Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

FlashForward - A jövő emlékei 1X06 - Scary Monsters and Super Creeps

2010. február 17. 08:20 - barnslig

Hát újra itt, hölgyeim és uraim. Elég régen történtek az eddigi események ahhoz, hogy felidézzük a szálakat: Olivia és Mark házassága zakatol a szakadék felé - anyuci a jövőben az autista srác apjával hetyeg, apucira pedig bohócmaszkos támadók törnek rá az FBI los angelesi irodájában, miközben a titkárnő helyett a laposüveget húzogatja. Erről Olivia is tudomást szerez egy sms-ből, aminek küldője persze ismeretlen. Simcoe nem csupán Dylan apja, hanem Szőröslábfej Simon barátja is, így együtt kettecskén pedig az egész két perc tizenhét másodperc felelősei - állítja a hobbit. Mark kollégája, Demetri nem látott semmit, a csaja viszont esküvőt, leszbikus kolléganője Jannis pedig terhes volt - ehhez képest az elmúlt részben az aszfalton fetreng lőtt sebbel, miközben Markékra is rátámadnak. Itt tartunk most, csaphatunk is a jövő lecsójába. Ülünk a vonaton, Simon és egy dögös szőke. A fickó azzal próbál csajozni, hogy kijelenti, tudja mi okozta a kitekintéseket. Ohó, lehet, hogy Lloydot is csak felszedni akarta a hobbit múltkor a telefonban?! Pár Schrödringer macskája csűrés és kvantumfizikai csavarás után a csaj persze szét is teszi a lábát.

Jannis közben a hasfalát kénytelen széttáratni, mecsoda feszültség, ahogy a macska vagy él abban a bizonyos dobozban, vagy nem, miközben szimpatikus barna is pont így van vele a műtőasztalon, Olivia tenyerei alatt. Hosszantartó aggodalomra semmi ok, Jannis életben marad, csak doktornéni lóg a telefonon a férjét keresve. Aki pedig miért is venné fel, amikor épp csak túlvan egy aknavetős lövöldözésen. A kórház egy másik szegletében míg Dylan kiválasztja a kör dámát egy pakliból (mert az autistákhoz úgy tartozik a kártya meg a fogpiszkáló, mint civilizált világunkban a nőkhöz a brazil gyanta), az apja próbálja a tudomására hozni, hogy lassan a gyerek által biztonságos környezet megint változni fog és innentől édes kettesben fognak vhol máshol lakni, de a srác erről hallani sem akar.

A családi drámába Bryce toppan bele a körszakálával és sztetoszkópjával, hogy aztán még egy balegyenest kapjon Simcoe apaság-tudata, Halloween este van - ő meg jelmez nélkül hagyta a fiát, cöcö. Dlyan Az Én Házam Is Simcoe pedig még mindig a költözés-lemezt pörgeti magában, részemről úgy kívánnám az anyám halála után a trick or treat mókát, mint lufiárus a nyílzáport, de ők tudják. A washingtoni különítmény beér a kórházba, Janishez tartanak, elszántak és politikailag korrekt bőszínekben játszanak. Doktornéni már szalad is álmából felkeltve, hogy megmondja nekik a frankót szimpatikus barnáról: túléli. Remélem senki nem gondolja, hogy ezek után fellélegezve megpihennek a srácok, Demetrinek nem zabszem van a seggében, hanem egy egész malom. Hiába mondja Wedeck, hogy húzzon haza, ő inkább ráizzítja még a "gyanúsan nem tudunk eddig róla semmit" arcot is, Al Goughnak meg nem kell sok, fél perc és a boncteremben vannak a két lejackbauerelt támadóval. Azok, mint washingtoni társaik, Anonymus prototípusai: semmi, ami utal arra, kik ők, csak az látszik, hogy kurva profik, tekintve hogy az egyszeri rablóbácsik ritkán radírozzák le az ujjbegyükről a barázdákat. De demetri, ez a két lábon járó szerencsétlenség persze menten kiszúrja az egyetlen nyomot, a csak uv-fény alatt látható pöcsétet: egy kék kezet. Szomorú szamurájunk nem csupán megleli az azonosítót, de még arra is emlékszik, hogy Mark tábláján is szerepelt a kifejezés, nyomon vagy, pajtás.

Eközben doktor Benford agent Benford aknavetős támadáshoz adekvát kisujjnyi sebesülését nézi és rádöbben, mennyire szar ez így, hogy mindenki félig a jövőben él, hogy jobban érdekli mi lesz _akkor_, mint hogy mi van _most_, egy kollégája hasonlóan magasröptű elméleteit epifániának hívja.. de hiába a gennyesen modoros mondatok, kapós a néni, mert Simcoe, miközben a gengszerreppernek álcázott kiskorúját terelgeti, már megint Bryce-on keresi Oliviát, hogy milyen jó lenne elbúcsúzni, mielőtt lelépnek, mintha nem ismerné a forgatókönyvet, hogy még bizonyára bőven lesz egymással dolguk az elkövetkező részekben is. A keresett személy Janist ébreszti éppen, aki humorizál, majd meglátjuk, mennyi kedve lesz nevetgélni, ha megtudja, mi történt a hasfalán innen és túl. Az FBI-nál őröl Demetri seggében a malom, forog Gough agyában a kerék, de nem jutnak sokra. Demetri kizárja Kínát, hiába az ázsiai pofák, Baltimore-t, mint marylandi várost, helyette a silver lake-i baltimore utcába tartanak, szegény Gough ma nem zabszemet arat (lassan leszakadok a metaforáról, ígérem), mert minden ötletét megvétózza Noh. Los Angeles kertvárosának utcáin békésebb tömegek vándorolnak - a Tim Timnek öltözött Charlie, Mark mint Tim Tim kalóz apja, Szakáll Obi-Wan, ó milyen mókás, ugye. Hogy még viccesebb legyen, beleüget a képbe megint egy "a legjobb jelmez, amit valaha láttam!" kenguru. Tessék nevetni.

Hogy Simcoe a szarabbnál is szarabbul érezze magát, Dylan meglép a stricijelmezében a kórházból, ennyit a csodálatos új élet (gyerek) szépségéről, amiről Wedeck magyaráz a hisztériázó Jannisnek. Addig szép a születés pillanata, amíg nem üvölt éjszaka előbb a fogzása miatt hat hónaposan, aztán a vodka miatt tizenhat évesen, én mondom. Dylan viszont egyelőre csak lepattant, mégpedig busszal, 25696 Sawyer Court, ide tart és elég biztosnak látszik a dolgában, mert "az én házam is". Emlékszik még valaki a vonaton széttett lábakra, közöttük Simonnal? Épp a kitekintésében látottakról kérdezi őt a szőke és szerencsétlenségére el is mondja: egy nagydarab fickót ölt meg éppen, megfojtva vagy eltörve a gigáját, oly mindegy, a lényeg, hogy sikeres volt a dolog, ő meg ezzel elégedett. Szőke szeme tágra nyílik, én biztos a nyakamra tenném a kezem a helyében. Miközben Demetri és Gough harmadik órája kocsikáznak, Jannist újra a műtőbe tolják és elkötni készülnek a petevezetékét. Hogy lesz ebből gyerek áprilisban? A műtét után a kérdés kérdés marad, a dokik szerint szinte lehetetlen, hogy szimpatikus barna teherbe essen. Pedig nem is tudnak a nemi identitásáról. A kettőnek a kocsiban legalább úgy tűnik, szerencséje van, egy stop táblán ott egy kék kéz, ami hármat mutat a csontváz ujjakkal, gondolom mindenkiben keresztbe állt a szar, úgy megijedt ettől.

Viszont kapaszkodjunk meg, Dylan megérkezett a címre, 25696 Sawyer Court, "az én házam is" és nem más nyit neki ajtót, mint Nicole. A srác ahelyett, hogy kivenné a csokiját meg a cukrát a felé nyújtott vödörből, szó nélkül besétál a házba és egy kakasforma porcelánhoz megy (bazeg, ilyen giccs-nipp egy háztartásban se lehet..), hogy kivegyen belőle egy sütit. Nicole arca egészen hasonló Markéhoz, aki az utcán hazafelé sétálva három bohócmaszkos férfit lát - Halloweenkor ez azért egyáltalán nem meglepő, de hőskomplexusos ügynökök kutyaszart is ennének, ha valaki azt írná rá: NYOM. Szóval a mi emberünk se rest, odanyargal egyenest a három faszi felé, akiknek eszükben sincs egy FBI! álljanak meg! üvöltözés-sorozatra megállni, laza futkározós üldözés veszi kezdetét, aminek a végére egy temetőbe érünk, mert sírkövek között pisztollyal és zseblámpával lihegni vitathatatlanul menő fordulatként van számontartva a forgatókönyvírók között. Az egyik bohócot azért leteríti, lehúzza a maszkot és a nagy wtf helyett most tényleg vigyorogjunk egyet: a srác sírós hangon állítja, hogy ő csak vécépapírt dobott, tojást nem és egyébként se az ő ötlete volt.

Ennyit rólad, agent Benford, menj haza inkább, mielőtt Nicole ijedtében bezárja a vécébe a kiskorú stricit, aki egyelőre csak ül a kanapén és a hazaérkező Marknak még a kedvenc könyve címét is elárulja, csak azt nem, hogy a kitekintésében ő ebben a házban volt otthon, és mielőtt benyúlt volna abba a gusztustalan kakasba, Charlie bíztatta, hogy ez az ő háza is, vegyen nyugodtan. Az eddigi gagyi feszültségkeltő jelenetek helyett kapunk egy igazit, amikor megérkezik simcoe és míg ő ráismer a lakásra, amiben pár hónap múlva elvileg mackóban ücsörög, lecsörren a két fickónak a történet és beviharzik olivia is nyitott szájjal csodálkozni. Szép lassan, mint infúzióból a fizsó mindenkinek bekúszik a helyzet megoldásának kulcsa, aztán Mark végre magára talál és tök korrektül küldi el Simcoet a halál faszára, aki kezet nyújt és mark meg is rázza, ecsém, micsoda gentleman mindkettő.

A másik két kakaska odatalált a kék kéz féle házba és a kilincsről még csepeg a vér, gyönyörű. Vérfoltok mindenütt, padlón, falon, a hallban meg három lepedővel letakart hulla, kezük színére kérnék tippeket, igen, köszönöm, ultramarinkék. Az epizód második korrekt jelenete jön Mark és Olivia között, ilyenből lenne a negyven perc alatt hat és máris kevésbé lennék cinikus és ásítozó hogyvoltíró. Ennek a két embernek én elhiszem, hogy ők most a konyhájukban veszekednek és próbálják megmenteni a házasságukat, hogy amikor hazudnak, akkor a másikért teszik és mikor igazat mondanak, azt is, hogy külön-külön is megőrülnek attól a barom helyzettől, amit az élet sodort eléjük, egy harmadik, alkohol, bizalomvesztés. Hogy tudnak mégis néha annyira bénák lenni, hogy még a világosítókat is látom körülöttük?! De a világosítók most átköltöztek a hullákkal és vérfoltokkal telerakott házba a helyszínelőkkel együtt. Hogy ki volt az egyik hulla? A skót Ian Rutherford, született '85 december 25én. Segítek, ő az, akinek az aktáját tologatja Londonban Gough és Corday doktornő a kitekintésükben, miközben nekiszalad az ablaknak egy madár.

A végjelenet annyira unalmas, hogy kár írni róla, szép zene, sokat mondó képek maguk elé meredő szereplőkkel és a végére kötelező huligánkodás. Simcoe kocsijában egy kurva ronda maszkban ül valaki a hátsó ülésen és meg is ijeszti, a maszkot levéve se nyugszik meg Lloyd, mert Meriadoc Simon Charlie Brandybuck Campos Pace az, aki eddig tűrte, hogy Simcoe ne vegye fel neki a telefont és ne reagáljon a mélekre és smsekre, hiszen szerelme felé feneketlen, na abbahagyom, annyi az egész, hogy Simcoenak megint el kell mondania egy mondatot, ami arra való utalás, hogy az egész ájulásos kitekintésnek ő az oka, ahogy húsz millió ember halálának. Sztéj tyúnd.

Címkék: flashforward
10 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fegor 2010.02.17. 08:47:17

Fura, hogy épp ez tetszik Neked, Mark és Olivia kapcsolata nekem iszonyúan hiteltelen.

barnslig 2010.02.17. 09:03:25

hogy tetszik, az túlzás.. az egyetlen, aki közelebb tud állni hozzám, akinek értem a motivációit, az olivia. másrészt azt gondolom, hogy tényleg az ő jelenetük volt kábé az egyetlen jól megírt párbeszéd eddig.

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2010.02.17. 10:44:40

Miért lenne hiteltelen maga a kapcsolat?
Az hiteltelen, hogy hagynak így FBI -nál fegyverrel rohangálni embert.

www.demonbonnie.hu/BlogMagyar.php

Relik 2010.02.17. 15:12:40

Ez a sorozat is a hogyvolt miatt lett jó. :)
Azért remélem a tavaszi folytatásban emelkedik majd a színvonal.

fegor 2010.02.17. 19:17:11

@Maurice74: úgy értem, képtelen vagyok elhinni nekik azokat a mély érzelmeket, amikről beszélnek. Nem érzem, hogy közük van egymáshoz.
Egyébként az is jó, hogy Olivia az egyetlen orvos a városban. Az egész FBI-nak ő az orvosa, függetlenül attól, hogy épp nőgyógyász kell, vagy agysebész :-)).

barnslig 2010.02.17. 20:13:22

@fegor ez azért van, mert egy olyan srác, mint markbenford, csak olyan csajt vehet feleségül, aki minimum olyan szuperhíró, mint ő. mondom én, hogy remek pár :D

cserfes csermely 2010.02.17. 21:30:45

@fegor: A Shieldben is csak egyetlen kórház volt a városban, bármi történt mindenki mindig oda került Mrs Vic közelébe:d

pic-ard 2010.02.22. 13:43:18

ma adok egy utolsó esélyt a sorozatnak, s ha nem él vele - feladom

barnslig 2010.02.22. 14:06:09

@pic-ard, a mai az én eddigi kedvenc epizódom :) úgyhogy talán egy héttel (te is) elhalasztod majd a kaszát.

Savafan 2010.02.22. 16:27:21

ez a hv nagyon király lett! gratulálok!
és kezd érdekes lenni a sorozat.
de az jópofa volt amikor a kiscsaj hazaérve lepacsizott a ministricivel, mintha ez tök természetes lenne:)
süti beállítások módosítása