Kirándulunk a nyitójelenetben, méghozzá Oroszországban, egy vegyi (atom-) katasztrófától sújtott, elhagyatott környékre. Két gázmaszkos alak vonul le nagy magabiztosan a katakombákba, miközben az őket fuvarozó kocsi nem győz kifarolni a környékről. Amint magukra maradnak, a vállalkozó kedvű turisták kapják is le a maszkot, és jé, az egyik alól maga Állatdoki bukkan elő. Külön bejáratú Vergiliusával útra kelnek a helyi természetfeletti pokolban, s addig utóbbi a Három Szakit körüllengő mitológiába avatja be vendégét. A rémdoktorokról úgy hírlik, nincs hagyományos értelemben vett arcuk, sosem kapják le a fejfedőjüket, és az uroborosz a jelképük (a Mindnyájunkért eljönnek! pedig alighanem a jelmondatuk lehet). A kígyós jelkép a katakombákban is jelen van, méghozzá egy sikertelen embriókísérletek maradványait őrző terembe nyíló ajtón. Állatdoki az egyik gyerekcsontváz mellől felkap egy pompás, fehér agyarat, meg is van a szuvenír! Kedvenc polihisztorunk ezzel lépne is le sietősen, ám ekkor egy semmiből előtűnő nő lepuffantja útikalauzát. Állatdoki arca elfancsalodik, ismeri a támadót, és nem örül neki: mert ez bizony a híres-neves Sivatagi farkas. Főcím.

A tetőn vesszük fel az előző részben elejtett fonalat, ahol is Theo csak úgy bajtársiasan megzsarolta Stilest az Idegbeteg srác-féle szerencsétlen üggyel. Stiles észbe kap, s hirtelen felindulásból Sztrádasrácra támad, aki persze nem szégyenlős visszatámadni, s így szorongatják egymást egy ideig, miközben megdumcsizzák a dolgokat. Theo bevallja, hogy aznap Malia kérésére visszament a könyvtárba Stilest keresni, s épp az állványzat összeomlására futott be, már-már tökéletes időzítéssel. Részleteket mondjuk nem látott, csak feldúltan elrohanó Stilest, akivel hiába próbált volna értekezni, mert épp jöttek a zsaruk, úgyhogy meghúzta magát inkább. További infók hiányában pedig, miután később Stiles látványosan hatalmasakat hallgatott a sztoriról, ő is így tett. Ezután indítványozza a megenyhült Stilesnak, hogy húzzanak el az újabb önvédelmi gyilkosság helyszínéről is, mert mindjárt itt vannak a zsaruk, s csak kompromittáló fedősztorijuk van. Stiles inkább maradna, majd hazudnak Zsaruapunak, ez az évek alatt kialakult szokás.

In medias rész kezdés: Farkasfiú a kórházban a padlón fetreng, mikor az egyik rémdoki elrúgja előle a szipuját, majd kvázi félredobja az alfát. Ekkor fut be a lifttel Malia meg Farkasanyu, míg előbbi birokra kel a szakival, addig utóbbi a liftben biztonságba helyezi fiát, s életmentő injekciót is ad a fuldokló Scottnak, majd Maliával együtt ellifteznek a veszély elől. Nekünk, tanácstalanul bámuló nézőknek Farkasfiú csak annyit vakkant oda, hogy az olvasás veszélyes dolog, nekik se kellett volna kinyitniuk azt a bizonyos könyvet. Főcím.

Az előző rész végén igazi kutyaszorítóban hagytuk magára Stilest, akire Sztrádasrác hathatós közreműködése nyomán Idegbeteg Srác támadt rá. Némi (kiegyenlítetlen) közelharcot követően Stiles a suli könyvtárába menekül, üldözője szorosan a nyomában lohol, éhesen tátogó, szúrós fogú nyílásokkal a teste mindenféle pontjain. Stiles polcok között húzza meg magát egy csavarkulcsot szorongatva, mikor megcsörren a telója, Malia hívja. Kész lebukás lenne, ha nem ejtette volna el már korábban a mobilt. Így azonban van mázlija meghallgatni Idegbeteg Srác bosszúját igazoló nyavalygását: ő Zsaruapu egykori társának lenne a fia, akit egy bevetés alkalmával gerincen lőttek s lebénult, míg Stiles apja a kocsiban várta az erősítést, mint a jógyerek.

Kisinas heverészik odahaza, s egy kártyalappal, no meg a tűzzel játszik – az ő esetében az ilyesmit természetesen szó szerint kell érteni. Kedvenc esti elfoglaltságai közben felidéz egy korábbi, még kellemesebb estét, mikor Menőcsajjal együtt játszottak a tűzzel, hogy Kisinas tűzállóságát behatárolják. A kísérlet eredménye: Lydia előbb érezte meg a lángot, mint Parrish, akinek a keze benne volt, ám épphogy csak megkormozódott egy csöppet. Ráadásként Kisinas annyira tüzes pasi, hogy az álmai is tűzforróak: ezekben egy hullát cipel a Nemetonhoz, majd ott ledobja… és itt a vége! Legalábbis ennyit vall be Lydiának, aki szerint Kisinast is a Nemeton vonzhatta a városba (ahogy azt kedvenc polihisztorunk már évadokkal ezelőtt megmondta). Vissza a jelenbe, a kanapéra, ahol Kisinas felidézi az álom eddig elhallgatott, nem publikus részletét is: azaz önmaga Nemetonon való trónolását, ami körbe van pakolva egy csomó (feltehetően általa odavonszolt) hullával. Főcím.

Izgalmas napra virrad Beacon Hills, főként a rendőrkapitányság, hiszen elérkezett a Zsaruaput fenyegető kisstílű tolvaj tárgyalása, Zsaruapu maga pedig randira készül! Utóbbit Stiles meg Scott készíti fel a nagy eseményre, tovább növelve amúgy sem elhanyagolható idegességét. Mindezt még tovább fokozandó, a fenyegetőzős tolvaj ismét jelenetet rendez, s ezúttal pszichóalfai részletességgel ecseteli Zsaruapu kinyírását. Stiles erre nem tudja megállni, s beletrollkodik a jelenetbe, még tovább hergelve az amúgy sem nyugodt srácot, akit végül elvezetnek. Stiles elárulja, hogy a büntetett anno maga is rendőr akart lenni, szóval nyilván az irigység (is) beszél belőle.

Egy ismeretlen csajjal, Tracy-vel nyitunk, aki Menőcsaj anyjánál van éppen továbbtanulási tanácsadáson, ám mivel láthatóan teljesen kivan, hamar az alvásproblémáira terelődik a szó. Elárulja, hogy rémálmok gyötrik, a kórnak neve is van: parasomnia. El is meséli az egyik álmot, amelyikre emlékszik: éjszaka előbb egy madár kopogtat be hozzá az ablakon, majd a tetőablak nyílik ki magától, s amikor ezt a székén egyensúlyozva nagy nehezen visszacsukja, valaki kihúzza a lába alól a széket. A valóságban az apja ezután a szék mellett fekve talált rá. A lány meg van győződve róla, hogy az álomnak valós részei is voltak, ám Lydia anyja nem hisz ebben, s épp útjára bocsátaná, mikor a delikvens fulladozni kezd. Végül egy adag fekete vért hány Menőcsaj anyjának asztalára, amiben ráadásul sötét madártollak hevernek, na akkor most mi is a valóság, kérem szépen? A főcím, az biztosan az!

Kira ébred reggel (?) a szobájában a csontlakosztályban, s arra lesz figyelmes, hogy időközben kinyitották a cellája ajtaját. Nagy óvatosan, Farkasfiút szólongatva kimerészkedik, ám nem lehet elég óvatos, ha egyszer egy berzerkerektől hemzsegő alagútrendszerben van! Rá is támad egy kifejlett példány, a karján Farkasfiú mély tartalmú sáv-tetkóival, ja, akkor ez Berzerker Scott lesz. Szerencsére a gazdi, azaz Kate egyetlen intésére felhagy az erőszakkal, így az exvadász előadhatja a kedvenc sztoriját, a sajátját.

A negyedik évadban sok minden történt, ami felforgatta a békés beacon hillsi farkasok hétköznapjait, jelesül: Farkasfiú a nagy hősködés közepette átváltoztatta lacrosse-konkurrensét a bétájává, Zsaruapu polihisztor kisinasáról kiderült, hogy valamiféle ismeretlen tűzálló természetfeletti (röviden: ITT), Főfarkas pedig – miután elvesztette farkaserejét, meghalt, majd ismeretlen lényként, fekete farkasalakban feltámadt – atyai büszkeséggel elengedte tanítványa kezét, s ismeretlen vizekre evezett helyekre autókázott, teljesen új értelmet adva az új én, új kezdet közhelynek.

Átlagos este egy szörnyeteg-szörnyeteg életéből: random természetfeletti pasi egy hullazsákban vonszolja be a hűtőtermébe aktuális vacsiját, aki nem más, mint egy leragasztott szájú (átlagos) leányzó, aki be van tojva rendesen, és az érzés csak fokozódik, mikor elrablója szerszámait (a balták, fejszék satöbbi) is megpillantja. Persze nem véletlen lógnak a perifériás látómezején a bárdok, a húsevő hapsinak a rettegő áldozatok ízlenek igazán, mert ő ennyire ínyenc, már a puszta szagtól is vicsorognia kell.