Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Falka 1X02 – A medve nem játék!

2015. február 19. 11:00 - Bruti

nevtelen-1.jpg

A második rész mindig meghatározó egy sorozatban, mert itt szoktam eldönteni, hogy maradok, vagy kaszálom. Amit már most látok, hogy a Falka nem egy pörgős cucc, amiben kétpercenként fognak halomra lőni embereket, de nem is baj, rá lehet kattanni a lassan hömpölygő, depressziós sorozatokra is.

Az előző részben megismert Falka Főnökkel és az ügyésznővel kezdünk. A csaj meg van győződve róla, hogy Rebrow robbantotta fel a szakaszt, pedig ennek látszólag semmi értelme sincs. Miért is robbantaná fel valaki a saját csaját, dugás előtt? A főnök is ezen a véleményen van, szóval részéről le van zárva az ügy. Rebrow végre összekapta magát, véget vetett az ivászatnak, és jelentkezett szolgálatra. Ugyan elkésik a melóból, de ahhoz még időben érkezi, hogy összefusson az ép távozó ügyésznővel. Grzywa haverjával évelődik kicsit az öltözőben, majd megkapja az új társát Aga Maleket, aki egy fiatal őrmester csaj. Még futtában megígéri a Főnöknek, hogy nem nyomozgat saját szakállára és indul a meló.

nevtelen-2.jpg
Aga teljesen be van indulva, hogy végre őrjáraton vannak, de hamar el fog menni a kedve. Begyalogolnak a vadonba és Rebrow nem kíméli az újoncot, rendesen diktálja a tempót. A másik őrjárat Grzywa és Natalia kicsit lazábbra veszik, csak punnyadnak a jó levegőn. Váltunk az ügyésznőre, aki meglátogatja Rebrow egyik haverját, Luczakot a kiugrott határőrt. Persze Rebrow a téma, infó kéne, de Luczak nem az a spicli fajta.
Rebrowék egy tisztáson állnak le, már éppen kezdődne a kiképzés, mikor a bokorból megjelenik egy illegális határátlépő medve. Én nem tudom mit tanítanak a lengyel határőröknek, de a Bear Grylls folyamatosan azt sulykolja belénk a Discoveryn, hogy fölösleges elszaladni a medve elöl, mert ötvennel kapkodja a csülkeit, szóval hamar utolér. A lengyelek viszont vagy nem nézik Bear Grylls-t, vagy csak leszarják, mert ezek kezüket-lábukat eldobálják a nagy rohanásban. A maci persze utánuk ered, de egy bravúros vízalámerüléssel lerázzák. Na, jó ez most nagyon béna volt.

nevtelen-3.jpg

Grzywa tényleg lazán kezeli a szolgálatot, most éppen elugrik az asszonyhoz mosógépet szerelni. Közben kicsit összekapnak és kiderül, hogy a „friss apuka”, igazából nem is apuka, mert a gyerek nem az övé, viszont ő meg kavart régebben Rebrow felrobbantott csajával Ewával. Rebrow és új társa, a medvekaland után, csupa sárosan beállít Luczakhoz. Agát beküldik mosdani, ők meg leülnek a pajtában piálni. Értem én, hogy itt mindenki laza, de főhősünk úgy issza a cefrét, a befőttesüvegből, mint a Kentucky állami redneckek, mikor a moonshine-t kóstolgatják. Mindezt szolgálatban. A csaj közben kicsit ideges lesz, mert egy rohadt nagy véres szarvas fej van a mosdóban. Hát vidéken előfordul az ilyesmi. A két piás közben azon töpreng, hogy ki robbanthatta fel a Falkát. Van is egy tippjük, Kalita a csempész. Na, akkor, ha ő volt, Rebrow gyorsan meglátogatja emberünket és finoman beteszi a csávó fejét a fűrészgép alá. Kalita esküdözik, hogy ő aztán nem robbantana fel senkit, de Rebrow valamiért nem hisz neki és megígéri hogy visszatér. Ennek aztán sok értelme nem volt. Mindenesetre arra jó volt, hogy Kalita találkozni akarjon egy eddig ismeretlen bűnözővel, akit úgy emlegetnek, hogy az „Orosz”.

nevtelen-4.jpg
Natalia meglátogatja a múlt részben elkapott csecsen kislányt, de nem nagyon engedik be hozzá. Azért az ablakon keresztül integethet kicsit, így le is tudtuk a romantikus részt. A főnöke le is tolja, hogy ne legyen már ilyen szentimentális, inkább vegye át Ewa melóját, aki álcázásban dolgozott. Rebrow közben még beugrott a kocsmába, majd kicsit idegesen felvág vagy nyolc köbméter fát. Folyamatosan Ewát látja mindenhol, most éppen a zuhanyzóban. Reggel egyenruhában ébred (biztos nem itta magát hülyére az éjjel) és felhívja Luczak haverját, hogy jól jönne egy kis buli. Összepakol és lelép, de az ügyész emberei minden lépését figyelik.

Kalita és az Orosz összehoztak egy találkozót. Próbálják egymásra húzni a robbantást, de igazából egyiknek se állt érdekében, végül abban egyeznek meg, hogy egy harmadik fél szart bele a levesükbe. Az viszont biztos, hogy Kalitáék jobban utálják a ruszkikat, mint az egyszeri pesti autós, Putyin látogatása alatt, de hát ez nem akkora meglepetés, hiszen mindenki utálja őket a föld nevű bolygón. Az ügyész kihasználja az alkalmat, hogy Rebrow lelépett piknikezni és tartanak egy házkutatást nála. Addig keresgélnek, míg ki nem derül, hogy hősünk az asztali PC-jét malacperselynek használta, vagy az idén korán jött a Mikulás, mindenesetre valaki telerakta vaskos pénzkötegekkel a gépházat. Húúúááá az ügyész már dörzsöli a tenyerét.

nevtelen-5.jpg
Rebrow és Luczak egy erdei vadászházba szeretnék eltölteni a hétvégét, de kiderül, hogy már járt valaki ott. Persze nem csalódunk bennük, véletlen előkerül egy öt literes cefrés kanna, szóval szomjasak már nem lesznek.
Az ügyésznő és a Főnök összefutnak a helyi étteremben és, ha már ott vannak, akkor megvacsoráznak. A csaj nagy manipulátor, ez hamar kiderül, de az "Öreget" nem lesz egyszerű megvezetni. Ezek még biztos összeakadnak párszor! Egy gyors váltás Grzywa-ra, aki egy rejtélyes SMS-t kap a következő üzenettel: „Azt hiszed megvédheted őket?” Persze nem tudjuk mit jelent, de az tuti, hogy semmi jót. Vissza a vadászházba, ahol embereink már kezdenek jó hangulatba kerülni, amiért leginkább a kannás cucc a felelős. Luczak sztorizgat, majd talál egy fél fülbevalót a földön, de állítja, hogy nem az ő csajáé. Nem is, mert Rebrow egyből felismeri, ő vette Ewának és ezt viselte a robbanás előtt is. Ok, de akkor hogy kerül ide? Vált a kép és kintről látjuk a vadászházat, amint egy árny elsuhan. Az utolsó képsorokban egy ismeretlen szakállas öregembert mutatnak, ahogy bóklászik az erdőben egy fáklyával és közben csúnyán néz. Na, ez meg ki az ördög?

nevtelen-7.jpg

Címkék: a falka
5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2015.02.19. 17:51:20

Medve anyám, ez jó volt.

Évelődni hogy kell, kertészlánnyal kell randizni? :)

Pácsó Ármándó 2015.02.20. 17:54:55

Köszi a hogyvoltot! Az mitől függ, hogy Rebrow mitől lesz Rebow? :-)

@Gabba: :-)

smemi 2015.02.24. 13:02:50

Hogyvolt alapján néztem meg az első részt...majd alig vártam a másodikat :) Nekem bejövős sorozat nagyon! Remélem később sem csalódok.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2015.02.25. 14:12:13

@Pácsó Ármándó: Attól, hogy éppen hogy írom ezeket az idióta lengyel neveket :D
süti beállítások módosítása