Rettentő izgalmak közepette hagytuk abba egy héttel ezelőtt, és miután végignéztem ezt a mostani részt, azt mondhatom, szerencsére meg is maradt a lendület a befejezésre. Na, ja, tetszettek volna így csinálni az elmúlt 21 részben, akkor most nem ott tartanánk, ahol. Az első jelenet nem támasztja alá az előbbi meglátásomat, de lesz ez még jobb is. NP nem vette túl jó néven, hogy saját maga által életre keltett elektromossággal akarják elintézni, ezért félrelöki Rachelt, és Aaron ellen fordul. Egy piszkavassal. Szénné is égethetné menten, de NP már csak ilyen szentimentális. Az áramütésnek egy haszna azért mégis volt, az igazi Priscilla is ébredezik NP fejében. Álmában a gyerekeivel van egy kunyhóban, de meghallja Aaron hívó szavát, és hopsz már is nem olyan idilli a helyzet, mint amilyennek tűnt. A gyerekek arca Mátrixosan (Neo a vallatóban, helló) szétkenődik, Priscilla ettől úgy megijed, hogy kimegy a kunyhóból. És…ennyi. Tényleg. Priscilla visszatért. NP legyőzve. Ez egy igazán Revolution-kompatibilis megoldás volt.

Az előző hogyvoltban még azt írtam, hogy közeledünk az évad vége felé, de azóta kiderült, hogy sajnos az utolsó résszel a sorozat is befejeződik. Az NBC már suhogtatta a kaszát a sorozat felett egy ideje, szóval a döntés várható volt, de azt hiszem mindannyian jobban örültünk volna, ha kaphatnak még akár egy fél évadot a rendes befejezésre. Becsüljük meg tehát a következő két epizódot, és reménykedjünk, hogy lesz némi izgalomban részünk így a végére. Kezdetnek ott folytatjuk, ahol abbahagytuk: a Neville-Monroe szócsatában. Az őrnagy felajánlja a segítségét a hazafiak eltakarításában. Az új terv szerint egyenesen Washingtonba mennek, és elintézik Davis elnököt, illetve mindenkit, aki az útjukba kerül. Na, és mi lesz, ha ez Milesnak nem tetszik? – teszi fel nagy kérdést Neville. Monroe, a kis cseles, csak annyit mond, hogy ő bizony mindent megtesz a siker érdekében. Kerül, amibe kerül. Neville kevés lesz ide, hogy megbontsa ezt a Bass-Miles kvázi szerelmi köteléket.

Ahogy haladunk az évad vége felé, kezdenek egyre inkább eldurvulni a dolgok. Hullanak a főszereplők, és hát valljuk be, igazán nem gondolhattuk, hogy a megmaradtak ki is húzzák így együtt, mint egy nagy, boldog család. Kicsit erőltetett, kicsit színpadias, azaz teljesen Revolution- kompatibilis és mégis egész jól működő epizódot kaptunk. Lássuk a részleteket! Truman parancsnok érkezik a Fehér Házba. Az elnök hívta raportra. Előtte régi kedves barátunk Roger Allenford vendégeskedett nála, de már nincs jelen, csak egy véres paca jelzi, hol ücsörgött pár perccel korábban. Davis elnök hellyel kínálja Trumant, aki érthető okokból, inkább állva maradna. Ebben a kellemes légkörben folytatódik a társalgás. A Willoughby- akció igencsak gallyra ment, nincs is más hátra, mint nekilátni a szobabútor batikolásának, ezúttal Truman vérével. Ed barátunk belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba, feláll a székről, és beolvas az elnöknek: minden okés lenne, ha hagynák dolgozni a rohadtéletbe! Davis meglepődik a nem várt ellenálláson, és jó pszichopata vezető révén ad még egy esélyt Trumannak a hiba helyrehozására.

A tervezettnél kicsit többet kellett várnunk a folytatásra, mert az NBC össze-vissza pakolgatja a vetítést. Van is nagy felhorgadás a rajongók között. Végre itt az újabb epizód, amiben a szokásosnál is kevesebb dolog történik, de talán kell is ez a kis lenyugvás a zárás előtt (már csak három rész van hátra az évad végéig). Ott hagytuk abba, hogy Charlie keze által elhullott az a szereplő, akiről a sorozat rajongói arra a kérdésre, hogy mi az az egy dolog, ami eszedbe jut róla, csak annyit tudtak megjegyezni: halott. A nagy négyes az esemény után egy szekéren tart hazafelé, amikor feltűnik a nyomukban pár ranger. Miles leparancsol mindenkit a kocsiról, és elterelő hadműveletbe kezd. Úgy tűnik, sikerrel jár, de csak addig, amíg a szekere bele nem ütközik egy roncs útszélen hányódó lökhárítójába. A szekér kettétörik, a rangerek közelednek. Milesnak szar napja van.

Az epizódot Jason gondterhelt ábrázatával nyitjuk. Gond van, ezt abból tudjuk, hogy üres tekintettel bámul a sötétségbe. Fater érkezik, és noszogatja egy szem fiát, hogy menni kéne Monroe-t ölni. Jason nem megy, azon jár az agya, hogy a szemébe tetovált számok segítségével bármire rá tudják venni, amire ő még csak emlékezni sem fog, és ez nagyon nincs így rendjén. Inkább elbujdosna, és sírna egy sarokban csendesen, gondolom. Neville nem ezen az állásponton van, ki kell még tartaniuk egy kicsit, csak addig, amíg Juliát vissza nem szerzik. Jason lázad, az anyja már úgyis biztos halott, de ő még itt van, foglalkozzon inkább vele. Az őrnagy megsimogatja a buksiját, és közli, hogy leszarja. Jason sarkon fordul, és faképnél hagyja a dühösen utána kiabáló apját. Hogy Chat Géza kollégát idézzem: „Ennyike”.

A mucsaröcsögei amatőr színtársulat próbáján vagyunk. A színészek éppen azt gyakorolják, hogyan kell aggodalmas arcot vágni, de még nem nagyon megy nekik. Na, jó, valójában Willoughby-Külsőn járunk, de a színészi tálentum itt sem nagyon csörgedez az erekben. Doyle emberei -valószínűleg az előző részben szabadjára engedett kadét infói alapján- megtalálták Mileszék búvóhelyét, így most mást kellett keresniük. Megy is a szájtépés, ki, mit szúrt el a múlt éjjel (Miles puhapöcs volt; nagyon sajnálja), illetve kinek az királyságalapító tervei nyilvánosak mostantól (Monróéké természetesen; Connor még mindig azt hitte titok, a szerencsétlen). Gene papa unja meg leghamarabb, és elindul szuperhősöset játszani. A terv: visszajutni a városba, és meggyőzni mindenkit, hogy milyen rossz arcok ezek a Hazafiak. A hisztis Monroe-n és szépfiú fiacskáján kívül mindenki önként jelentkezik Gene mellé, de végül jobb terv híján Miles vállalja a testőr szerepét. Aznap este beosonnak a városba, ahol a náci katonákká vedlett Hazafiak tartják rettegésben biztonságban a várost. (az ott a képen Leonardo DiCaprio?)

Egy rövid kitérő után ott vesszük fel a történések fonalát, ahol abbahagytuk. Hogy az Aaronos one man showra szükség volt-e, vagy sem, azon lehetne vitatkozni, de most térjünk vissza a Willoughby melletti susnyásba, ahol épp a "ki lövi le a másik családtagját előbb" c. játékot játsszák a Mathesonok és a Nevillek. A központi kérdés, hogy beáldozzák-e Monroe-t Nevillné becses életéért. A válasz egyelőre nem, mert hirtelen megjelennek Doyle emberei, és a nagy lövöldözésben Miles és Rachel meglóg. Másnap kissé feszült a helyzet Doyle irodájában, Neville ugyanis nem átall újabb katonákat kérni a Monroe-hadművelethez. Miután Truman fölösleges jelenlététől megszabadulnak, Doyle tiszta vizet önt a pohárba. Ha rajta múlna a Neville családnak írmagja sem maradna, mert még a lélegzetvételük is személyes sértés számára. Azonban a drága elnök úrnak kell Monroe, szóval Doyle kénytelen eltűrni az őrnagy ténykedését, de biztosítja róla, hogy amint vége ennek, Tom és Julia fejét fogja könyvtámasznak használni. A fene a gusztusát.

Az epizód előtti rövid összefoglalóban csak Aaronos történéseket kapunk, naná, két és fél évad után végre volt valami igazán meglepő fordulat a sorozatban. Flashforward, flashback, párhuzamos valóság? Talán a folytatásban kiderül. Aaron világos, elektromosságban bőven ellátott „luxusban” ébred, Priscilla mellett. Valami azonban nagyon nem stimmel. A TV-ben pont most mondják be, hogy Afganisztánban energiablokkolót (EBR) dobtak le, és ez mekkora királyság. Nyilván az is lenne, ha a háttérben nem az a dr. Horn sasolna, akit pár résszel korábban láttunk elevenen elégni. Priscillának nincsenek ilyen gondjai, karon fogja az egyre furcsábban viselkedő Aaront (a kukából guberál kaját magának, mert az az érzése, hogy nehéz ételhez jutni), és indulnak melózni. A geek azt sem tudja, hol van, mondjuk ez nem nagy ügy, nálam kb. ez egy átlagos hétfő. Az irodában Peter veregeti meg Aaron vállát, ami szintén nem egy jó ómen, az meg pláne nem, hogy Rachel szerepel a TV-ben, és éppen a nagyszerű EBR-ről mesél, a helyi Mokkában. Aaront körbeveszi két beosztottja, és a segítségét kérni, mert itt van ez a fránya rekurzív algoritmus, amit ki kellene javítani. Flashforward, mi? Lófaszt, álom lesz az akárki meglássa!

Újra itt vagyunk a téli olimpiát követő Nagy Sorozatínség után, se meg nem törve, se meg nem fogyva. Legalábbis remélem. Meg azt is, hogy érdemes volt várni a folytatásra. Ott hagytuk abba, hogy a Monroe fiúk bukták a zsoldos beszerzést, és lehet, hogy az életüket is. Charlie szexelt egyet, és ügyesen meglépett az üldözők elől, szóval ő lehet az ex-elnök és kicsi fiacskája utolsó reménye a menekülésre. Ha már az élvezeteknél tartunk Milesnak és Rachelnek is kijutott belőle, de jobb, ha elteszik az emléket ínségesebb időkre, mert megjöttek Nevillék, és a Julia-kiszabadítási hadműveletben bevetik minden színészi tehetségüket. Ja, Aaron meg a neje Messiásosat játszik délen. Megvolt mindenki? Akkor folytassuk!

Újabb rész, újabb remény a sorozat hamvaiból való feltámadására. A producerek is érezhették, hogy kéne valami hírig így a második évad közepén, ezért ebben a részben Bret Michaels cameózik egyet egészen csendesen. De nézzük csak időrendben! Kezdésnek azzal nyitunk, hogy még mindig tart az ellenszérum-megszerzési hadművelet: Gene haldoklóban, Connor sakkban. Monroe Jr. helyzete gyorsan rendeződik: Miles egy távcsöves puska segítségével leszedi a katonákat, lehet menekülni. Truman a segítségért cserébe nem kap gyógyszert, de őt senki sem sajnálja. A fiúk természetesen pont időben érnek vissza táborba; Gene megmenekül, és még néhány random szerencsés beteg is a szomszédos ágyakon. A lányok a jó dokival szekérre ülnek, és egy közepesen izgalmas kapunyitási pánik (hehe) után kijutnak a táborból. A fiúk is csatlakoznak. Irány Mexikó!- mondhatnánk reflexből, de ez az opció itt azt hiszem, nem játszik. Truman is visszér a táborba, persze későn, de nem ott felejtettek egy szérumot az ágyon a Matheson-lányok? A parancsnok is túl fogja élni. Halleluja.