A Discoverynél jobban senki nem ért az amerikai médiában az aranykitermeléshez: egy raklapnyi valóságshow-t forgattak már Alaszkában és Afrikában is arról, hogyan lehet egy aranymosó tálkát lögybölve milliomossá válni. Vagy inkább arról, hogy hogyan nem. Éppen ezért nem meglepő, hogy a Discovery első fikciós sorozata is erről szól: a Klondike-i aranylázat filmesítették meg, méghozzá Jack London visszaemlékezései nyomán. A hatrészes sorozat producere Ridley Scott, de ennek ellenére senki gyomrából nem rágja ki magát egyetlen nyálkás szörny sem. Sőt éppen ellenkezőleg: az IMDB-n 7,8 pontot kapott a széria, és mindenki teli szájjal dicséri a történetmesélést, a látványt, meg a történelmi hűséget.
A sztori két nagyon fiatal srácról, William Haskenről és Byron Epsteinről szól, akik 1897-ben a keleti parton éldegélve attól rettegnek, hogy szegényen fognak meghalni. Billy éppen csak végzett az egyetemen, és attól tart, hogy az elkövetkező évtizedekben a brókerek unalmas és szürke életét kell majd élnie, és ezért nem is hibáztathatjuk, hiszen nem láthatta a Wall Street farkasait, és fogalma sem lehetett arról, hogy csak egy évszázadot kellene kihúznia, hogy a brókerek mindennapi életét az iktatás helyett inkább a kurvák és a kokó töltse ki. Byron az unalom helyett inkább a bonyolult keleti szerencsejátékokban felhalmozott adósságai elől menekülne, egy azonban biztos: a két barát rohadtul el akar utazni oda, ahol még nincs lóvasút, meg távíró.
Az első jelenetekben ezt is látjuk: diplomaosztó, önök kilépnek a nagybetűs életbe, majd szerencsebarlang, rossz arcú kínaiak, akiknek ugyebár már a szeme sem áll jól, némi menekülés, majd a vonat, ami száguld a nagy büdös semmibe. A két fiatal előtt ott az amerikai puszta, a szabadság, és minderre összesen 700 dollárjuk van.