Ahogy haladunk az évad vége felé, kezdenek egyre inkább eldurvulni a dolgok. Hullanak a főszereplők, és hát valljuk be, igazán nem gondolhattuk, hogy a megmaradtak ki is húzzák így együtt, mint egy nagy, boldog család. Kicsit erőltetett, kicsit színpadias, azaz teljesen Revolution- kompatibilis és mégis egész jól működő epizódot kaptunk. Lássuk a részleteket! Truman parancsnok érkezik a Fehér Házba. Az elnök hívta raportra. Előtte régi kedves barátunk Roger Allenford vendégeskedett nála, de már nincs jelen, csak egy véres paca jelzi, hol ücsörgött pár perccel korábban. Davis elnök hellyel kínálja Trumant, aki érthető okokból, inkább állva maradna. Ebben a kellemes légkörben folytatódik a társalgás. A Willoughby- akció igencsak gallyra ment, nincs is más hátra, mint nekilátni a szobabútor batikolásának, ezúttal Truman vérével. Ed barátunk belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba, feláll a székről, és beolvas az elnöknek: minden okés lenne, ha hagynák dolgozni a rohadtéletbe! Davis meglepődik a nem várt ellenálláson, és jó pszichopata vezető révén ad még egy esélyt Trumannak a hiba helyrehozására.

Hazaérve Willoughby-ba kellemes meglepetés fogadja: egy helyi arc beköpi neki Miles rejtekhelyét. Soha jobbkor, menten összetrombitálja a csapatot, hű szolgáját, Shaw-t, pedig elküldi Neville őrnagyot likvidálni. Sok szerencsét, komám! Közben az előbb emlegetett titkos táborban, amit csak az nem vesz észre, aki vak (egy bazi nagy vegyi üzem, helló) zajlik az élet. NP egy régi magazint lapozgat, és le van nyűgözve, hogy milyen boldogok benne az emberek! Mi az a kezében? A Magyar Krónika? Aaron már megint felbassza magát a gépcsajon, és követeli vissza Priscillát. NP persze hülye lenne otthagyni a kellemes lakot, majd akkor, ha végzett. Aaron a trademark nyitott szájjal hüledezik. Jó érzés látni, hogy valami sosem változik ebben a sorozatban.

Charlie megtalálta a sebesült Milest, aki most szintén a táborban lábadozik. Kis gitárpengetős romantikát tervez Rachellel, de nem jut a mondandója végére, mert Bass érkezik, hogy némi alkohollal feldobja a hangulatot. Ebben semmi fura, abban viszont igen, hogy töménytelen mennyiségű madár jelenik meg az égen, és igen sietős nekik. NP rögtön tudja, amit minden józan ésszel megáldott tévénéző is, menni kéne innen, amíg nem késő. Pár pillanat múlva a táborlakók is rájönnek, hogy ez gáz. Szó szerint. A hazafiak mustárgázzal támadnak. Aki menekülni próbál, valami magaslatra, azt lelövik. Aki marad, azt is. Miles meglát egy tartálykocsit, és beparancsol mindenkit a tartályba. Elég szorult a helyzet, odakint a hazafiak öldökölnek, és a csapat búvóhelyét is jól elgázosítják. Csak kívülről persze, és miután elég gyanúsnak tűnik, néhány lyukat is lőnek rajta a biztonság kedvéért. A csapat betömködi a réseket, túlélik. NP közben a látottakon szörnyülködik, majd összeakad két gázmaszkossal. Rosszat sejtek.

Truman a jó kis tömeggyilkosság után hazamegy a nőjéhez, a kocsmárosnő Marionhoz. Egy kis puszi-puszi, aztán megy mindenki a dolgára. A parancsnok gondolom további emberiség ellenes bűntetteket elkövetni, a nő meg az apját látogatni. Ám előtte, amikor magára marad, Marion átnézi Truman fiókját, és megtalálja a gázálarcot, és néhány titkos iratot. Ismeretlen eredetű, csipkés, női bugyogónak biztos jobban örült volna.

Leszáll az est, a túlélők előmásznak a tartálykocsiból. NP is ott kódorog az udvaron, csodálkoznak is a többiek rendesen, hogy menekült meg? Éreztem a gáz szagát, ti nem? – kérdezi teljesen hihetően Rachelt. Aaron meg csak nagyokat nyel. Monroe teljesen bepipul, ha gáz, hát legyen gáz! Az a nagy terve, hogy ellopják a tartályokat a katonáktól, és visszatámadnak vele, és ha ehhez el kell takarítani Willoughby teljes lakosságát a föld színéről, hát legyen! Meglepő módon Miles is benne van az akcióban. Most Rachelen a sor, hogy menetrendszerűen kiakadjon. Amikor Miles Bass előtt kérdőre vonja, kifakad, hogy úgy látszik vesztett a Monroe-val való vetélkedésben, hát inkább feladja a harcot. Miles és közte ezennel mindennek vége! Dráma.

A fiúk úton a gázért. A terv az, hogy elfogatják magukat, és úgy szerzik meg a cuccost. Közben kedélyesen elbeszélgetnek. Monroe-nak fogalma sincs, hogy szerezze vissza a Köztársaságot. Ezt nem mondja, csak hadovál össze-vissza arról, hogy vannak még fegyveres csapatok északkeleten, azok majd úgy várják, mint a Messiást. Megállíthatatlanok lesznek, elfoglalják a teljes keleti partot. Miles csak csendben érdeklődik, hogy az előző Köztársaság sem volt a boldogság szigete, mégis miből gondolja, hogy most jobb lesz? Mert tanulok a hibáimból – mondja Bass. Nahiszen- olvassuk le Miles arcáról.

Odahaza Rachel kotyvaszt valamit. Nem látszik túl ehetőnek. Aaron kint áll az udvaron, és észreveszi, ahogy NP az erdőbe lopakodik. Utána nyomul. Egy elhagyatott házig követi. Bent egy újságot olvasó férfit vesz észre, és csak miután közelebb merészkedik, akkor veszi észre, hogy ez az egyik gázálarcos katona a reggeli támadásból. A társa is ott van. Gondos kezek szép kis csendéletté rendezték őket. Élnek, és sírnak. Brrr. NP felcsapja a pilácsot, és csevegni kezd, a nem kicsit feszült Aaronnal. Elmondja, hogy kiborította az emberek barbársága, és rájött arra, hogy az agy egy részének módosításával boldoggá tudja tenni őket. Ja, ezek az élőhalottak tényleg úgy néznek ki. Az egyre elborultabb NP-t ez nem érdekli, csak a saját faszságait hajtogatja. Aaront pedig egyszerűen foglyul ejti, mert még annyi megbeszélnivalójuk van.

Neville hazaér, és kedves meglepetésként Shaw-val találja magát szemben. Beinvitálja a házba. A katona már a gyilkossághoz készül. A helyében azért lennének kétségeim, túl egyszerűen megy minden. Neville háttal van neki és italt tölt, Shaw közelít, és már éppen előveszi a fegyverét, amikor beszakad alatta a padló, és egy szöges csapdába szorul a lába. Még alkudozni próbál, de Neville megállíthatatlan. Az őrnagy lassan összerakja magának, hogy ha Shaw azért jött, hogy megölje, akkor Washingtonban már nem számítanak rá, tehát Julia már vagy halott, vagy hamarosan az lesz. Jasonnak igaza volt, hogy nem szabad lepaktálni a hazafiakkal. Őt ugyan Charlie lőtte le, de fegyvert képletesen szólva a Hazafiak adták a kezébe. Neville ebben a szent pillanatban határozza el, hogy elpusztítja őket. Shaw-val kezdi. Gyorsan meg is néztem, jelölték-e már Giancarlo Espositót valami jelentősebb díjra Nevillért. Egy Sarturn-on kívül nem. Kellene. Csak mondom.

Elég messze lehet a helyi temető, mert csak most ért oda Marion az apja sírjához. Gene már vár rá, mert tudja, hogy a nő minden vasárnap ugyanabban az időben (éjszaka?) megjelenik ezen a helyen. A nő nem akar vele szóba állni, de ekkor Charlie tűnik fel a háta mögött, fegyverrel, szóval nem nagyon van más választása. Kicsit arrébb egy másik terv is halad a maga útján. KisMonroe tüzet rak, a síkság népek vezérsrácával (a nevét már el is felejtettem), és időtöltés gyanánt a „kinek a nagyobb a micsodája” című közkedvelt játékot játsszák. Erre már a Hazafiak is odasereglenek a gázzal, de annyira ostobák, hogy Miles és Monroe simán iktatja őket.

A fiúk hazaérnek a gázzal. Lepakolnak, majd Miles mindenkit kiküld az udvarra inni. Ez persze csak átverés, amint a Monroe- fiúk kint vannak, bereteszeli az ajtót. Kiderül, hogy az összeveszés Rachellel csak a terv része volt, és amíg ők távol voltak, a nő egy lúgos oldatot főzött ki, ami semlegesíti a gázt. Monroe tombol. Gene elővezeti Mariont, megmutatják neki a gázt, és ráveszik, hogy kémkedjen nekik Truman után. A nő hajlik a dologra, mert a titkos iratokban látta, hogy 100 tonnát rendeltek belőle.

Rachel: Minek kell nekik olyan sok?

Monroe: Hogy megöljenek bennünket, te ostoba ribanc!

Mariont hazaengedik. Monroe tombol. Jól átverték, és egyszerűen nem képes felfogni, hogy azzal, hogy megöl egy csomó ártatlan embert, nem fog előbbre jutni, sőt. Miles kijelenti, hogy mostantól ők a jó fiúk, úgyhogy Bass-nak fel is út, le is út, ha nem tetszik. A haverja Rachel hatására gyanakszik, de Miles szerint nem ez az ok. Eddig Monroe módszere szerint haladtak, de mivel semmit sem változott, és ugyanazokat a durva hibákat követi el, mint korábban, ezért ennek mostantól vége. Miles tervét követik, amiben kémek vannak, meg földalatti mozgalom, és nem harci gáz. Elég nagy fordulat ez attól az embertől, aki pár résszel korábban még maga bizonygatta, hogy mennyire szükség van Monroe-ra, mert nélküle nem tudják legyőzni a katonákat. Ezt Bass gyomra sem veszi be, és a fiával együtt lelép. Na, EZ szakítás.

A szövetségek kezdenek lassan kialakulni. Még két fontos párbeszéd van hátra az epizódból. Az első Miles és Rachel. A nő örül a 180 fokos fordulatnak, de nem egészen érti az okát. Miles erre a világ legjobb csajozós szövegével jön elő.

Rachel, te olyan nyomorult vagy. Mindketten azok vagyunk. Te tönkretetted a világot, én meg belevertem egy szöget a koporsójába. Pokoli páros vagyunk.

Zseniális. És mindez miért? Egy ritka gitárpengető miatt, amit a romok alatt talált, és amihez hasonlója volt neki is, amikor Rachellel először találkoztak. Erről valami furcsa gondolatmenettel az jutott az eszébe, hogy mindazok után, amit tett, Rachel most legalább megpróbál valami jót tenni. Charliért. Kettejükért pedig érdemes élni. Szegény Miles, a nagy vérveszteség biztos az agyára ment.

A Monroe família visszatér egy kis munícióért az üzembe, amikor váratlan látogatójuk akad Neville személyében. Az őrnagy egy kést tart KisMonroe nyakához, és látványosan élvezi, hogy az apját ezzel sakkban tarthatja. Bass leteszi a fegyvert, felőle Neville lelőheti, csak a fiút hagyja életben. Az őrnagy mosolya nem őszinte: Monroe halálával megmenthette volna a feleségét, de már mindegy. Álljanak össze, mert van egy közös ügyük: el kell pusztítaniuk az összes Hazafit! Egy családját vesztett Neville és egy barátja által sokadszorra átvert Monroe. Sose legyen rosszabb!