Túl vagyunk az évad felén és bár nincsenek hírek az újabb évadról, én azért remélem, lesz folytatása a dolognak. Nem azt mondom, van hova fejlődni, de megfogott ez a kicsit ismerős miliő, a karakterek, a helyszín és a sztori.
A patológián nyitunk, ahol Ewát boncolták. Az ügyészcsaj mindent megtud, amit akar. A halál kb. 12 órája állt be, egy 9mm-es a bűnös. Pont olyan, amit a határőrök is használnak. Égési nyom a robbanás miatt, szalagszakadás, de szépen ellátva, szóval volt segítsége. És a végére még egy frankó bordatörést is összeszedett, ami jóval frissebb, mint a többi sérülés. Kifelé menet, az Ügyész már vegzálja is Grzywát, hogy neki milyen fegyvere van. Hát persze, hogy 9mm-es Glock, mint minden határőrnek. Aztán megint Rebrow a téma, de Grzywa vehemensen védi kollégáját. Ugyan ő találta meg, de akkor már rég halott volt a csaj. Az viszont biztos, hogy valami nagy szarba keveredett a régi falka.
Az ügyész Rebrow-al folytatja a kihallgatást. Kíváncsi, mit tud Ewa múltjáról, pl. hogy Afganisztánban szolgált és értett is a robbanószerekhez. Rebrow is olvasta az aktáját, de megbízott a csajban. Aztán előkerül egy kulcs, amit Ewánál találtak, meg a halom pénz ami Rebrow pc-jében volt, de nagyon úgy néz ki, hogy emberünk ebben vakon van. Erre az ügyészcsaj kerekít egy szép sztorit: Ewa és Rebrow a csempészekkel dolgozott össze, majd együtt tervezték meg a robbantást is. Ewa elbújt az erdőben, aztán valamin összekaphattak és Rebrow kinyírta. Most meg sajnáltatja magát. Szép sztori, itt akár be is fejezhetnénk a sorozatot, de valami azt súgja, hogy köszönőviszonyban sincs az igazsággal.
Váltunk Nataliára, aki éppen fel akar mondani, de a Főnök nem hagyja. Ezt még eljátsszák vagy ötször ma. Az ügyész a helyi nyomozót kérdezgeti Rebrowról, de ő is csak jó véleménnyel van a srácról, szerinte valaki be akarja mártani.
Érkezik egy határőr fejes, aki kiosztja az egész falkát, főleg a Főnököt. Gyors eredményeket vár és azt, hogy leszedjék Ewa képét a gyászfalról. Ugrunk Kalitára, aki éppen disznótort tart. Nagyon humánus módon, egy baltával veri agyon a szerencsétlen jószágot, aki idegességében felrúgja a segítőjét. Felakasztják a desznyót, közben azt vitatják, hogy egyre nagyobb a gáz. Mivel Ewa meghalt, tuti őket veszi elő mindenki, közben Kalita meg van győződve róla, hogy Metro áll az egész mögött.
Az ügyész tovább kérdezgeti Rebrowot, aki elmondja, hogy Ewa egy kaméleon volt. Beépült ide-oda, a merénylet napján éppen egy csecsen nőt játszott, volt is egy jó fogásuk. Szégyellem, de nekem csak most esett le, hogy az első részben Ewa volt a karatés csecsen luvnya. Közben az ügyész emberei Luczakot keresik, de az inkább bujkál előlük.
Váltunk Grzywára és Agára, akik járőrözés közben felfedeznek egy elhagyott kocsit, majd nem messze tőle egy halott nőt. Erősítést kérnek és kutyával követik a nyomot, ami az erdőn át egyenesen az ukrán határhoz vezet. Na, idáig mennek, a Főnök nem engedi tovább őket. Innen majd hivatalosan intézik. De a bürokrácia nem csak magyar betegség, mert az ukránok elbohóckodnak rajta egy hónapig is, szóval kell valaki, akinek van odaát ismerőse. Na, és ki az? Hát persze, hogy Rebrow. Az ügyész elengedi, Főnök eligazítja, és már mennek is ki a határra Grzywa-val. Kint találkoznak egy ukrán határőrrel, aki azzal indít, hogy átad két karton cigit Rebrownak, gondolom teljesen szabályosan lengyel zárjeggyel… No de a lényeg, hogy két napja megszökött egy ukrán diliházból egy veszélyes fickó (Lárva), aki nőket gyilkolászik. De a diliház állítja, hogy odabent van, mert ha kiderül, hogy lelépett tőlük egy beteg, akkor valamit nagyon rosszul csináltak. Így aztán nem is keresik. Rebrow kap róla egy aktát is, amit bevisz a Főnöknek.
Irány a labor, ahol a technikus éppen azt magyarázza az Ügyésznek, hogy az első részben lelőtt fickót és Ewát ugyanazzal a fegyverrel nyírták ki. Majd kitérnek a talált kulcsra és láss csodát, a technikusunknak erre is van válasza. Pont ilyen kulcsot látott egy ügy kapcsán a templomban. Már haladnak is a helyszínre és meg is találják Ewa cuccait egy kamrában. A technikus emberünk Rebrowéknak is leadja az infót a fegyverről, ebből Grzywa arra következtet, hogy csak Kalita lehetett a hunyó.
Az Ügyész egyre mélyebbre ássa magát az ügyben, majd találkozik a nagybátyjával, aki úgy néz ki, mint aki Brezsnyev alatt szolgált a Kremlben. Egyenruha, sújtások és merő plecsni az egész ember, valami tábornok lehet az öreg. Az unokahúgi egy bizonyos Robert Kordát keres, aki Ewa parancsnoka volt Afganisztánban. Kiderül, hogy tapasztalt deszantos parancsnok, rengeteg háborúban megfordult, ma multik tanácsadója és elég nagy körülötte a homály, szóval jobb lesz vigyázni vele.
Rebrow most Nataliával járőrözik, akinek elindul az orra vére, így inkább hazamennek. Váltunk az Ügyészre, akire éppen rámozdul telefonon a technikus, de a csajnak fontosabb dolga is akad, elkapja a kocogó Kordát. Beülnek a fickó kocsijába és előad egy szép történetet Ewáról. Az egyik legjobb tisztje volt, abszolút megbízható és lelkiismeretes. Ráadásul rendkívül képzett is, szóval nem egyszerű az ilyet megölni. Valaki olyan tehette, akiben bízott. Vissza Rebrowékra. Natalia éppen telefont kap a Főnöktől és lelép, Rebrow meg dulakodást hall kintről. Az egyik határőr és Rambo és Aga balhéztak össze, de Rebrow rendet teremt. Nataliát vacsira hívta a Főnök, még mindig a munkáról beszélgetnek, de a csaj mindenképpen le akar szerelni. Vagy ahogy ő mondja „Szarok én erre a melóra”, majd lelép. Rebrow megint a vadászháznál szomorkodik, mikor megjön Luczak haverja. Természetesen előkerül az olcsó szesz is, majd Luczak bocsánatot kér, hogy nem hitt neki Ewával kapcsolatban. Aztán inkább csendben isznak.
Az utolsó képsorokban Korda egy kör SMS-t küld, és mi is meglátjuk a címzetteket, Kalitát, Grzywát és az „Orosz”-t. Valamiért egyik se örül az üzenetnek, amiben ez áll: „Megtalált a nő!”