is tudomást szerez egy sms-ből, aminek küldője persze ismeretlen. Simcoe nem csupán Dylan apja, hanem Szőröslábfej Simon barátja is, így együtt kettecskén pedig az egész két perc tizenhét másodperc felelősei - állítja a hobbit. Mark kollégája, Demetri nem látott semmit, a csaja viszont esküvőt, leszbikus kolléganője Jannis pedig terhes volt - ehhez képest az elmúlt részben az aszfalton fetreng lőtt sebbel, miközben Markékra is rátámadnak. Itt tartunk most, csaphatunk is a jövő lecsójába. Ülünk a vonaton, Simon és egy dögös szőke. A fickó azzal próbál csajozni, hogy kijelenti, tudja mi okozta a kitekintéseket. Ohó, lehet, hogy Lloydot is csak felszedni akarta a hobbit múltkor a telefonban?! Pár Schrödringer macskája csűrés és kvantumfizikai csavarás után a csaj persze szét is teszi a lábát.

Jannis közben a hasfalát kénytelen széttáratni, mecsoda feszültség, ahogy a macska vagy él abban a bizonyos dobozban, vagy nem, miközben szimpatikus barna is pont így van vele a műtőasztalon, Olivia tenyerei alatt. Hosszantartó aggodalomra semmi ok, Jannis életben marad, csak doktornéni lóg a telefonon a férjét keresve. Aki pedig miért is venné fel, amikor épp csak túlvan egy aknavetős lövöldözésen. A kórház egy másik szegletében míg Dylan kiválasztja a kör dámát egy pakliból (mert az autistákhoz úgy tartozik a kártya meg a fogpiszkáló, mint civilizált világunkban a nőkhöz a brazil gyanta), az apja próbálja a tudomására hozni, hogy lassan a gyerek által biztonságos környezet megint változni fog és innentől édes kettesben fognak vhol máshol lakni, de a srác erről hallani sem akar.

Minek kellenek ezek az előző rész tartalmából mutogatások a sorozatepizódok elejére, engem nemcsak hogy rendkívül untatnak, de néha még fel is basznak, amikor például az első évad ötödik részében már hetedszerre látok egy jelenetet, mint most. Mondjuk a főcímeket is mindig pörgetem, és hogy ezt leírtam, már értem, miért nincs tévém. Ennyit az önanalízisemről, remélem, mindenkinek annyira érdekes volt legalább, mint a rész első 38 másodperce nekem. Washingtonban vagyunk, hajnali fél kettő, ilyen korai órákban ne is lepődjön meg senki, hogy nem érti, mi a fenéről van szó Wedeck és Szépfiú között, elég látni, hogy Wedeck haragos. Mark telefonál, a jó hírét nálam eltehetné délelőtt tízig, amit a valakivel elkezd megosztani, ahogy beszállnak a kocsiba. Wedeck, Demetri, Vreede, Benford csitt csatt bumm, csukódnak az ajtók, egy nagy fekete terepjáró, olyan igazi fasznövelő gumija csikorog és egy nagyobb csittcsattbummal beleszáll az ügynök-szállítóba. Ha mindez nem lenne elég, Wedecknél valszeg haragosabb ázsiaiak bújnak elő a sötétített ablakok mögül és kérem, ne törődjünk a ki nem nyílt légzsákokkal, mert legalább a biztonsági övek kicsatolását halljuk, mielőtt az egyik marcona meghúzná a ravaszt, oszt repül darabokra a kocsi, lehet izgulni, hogy ki volt a gyorsabb: négy FBI ügynök, vagy egy gránátvető. Főcím.

Persze az egész cold open nagy parasztvakítás volt, ugrunk 39 órát vissza, majd negyven perc múlva megtudjuk, hogy maradt-e valaki életben a parkolóházban, vagy egy wtf-al van dolgunk. Fehér Ház alagsorában Wedeck kivételével ott ácsorognak mit sem sejtő ügynökeink, hazugságvizsgálóval történő kihallgatás folyik itt, nahát. Vreede és Szépfiú sztoriját hallgatjuk párhuzamosan: mindkettő úgy látta a kitekintésében, hogy nincs más az épületben. Mark az irodájában baszkolódott a táblával, ezt a sztorit unásig ismerjük, aki itt érdekes, az Vreede, aki épp indulóban volt és vészkijáraton át távozott. Talán azért, mert már késő volt, nem tudja az okát biztosan, senkit nem látott. Nem úgy, mint Mark, fegyveres bohócmaszkosok, és úgy tűnik, az igazat mondta, mert ahogy később csacsog Szakállal (aki Benfordék garázsajtaját meg riasztóját szereli épp), azt mondja, nem gondolják árulónak. Mert valakit annak gondolnak? Hol van itt a kutya elásva? Oliviának más dög szaglik, nem ez a kutya, hanem az alkoholista. Meghallja, ahogy Aaron egy washingtoni AA klubot ajánlgat a férjének, nem érti, miért értené, ha nem is áruló a férje, azért hazudni tud. Vreede és Noh bizonyítékok felett csacsognak, amik valami bizottságnak kellenek, mert Wedeck - aki mint megtudjuk, valamikor itt élt, fél, hogy megvonják tőlük a támogatást. Heh?- mondhatnánk, de izgalomra semmi ok, majd összeáll a kép, de addig nézzük, ahogy Wedeck macinaciban kosarazik egy fickóval, aki a Harvardra járt és nagyon izzad.

A következőkben nem fotót kéne beillesztenem, hanem mozgóképet, mert ezt a csodálatosan morbid, átgondolt és fasza nyitányt mindenkinek látnia kéne. Ezekkel az előző részekből kivagdosott másodpercekkel kár törődni, utánuk jön, hogy 14 nappal ezelőtt és remek, remek képsorok. Björk énekel alatta, tényleg minden békés és csendes, egy parkban vagyunk, lassított felvétel, bicajosok, ücsörgők és labdázók, lufi, popcorn, parkőr a kukában, shhh, ahogy eldőlnek, nem tudom eléggé ragozni: jó. Szóval mindenki elájult, fekszenek, miközben a háttérben autók autókkal, repülők felhőkarcolókkal találkoznak, egy busz meg a tó felé közeledik, a víz elönti, az emberek mint a marionett-bábuk, kettő kivételével mindenki víz alatt, nem is ébrednek fel, remélem, ha úgy halok meg, hogy megfulladok, akkor nekem is ez szól You wanna laugh you wanna cry/You cross your heart and hope to die. Vízfelszínen maradó srác halál nyugodt arccal húzza le a fülhallgatót magáról, így Björk hangját rólunk, a másik meg kérem, magyarul szerencsétlenkedik, hogy ő nem tud úszni. Aztán mégis sikerülni neki a srác segítségével, felfelé igyekszik a ceruzaszoknya meg a körömcipő, de többet a dologból nem látunk, mert kiderül, hogy a nyugis srác épp meséli a sztorit Oliviának és Bryce-nak.

Edward Nedre, ha azt mondom, fura fickó, akkor igazából a felét sem mondtam el, mennyire az, mindkét dokinak ráng is néhányszor a szemöldöke tőle. Miért nem jött be előbb a kórházba, ha fájt neki? Mert azt hitte, csak a lépe szakadt le, az meg nem nagy cucc. Aha. Bryce pitbullt játszik, miközben Olivia kettétépi a szemével: azt szeretné tudni, mit látott Ned a kitekintésében, Olivia viszont egyáltalán nem akarja tudni, inkább szeretné úgy hinni, senki nem is látott semmit. Ned izgatottan adja elő, hogy hat hónappal később egy bárban lesz, magabiztosan és bőrgatyában, valamint feketén. Az emberünk fehér, kaukázusinak tűnő arcberendezéssel, úgyhogy nem csak mi lepődünk meg, hanem a két doki is. Főcím.

Üdv újra mindenkinek, vegyük sorra rögtön, miket mutogatnak az előző két részből. Szánkbarágják újra, miről is szól a sorozat nagy vonalakban, osztán megyünk egyre személyesebbe: Charlie, aki szerint D. Gibbons rossz ember, Szakáll, akinek a halott lánya élt, Noh, aki nem látott semmit és miután ezt posztolta a Mozaikra, kapja is a hívást: március 15-én háromszor mellkason lövik és meghal - állítja a titokzatos női akcentus, akit nem lehet visszahívni. Mindenki képben van bizonyára, főcím. Öreg bácsi és középkorú közeg, németül beszélgetnek több kerítésen át a kitekintésükről. Herr Schultz Frau Schultz-cal reggelizett április idusán, Herr Geyer, az öreg faszi nem mond konkrétat, csak hogy olyan valamit látott, ami biztosítja a szabadulását. Hogy honnan? Hát a sok kerítés mögül, a gépfegyveres őröktől, és bizonyára Herr Schultztól, a müncheni Quale börtönből. Ki lesz ez és mi köze jóöreg barátainkhoz Los Angelesben?

Benfordéknál készül a mogyoróvajas szendvics és a hazugságok garmadája. Miközben Nicole-t, a kufircoló nörszt próbálják elérni telefonon sikertelenül, Szakáll érkezik, aki megpróbálja felhívni Szépfiú figyelmét arra, hogy a hazugságai nem vezetnek jóra, de Mark tromfol, kérlek, Szakáll, most a lányáról van szó, aki valahogy ismeri azt a fickót, aki után nyomoz. Aaron szerint Marknak mindent meg kell tennie , hogy ő kapja el a bohócmaszkosokat, ne ők Szépfiút, ez az egyetlen megoldás. Mondja ezt az apa, aki elvesztette a lányát, ájjáj.

Előző rész tartalmából a nyitány, de ugye senkinek nem kell feleleveníteni, jó kis agybeégetős első epizód volt. Google Earth stílusban közelítünk a Föld egy pontjára, közben kislány énekel, gyerekek fekszenek a földön, magában is elég nagy gombócot varázsol az ember torkába (legalábbis akinek van gyereke, annak biztos), de Szépfiú és Doktornéni lánya, ahogy ébren áll és ijedt - szomorú szemekkel bámul, huh.. de upsz, igazából mindenki magánál van, játszanak. Jó is gyereknek lenni, a feldolgozhatatlant minden eszközzel feldolgozni, csak épp Charlie nem akarja, helyette verekszik, elfut a suliból (milyen suli az, ahonnan kifuthat egy gyerek btw?), az út végén viszont nagy katona bácsik állják útját nagy katonai autókkal és az egész városban nagy katonai helikopterek száguldoznak - szükségállapot van, kétség sem fér hozzá. Főcím.

Az AA gyűlésen a nép hangja szól egy részeg fickóból, de Marknak ez cseppet sem tetszik - elég szar szembesülni azzal, hogy amitől félsz, kimondja helyetted más. Szépfiú le is ugatja, fújd ki magad, srác, mondja, de ezt magadnak is mondhatnád, apuci. Szakállas Aaron szakállas bölcs lesz hirtelen, a megmondás végén elhangzik: mindannyian próféták vagyunk. És valóban.