A Discoverynél jobban senki nem ért az amerikai médiában az aranykitermeléshez: egy raklapnyi valóságshow-t forgattak már Alaszkában és Afrikában is arról, hogyan lehet egy aranymosó tálkát lögybölve milliomossá válni. Vagy inkább arról, hogy hogyan nem. Éppen ezért nem meglepő, hogy a Discovery első fikciós sorozata is erről szól: a Klondike-i aranylázat filmesítették meg, méghozzá Jack London visszaemlékezései nyomán. A hatrészes sorozat producere Ridley Scott, de ennek ellenére senki gyomrából nem rágja ki magát egyetlen nyálkás szörny sem. Sőt éppen ellenkezőleg: az IMDB-n 7,8 pontot kapott a széria, és mindenki teli szájjal dicséri a történetmesélést, a látványt, meg a történelmi hűséget.

A sztori két nagyon fiatal srácról, William Haskenről és Byron Epsteinről szól, akik 1897-ben a keleti parton éldegélve attól rettegnek, hogy szegényen fognak meghalni. Billy éppen csak végzett az egyetemen, és attól tart, hogy az elkövetkező évtizedekben a brókerek unalmas és szürke életét kell majd élnie, és ezért nem is hibáztathatjuk, hiszen nem láthatta a Wall Street farkasait, és fogalma sem lehetett arról, hogy csak egy évszázadot kellene kihúznia, hogy a brókerek mindennapi életét az iktatás helyett inkább a kurvák és a kokó töltse ki. Byron az unalom helyett inkább a bonyolult keleti szerencsejátékokban felhalmozott adósságai elől menekülne, egy azonban biztos: a két barát rohadtul el akar utazni oda, ahol még nincs lóvasút, meg távíró.

Az első jelenetekben ezt is látjuk: diplomaosztó, önök kilépnek a nagybetűs életbe, majd szerencsebarlang, rossz arcú kínaiak, akiknek ugyebár már a szeme sem áll jól, némi menekülés, majd a vonat, ami száguld a nagy büdös semmibe. A két fiatal előtt ott az amerikai puszta, a szabadság, és minderre összesen 700 dollárjuk van.

A következő jelenetben kiderül, hogy mégis mi lesz belőlük, ha cowboy nem, mert nem bírják a trágyaszagot, és amúgy sem akarják rojtosra lovagolni minden egyes nap a seggük. Egy csehóban ülnek a vadnyugaton, és rendelnének még egy utolsó sört, de kiderül, hogy felesleges fizetni: minden italt mindenkinek egy csendes, szakállas fickó fizet. Ez az igazi happy hour, nem az, amikor egyet vizeznek fel kettőnek három áráért.

És hogy miért mindenki a szakállas fickó vendége? Hát mert van egy egész bödönnyi aranya, és nem ám Coloradóban kaparta ki, ahol már újságírókon kívül csak lúzerek vannak. Hanem a Yukonon, ahol az igazi pionírok tolják az ipart, ez a menő hely most az aranyásóéknál. Hogy kicsit megcsócsáljuk, ha az aranyásók pesti hipszterek lennének, akkor Colorado lenne a Mika Tivadar, Klondike meg a Madách téri Központ. Bill és Byron szájtátva hallgatják a szakállast fickót, aki nem csak a sörre hívja meg őket, de még egy kisebb aranyrögöt is otthagy nekik grátisz. Ezek után persze semmi meglepő nincs abban, hogy a két főszereplő Kanada felé veszi az irányt. Bár ha jobban meggondoljuk már a főcím óta várható ez a fordulat, végül is Klondike a sorozat címe.

Egy reklámblokkal, hat héttel és 4500 kilométerrel később Bill és Byron megérkeznek az alaszkai télbe. A hely neve, Dyea, Dél-Alaszka, és innen indulnak az aranyásók neki a hegynek, aminek a túloldalán földet szerezhet magának mindenki, aki azt hiszi, hogy a fagyos földet túrva lesz milliomos. A helyiek már megtalálták az üzleti lehetőségeket a sok kalandorban, teljes egységcsomagot árulnak a próbálkozóknak, amiben háromszáz dollárért megvan minden, ami a túléléshez kell: kabát, csizma, szárított hús, rizs és még egy szán is. Bill és Byron viszont a könnyített csomagot választja fele ennyiért, amiben feltehetően nincs kispárna, olvasólámpa még az is lehet hogy csak kétszersültet csomagolnak hozzá homárkonzerv helyett.

Bill és Byron menetelnek fel a hegyen, napok óta csak másznak együtt a sorral, több tucat ember vánszorog a festői képeken, akik mind két vihar között akarnak átjutni Klondike-ba, Byron szerint ez az egész olyan mint a szifilisz, Bill meg helyesbít, hogy Sziszifusz. Egy vészjósló jelentben egy öreg ember jön velük szembe, hogy közölje, velük, hogy addig jó, amíg csend van. Ha zörejt hallanak, akkor csak tíz másodpercük van, mielőtt a hegy felfalja őket. Igen, ennek még lesz jelentősége közvetlenül a reklámblokk után.

Joghurt, tampon, áruhitel és máris újból a hegyen vagyunk. Sötét van, a sor halad felfelé, mint megannyi fáradt zombi, amikor elromlik a mozgólépcső a plázában leárazáskor. Egyszer csak felmordul a hegy. Tíz, kilenc, nyolc. Az emberek fejvesztve menekülnek lefelé. Hét, hat, öt, pár szán felborul, van, aki inkább az ételt menti, nem az életét. Négy, három kettő, Bill azt üvölti, hogy felfelé kell menekülni, egy szikla menedéket nyújthat a lavina elől. Egy és a hőtömeg az emberekre zuhan, és magával ragadja Byront is. Snitt, Bill Byront szólongatja, majd kiássa a hóból. Kicsivel lejjebb emberi testrészek állnak ki a hóból, snitt, a túlélők a halottakat fektetik egymás mellé.

De nem lehet feladni, vár még a hegygerinc, odalent meg Klondike és az arany: Bill és Byron már nem bír magával a hegytetőről megpróbálnak leszánkózni és közben úgy nevetgélnek, mint két tinilány, akik beszabadultak a New Yorkerbe zsebpénznapon.

A hegy lába még persze nem Klondike, de majdnem. Bennett-tó, 1897 július 5-én. Itt gyülekeznek az aranyásók, akik túlélték a hegyet, és itt találkozik Bill először a lánnyal, akinek a körülmények ellenére frissen mosott a ruhája és a haja is, vagyis tuti főszereplő leszel.

A két főhős innen hajóval mehet tovább, de nem ám úgy, hogy felkéredzkednek egyre, hanem, hogy Byron rögtön vesz egy csónakot. Na ez az a pont, ahol Bill eldönti, hogy ezentúl inkább ő kezeli a kasszát. A csónakvásárlás csak azért volt fontos, hogy a két városi arc a hideg vízbe borulhasson, és megjelenhessen a színen a pap, aki a vízből kikecmergő Billt megmenti az éhes farkasoktól. Ő az egyetlen karakter ebben az egész sorozatban, akit nem az arany érdekel, hanem, hogy felhúzzon egy templomot Klondike-ban.

És akkor meg is érkezünk az Észak Párizsába, Klondike-ba. Hát Eiffel-torony az nincs, ellenben kövezett utca se nagyon, ellenben cérna kesztyűs pincérek trappolnak át a bokáig álló sárban fél tucat gyöngyöző pezsgővel. Mert itt akinek megszalad, annak nagyon megszalad. És ezt nemsokára be is bizonyítja minden idők egyik legsikeresebb aranyásója, aki a vadnyugati csehó legfelső emeletén nem csak minden ismeretlen megvendégel a pezsgővel, de még arra is futja neki, hogy egy egész kádat teletöltsön az itallal. Ja, és hogy beleültessen egy kurvát, tényleg mintha csak egy Playboy-fotózáson lennénk. Ja, a kurva az a lány, akinek frissen mosott a haja, és bejön Billnek, de ne szaladjunk ennyire előre.

Mert előtte ott van még egy kis alaszkai antiszemitizmus, Byron ugyanis nem kap szobát, mert Dávid-csillagot visel a nyakában. De mindez csak arra jó, hogy a főszereplők ne aludjanak el cipőben a frissen vetett ágyon, hanem a kocsmába menjenek, ahol éppen vadul citeráznak. Ez vélhetően a minden amerikai filmben kötelező magyar szál, de nincs időn utánajárni, mert jönnek sorban az új főszereplők: Jack London, aki regényt akar írni minden aranyásóból, a gróf, aki feltűnően hasonlít Tim Roth-ra, és arről nevezetes, hogy ugyan nagyon gazdag, de még soha nem talált aranyat. És megjelenik persze a helyi fatelep szép tulajdonosnője, aki rögtön bejelentkezik Billnél szolidan szexuális jelleggel.

A Klondike minden csütörtökön este tíztől a Discovery műsorán. Ismétlés vasárnap este tizenegytől.

És ha már szex, hát Byron egy kurvával múlatja az időt csak úgy lépcsőfordulóban. Ráadásul a lány szerint ez egy ingyenmenet, mert Byron elég jóképű egy kiadós termékmintához. De persze végül mégis majdnem fizetnie kell a kasszánál, megjelenik ugyanis a lány pasija egy elég nagy puskával, és csak azért nem robbantja le vele Byron fejét, mert közbelép a pap: szúrós szemmel néz, ami ezek szerint éppen elég Alaszkában.

“Egyszer majd te is leszel Isten vakfoltjában” - ereszti le a puskát a feldühödött barát, és ezzel a vészjósló mondattal búcsúzunk a sárban és pezsgőben fürdő Klondike-tól. Függöny, a szakadtabb, kifakult fajtából.