Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való világ 9x99 - Szerelmesek párbaja

2019. február 11. 16:43 - 6paw

Eljött hát a nap, amikor két szerethető karakter közül távoznia kell majd valakinek. Nem volt még párbaj, amelyen mindkét fél gondolkodó ember lett volna (általában egyik sem az), nem is igazán értem, miért nem a kaucsukhomár Kebab ül a PUA helyén.

Anikó magára rántotta a csipkés abroszt és loholt is a stúdióba, hogy levezesse ezt csörtét, közben már ordít is az alkalmi B-közép, hogy róóli. Küzdelem az álmokért az utolsó részhez érkezett, csatlakoznék a többi hogyvolt szerkesztőhöz és szóra sem méltatnám, kínos, felesleges. Aki szeretné nézze végig, de vegyen be előtte valamit. 

Szavazás következik, ki kapjon díjat, külön kiemelve magunkat nem írhatjuk sehová.. Greg kezdi a monológját, Hunor velünk együtt fogja a fejét. PUA kapta a legrosszabb rendezésért járó citromot. Legrosszabb alakítás pedig Zsu. Rossz érzés számára.. pedig reméltem, hogy ordít majd megint, hogy KIASZÍNÉSZNŐŐŐ?! Megsértődik természetesen, magyarázza, hozzá képest Julia Roberts kutyafasza. Legjobb rendezés Hunor. Nem meglepő, mert már közben is hypeolták, amúgy tényleg jól csinálta, szerintem meg is érdemelte. Remélem idekint Kovi nyomdokaiba lép! Legjobb alakítás pedig, Greg. Láthatjuk a sellőtáncot, amitől nekem továbbra is forog a gyomorom. Először vagyok nagyon dühös Rolira, hogy nem a Scootert vitte ki párbajra... A végén PUA szív egy kis héliumot, így már tényleg olyan mint egy extracuki pokemon.

2.jpg

Tovább
Címkék: 18+ vv9
722 komment

Ray Donovan 6x11 - Never Gonna Give You Up

2019. február 11. 13:00 - pethő.anni

Szóval Bridget eltűnt, Mac is felszívódott, csak a lány nyaklánca marad utánuk, amit Ray talál meg. Innen folytatódik a történet az új részben, és nem is kérdés, merrefelé kell ezután venni az irányt: nyomás Long Islandre. Csendben ülnek mindhárman a kocsiban, Mickey nagyon eltökélten néz előre, miközben a fegyverét a térdén nyugtatja, s Daryll sem vág tipikus hülyegyerek pofát, ez most komoly dolog. Azért Ray most is ugyanúgy pislog, mint az évad java részében szinte mindig. Elhajtanak a bár előtt, a tulaj épp odakint szivarozik, hőseink jól meg is nézik maguknak, a pasas meg rögtön leadja a drótot, hogy merre tartanak Donovanék.raydonovan6_11_15.jpg

Tovább
Címkék: Ray Donovan
3 komment

Való Világ 9x98 - 60 kiló, dobozba zárt tömény idegbetegség

2019. február 10. 14:26 - candyperfumegirl

Van egy jó és egy rossz hírem. A jó az, hogy ma Anikót kapjuk porondmesternek, a rossz meg az, hogy az az idétlen barna csizma van a lábán, amivel már vagy ötször-hatszor próbálkozott a stylist ebben az évadban, de még mindig nem találta meg azt az outfitet, amihez illik. Elárulom, hogy most sem sikerült. Nézzünk is be gyorsan az ápoltakhoz, akik éppen a Bëlga Szerelmes vagyok című műremekének dallamaira ébredeznek darabos mozdulatokkal. Ezek után Adrit és Rolit látjuk a nappali egyik kanapéján fetrengeni, amint a korszakos VV9 szappanopera legújabb epizódjának a forgatókönyvét írják. Roli azonnal leszögezi, hogy a következő részben Zsu a fél szemére megvakul, mert azt a szappanoperát nem lehet komolyan venni, amiben nem vakul meg valaki indokolatlanul, legalább egy kicsit. Zsuzsu ezt fél füllel hallgatja, az agya lassan bootol, majd amikor feláll a rendszer, akkor regisztrálja, hogy ő most haragszik Adrira valamiért, úgyhogy ki is trappol a szobából az ő kis bájos, birodalmi lépegetős mozdulataival. 01_forgatokonyv.png

Tovább
1040 komment

Való Világ 9x97 – Mondtam, mondtál, mondott, mondtuk, mondtátok, mondták

2019. február 09. 12:30 - hektor_

Ha nem dolgoznék ma, akkor megcsinálhattam volna ebből az első képregényem és akár még valami jó is kisülhetett volna belőle, de ahogy Al Bundy szokta mondogatni: az élet nem didibár.

A tétényi csürhe finishben van már, Anikó is úgy vezeti fel a történteket, mint aki vagy nagyon bebaszott tegnap, és az atom másnaposság/még részegség egykedvűségében egzisztál, vagy a sminkessel rádurrantott egy nagyon ütős rakétára mielőtt bement a stúdióba, mindenesetre látszik hogy úgy várja már ennek az évadnak a végét, mint az amcsik az új elnökválasztást. Reggel Adri Zsuzsuval beszéli ki a történteket, utóbbi kérdésére, hogy szerinte Rolinak mostani döntése volt ez, vagy már régóta tervezi a kibaszarintását, a válasz az, hogy régóta, mert Lacika kiejtése óta „kavarják a szart" Greg és közte. Ezalatt Roliék, tettetve hogy békésen alszanak, a kanapén hallgatják ki az egész diskurzust, és mikor a lányok kimennek a cigizdébe hogy a fogmosatlan lepedéket megszínezzék egy kis nikotinnal és leöblítsék a szponzorenergiaitallal, amitől nem mellesleg mindjárt idehányok, ők is kibeszélik a hallottakat.

1.jpg

Tovább
Címkék: 18+ vv9 valóvilág9
322 komment

Való világ 9x96 - A duzzogó sellő (18+)

2019. február 08. 17:26 - Hoppancs

 bscap0002_10.jpg

Eljött hát az a rész, amelytől az RTL várakozásai szerint a játékosokkal együtt kellene könnyeinkbe fulladnunk, miközben azt hajtogatjuk: „igen, az ilyen pillanatokért volt érdemes eddig szörnyülködve unatkozni, majd a romkocsma homályában sálunkat igazgatva letagadni, hogy nézzük”. Mivel én már Roli macskájánál túlestem az érzelmi csúcsponton,  most egykedvűen várom, hogy a villalakók megkapják az ilyenkor kötelező családi videóüziket, amelyekből ismét kiderül, hogy a nyilvánosság előtt azért senkivel nem fogják közölni, hogy inkább már ne is menjen haza. Mert tök ügyesek, szépek és jók, (kereszt)anyu kis tündérbogyókái. Ez azonban még nem minden. A csapatnak választania kell egy valakit, aki élőben láthatja a szerettét.

bscap0011_10.jpg

Meg is kezdődik a tanakodás, Roli elengedi a témát, mert úgyis párbajozik, Hunor sem ragaszkodik hozzá, Adri (aki szintén párbajozik, de most még nem tudja) pedig majd valahogy kibírja még ezt a kis időt. Marad tehát Zsuzsu és Greg. A „kiesettek” mindhárman Greget javasolják, mert bizalmatlan a kedvese iránt, és hadd tisztázzák párkapcsolati problémáikat egy pár perces nyugiszoba-terápián. Zsuzsu is kijelenti, hogy „odaadooom”, mire Greg, aki nyilvánvalóan szintén magára szavazna, még nyavalyog egy cseppet, hogy szánalomból ne már. Aztán elfogadja és villamesterként ki is hirdeti az eredményt. Zsu bánatosan elvonul, de valójában nem is csalódott, csupán elérzékenyült a csodás lehetőségtől, egyértelmű, hogy Gregnek jár az ő Renátója. Ezt "barátjával" is közli a fürdőben, miközben szavait támadó jellegű ölelésekkel nyomatékosítja.

Meleg sellő nem volt ilyen izgatott, amióta Matthew McConaughey a Vihar előtt forgatásán belepottyant a vízbe.

olelk.gif

 

Tovább
461 komment

Berlin Station 3x08 – Mindenki lebukik

2019. február 08. 13:00 - szde

Eredeti cím: The Green Dacha

Most, hogy helyreállt a világ rendje, és Dánia nyerte a férfi kézilabda-világbajnokságot, elkezdhetek aggódni azon, vajon egy hét alatt mennyit futott szerencsétlen Hector és Daniel, valamint Krik megunta-e már a vadászatot. Úgy néz ki, nem, ráadásul Daniel is megkapja az infót, hogy a zöld dácsába kell menni, majd szétválnak útjaik Hectorral – egyikük terel, hogy a másik egyben odaérjen a megbeszélt helyszínre. April Esthert akarja meggyőzni, hogy nem deportálhatják ki Dove-ot meg a papáját, mert nem terroristák, csak felültették őket. Valerie közben azt próbálja megértetni a lánnyal, hogy most a két nigériait meg kell tartaniuk a saját oldalukon. Majd a két főnökasszony megosztja egymással a tudását, miszerint: Esther hülye volt, hogy egy német tisztet küldött Észtországba megkeresni egy CIA-tisztet, Valerie pedig makacs volt és nem fogadta el a felkínált segítséget.

vlcsnap-2019-01-31-14h22m07s521.png

Tovább
2 komment

Való Világ 9x95 - Nincs itten semmi látnivaló, kérem kapcsolja ki

2019. február 07. 17:34 - Dzsudibí

Úgy tűnik, a végéghez közeledve már a fűtést is kikapcsolták a stúdióban, erre utal legalábbis, hogy Ancsa bundabakancsban és irha ködmönkében vár minket, a lehellete még nem látszik, de várjuk meg a holnapot, én azt mondom. Mindenesetre ma kihívás, Roli megnevezi párbajellenfelét, csapjunk is bele a szkájbébivel felturbózott budatétényi lecsóba. Adri és Zsuzsus ébredeznek a kanapén, Adri szerint Roli őt vagy Greget vinné vasárnap. Greget azért, mert fiú-fiú párbajt akar, mire a bennem lakozó kötekedő geci azonnal üvölti, hogy az nem jó, mert GREG PÁNCSILLÁMSELLŐ basszameg, Adrit meg azért, mert ellene van a legtöbb érve. Utóbbival sem vagyok maximálisan kibékülve, merthogy ezek a gyökerek még így, a kilencedik évad végefelé közeledve sem jöttek rá arra, hogy az egyszeri rtl-es applikáción szavazatokat nyomogató nézőket kurvára nem érdekli, hogy mit mondanak a párbaj óráján rekedten üvöltve a stúdióban, az nekem igazán fájdalmas, legalábbis amikor majd beköltözöm a következő szériába, én mindenképp igyekszem majd észben tartani. Adri szerint nem mindegy, hogy így, a célegyenesben  33% vagy 100% az esélye annak, hogy párbajozni megy, Zsuzsun szemöldökének egyenetlen elrendezéséből úgy látom, ő még utánaszámol ennek.

1_30.png

A lakók egyenként bevonulnak Rolival a nyugiba, hogy tanácsokat adjanak neki a kihívással kapcsolatban. Adri igen csalafinta, mert Roli kihívhatja őt, de szerinte ott bizonytalan a párbaj kimenetele, míg Zsu vagy Greg ellen tuti visszajön. De persze döntsön Roli, ő nem szól bele, nem akarja befolyásolni, csak hát ugye a tények…

6_15.png

“Hát megmondom őszintén, hogy őszinte leszek veled.” (Zsu)

febr_-07-2019_15-32-07.gif

Nincsenek a kezemben hirtelen statisztikai adatok arra vonatkozóan, hogyha az ember azzal kezdi a mondandóját, hogy “őszinte akarok lenni”, akkor utána mekkora eséllyel folytatódik a mondat ordenáré hazugságokkal, és abban ezek után pláne nem vagyok biztos, hogy ha valaki őszinte azzal kapcsolatban, hogy őszinte lesz-e, akkor ezek az esélyek megduplázódnak, vagy feleződnek-e, mindenesetre Zsu szerint Roli bárkit is választ, mindenképp megy haza. Greg nem akarja magát körbenyalni (sic!), de Rolinak Zsu és Adri ellen több ÉRVE van, mint ellene.

7_14.png

8_14.png

9_13.png

A villamesterségért folyó küzdelem következik, amit Anikó olyan izgalommal vezet föl, mintha másfél hónapja már vége lenne a játéknak. Higított menzás finomfőzelékkel kevert répás hányást kell a lakóknak a fejük fölött megtartaniuk, Zsu vonyít, hogy belement a cicijébe, meg nem bírja, a vége az, hogy tényleg nem bírja. Fiúk közül Roli adja fel először, majd Hunor, így marad Greg, aki szerint jobb, ha nem tudja, mi volt pontosan a moslékban, mert ráfolyt az arcára is, és nem akarja tudni, mi ment a szájába. Én meg úrinő vagyok, úgyhogy nem lovagolom meg ezt a nyilvánvalóan remekbeszabott poJént. Adrinak és Gregnek lakatokat kell megtalálnia és kinyitnia, ebben ennyi van, nem több, Greg nyer, tehát ő az új villamester.

Anikó azt ígéri, hogy a reklám után médiatörténeti pillanatoknak leszünk szem és fültanúi, a fejemben hirtelen olyan médiatörténeti pillanatok elevenedenek meg, mint Éden Snezi teraszra hugyozása, Baukó Éva végighentereg élő adásban a színpadon vagy Oki elböfögi az Anyám tyúkját. Csalódnom kell azonban, mert nem tudom Ancsa mit ért médiatörténeti pillanat alatt, de egészen biztosan nem ugyanazt a szótárt használjuk. A lakók ugyanis sorozatot forgatnak, melynek ők a szereplői, rendezői, írói és kreatív producerei egyben, és akkor azt hiszem ezzel mindent el is mondtam arról, hogy kábé mi a faszt várhatunk ettől az egésztől. Ja, és Zsu modellt játszik.

febr_-07-2019_17-07-43.gif

Az első nap Hunor a rendező, aki nagyon meg van elégedve saját teljesítményével, mert olyanokat mond a szereplőknek, hogy “hozzál már neki egy papírt bazdmeg”, meg hasonlók, ami tényleg nem rossz egy kezdőtől.

“Egy munkát se szabad elkapkodni, mert különben félkész lesz.” (Zsu)

A kész műalkotásról sok dolgot nem tudok elmondani, nem rosszabb mint a Barátok Közt vagy Éjjel-Nappal Budapest bármelyik része, beleértve a rendezést, a történetet és a színészi teljesítményt is. Anikó szerint máris 8 és feles a zájjemdíbín, én meg elhatározom, hogy holnap létrehozom a wikipédia oldalát is.

25_11.png

26_11.png

27_11.png

28_11.png

29_11.png

30_9.png

Na de. Roli kihív, újra megnézzük, hogy hogy került rá a zöld, illetve hogy Hunor hogyan kerülte el, hogy ő legyen a görény, aki leveszi Zsuról a lilát. Adri szerint ugyan itten mindenki barátja mindenkinek, de azért mégiscsak végjáték, és mint olyan, mindenki számára kezd egyéni játék is lenni, hiszen azért mégiscsak ott villódzik az alagút végén a szaros 36 milla, ennél a résznél Zsu és Greg úgy csóválják a fejüket, hogy majdnem felborul a kanapé, ők csak barátkozni jöttek, igaz és mély emberi kapcsolatokat építeni, őket nem érdekli sem a pénz, sem a hírnév, sem a csillogás, ha neadjisten mégis megnyernék a végén a főnyereményt, minden egyes ezrest egyesével fognak felgyújtani, miközben a BARÁTSÁG szó világít a háttérben szolid dekorációként piros neonfénnyel. Roli vlogja, végigmegyünk a kötelező körökön, ezen felül Roli egy szolid kamerába böfögéssel színesíti az anyagot.

febr_-07-2019_17-06-30.gif

Nem nagy meglepetés, Zsuról leveszi végül a lilát, aki ezt láthatóan annak biztos jeleként értelmezi, hogy akkor a kék kendő is az övé lesz, holott nem jelent ez lófaszt sem, mondhatni kötelező eleme volt ennek az utolsó előtti körnek. Roli különinterjú, majd Roli kiáll és indokol, szerencsére nem húzza el a dolgot, és végül Adrira köti a kéket,  úgyhogy ők ketten párbajoznak vasárnap. Nem tudok többet mondani, kéremkapcsoljaki.

39_6.png

40_5.png

41_5.png

505 komment

Odaát 3x07 - Friss vér

2019. február 07. 13:00 - Szencsike

Már megint Bela... és most a nő a lehető legrosszabb személlyel fut össze, igaz ezúttal ő sem számított erre a valakire. Gordon lenne az, meglepi a lányt, aki azt hitte, hogy még mindig börtönben van. Csak volt, megszökött és a tesókat keresi, Bela látta őket utoljára. Sam W. maga az Antikrisztus, Bela jót nevet, tudja ezt ő is, neki a húsvéti nyuszi pletykálta el, aki a fogtündértől hallotta. Nem kéne okoskodnia, ugyanis Gordonnál fegyver van, Bela saját fegyvere, amit a pasas kilopott a nő kocsijából. Bela nem szereti, ha fenyegetik, de ha Gordon tesz neki egy ajánlatot, akkor segíteni fog. Megmondja vagy lelövi azonnal, de így mindketten tudják, hogy egyedül nem fogja a tesókat megtalálni, szóval mennyit adna. Gordon kb. 3 ezer dolcsit tudna összeszedni az infóért cserébe. Bela ennyiért még az ágyból se kel ki, de Gordonnál van egy különleges boszorkány átokzsák, az kéne neki. Jelenleg ez Gordon legértékesebb tárgya, de az infó még fontosabb, áll az alku. Bela egyszerűen felhívja Deant, és megkérdezi tőle, hogy hol vannak.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Való Világ 9X94 – Így néz ki 36 millió

2019. február 06. 14:19 - Bruti

vlc-00003.jpg

Zsuzsu ugyan visszatért a párbajról, de ezzel nem aratott osztatlan sikert. Legalábbis a villában biztosan nem, mivel ő volt az egyetlen, akit nem ünnepelt kitörő lelkesedéssel még a saját csapata sem. A legtöbben egykedvűen vették tudomásul, hogy a bolonddal kell lehúzni a maradék pár napot, és ennek megfelelően csapatták a bulikát is. A pohárköszöntőknél Roller őszintén esélyt sem látott a visszatérésére, Hunornak hót mindegy volt, Greg a Süllő meg belekezdett a szokásos egyrészről-másrészről terelésbe, ami már kurva unalmas, átlátszó. Ennek a lénynek nincs már egy igaz pillanata sem. 
vlc-00006.jpg

Tovább
770 komment

SWAT 2x13 – Los Angeles, 2019

2019. február 06. 13:00 - szde

A kéthetes síszünet után emlékeztetnek minket a lányrablásos esetre, ahol a főgonoszok megígérték, hogy még visszatérnek egy sokkal nagyobb műsorral. Hondo nem tud emiatt aludni, pedig már fél négy van. Másnap akcióban vannak, a túsz megmenekült, Luca lakása is hamarosan teljesen fel lesz újítva. A nagy ünnepi partit Victor és Chris is passzolja, ahogy Deacon is. Az HQ-n csapatépítés céljából fuckfestet tartanak, mindenki kiadja magából, mi a baja másikkal. Egyedül ez csak Hondo-nak van, mégpedig Chrissel, aki látszódott a tükörben, és akár meg is sérülhettek volna emiatt. Fő-főhősünk mindenkitől többet akar elvárni, így Deac közös edzéseket iktat be, ami mindenkire ráfér.

vlcsnap-2019-02-03-16h49m14s757.png

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása