Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Flash Forward - A jövő emlékei 1X09 - Belive

2010. március 09. 13:56 - barnslig

Elkártyáztam a gyönge szívem, idézhetnénk Hell Istvánt és sok részeg bölcsészegyetemistát, mert a múltkori pókerparti után nagy romantikus nyálcsöppek fognak most potyogni. Esernyő kinyit, múltba utazik, pontosan négy héttel a kitekintések előttre, egy ct lelet elé. Bryce és egy másik doki vizslatja a képeket: a rák átterjedt a májra, de ki a beteg? Nem vergődünk kétségek között, a körszakállas öngyilkos már a veserák négyes stádiumban van és nincs esély a felépülésre. Bryce a hír után zombi üzemmódban halad az autójához és beülve hasonló idegállapotban tolat ki a parkolóházban, bele is paffanva egy másik kocsiba. Ha nem értenénk ennyiből, mit érez, még végignézhetjük, ahogy szándékosan ripityára töri a másikat, annak a sofőrét is ignorálva (csippcsöpp1). Rá két hétre Tokióban Keiko Arahida állásinterjúját látjuk, gépészmérnök, boi-medikus és robotikus, bár elég, ha annyit mondok, nem hülye. De Japánban vagyunk, hat férfivel a munkáltató oldalon, akik Jimi Hendrix, a gitár és a salsa mint példakép és hobbi megemlítése után leizzadnak, de leginkább az az ordító probléma okoz náluk hányingert, hogy egy nő próbál beférkőzni a cégbe, de Keikonak sikerül (csippcsöpp2).

Ezt megünneplendő, az anyja két nappal a munkába állása után meglepetéspartit szervez, ahová meghív két fiatalembert is. Jó, ne kerülgessük a témát, itt Keiko totális megalázása folyik mint felnőtt nő, aki önmaga dönt az életéről. Mert nem, nem ő dönt róla, hanem a szokások és a férfiak (csippcsöpp3). Eközben Los Angelesben Bryce egyre szarabb állapotban van és egy műtét után hiába kér elnézést Oliviától a hibázásai miatt, az dühös és megkérdőjelezi Bryce elhivatottságát. A kitekintés napján dokibácsi ül a pszichológusnál és a magányáról beszél, mert igen, kurva magányos, nem akar senkinek beszélni arról, ami történik vele, ami vár rá. A családját terhelni nem akarja, a kollégáitól szánalmat nem akar és hiába lelkesíti a pszichológus, csak megveszi a pisztolyt, csak kimegy a mólóra, csak a fejéhez teszi és minden bizonnyal meg is húzná a ravaszt, de a sztorit ismerjük: elájulnak. És végre látjuk a kitekintést, a rajzolt lánnyal, ahogy egy étteremben várja őt Bryce, japánul beszél és aki eljön, nem más, mint Keiko. Az ő csuklóján áll a Higgy!, az ő arcát festi meg rajzolja le annyiszor dokibá és szemmel láthatóan Keikonak is nagyon tetszett, amit a tokiói fürdőszobában elterülve látott (csippcsöpp4).

Aztán visszakerülünk a mostba, ahol a doki egyre rosszabb állapotban van, csak a Keikoról készült képek gyűlnek és két hányás közben japánul tanul (csippcsöpp5). De elszakadva a szerelmes szívektől, Szakállt Mark hívja, hogy elkezdett nézelődni a Jerichoval kapcsolatban, de nehéz a dolog, lassan megy és az ő jogosultságaival nem is fog tudni nagyon tovább haladni, de majd megoldja. Amíg csacsognak Aaronnal, Szakáll kihúz Tracy ágya alól egy piásüveget, Olivia telefonja meg csörög, de Mark veszi föl és meglátja azt a bizonyos sms-t. Olivia szerint nem nagy ügy, miután ügynök bácsi bevallotta magától a piálást, nem érezte, hogy említést kellett volna tennie róla, de Mark szemmel láthatóan nem ért vele egyet. Doktornéni a kórházban megdicséri valami kapcsán Brycet, épp mielőtt az majdnem elájul és hiába tagadja a srác, hogy bármi baja lenne a fáradtságon túl, doktornéni a pólót lehúzva a nyakánál, meglátja a kemóhoz használt centrális vénát és hirtelen összeáll minden, hogy ezért volt szarul, ezért akart meghalni és ezért hathatott ennyire rá az, amit a kitekintésében látott (csippcsöpp6). Sőt, annyira ostoba lett tőle, hogy Nicolenak magyarázza a szerelmét egy sosem látott lány iránt, mikor süt a csajról, hogy fél pillanat alatt hajlandó lenne bármire a doktorbácsiért.

Szakáll viszont nem csak a reggeli vodkásüveggel szembesül, hanem az ebédnél előhozott borral is és kiborul. Úgy törli le a kezét, mintha félne, hogy bőrön át is felszívódik az a pár csepp, ami rákerült az üvegről (csippcsöpp7) és tök korrekten kéri a lányát, hogy ne igyon előtte, mert nem bírja. Az önző kis pina viszont szarik bele, hiába emlegeti, hogy ő már 24, ha közben tízzel kevesebb a viselkedése alapján és sértődötten kivonul a borával együtt. Lesz itt még fosmocsok. Az FBI irodában ücsörög egy szőke nő, valszeg valami vastag és hosszú bottal a seggében és a kinagyított gyűrűről Zéró kezén, meg a rajta található alfáról beszél, de közben úgy csinál, mintha egy kibiztosított kézigránát lenne a szobában. Kiderül, hogy a Nemzetbiztonságiak lehallgatták azt a beszélgetést, amit Szomorú Szamuráj a titkozatos nővel folytatott, erre Demetri begerjed és azonnal akarja a felvételt, az antipata hadakozik, de aztán elintézi neki. Tokióban Keiko a pár négyzetméteres boxában unatkozik, cukrot zabálás közben a flashét idézgeti vissza, majd léggitározik bazdmeg az irodában egy kis Bob Dylant (csippcsöpp8). Míg a d mollt keresi, a főnöke szólítja egy megbeszélésre. 16 pöcsfej ül egy hosszú asztalnál, eljött a leányzó ideje úgy tűnik és igen, igen. Megtiszteltetésből felszolgálhatja a teát a színötös diplomáival (csippcsöpp9).

Egy földrésszel visszább AA gyűlés végén Szakáll pakolássza a székeket a helyükre, miközben betoppan Mark és felelősségre vonja, úgy látszik, a nyálcsöpögés mellé kénytelenek voltak betenni még egy ostobát Bryce mellé Mark képében. Mert Aaron jogosan agyfaszt kap, törzúzborogat és megpaskolja Mark fejét, megkérve, találjon a helyére egy másik hülyét. És ahelyett, hogy ügynökbácsi tanulna abból, hogy nem szép dolog a barátunkat, aki eddig mindig odatartotta a seggét a miénk helyére, ha úgy esett, gyanúsítgatni, bemegy Wedeckhez és neki is elmondja az elméletét. Szép végeredmény: egy barát, aki mentora volt és egy barát, aki a főnöke: kilőve. Kijárna már ennek a hülyének egy igazi pofozkodás, nem csak olyan Szakáll-féle. Bryce japántudása szárnyaló szintet vesz, egy bentfekvő betegével csacsog erről, meg a lányról, aki felvilágosítja, hogy Keiko pólóján egy étterem logója van a rajzon, a Sushi Arahidaé mégpedig (csippcsöpp10). Sőt, Olivia is jó hírekkel szolgál, bejutatta egy kísérleti csoportba, persze a hülyegyerek nem akar menni.

Mert hívja a vasút, várja a máv, de legfőképp Tokió, Huston helyett, ahova eredetileg a szabadságát kapta. De Bryce már ott is áll a Sushi Arahidában és hülyét csinál magából, minden csippcsöpp (11) film legkedvencebb jelenete, a nyelvet helytelenül használó szerelmes, de a lényeg, hogy felsimerik a mutogatott rajzában Keikót és meg is adják a címét. A csaj az adott címen éppen mosogat és bejelenti az anyjának, hogy felmond, ráadásul eszében sincs feleségül menni semelyik fantázia nélküli pasihoz, akit az anyja szán neki, mert őt várja valaki a nagyvilágban. (Ha rám hallgatsz, Keiko, nincs ott más, mint nemi betegségek.) Az anyja erre kábé kirúgja otthonról, azzal a felkiálltással, ha nem az én szabályaim szerint élsz, ne lakj az én otthononban, lányom. (Borzalmas Szülői Hibák 1) Ezt a remek pillanatot választja Bryce, hogy bekopácsoljon, de ne számítsunk nagy csippcsöppre, Keiko húga nyit ajtót és a kaukázusi férfiarcberendezéstől megrémülve azonnal az anyját hívja. Tippeljünk kérem, vajon beengedi-e, vagy egyáltalán megmondja-e, hogy az az ő lánya ott a rajzon. Nem, persze hogy nem. És Bryce kinek mondja el sikertelenségét? Nicolenak. Hülyegyerek, mondom.

Demetri megkapja a karótnyelttől a felvételeket a telefonhívásról, Vreededel és Markkal hallgatja, előbbi pedig a háttérzajból kiszedte azt a zenét, ami elvezeti őket az egyetlen nyomhoz: az extra gagyi Fény Szimfóniája, amit Hong Kongban játszanak minden este nyolckor. Wedecknek persze eszében sincs elengedni Markot és Szomorú Szamurájt Kínába így hirtelen, de Benford nagyfiút játszik és kijelenti, akkor is mennek. Előtte még azért beugrik Aaronhoz, aki a kiürült borosüveget dobja éppen ki a lánya mellő. Mark a maga béna módján bocsánatot kér, Szakáll meg kifakad a lányáról, aki katonának állt, hogy apuci büszke legyen rá, aztán amikor borult a bili, a piához nyúlt, mert apucitól is így látta (csippcsöpp12). Bryce végül hazarepül Los Angelesbe, sok más emberrel egy gépen. Keikoval a gépen. Nem, nem találkoznak, mert az már nem csippcsöpp lenne, hanem történés, az meg Al halála óta nem volt, nem akarják elsietni. Keiko kitekintésében látszik, hogy az étterem, ahol találkoznak ott van, LAben, úgyhogy a frissen szerzett tetkójával és a gitárjával hittel néz a jövőbe (csippcsöpp ∞). Ne rám haragudjatok ezért a semmitmondó hogyvoltért, én megpóbálok meggyeket csempészni a szarospalacsintába, csak nem érezni az ízét. Bob Dylan legyen velünk minden romantikus pillanatunkban.

Címkék: flashforward
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blobov 2010.03.09. 15:21:32

De a jövő heti előzetes megint penge részre utal.

FairyHarry 2010.03.09. 15:27:28

idegesítően modoros stílust sikerült összeszedned magadnak
csipcsöpp, bazdmeg, az

barnslig 2010.03.09. 15:37:21

@Blobov, a tizes ugye az utolsó rész egy majd három és fél hónapos szünet előtt (ha az abc programját követi az ember), kénytelenek voltak legalább a trailerben úgy csinálni, mintha fasza lenne..

fishbone973 2010.03.10. 08:22:15

ezt a részt még nem láttam, csak olvastam, mert persze nem bírom ki. de itt nem történik szinte semmi!
mindegy , megvettem a könyvet, majd abból talán kiderül egysmás, bár az ha jól tudom egy komplett regény, ami csak az alapul szolgált.

B.Erika 2010.03.10. 13:22:26

@fishbone973: Bocs az off-ért! Fish ! magyar nyelven vetted meg a könyvet?

Squazee 2010.03.11. 20:07:34

A 10-es rész pedig tök jó volt, történt valami.
Ez se volt egy rossz rész, csak túl sok semmitmondó volt előtte is, ezért nem ugrál az ember örömében ennek láttán.

fishbone973 2010.03.13. 22:41:32

@B.Erika:
off
magyarul, 2500 netről.

on
de ne vedd meg, amíg nincs vége, mert a megoldással kezdődik. az első jelenet az a q#&@ megoldás!
--== ismétlem, senki ne olvassa el a könyvet, az első jelenet a titok ==--
most nézem, sokkal jobb, mint leírva itt fent, bocs.

fishbone973 2010.03.18. 07:22:34

@fishbone973:
mármint a könyv a részecskeütköztető kisérlettel kezdődik, történetesen a svájci CERNben, ott van Simcoe is, és kb 50 évvel álmodja előre magát.
szóval már az elején egész más. és persze már sejtem, hogy _csak_ az ütköztetés nem járt volna ezzel.
valaki valami izével biztos beleizélt az izéjükbe.
szerintem

B.Erika 2010.03.18. 12:46:57

@fishbone973:

Köszi. Megrendeltem. Már a fülszövegen is rajta van a "megoldás", amit ugye a 10. részből mi is tudunk. Remélem jobb lesz, mint a film.
barnslig! a hogyvoltod nélkül nem is érdemes nézni.

barnslig 2010.03.18. 13:09:00

@B.Erika, még elérzékenyülök :)
süti beállítások módosítása