Elérkeztünk az első évad utolsó részéhez (állítólag már dolgoznak a 2. évadon, ez jó hír). Lássuk, mi történik hőseinkkel. Éjszaka van, Martin az NSZK-NDK határ felé tart, az autórádióban közben saját körözését hallja. A határ előtt már hosszú sor van, bizony, őt keresik. Na, most mi legyen? Előveszi a papírGPS-t (térkép), és gyalog nekiindul az erdőnek. Ej-ej, neked kéne legjobban tudnod, itt nem jutsz át! Határsáv, őrtornyok, lámpák, kutyák, lőparancs, minden, ami kell.

A támaszponton indítunk, főhősünk már megint kódolt üzenetet kap: az NDK háborúra készül, ezen megdöbben. Edel tábornok katonáit biztatja, eddigi NATO-hadgyakorlatuk sikeres volt, most indul az újabb fázis, az Able Archer nevezetű, és ebben most támaszpontjuk kiemelt szerepet kap. Martin felderít: ugye ez csak tényleg háborús játék, nem igazi támadás? Gyorsan keres magának a semmi közepén egy telefonfülkét. Az NDK hírszerzése is javában készül a támadásra. A gombostűkkel feltűzött prezi-ben egyértelműen látható: minden a közelgő támadásra utal!

A transzplantáció sikerült, Martin a műtétből lábadozik és walkmanjével zenét hallgat. A háttérben a hírek egy koreai gép szovjetek általi lelövéséről szólnak (1983. szept. 1.).

Martinnal és Yvonne-nal indítunk, az előző esti meditálást némi tudatmódosító szerekkel kombinálva szexszel fejezték be, a reggelt is ezzel indítják. Martin ennek a nőnek is bevallja, hogy kém: az NDK-é, és a KGB-é, és a Moszadé. Ha már lúd, legyen kövér alapon. Kifelé menet Tischbier várja, Martin cseppet mérges rá, mert megölte Lindát. Na, mindegy, Martinnak Berlinbe kell mennie, anyja elájult. A srácra várnak, mert ő lenne a donor. A hazáért tett szolgálataiért anyja ugyanis előrébb került a transzplantációs listán.

A rész Brüsszelben kezdődik. Linda valami Top Secret iratot gépel, amit az NDK titkosszolgálata vele párhuzamosan olvas. Megérkezik Herr Mayer, kap a nőtől egy rózsaszín balettruhácskát – a leánygyermeke számára. Munkaidő vége, Linda a mosdóban átöltözik (szexibb melltartót húz), az irodában a takarítónő elkezdi a munkáját – és sikerül leszednie az asztal lapjára ragasztott lehallgatót. Az NDK titkosszolgálat töpreng, mihez kezdjenek.

A rész egy erdőben kezdődik, a katonák gyakorlatoznak, lőnek, álcasisak van rajtuk, meg gázmaszk is, minden, ami kell. Ennek fedezékében Martin megint a titkos rejtekhelyét keresi fel, cetlin kódokba rejtet utasítást kap.

NDK, fontos emberek az átcsempészett floppy disket nézik, nem igazán tudják, mit kezdjenek vele. Az egyik elvtárs kétkedve kérdi: ezen vannak a gaz nyugat NDK-beli célpontjai? Lenora felvilágosítja, a személyi számítógépeké a jövő (igen, mi már tudjuk). Martin Brüsszelbe tart egy újabb konferenciára, ahol majd találkozni fog az előző részbeli lilaruhás titkárnővel. És majd jól elcsavarja a fejét, hogy mindenféle titkokat megtudjon.

1983 július vége, támaszpont, Martinra és az Edel-gyerekre esett a választás, hogy biztonsági előőrs legyen egy konferencián Bonnban. Már két hét telt el a grillparti óta, a tábornok sógornője még mindig arra a bizonyos estére próbál visszaemlékezni. Szerinte Martin/Moritz kém. Nővére persze nem hisz neki.

Bonn, szálloda. Martin a szobában ejtőzik, szobaasszony jön pisztollyal, az, aki az igazi Stammot lelőtte a vonaton (még mindig nem tudom, hova lett a holttest). Az ügynöknőnek egyébként olyan … NDK-úszónő kinézete van. Képes lett volna Martint is lelőni. Szerencsére nem tette, így megbeszélhetik a teendőket. Később az ügynöknő némi enyelgés segítségével veszi el a szállodaigazgatótól a kulcscsomóját.

Nem tudtam ellenállni kedvenc témámnak-helyszínemnek-korszakomnak: kicsit érleltem a dolgot, aztán meghogyvoltoltam a Deutschland 83 sorozatot. A magyar címet inkább hagyjuk, legalább németül is tanulunk.

1983. március. NSZK. Bonnban Lenora Rauch (NDK-kultúrattasé vagy hasonló az NSZK-ban) épp Reagan elnököt nézi a tévében, aki gonosz birodalomnak emlegeti a Szovjetuniót. Valakit felhív, fiókból kávét pakol be. Váltunk a kelet-berlini határátkelőre, ahol NDK-kiskatona főhősünk két nyugatnémet diákot rémisztget, mert voltak oly bátrak, hogy Shakespeare műveit az NDK-ban vették meg, mert ott olcsóbb. (Tényleg az volt, saját tapasztalat.) Különösen, hogy nem a hivatalos árfolyamon váltották át a nyugatnémet márkát (DM) NDK-márkára (M). Propagandabeszéd, diákok el (örülhetnek, hogy nem Hohenschönhausenben kötnek ki), Shakespeare marad.