Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Revolution 2x19 – Shit Happens

2014. május 06. 11:00 - Smokey the bear

A tervezettnél kicsit többet kellett várnunk a folytatásra, mert az NBC össze-vissza pakolgatja a vetítést. Van is nagy felhorgadás a rajongók között. Végre itt az újabb epizód, amiben a szokásosnál is kevesebb dolog történik, de talán kell is ez a kis lenyugvás a zárás előtt (már csak három rész van hátra az évad végéig). Ott hagytuk abba, hogy Charlie keze által elhullott az a szereplő, akiről a sorozat rajongói arra a kérdésre, hogy mi az az egy dolog, ami eszedbe jut róla, csak annyit tudtak megjegyezni: halott. A nagy négyes az esemény után egy szekéren tart hazafelé, amikor feltűnik a nyomukban pár ranger. Miles leparancsol mindenkit a kocsiról, és elterelő hadműveletbe kezd. Úgy tűnik, sikerrel jár, de csak addig, amíg a szekere bele nem ütközik egy roncs útszélen hányódó lökhárítójába. A szekér kettétörik, a rangerek közelednek. Milesnak szar napja van.

shit.jpg

A lovasok be is érik, rövid tárgyalás veszi kezdetét. A texasiak azt hiszik, Miles le akarta lőni Carver elnököt. A férfi bizonygatja az ellenkezőjét, és megfenyegeti a lovasokat, hogy ha közelebb merészkednek, az összeset kinyírja. És lőn. Miles végre elemében van, gyorsan lelő mindenkit, akit ér. Csak a főranger marad. Muníció híján karddal folytatják. A ranger kemény ellenfélnek bizonyul, de végül megmurdel. Előtte azonban hasba szúrja Milest. És még csak reggel van.

badday.jpg

Kellett nekem a napszakot emlegetnem. A következő jelenetben már Willoughby-ban vagyunk, éjszaka. Aaron nano-Priscilla csicskája lett. Most éppen egy walkmant kapart elő neki valahonnan, hogy gép-nő zenét hallgathasson. NP örül, de nem éri be ennyivel. Pizzát akar. Csak vissza kéne menni abba az átkozott Toronyba és lekapcsolni az egészet a picsába!

pizza.jpg

Charliék is hazaértek. Aaront mindenki a saját vérmérséklete szerint üdvözli (értsd, Monroe leszarja, Charlie meg bunkó vele). Miles még mindig sehol, ezért a Matheson- lányok elindulnak megkeresni. Monroe is utánuk megy. Connor indokolatlanul arrogáns az apjával, ahogy a barátja (a boyfriend szót használja, szóval inkább a pasija) után küldi. Egy útelágazáshoz érnek, és mivel gőzük sincs merre mehetett Miles, ezért különválva folytatják a keresést.

whichway.jpg

Milesznak kifolyik az összes vére, ha így folytatja. Elszórja az úton a kabátját, és egy romos ház felé veszi az irányt. Ismét nappal van, tehát már legalább egy fél napja úton van, ha nem több. A romok között egy elsősegélyláda vigyorog rá, de amikor közelebb lép hozzá, a padló beszakad alatta. A láda természetesen üres, és még a ház egyik fala is rádől a kivezető nyílásra. Ezt a pechsorozatot, egy shit happens már nem tudja elég érzékletesen kifejezni.

hang.jpg

Aaron is akcióba lendül, és arra akarja rávenni NP-t, hogy keresse meg neki Milest. A gépcsaj képes is lenne rá, de inkább nem. Az indok, hogy 6 hónapja a nano már járt Miles elméjében, és nem tetszett neki, amit ott látott. Ja, és nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Már 3289-szer csináltak ilyet, random emberekkel, mert nagyon kíváncsiak. Ez nem jó hír Milesnak, aki nem talál kiutat, ellenben a nagy előrködéstől felszakad a sebe. Hősünk tüzet gyújt, kardot forrósít, és öngyógyít.

heal.jpg

Charlie összeakad Jason- apuval, aki az elágazás óta követte, mert ismeri annyira a fiát, hogy tudja, úgyis a lány után koslat. Charlie nem mondja meg mi történt a fiúval. Neville arra kényszeríti a lányt, hogy vezesse el a táborukba, mert egyrészt magától nem talál oda, másrészt Jason is biztos ott van. Neville örül a találkozásnak. Most még. Az őrnagy egy kicsit lelkiterrorizálja Charlie-t az úton, mondván, a csaj minden bajnak az okozója, és ezután jobban teszi, ha távol tartja magát Jasontől. Szegény Neville nem is tudja, mennyire a fején találta a szeget.

getmovin.jpg

Miles víz helyett csak whisky-t talál a romok között. Egy kis lelkiismeret-furdalása van az ivás miatt, de jobb híján ez is megteszi. Közben egyre csak az évad első részében látott kalyiba képe villan fel a szeme előtt. Talán végre megtudjuk, mi történt vele. Egy kis pihi után újból nekiesik a torlasznak, de a szék kicsúszik a lába alól, és jól beveri a fejét. Kicsit arrébb Rachel megtalálja rangerek testét. Monroe-t is odaeszi a fene valahogy. Gyorsan elemzi a helyzetet, és arra indul, amerre Miles is korábban. Rachel kénytelen-kelletlen vele tart. Miles jól felszállt a szopórollerre, mert Monróék pont elmennek a ház mellett. Rachel még szólongatja is a férfit, aki nem hallja, mert éppen ájultan fekszik, pár méterrel a romok alatt.

away.jpg

A sikertelen keresés kihozza az állatot a Monroe-Rachel párosból, és felváltva kezdik sértegetni egymást. Hiába, no, mindketten ugyanarra a pasira hajtanak, bár mivel Rachel személyi száma kettessel kezdődik, neki valószínűleg több esélye van, még ebben a posztapokaliptikus világban is. Monroe azt hányja a nő szemére, hogy egy álszent ribanc, akinek egy egész oldalas portréja díszíti a „barátnő a pokolból” szócikket az értelmező kéziszótárban. Rachel korántsem ilyen szellemesen vág vissza, miszerint, Bass egy bizonytalan gyerek. A férfi felveszi a kesztyűt, és visszakérdez, hogy ha ilyen nagyon szánalmasnak tartja őt Rachel, akkor miért feküdt le vele, amikor még Philly-ben voltak, és ne mondja, hogy csak azért mert a foglya volt! Miles egy újabb nőjével? Na, Bass, ez a szánalmas! Rachel megüti a férfit, az pedig válaszul jól lesmárolja. Rachel nem boldog, és a fegyverét maga elé szorítva jelzi Monroe-nak, hogy jobban teszi lesz, ha békén hagyja!

fromhell.jpg

Charlie elvezeti Neville-t csapat egy korábbi búvóhelyére. A házban persze nincs senki, csak egy asztallap alá rejtett fegyver. Neville kiszúrja, és a saját pisztolyával Charlie-t kezdi el vegzálni, „hol van a fiam” témakörben. A csaj nem tud hazudni, az őrnagy kiszedi belőle az igazságot, a teljes igazságot. Lövések dörrenek. Közben kívülről mutatják a házat, ezért van egy kis remény, hogy Charlie-t érték a golyók, de nem; vagy ő volt gyors, vagy az őrnagy keze remegett, de a lánynak nem esik bántódása. Charlie nagyon bánja, amit tett, és azt mondja Neville-nek, hogy ha le akarja lőni, csak tegye! Az őrnagy meg is húzza a ravaszt, de a tár üres. Charlie - miután magához tér a sokktól- elmegy, Neville pedig ott marad remegő kézzel, magába roskadtan. Sajnáljuk.

Rachel megtalálja Miles kabátját, ami belülről csupa vér. Monroe átmegy Teréz anyába, és mintha mi sem történt volna az előbb, megvigasztalja a nőt: Miles túl csökönyös ahhoz, hogy meghaljon. Két nappal későbbre ugrunk. Charlie a halál közeli élményéről beszél Connornak. Amikor kiadta a tűzparancsot Neville-nek, igazából, csak az arca volt nagy, mert valójában azért nem is akart meghalni. Az őrnagy bénázásával kapott egy második esélyt az életre, és azt akarja, hogy ennek Miles is a részese legyen. Charlie ismét nekiindul Milest keresni. Rachel és Monroe is vele tart. Csak tudnám miért kellett ehhez két napot várni? Miles már legalább három napja étlen-szomjan odalent!

scar.jpg

Aaron tesz még egy próbát NP-vel aki Neil Gaiman Amerikai istenek c. klasszikusát olvassa éppen. Értjük a célzást, bár adódik a kérdés, hogy vajon mekkora az esélye annak, hogy pont ez az egy könyv élje túl az elektromos armegeddont, és ott legyen a táborban, a nagy büdös semmi közepén. Aaron arról győzködi, a nanót, hogy itt egy újabb dolog, amit az emberekről tanulhat: a barátság a legfontosabb számukra. Mellesleg, ő teremtette őket – érvel Aaron, igazán megtehetnék neki azt a szívességet, hogy megkeresik Milest. NP túl sokáig olvasgatta a könyvet, és nem hogy nem segít, de kilátásba helyezi Aaron összes barátjának megölését, ha a férfi nem száll le végre a témáról. Most pedig menjen szépen, és csináljon neki egy pizzát! Nem hittem, hogy Charlie-n kívül lesz még, aki ennyire felnyomja bennem a pumpát, de ha nem iktatják sürgősen ezt az NP-t, még a végén kárt teszek a monitoromban!

aaron.jpg

Miles sokadik szar napja még nem ért véget. Hősünk azon filózik, hogy talán véget kellene vetnie az életének. Eszébe jut az este a kalyibánál. Éppen a kocsmában iszogatott, amikor Bent látta kimenni az ajtón. A kunyhóig követte, mögötte szentjánosbogarak húznak el elég feltűnően, hogy MINDENKI megértse, kinek köszönheti Miles a látomást. Köszönjük. Odabent Ben nagy monológba kezd, amiben felelősségre vonja az öcsit azért, mert elcsábította Rachelt, és a fejére olvassa, hogy úgysem tudja megvédeni sem őt, sem Charlie-t. Miles begurul, és beüti a tükröt. Ezért lett fülig véres. A többit már tudjuk. Kimegy és felégeti a kunyhót. Vissza a romok alá. Miles meglát egy gitárpengetőt (nem viccelek, tényleg), felidézi Rachel arcát, és már helyre is áll a világ rendje. Miles McGyver módra összerak egy kis robbanószert, berobbantja a kijáratot. Mert élni akar. Hurrá!

Címkék: Revolution
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enzo23 2014.05.06. 18:34:07

A Monroe-Rachel és a Charlie-Neville párbeszéd kiváló volt a részben, még Tracy Spiridakos is elkezdett valami színész játékot mutatni, ez már valami!
(És még elhitették velünk majdnem Charlie+Miles halálát is, a két emberét, akit kb nem lehet kinyírni)
A shit happens-es lökhárító meg a motiváló macskás poszter hatalmas volt :D
süti beállítások módosítása