Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Így jártam anyátokkal 2x12 - First Time in New York

2013. november 12. 11:00 - sawyer_15

Most, hogy sikerült lekászálódnom a munkahelyi szopórollerról (szolgálati közlemény: Sorry, very sorry a hosszabb kihagyások miatt), vegyük fel ismét Ted Mosby kalandos feleségkeresés-történetének fonalát, és lássuk, hogy halad. Aktuálisan persze sehogy, mert éppen Robinnal jár, de ez nem szegheti a lelkes nézők kedvét, akad izgalom így is, sőt. Most éppen az első „Szeretlek” kimondásáról szól a bevezető narráció. Azt ugye már a pilot epizód óta tudjuk, hogy Ted gyorsabban eljut eddig a pontig, mint ahogy Guzmics Ricsi ziccerbe hozza az ellenfél csatárait. A normális embereknek eleve lassabban megy a vallomás, Robin pedig főleg az extrémitás Teddel ellentétes pólusán vert tanyát ebben a tekintetben, kb. annyira könnyen áll rá a szája a szeretlek szóra, mint Vona Gábornak a Boldog Hanukára.

01.png

Tovább
4 komment

Így jártam anyátokkal 2x11 - How Lily Stole Christmas

2013. október 16. 13:00 - sawyer_15

Nos, a cím alapján a társaság várhatóan karácsonyi kalamajkákba keveredik, Lily pedig grincseskedik majd, akármit is jelentsen ez a szó, már amennyiben létezik ilyen, persze. Mindenesetre elöljáróban csak remélni tudom, hogy filmes utalások nem futnak nagyon vakvágányra, mert amióta a Skyfallban még a James Bond-brandet is képes volt bekebelezni a „Reszkessetek, betörők”-féle franchise, nem alszom többé nyugodtan, ha egyszer a karácsonyi ünnepek idején játszódó filmek beindítják a negatív asszociációk láncát. Node, lelkivilágunk páncélja az optimizmus, ráadásul még csak 2006 karácsonyánál tartunk, amikor John  McClain legendás szentestei kalandjait még nem becstelenítették meg a Die Hard félresikeredett későbbi részei, tehát joggal bízhatunk egy fasza ünnepi epizódban, lássuk.

01.png

Tovább
3 komment

Így jártam anyátokkal 2x10 - Single Stamina

2013. szeptember 20. 11:00 - sawyer_15

No, az előző részben végignézhettünk, ahogy a pofogadás önálló életre kelt, és lépte nyomában szárba szökkent, majd bőséges termést hozott egy hejre kis pofonfa. Ezúttal békésebb vizekre evezünk, bár így is lesz majd hideg-meleg bőven az epizódban, tisztára mintha „A tűz és jég dalának” sitcom változatát néznénk, csak kevesebb benne a dugás és a vér, meg senkinek nem gyakják le fejét egy kétkezes pallossal.

02.png

Tovább
5 komment

Így jártam anyátokkal 2x09 - Slap bet

2013. augusztus 21. 15:00 - sawyer_15

Nos, szerintem a sorozat egyik legüberfaszájosabb része a mostani, van benne szégyenteljes titok a múltból, tettlegességig fajuló fogadás, pazar párbeszédek, párkapcsolati parák, pornográf tartalmat sejtető verbális és vizuális mézesmadzag, és egy igazán-igazán megdöbbentő videó. Mindez pusztán 20 percben, tömény dózisban, akár a betépett goások Ozorán. Na jó, 22 percben, a történelmi hűség kedvéért. Lássuk, ütős események következnek, és ez most nem megtévesztő marketinges túlzás.

01.png

Tovább
Szólj hozzá!

Így jártam anyátokkal 2x08 - Atlantic City

2013. július 26. 15:00 - sawyer_15

No, ott fejeztük abba, hogy Lily és Marshall egy kisebb vargabetű után újra together forever, volt öröm és bódottá. A cím alapján a mai részben utazik egyet a társaság, de hogy hogyan kapcsolódik be a sztoriba Atlantic City, azt így kapásból akkor sem tudnám kitalálni, ha kartelláras féldinnyéket vernének szét a fejemen. Sebaj, majd kiderül. Kezdésként Lily Marshall híres-hírhedt palacsintáját kóstolgatja, a srác ugye eddig jutott a szakácskönyvben a szakítás okozta mélystressz legsötétebb időszakában, és az első szárnypróbálgatások tapasztalatai alapján a világnak is jobb volt ez így, de a közvetlen környezetének mindenképpen. (Bár a szatmártivadari Tiszavirág kemping séfje is ennél a pontnál hagyta volna abba, és akkor nem hányok ordítva három napig a halászlevétől.) Reggeli közben kibújik a szög a zsákból, Lily ugyanis elszólja magát, hogy ő továbbra is házasságban gondolkodik. Naffene.

02.png

Tovább
1 komment

Így jártam anyátokkal 2x06 - Aldrin Justice

2013. június 18. 15:00 - sawyer_15

Na, kísérletképpen ez most egy hungaro-hogyvolt lesz, vagyis inkább „mikéntesettvala”. De csak átmenetileg, eccő’, és nem másszó’.

No, kölkök, ha ideseregletek elibém, elregélem annak a históriáját, miként esett, hogy jóapátok egy égbeszökő magasodványt építhetett a terjedelmes óma névvel illetett nagyfalu vásári fertályán. Pulyák, egyszer-másszor hozza úgy a sanyarú sors, hogy már közeledtek életetek delelője felé, és még mindig nem tudjátok, hogy merre hány méter, amit kezdenétek tenmagatokkal. Dejszen nem volt evvel másfélén Lilla ángyom sem, folyvást azt találgatta, melyik irányba forgassa élete fogatjának rúdját. Akart ő lenni rímfaragó, fürkészte volna a zabszemnyi vízi jószágokat a nagyvíz mélyén, még a méhek termesztésével is szívből foglalatoskodott volna, ameddig nem kapott a csípésüktől öklömnyi dudorokat a fejére szegény pára.

02.png

Tovább
2 komment

Így jártam anyátokkal 2x05 - World's Greatest Couple

2013. május 22. 11:00 - sawyer_15

Na, volt egy kis belassulás a hogyvoltban azóta, hogy az előző részben Barney végigdugta és ámokfutotta az éjszakát Ted-Mosby-ákitekt személyiségrablójaként, de hát ezzel jár, ha a munka az ivás és az írás rovására megy. Ez itt a sűrű mea culpa helye. Megszokott kezdésként Ted-apu narrációjával indítunk: Kids, Barney bácsikátok mindig tele volt nagy rejtélyekkel, például soha senki nem járt a lakásában. (Ez speciel nem igaz, kiáltja azonnal a néző, karöltve Manhattan ivarérett és sötétben fotóképes nőpopulációjával, akik tanúként tudják tagadni az állítást. Mínusz persze a B-oldal lagymatag éveit taposó, megkopott fényű egykori bálkirálynőket, és hozzáadva a „Hálás Harmincas” felségjel alatt portyázó nehézbombázókat.) Kivéve… és itt kapjuk az arcunkba a rész kimerevített indítóképét:

01.png

Tovább
2 komment

Így jártam anyátokkal 2x04 - Ted Mosby, Architect

2013. május 01. 13:00 - sawyer_15

Kezdésként Ted-apu narrációjában azonnal megkapjuk a heti instant életbölcsességet: Egy kapcsolat gyakran nagyon simán működik hosszú ideig, így azt hiszed, ennek az állapotnak sosem lesz vége, aztán karvalyként sújt le rád a keserű felismerés, hogy mekkorát tévedtél. Nahát, döbbenet, mik vannak, ha valamit, akkor ezt nem gondoltuk volna. Még a végén az is kiderül, hogy egyes sportolónők szexszel és bulizással vezetik le a felgyülemlett energiáikat. Elképesztő, megáll az ész, könyvet kellene írni az ilyen sztorikról, ami minden fiatal okulására szolgál, amikor felolvassák az államilag támogatott párkereső EMMI-bulikon, Bergendy-féle zenei aláfestéssel. Robin a fodrásznál Lily-nek ecseteli az első veszekedésüket, Ted ezalatt a bárban a srácokat fárasztja ugyanezzel. Lily izgalommal vegyes kíváncsisággal kiveszi a fülhallgatóját, Barney meg beteszi a zenét a fejébe. Előbbi a csaj személyiségéhez, utóbbi cselekedet a helyzet komolyságához passzol tökéletesen. Csapjunk bele, halljuk a részleteket az érintettektől. 

01.png

Tovább
Szólj hozzá!

How I met your mother 2x03 - Brunch

2013. április 19. 09:00 - sawyer_15

Egy csoportfotóval indítunk, mellesleg fekete-fehérrel. Utóbbi jellemzőre nincs épeszű magyarázat, mert az „összeborulunk a reggelizőasztal körül néhány tormástekercs meg egy gombás-kolbászos omlett társaságában” témaválasztás a legkevésbé sem indokolja a fotós művészi eszköztár ezen elemének használatát. Jó, persze értjük, hogy Amerikában a sitcomrajongók szellemi kihívásokkal küszködő részének így van lefordítva, hogy az a kép, amit Ted-apu mutogat az apatikus közönybe belefúlni készülő kölköknek, már jó régen készült. Konkrétan akkor, amikor Ted szülei meglátogatták a srácot. Aha, ők lesznek a képen látható két idősebb fazon. Eddig még nem láttuk a szülőket, úgy látszik, ritkábban látogatják a fiúkat, mint a Magyar Gárda alapítótagjai a Dohány utcai zsinagógát, vagy csak a rugalmas elszakadás egy extrémebb verzióját alkalmazzák.

01.png

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása