Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Affair 2x04 - Betépve (18+)

2016. január 29. 09:00 - AaannnaaA

Part One: Helen
Az első válóperes meghallgatáson Gottlief mondja a magáét, keményen szapulva Noah cselekedeteit (miközben Helenen látszik, hogy zavarja az egész szituáció). Szavaiból kiderül, hogy Whitney árulta be hősünket anyjának és mondta el, hogy Alisonnal él, ezért borult a moslékos vödör a mediátor asztaláról a bírósági tárgyalóterembe. A bíró végtelen türelemmel hallgatja az ügyvéd kirohanását, mígnem megüti a fülét egy kijelentés, miszerint Helen a gyerekekkel egy sorházban él a város egyik legjobb környékén. És az mennyibe is kerül? Kábé három millerbe, siet közölni Noah ügyvédje. A gyerekek pedig magániskolába járnak? – jön a következő bírói kérdés.

Azt már csak a tárgyalás után Gottlief Helenhez intézett szavaiból tudjuk meg, hogy miért akarta mindezt tudni a bíró: úgy néz ki kifogtak egy ítészt, aki utálja a gazdagokat. Szívás. Főleg, hogy a bíró hirtelen jött utálata fényében Noah hirtelen mégiscsak a felesége pénzét akarja. Az ügyvéd azt javasolja pénteken üljenek össze a nő szüleivel, hogy kitaláljanak erre valami megoldást. Mindenesetre Helen kéri, hogy a következő tárgyaláson ne „szerető”-ként említse Alison nevét, megteszi a „kurva” is...

1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ The Affair
Szólj hozzá!

The Affair 2x03 - Apró hazugságok (18+)

2016. január 22. 09:00 - AaannnaaA

Part One: Noah
Rögtön a lovak közé csapunk, kiadós kettyintéssel indítjuk a részt – hőseink a ház kanapéját veszik birtokba, majd a férfi rögtön utána közli, hogy úszik egyet a tengervizes medencében. Ez okoz némi nézeteltérést közöttük, lévén asszonya rohadtul nem akar menni, és nem is indokolja miért ellenkezik olyan keményen. Noah egészen meglepődik, én viszont annyira nem: nyilván a kisfia halálának körülményei miatt nem akar tengervíz közelébe menni. Végül egyedül csobban egyet, és miközben a víz alatt úszik ismét régi emlékek kínozzák: látja a száguldó autót, amit ő maga vezet, és a homályos alakot, aki (ami) az útjába került.

Mire végez a pancsolással Alison már felöltözve várja. Noah kijelenti, hogy nagyon szeret itt lenni, igazából el sem menne soha, inkább írná egyik könyvet a másik után, a nő pedig lehetne a múzsája. Ezután komolyra vált, bizonygatja, hogy neki mindent el lehet mondani, és kéri, hogy Alison ossza meg vele életének egy titkát, amit még soha senkivel. Ám nincs szerencséje, nem tudja meg a medencefóbia okát, mert kedvese elüti a dolgot, és nagy titokként benyögi, hogy utálja a céklát... Noah-t azonban nem lehet kizökkenteni eltökélt hangulatából, és a következő kérdéssel jön elő: mit válaszolnál, ha megkérném a kezedet? Hát, az a gyűrűtől függ – viccel a nő. Hősünk erre előkap a fiókból egy ékszeres dobozt, letérdel elé, és megkéri a kezét. Alison teljesen megdöbben, ám mielőtt párja azt hinné, hogy visszautasítja, gyorsan igent mond. Öröm és bódottá!

1_1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ The Affair
Szólj hozzá!

The Affair 2x02 - Új ismeretségek (18+)

2016. január 15. 09:00 - AaannnaaA

Part Three: Alison
Az előző részben látott napot nézzük végig ezúttal Alison szemszögéből. A parti házban Noah ébreszti, mielőtt indulna a városba a békéltető tárgyalásra, illetve Harryvel találkozni. Kevésen múlik, hogy a férfi nem tud időben elindulni, mert a nő maga mellé húzza az ágyba. Alison azon aggódik, hogy a ház tulajdonosai kinek hiszik őt, mire párja széttárja a karját, ő ugyan nem mondott senkinek semmit kivel él itt. Elröppen még egy gyors szeretlek-szeretlek vallomás, aztán Noah olajra lép. Illetve még visszadugja a buksiját, miszerint a wc nem működik (múlt részben láttuk, ahogy a kezében maradt a lehúzó), azzal távozik.

Alisonnak nem marad más választása, mint a tópartra ügetni pisilni, a ház tulaja pedig pont a művelet közben érkezik meg. Szerencsére nem veszi észre a nőt a parton, mert kicsivel odébb, a stégen sétál végig és áll neki pecázni. Hősnőnk ezután felöltözik és bóklászik kicsit a házban – közben legyűri a kísértést, hogy beleolvasson a férfi könyvébe annak elkészülte előtt – majd döntésre jut: irány be a városba, méghozzá gyalog.

1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ The Affair
Szólj hozzá!

The Affair 2x01 - Váljunk! (18+)

2016. január 08. 09:00 - AaannnaaA

Part One: Noah
Rövid visszapillantásban zanzásítjuk az első évad legfontosabb eseményeit, aztán a lecsóba csapunk. Az egyes részek történéseit szokás szerint két nézőpontból tekinthetjük meg – és egyben megfigyelhetjük az apró, vagy néhol jelentős különbségeket – ám most van némi csavar a nézőpontok között, de erről nem mondok többet, úgyis mindjárt kiderül. Szóval.

Noah rémálomból ébred, melyben vadul száguldott autójával a sötét éjszakában, mígnem váratlanul egy alak tűnt fel az úttest közepén. Hm. Úgy nézem a laptopja fölött aludt el írás közben – tehát ismét a múltban mozizunk, nem az évad végi letartóztatástól folytatjuk a történetet. Csodaszép környéken, tóparti házikóban lakik, ébredés után a teraszon kortyolgatja kávéját. Kicsivel később már a helyi vasútállomáson kiglancolva várja a vonatot: ügynökéhez, Harryhez megy. A férfi nincs túlságosan elragadtatva regényétől, pontosabban annak befejezésétől, merthogy az első változat gyilkossággal végződött, a mostani verzióban azonban ez nincs benne. Vívnak némi szájkaratét, aminek az a vége, hogy az ügynök kéri hősünket, gondolja át még egyszer a dolgot. Noah ezután a régi családi lakáshoz megy, előtte költöztető autó várja, melyet maga rendelt ide, hogy elszállítsák a cuccait, ám a karos lajosoknak kijelenti, hogy a dolgait inkább sk. hordaná ki, mert odabent zűrös lehet a helyzet.

1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ The Affair
2 komment

The Affair 1x10 - Sarokba szorítva (18+) (évadzáró)

2015. szeptember 25. 11:00 - AaannnaaA

Part One: Noah
Hát kérem, a „mintha-két-teljesen-külön-történetet-néznénk” fíling így az évadzáróra eléri csúcspontját, mindjárt meglátjátok miről beszélek.

Először Noah szemszögéből ismerjük meg a történet folytatását. Úgy hagytuk abba, hogy nem tudjuk Alison ki mellett tette le a voksát, de most kiderül, hogy nem hősünk a nyertes. Ő ugyanis kihasználva az asszonytól való elköltözést és az egyedüllétet egyik numerától a másikig szédül, szinte szex közben mutatkozva be random partnereinek; miközben gyerekeit csak alkalmi apukaként láthatja. A lépést ott véti el, mikor egyik kolléganőjét (tanárokról beszélünk) a munkahelyén, azaz az egyik osztályteremben dönti meg, és bár a tanítási időn jóval túl vagyunk, a takarító azért így is szemtanúja lesz a dolognak. Másnap irány az igazgatói és a felfüggesztés.

1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ The Affair
5 komment

The Affair 1x09 - Totális zavarodottság (18+)

2015. szeptember 18. 13:00 - AaannnaaA

Part One: Alison
Megfordítjuk az eddigi részek rendjét, és a történet folytatását először Alison szemszögéből nézzük végig. Hősnőnk vonaton ül – karácsony van, ő pedig New Yorkba tart a szeretőjéhez. Nyilvános helyen találkoznak (utcán), egymás nyakába ugranak, aztán elindulnak kiadó szobát keresni. A szálloda, ahova betérnek nagyon drága (ünnep van), úgyhogy tovasétálnak és azon morfondíroznak hova mehetnének.

Minden megbízható barátjuk a városban van, így végül Noah lakásánál kötnek ki. Az asszony elment síelni a gyerekekkel, csak este jön haza, akár mehetnének ide is. Alison szkeptikus, mire a férfi megnyugtatja: nem foglak megdugni a feleségem ágyában. Hát de. Szeretkezés közben elég gyakran elhangzik a „szeretlek” szó, majd utána ezt megerősítendő Noah felveti, hogy arra gondolt, kivesz egy lakást, ahol írhat és ahol Alison is megszállhat, amikor a városba jön. És aztán ott lakhatnának együtt, ha a férfi elhagyja a családját. A nő nagyon örül az elköltözés hírének, annak, hogy idővel együtt lehetnek.

1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ The Affair
9 komment

The Affair 1x08 - A viszontlátás (18+)

2015. szeptember 11. 13:00 - AaannnaaA

Part One: Noah
A nyári szünetnek vége, elkezdődött a tanév hősünknek is, csak ő a bré szerencsésebbik oldalán áll, lévén tanár. Kezdésként belepillantunk egy órájába, és maradjunk annyiban, ha anno ilyen osztálytársaim lettek volna, sírva könyörgök bárkinek, hogy hülye maradhassak, csak ne kelljen közéjük járnom. Este a feleségével vacsoráznak, az asszonynak jó híre van: a NYT egyik magazinjának címlapján fog szerepelni az üzlete, mert nagyon felkapott lett mostanában. Férje vele örül, és bár nem a címlap tiszteletére, de hozott ajándékot is. A nő azonban mocskos mód ünneprontó, és az ajándék ékszerre mindössze annyit bír reagálni, hogy „kösz, de kösz nem”. Merthogy szerinte erre most nem futja, bár szerintem inkább azzal van gondja, hogy a félrekuffantó férje neki ugyan ne pitizzen. Noah ledöbben, de lenyeli a békát.

Később otthon Martinnal beszélget, a srácnak eléggé leromlottak a jegyei a korábbiakhoz képest. Magyarázatként mindenféle ócska bullshitet lök, végül kiböki, hogy nővérével együtt inkább magánsuliba járna. Apja alkut ajánl: ha kövi félévben is rühellsz ide járni, akkor lehet róla szó, kipitizem nagyapádtól az árát. Ebben maradnak.

1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ The Affair
11 komment

The Affair 1x07 - Lebukás (18+)

2015. szeptember 03. 09:00 - AaannnaaA

Part One: Noah
Whitney utolsó Montauk-beli terápiájára eljöttek a szülei is, ahol elrebegi mi az a problémája, amit úgy vezetett le, hogy Jody barátnőjét vegzálta. Nos, a gond az édesanyja, aki azt várja tőle, hogy tökéletes legyen, miközben a szülei házassága sem az. Teljesen nyilvánvaló, hogy apja szenved, mert anyjának viszonya van. Nagyon de nagyon hangosan röhögök! Oké, a Solloway szülők nem, bár csodálom, hogy Noah kibírja. Ja, és anyja állítólagos csábítója Max.

A pszichomókus a szülők vehemens tagadásának láttán kiküldi a szobából Whitneyt, hogy magukban válthassanak néhány szót. Az egyértelmű, hogy a lány viselkedése a családi problémákra vezethető vissza, talán jó lenne, ha párként részt vennének terápián. Hát kösz, de kösz nem, jön azonnal hősünk válasza, az asszony azonban gondolkodóba esik.

1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ The Affair
20 komment

The Affair 1x06 - Drog (18+)

2015. augusztus 28. 09:00 - AaannnaaA

Part One: Noah
Visszatérünk a korábban megszokotthoz, ismét Noah-val kezdjük a mai részt. Szórakozóhelyen flangál éppen, mikor megérkezik régi haverja, Max. A tag azonban ki sem száll a taxiból, inkább kéri, hogy üljön be mellé, és hajtsanak kicsit odébb. Mikor megtörténik kölcsön kér hősünktől 40 dolcsit, átadja a többivel a taxisofőrnek, akitől kap némi fehér port, amit ott helyben felszív a buksijába. És igen, a sofőr nem más, mint Caleb Lockhart, Alison sógora, baszki! Aztán bemennek a buliba és beszélgetnek kicsit, így tudjuk meg Maxról, hogy nemrég vált el, és egész jól elvan ebben az állapotban (legalábbis ezt állítja), csak a gyerekei hiányoznak, de nagyon.

Váratlanul (?) extrán csinosban Alison lép hozzájuk, és bemutatkozik, mintha egyiküket sem ismerné azzal a dumával, hogy nem érkezett még meg, akire vár, és addig beszélgessenek. Max odáig van meg vissza, ám a drog és a pia sok használhatót nem hagy belőle, Noah hamarosan bevarázsolja egy kocsiba ő maga pedig rohan vissza szeretője karjaiba.

1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ The Affair
9 komment

The Affair 1x05 - Defekt (18+)

2015. augusztus 21. 09:00 - AaannnaaA

Part One: Alison
Megfordítjuk az eddigi rendet, ezúttal először Alison szemszögéből nézzük végig az eseményeket. Reggel van, immár férje ébreszti, sejthetően az éjszaka után, mikor szeretőjével birtokba vették a hitvesi ágyat. Cole szörfözni hívná, de ő fáradt, alig aludt az éjjel (aham), ezért még szunyálna egy kört. Amint férje kiteszi a lábát máris vigyázzba ugrik, ruhát vesz magára, és épp a tegnap a szigeten vásárolt szoknyát nézegeti, mikor váratlanul Cole visszatér, mert itt felejtett valamit. Kínosan feszengve méregetik egymást a lebukás okán, aztán a férfi úgy dönt nem teszi szóvá a dolgot, futólag megdicséri a ruháját, aztán távozik.

1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ The Affair
7 komment
süti beállítások módosítása