Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x97 – Mondtam, mondtál, mondott, mondtuk, mondtátok, mondták

2019. február 09. 12:30 - hektor_

Ha nem dolgoznék ma, akkor megcsinálhattam volna ebből az első képregényem és akár még valami jó is kisülhetett volna belőle, de ahogy Al Bundy szokta mondogatni: az élet nem didibár.

A tétényi csürhe finishben van már, Anikó is úgy vezeti fel a történteket, mint aki vagy nagyon bebaszott tegnap, és az atom másnaposság/még részegség egykedvűségében egzisztál, vagy a sminkessel rádurrantott egy nagyon ütős rakétára mielőtt bement a stúdióba, mindenesetre látszik hogy úgy várja már ennek az évadnak a végét, mint az amcsik az új elnökválasztást. Reggel Adri Zsuzsuval beszéli ki a történteket, utóbbi kérdésére, hogy szerinte Rolinak mostani döntése volt ez, vagy már régóta tervezi a kibaszarintását, a válasz az, hogy régóta, mert Lacika kiejtése óta „kavarják a szart" Greg és közte. Ezalatt Roliék, tettetve hogy békésen alszanak, a kanapén hallgatják ki az egész diskurzust, és mikor a lányok kimennek a cigizdébe hogy a fogmosatlan lepedéket megszínezzék egy kis nikotinnal és leöblítsék a szponzorenergiaitallal, amitől nem mellesleg mindjárt idehányok, ők is kibeszélik a hallottakat.

1.jpg

Hunor most kelt, szarik a farmra, ő is menne már haza innen, Rolit meg elkaphatta az influenza járvány, mert olyan hangon osztja az igét, amilyenen én szoktam egy fesztivál 4.napján egy Foo Fighters koncert, meg nyolc vodkaszóda után kikérni a kilencediket. Na, nyomják ezt a szappanopera dolgot, repülőgép-szerencsétlenség, kávézó, sztipper szerepjáték, ne haragudjatok, de erről a rémálomról én írni egy sort nem fogok, beszéljenek a képek:

Ezzel el is ment a rész fele, Anikó a reklám után lassan pislogva közli hogy a villalakóknak is megmutatták a fantomképes pillanatnyi állást. Vissza a villába, ott a 55-45% a képernyőn, Roli szerint jobb hogy ilyen szoros a verseny, mert kínosabb lenne kiesni 30%-kal, nem mintha emlékezne erre bárki, miután kiestél, fiam, de mindegy. Később mindenki bizonygatja a maga igazát, meg hogy a másik hazudik, szerencsére jön egy feladat ahol ki kell elemezni a két párbajozónak az ellenfelük negatív tulajdonságait, aminek köszönhetően megint előkerül az az istenverte sztori, amiről ha soha többé nem hallok, az is kurva korán lett volna: A FÉSŰ!

9.jpg

Jó, hogy Reni már hazahúzott a villából, mert így talán megússzuk ordenáré rikácsolás nélkül, gondoltam, de egyrészt erre a remény kevés, mint Szabolcs megyében a fizetés, másrészt a feladat a két párbajozóról szólt, ehhez képest Hunor meg Zsuzsu üvölt most egymással. Bár kétszer is visszatekertem, kicsit így is belekavarodtam az „Adri azt mondta, hogy azt mondja nekünk hogy rád rakjunk dupla jelet, én erre azt mondtam, hogy Greg azt mondta, hogy mi ezt mondtuk, hogy..” dologba, a lényeg hogy szembesítés van, megy a szerecsenmosdatás, de Adri egy sunyi féreg, Kebab is egy sunyi féreg, Hunor szerint meg lehet hogy neki is sunyik a barátai, de legalább őt nem verték még át.

- A Zsu mögé beálltál úgy, hogy azt mondtad hogy a Renit várod vissza?...  (Hunor)

- Én eddig azt hallottam, hogy ő a Renit ÉREZTE vissza, nem azt hogy őt VÁRTA vissza! (Zsu)

Magas ez nekem, mint nyúlnak a lórács.

12.jpg

Zsuzsu a riportban elmondja, hogy akkor esett le neki az átverésről a STANTUSZ, amikor Roland azt mondta hogy gyakorlatilag Adri felajánlotta neki Zsuzsut, párbajra. Megy még egy darabig a felelősségre vonás a hazugságokért, Adri továbbra is tagad, ő nem azt mondta Rolinak hogy vigye ki a Zsut, hanem azt, hogy ha rajta van a zöld kendő, akkor egyedül Zsu ellen van esélye – ami gyakorlatilag ugyanazt jelenti, de bárhogyan is van, a dolog kétesélyes: aki 3 hónapja így meg tudja vezetni az embereket, és még mindig bent van, vagy elismerésre ad okot és visszajön a párbajról most is, vagy a tegnapi adás után Roli kint fogja hagyni a gecibe’ 3%-kal.

Címkék: 18+ vv9 valóvilág9
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maximista vagyok 2019.02.09. 23:29:11

@javier2: van egy kicsi, meg mióta Alpecint használok vannak bébihajszálak :D bár a feleségem szerint nagyon strici lennék kopaszon de én még próbálkozok, hátha benne leszek a hedendsoldersz reklámban.

Mók_Ica 2019.02.09. 23:30:29

most itt a retek2-ön jön egy jó film

javier2 2019.02.09. 23:31:58

@Maximista vagyok: hu ez lengyel magyar harc lesz , lewandovszkit kell leszorítanod
remélem lecseréled novelné aGDPnket:)

Maximista vagyok 2019.02.09. 23:32:06

@Mók_Ica: tudod mi volt a jó? Amit ma néztem, kicsit bele is könnyeztem/tünk. Bohemian Rhapsody...

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.09. 23:32:41

@Mók_Ica: még egy cigi?
Mondjuk nekünk nem utolsó, meg iszunk. :)
Azért izgi így nézni ezt a szarcunamit, hogy ülünk, iszunk és kommentelünk. :)

Mók_Ica 2019.02.09. 23:33:14

@Maximista vagyok: láttam, imádtam, én is belekönnyeztem :))))

Maximista vagyok 2019.02.09. 23:33:31

@javier2: Lewa egy áruló, elment a bajor lányokhoz kurválkodni. Itt kérem Reus van meg Götze, Sancho, stb... ;)

Csakazértis én vagyok a királynő 2019.02.09. 23:33:52

@Maximista vagyok: ha bejön, szólj, bevetem zuramnál. Ha nem, marad a nullásgép. :D

javier2 2019.02.09. 23:34:24

@Mók_Ica: köszi a közvetítést
amire ideértem vv bol semmit nem láttam

Jo8 nektek szép álmokat
bogyókáim

javier2 2019.02.09. 23:36:10

@Maximista vagyok: egy jó bundesliga játékost ismerek
Frank Ribery

Maximista vagyok 2019.02.09. 23:48:32

@javier2: rég nem jó. Nézz több mérkőzést :)

Cimili 2019.02.10. 00:03:33

én is köszi a közvetítést, mert a végét már nem láttam.

nicu71 2019.02.10. 02:13:09

Hát...visszanéztem unalmamba a műsort ,mivel meloba voltam.
Kérem én nagyon béketűrő meg lojális vagyok/nem igaz/ de ez a mai öf kimeritette a botrányosan nézhetetlen ,vacak és gagyi összes értelmezését.
A szappanopera fölösleges és unalmas,ráadásul szar ugy ahogy van,a dobozolás uncsi,a tojástördelés közönséges pazarlás MÁR MEGINT,a szópárbajrol meg szót se szolok mert minek. ZSOLTI!!!BAZD MEG!

2019.02.10. 06:28:05

Nem tudom ti hogy vagytok vele, én teljesen elfáradtam az évad végére. Hajrá Roli, de inkább már tök mindegy csak legyen vége. Rengeteg időt elvett az életemből és igazából tök értelmetlen volt. Miattatok érte csak meg.

2019.02.10. 06:28:53

Ma reggelre azoknak akik dolgoznak.

Te szeretnéd, nekem elég

Amikor reggel munkába indulok,
Megveszem én is az újságokat.
Ismerős arcokkal a megállóban állok,
És ugyanarra a villamosra várok.

Főcím, tiszta kép, műkincsrablók,
Az etruszkok éve, 57 fotó,
Ki áll a háttérben,
A végén képrejtvény.

Megáll a szerelvény,
Kinyílnak az ajtók.
Felszállunk nyugodtan, nem lökdösődünk,
Mindenkinek van hely az ablak mellett,
Elmerülhet a képregényben.

Árvíz, földrengés,
Roncsok, a Titanic vége,
50 millió fegyverkezésre,
És a végén képrejtvény

Össze kell hajtanom az újságot csendben,
A tenyerembe csapok a napi hírekkel.
Le kellene szállnom, miért nem értem
Nagyokat nyelek s a házakat nézem.

Miért ülsz ott az ablaknál szótlanul? -
Kérdi egy lány a körút felé.
Ez csak egy munkanap,
Te most kezdet nekem a vég.
Ülj csak nyugodtan vissza,
Te szeretnéd, nekem elég

youtu.be/SqFER5ozDL8

Sanda.Ipse 2019.02.10. 06:31:53

@nicu71: kb ennyi az én véleményem is

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.10. 07:15:05

@Paic Róbert: Én ezt már az elején tudtam. Akkor meghoztam a döntést, hogy mindent mérlegelve megéri-e újra végigkövetnem ezt a sorozatot is, aztán belevágtam. Hívtam pl. régi "harcostársamat" Kreta Garbot is FB-on, de ő meg úgy döntött, hogy neki sok a dolga, most nem fér be az idejébe. Én is elfáradtam, de összességében nem bántam meg, mivel egyrészt tudtam közben végezni a normál feladataimat is, másrészt sokat röhögtem, bosszankodtam, gondolkoztam, filozofálgattam, vitatkozgattam veletek együtt, ráadásul kezdetben tiszta nosztalgikus hangulatba kerülve, hiszen sokótokkal már 4-5 éve mindig felcsatlakozunk a Hogyvoltra. A műsor meg egyrészt tudtam, hogy szar lesz, másrészt meg nem érzem olyan szarnak, és unalmasnak, mint amilyennek ti érzitek (néhány kivétellel) A VV8-nál pl. nagyságrendekkel érdekesebb volt . :-)

2019.02.10. 07:23:25

@VV Erőlegény: a 8kritikán aluli volt.nálam még mindig a BB1 az etalon. Legalább is értelmi színvonalra

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.10. 07:30:36

@VV Erőlegény: Valójában az, hogy ők ott benn mit csinálnak, az édes mindegy.... Igazából az az érdekes, hogy a Posztírók, valamint Ti a régebbi, illetve újabb nickneveken hogy látjátok ugyanazokat a cselekményeket, amiket én. Hogy dolgozzátok fel, milyen következtetéseket vontok le belőle. Jó dolog véleményazonos partnerekre lelni ideig-óráig (ilyen pl. mostanában számomra Ficeke nick társunk), de szeretem az összes véleményt, olyanokat is, akikkel csak ritkán vagyok azonos platformon (példának okáért Spitzbauer, vagy Oh my...), de akik a saját álláspontjukat logikusan és érthetően kommunikálják, illetve ugyancsak tisztelik az ellentétes álláspontot képviselőket. Aztán szeretem a különlegesen (egyedi stílusban) kommentelőket is (ide hoznám példának Ay Mama-t, meg Moletty-t), és vannak régi barátaim, mint pl. Macukaicuka. :-)

ficekence 2019.02.10. 07:31:41

Nekem nem volt csalódás a műsor, még ennyit sem vártam, aki egy kicsit meglepett az Vivien volt a kritikán aluli viselkedésével. A tegnap esti gyakorlatilag nézhetetlen, de megérdemlem, Győzőt nem nézem. A VV10-től sem szabad sokat várni, de biztos nézni fogjuk.Már várom a végét, valóban nagyon időrabló még pörgetve is.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.10. 07:39:36

@ficekence: Bocsánat, nem Ficeke, hanem Ficekence! :-D

Franky4finger 2019.02.10. 07:44:44

A dobozos vitánál elkapcsoltam. Adritól ez az "azt mondtad, hogy azt mondta én meg azt mondtam" idegesítő volt nagyon. Ráadásul ez egy never ending story. Eltakarodhatna már haza, várja a hobbija: s.o.s. francia, sűrű száj nyalogatások közepette.

ficekence 2019.02.10. 07:45:22

@VV Erőlegény: Haha, milyen érdekes, hasonló a hasonlónak örül. Volt egy régi nick-kem, arra már nem emlékszem. Előzőleg Encek néven futottam, amelynek kitalálása kb két lóborló agysejtre utal, de a " kedvencek" volt az alapszó. Aztán elfelejtettem a jelszavam és hiába kértem másikat valamiért nem sikerült és így lettem Ficekence. Régen én is beszélgettem Kréta Garbóval Peter cs, Genevieve, Dottyka komment társakkal, de most csak téged találtalak. Akkoriban nem minősítettük egymást, megfértek az Éva és a Vera rajongók is egymás mellett. Azért most/ anélkül, hogy bárkit bántani akarnék/ Hódos Hajnalka biztos kivágna egy pár embert a picsába. :D :D Nem kivánhatjuk, hogy a posz írás mellett még moderáció is legyen.

ficekence 2019.02.10. 07:50:56

kóborló agysejt akart lenni. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2019.02.10. 07:53:38

@ficekence: Áh (ebbben nem egészen értek veled egyet), régebben szerintem sokkal gyilkosabb volt a drukkertáborok gyűlölködése. Ezen a téren komoly előrelépést tapasztalok, bár nekem a végtelenül elfogult szurkolói gyűlölködés is tetszett valahol (csak tudni kell függetlenítened magadat valahogy). :-) De ez legyen a legnagyobb véleményeltérés közöttünk! :-)

ficekence 2019.02.10. 08:16:02

@VV Erőlegény: Tudod az idő megszépíti a múltat. Nekem nem probléma a véleménykülönbség, inkább a kinyilvánítás amit elfogadok, vagy nem. Kezdettől fogva egy ember kisérletnek tekintem vv-ket, ami nem mellesleg szórakoztatnak is- Élő adást a legritkább esetben nézek, pedig szeretnék, mert jó lenne veletek közvetíteni és utálkozni. :D de ez egyelőre megoldhatatlan. Utólag meg már nem az igazi.

Gia 2019.02.10. 08:18:31

Már én is várom a VV végét,mert sokkal később fexem miatta,és mindig kialvatlan vagyok.De azért hiányozni fogtok.

Gia 2019.02.10. 08:19:47

Nem irigylem a mai posztírót,a tegnapi rész tényleg az egyik legrosszabb volt.

ficekence 2019.02.10. 08:21:39

@Gia: Szerencsére nekem van lehetőségem, hogy reggel végigpörgessem a lényeges részeket. Belevalót csak akkor, ha itt azt írjátok, hogy érdemes. Azért jó lesz, ha vége lesz.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2019.02.10. 08:27:27

@Paic Róbert: @VV Erőlegény: hmm, nos nekem a vv8 pont, hogy tetszett, pláne a hatos-hetes színtelen-szagtalan faszhelikopter szériák után. ez a kilences pedig hycomat, tényleg érthetetlen, hogy sikerült ilyen módon tönkrevágni egy működő formátumot.

amikor kiderült, megint tojással játszanak (40Ft/db) tényleg eszembe jutott a Dina vs Zsolti & Dávid vita az ételpazarlásról. csak épp Zsolti váltott át Dinába, e szériában már nem először. a casting totál félresiklott, tulajdonképp érdektelen és különösebben nem érdekes játékossal kéne még kihúzni pár napot. Adri iszonyú fárasztó már, Zsunak hiányoznak a gyógyszerek, G1G mint egy partra vetett sperma vergődik.

2019.02.10. 08:35:03

Amikor Zsut nézem kezdem megérteni a családon belüli erőszakot, bár továbbra is elítélem

2019.02.10. 08:59:24

Győző" A pénz nem boldogít"

Te meg elszomorítasz

Megérdemeltem amit kaptam, megérdemeltem ez a jutalmam.

Kés kés nyakamon a kés

2019.02.10. 09:15:33

Győző: " Érzelem vagy szív kell magyarországnak?"

Szerintem agyra lenne legnagyobb szüksége

gyümölcs almafa kommentelő 2019.02.10. 09:18:41

@Paic Róbert:

Huhúúú, kolléga úr, hát a hamar levitézlett Radics versenyző is kábé ilyesmit mondott, lett is belőle közellenség, bár ettől eltekintve is egy gyökér volt. (Illetve van is még, gondolom...)
Maga a téma meg igen összetett, úgy gondolom, bele sem érdemes igazán menni, bár egy téma tabuként való kezelése sosem segít semmin, sőt.
A magam részéről csak annyit jegyeznék itt meg, hogy érdemes az embernek a magánélete kapcsán igen-igen körültekintőnek lennie, lehetőség szerint előre látónak is. Ha a párkapcsolati választásaink sikeresek, akkor abból nem lesz később olyan belső feszültség, frusztráció, amely erőszakos indulatokat generálna. Persze ehhez némi önismeret sem árt, amivel pedig - megfigyeléseim szerint - a kívánatosnál kevesebben rendelkeznek.
Mondom, összetett téma, és jó nagy darázsfészek.

MacákékIcukája 2019.02.10. 09:23:36

@Paic Róbert: adom, mar vege lehetne...
@VV Erőlegény: ekg, a 8-as borzalmas volt. Milyen kedves toled hogy megemlitettel, koszike! :))

Ja, en is a VV6 ota jarok ide irogatni, mar majdnem veterannak szamitok :D

2019.02.10. 09:32:01

@gyümölcs almafa kommentelő: igen, de létezik lelki terror is és ebben Zsu tökéletes, még ha nem is tudatos

2019.02.10. 09:35:36

@Spitzbauer: ekg hogyvoltilag a leggyengébb évad, sajnos. Megértem hogy kevés volt az erőforrás hozzá, de akkor talán kisebb presztízsveszteség kihagyni

gyümölcs almafa kommentelő 2019.02.10. 09:46:10

@Paic Róbert:

Bezony, aztán ha ezért előbb-utóbb "száll egy pofon a szélben", már be is kapcsol a visítókórus, hogy micsoda brutális barom, jajjszegényasszony, stb...
Másik lehetőség, hogy magasról leszarni a némbert, átnézni rajta, semmibe venni, csak hát ez egy kapcsolaton belül igencsak nehezen kivitelezhető, értelemszerűen.
Nagyon-nagyon meg kell nézni, hogy miféle nővel miféle kapcsolatot alakít ki az ember.

MacákékIcukája 2019.02.10. 09:51:12

@Paic Róbert: szerintem inkabb oruljunk annak hogy vannak hogyvoltok, tudunk csapatosan kommentelni (heh, ezt pont en mondom akinek alig volt ideje ilyesmire ez alatt a szeria alatt). Osszehozza az embereket minden alkalommal :)

Franky4finger 2019.02.10. 09:52:08

@Paic Róbert: Zsu esetêben nem indokolt a családon belüli erőszak. Aki a kapcsolat elején nem látja, hogy beteg a csaj az meg is érdemli.

2019.02.10. 10:10:13

@Franky4finger: szerintem soha se lenne indokolt, de megesik. A faszik meg ritkán gondolkoznak az eszükkel. Ha nem tudna beszélni 1x én is megraknám a kisasszonyt xexuálisan, mint Moletty miss röfit

javier2 2019.02.10. 10:15:13

@nicu71: most aztán nagy kedvet adtál hozzá , hogy megnézzem :P

@Franky4finger: ekg , nem hiszem ,hogy ebbe sokan belegondolnának

@Maximista vagyok: én is rühellem a bayernt ,divatcsapat
dortmundot szeretem meg ahol magyarok vannak Lipcse ,Berlin ,Hoffenheim, freiburg :P
La ligát és PL t illetve olasz csapatok közül szintén ha magyar van.

2019.02.10. 10:16:18

Az ifjú pár mikor fog visszatérni a nászútról? Gyanúsan ritkán jönnek erre felé mióta elhálták a nászt. Még a véres lepedőt se linkelték be bizonyítván nyúl asszony esküvő előtti ártatlanságát. De lehet hogy már az utódaik gondozása tölti ki idejüket.

úgymond olvasó mmkk 2019.02.10. 10:16:47

@,,: beirnal nekem egy rolit mara? koszcsi

2019.02.10. 10:23:09

Aztán estére mindenki vegye elő és fel az ünneplőjét, kihízott érettségi öltönyét, nem ám kikopott mackóba, pongyolába, köntösbe, alsónaciban, tangába nézni az évad legizgibb párbaját. Mindenkit figyelni fogok a tv-jéből, laptopjából, azt lesz felugró ablak, hogy fel a ruhát. :-D

,, 2019.02.10. 10:23:18

@Angora Cardi: és a Sawyert is láttad a klipben?:) (lost)
@úgymond olvasó mmkk: persze

,, 2019.02.10. 10:24:42

@Paic Róbert: Roli fanoknak pedig játszós mackóban kell nézniük, Adri fanoknak pedig 2 számmal kisebb melltartóban és csipkés fekete bodyban

,, 2019.02.10. 10:25:31

természetesen a 2. a fiú nézőkre is érvényes

2019.02.10. 10:25:42

@,,: adri cicifixe nekem bejön, na nem rajta.

2019.02.10. 10:27:19

@,,: az olyan pánszex dolog! Mármint a fiúkon a body?

Nyuszomuszo83 2019.02.10. 10:29:36

Sziasztok drágaságok! Néztem a tegnapit. Kb a legalja kategória volt. Adri nyomja az Era&Renyhe kombót. Érthetetlenül beszél. Amikor Roli belebeszélt az ő mondókájába, az méltánytalan volt, de ő mmkk belepofázhatott Roliéba, az normális volt. Szerinte. Szerintem én már a fejébe húztam volna a fazekat és fakanállal ütném. Hunyi ott is hagyta a picsába. A sorozatuk-ahogy tegnap is írtam, ismételve önmagam-egy raklap fos, nem értem a miértet. Vagy már nincsenek sorozatszínészek, reklámarcok és igy caatingol a retek, hogy ezeknek a szutykoknak munkát adjon miután kijöttek???
Kiváncsi leszek készítenek e összesítést hány mirelit pizza, foltos/foltnélküli sonka, műszempilla, kenyérfogyott el, pazaroltak el...
Adri &Roli cerelem. Naaaa neeee! Adri full átlátszó, az ilyen nőktől még én is okádok, nem csak királynő :D - remélem Roller szombat éjjel nem borult meg mint a lajtos szekér és nem esett a szerelem katlanába. Hunyin látható volt a sanda figyeléből hogy nagyon ellenére van a szerelmes döngicsélés. Zsizsikes szefós, nem változik a véleményem róla, pedig már tényleg az utolsókat rúgja az évad. Greg 1 Geci még mindig. Szarul néz ki, nárcisztikus, hiú, végtelenül gonosz és hozzá még ostoba is. Kár, hogy ezrkrt senki nem szembesiti a való életben, hogy milyenek!

Nyuszomuszo83 2019.02.10. 10:35:03

@Paic Róbert: Robikám! Ez a nyúl rég volt szűz, hogy véres lepedőzzön! Kb úgy szűz mint Renyhe ártatlan. Az uram lelépett szerintem vagy télből a nyárba ment vagy síel vagy szimplán új nyuszit keres. Kezdem magam ismét özvynek érezni. De mostmár legalább mehetek a polgármesterjenőhöz az özvy segélyért bár elötte lehet bepróbálom az eltüntnek nyilvánítva opciót aztán hátha megkerül az ebadta. Úgyhogy kérlek a bolondot hibáztasd mert én megjelenek azért, viditás gyanánt mert felemészt a bánat és kezdek idegállapotba kerülni. Ja nem! Már abban vagyok! ;)

2019.02.10. 10:35:47

Ja az nekem nem kőll mert akkor a legszebb mikor csupaszon a bokámig ér mert olyan lágy az esése

2019.02.10. 10:37:57

Kiugrott a nyuszi a bokorból :-)

Nyuszomuszo83 2019.02.10. 10:41:09

@Paic Róbert: estére a fekete csipkeruhám készitettem ki hozzá illő bugyi és melltartóval és a 10 cm-es sarokmagasságú platformos körömcipőmmel. A hajam belövöm, nem berattával, vagyis begöndorítem, a szemek kihúzom kiscicásra, a körmöm rendben azt a héten a körmösöm rendbe rakta. Úgyhogy abszolút megfelelően fogom a párbajt nézni. A transzparens is elkészült Roller felirattal, alatta egy roller látható, csak azért hogy akik nem tudnak ovasni azoknak is világos legyen. Hajrá Rollcsiii! :D

2019.02.10. 10:43:36

@Nyuszomuszo83: és az özvényet fel lehet kérni keringőre? Vagy eladó a mennyasszony? Meddig tart a gyász? Felajánlanám testi lelki segítségemet.

Nyuszomuszo83 2019.02.10. 10:48:14

@Paic Róbert: táncolhatunk, a menyasszony még nem eladó, de a testi lelki segítség mindig jól jön! Az elárvult nyuszinál nincs rosszabb. Nem is értem milyen szivtelen már ez a bolond, itthagyni engem, de ha gondom viseled meghálálom! :D Hidd el özvyribi a kanyarban sincs ahhoz képest amit én tudok. Tudod, rutin meg az évek! :D

2019.02.10. 10:48:38

Részletezve a segítségek mikéntjét.
Testi: tudok segíteni kezet mosni fel tolni a nagy feneket a hegyen kiválóan tudok fan szőrzetet epilálni szemöldök csipesszel
Lelki siratás ban jó vagyok egyetemi diplomám van szív törés ből

2019.02.10. 10:50:07

Napi J.A. nyulak részére

EGGYÉÖLELŐDÉS VÁGYA

Hiába gyúl ki nagy szemedbe máglya,
Csókos kin ajkamat hiába rágja
S ölelni vágyás: többet akarok.

Husodba forróság lohol lihegve,
Ruhád letépve szállna mély egekbe
S aztán? mi van még? - Többet akarok!

Mint csecsemő, kit gonosz, céda anyja
Kemencére vetett, mely összemarja,
Vágyban vonagló szép szivem olyan!

Ó úgy szeretnék eggyé lenni véled!
Hogy folyna eggyé vérem és a véred,
Mint szélvész ültén két fáradt folyam.

Egy lelkünk lenne, mely nyugodtan lengne
És semmisülne át a végtelenbe
S betelt egy-test, mely többé nem akar.

Két bús álomvirág, mely egynek nyilhat.
Mint eggyé lesz a szellő és az illat,
Ha már sunyít a romboló Vihar.

Nyuszomuszo83 2019.02.10. 10:50:39

@Paic Róbert: naaa b+! Ilyen nem köll! Ez nekem kevés! Áááé minden pasi galád! #mostduzzogok

Nyuszomuszo83 2019.02.10. 10:52:34

@Paic Róbert: ez a mákod, mindig gyönyörű verset tálalsz nekem! Te don zsuán! :D

Franky4finger 2019.02.10. 11:40:37

@Paic Róbert: Simán vállalható a grimaszkirálynő. Sőt ha szex közben is így kidülleszti a szemét, és affektál kihívást is látok benne. Na de nem egy életre.

2019.02.10. 11:59:37

Ma mindenki sziesztázik? Vagy kifogytunk a témákból?

Kostarika 2019.02.10. 12:02:23

Hello :)
Ha már a családon belüli erőszakról volt szó.
Szerintem Gregpondró bőven benne van ebben a kategóriában.
Mert ugye verni nem csak szemmel lehet. ( most nem arra gondolok, kis perverzek!)
Ő szerintem egy lelki terrorista. Egy akarnok, egy mini Néró. Részvétem a hozzá közelállóknak.

2019.02.10. 12:05:27

@Kostarika: ja igazi genyó társfüggő ja és roppant féltékeny

Maximista vagyok 2019.02.10. 12:44:25

@javier2: akkor pacsi, én BVB ultra vagyok :D

MacákékIcukája 2019.02.10. 13:06:25

Megneztem a tegnapi reszt, szerintem nem volt annyira veszes. A sorozaton tovabbra is rohogok mert annyira fos, hogy mar jo, a dobozos feladat eleje vicces volt (meg ahogy reagaltak ra). A tojasos resz unalmas kajapazarlas volt, inkabb hagytak volna oket jatszani. Amikor szidniuk kellett egymast, sajnaltam Rolit mert mar tok faradtnak tunik ettol a folyamatos ordibalastol. Adri sosem mond erveket csak hajtogatja a magaet, kb mint a kormanypropaganda :D

moletty 2019.02.10. 13:22:24

@Nyuszomuszo83:
T. Nyuszó asszonyság!
HA szükségét érzi lelkileg, kérem jelezzen és ÉN is bármikor megcsinálom Önt!
Ha fele olyan szimpatikus mint a szövege itt, már nem lehet baj ! :)
Maradok tisztelettel !

moletty 2019.02.10. 13:23:16

@MacákékIcukája: kromanypropagans ? Apropó mintha ma ugatna O1G valami országértékelő fost !

Nyuszomuszo83 2019.02.10. 13:40:20

@moletty:
Tisztelt Moletty Úr!
Örömmel olvastam szívhez szóló levelét, melyben felajánlja szolgálatait számomra! Bár meglepődve olvastam a "lelkileg megcsinálom Önt" kijelentését.
Általánosságban elmondható rólam, hogy nem csak a lelkem kielégítésével lakom jól! De ha Ön a pánszexualitást részesíti előnyben és erre élvezkedik, hát az rajtam ne múljon, semmi tspismaci csak tömény verbális csatározás!
Mivel az eddigiek során azt tapasztaltam, hogy Adriennt favorizálja, így némi információt szolgálok magammal kapcsolatosan.
Adriennel egy mélységet ütünk meg cm-ben. (158), az én hajam jobb, idősebb vagyok, de letagadhatom, igy cirka 25-27-nek néznek. Nincs ilyen randa, ósdi cipőm, de szeretnék egyszer egy sokkal rövidebb, de hasonló tüllszoknyát, mint Adrié! Nem értek a pasikhoz szerelem terén, de tudok az agyukkal (?) gondolkodni!
Amennyiben kellöképpen tud bókolni, udvarolni, a tenyerén hordoz-de nem azért mert kocsija nincs-így látok esélyt talán egy kezdetleges beszélgetésre! :D
Kedvenc virágom a tulipán és a tavaszi virágcsokrok, de a rózsát sem dobom a kukába, a csokit is kedvelem, bár a seggemre rakódik viszont kisimítja az idegeim (még jó, hogy nem az EKG-m).
Várom megkeresését ezen fórumon!

Szívélyes üdvözletem küldöm:
Nyuszómuszó

MacákékIcukája 2019.02.10. 14:31:15

@moletty: ja, kordon mogul ugat a jo kutyaja :D meg tuntetesek is vannak.

úgymond olvasó mmkk 2019.02.10. 14:50:12

@moletty: holnap reggel beadom a válókeresetet. tisztelettel, a leendő exnejed

hereverő heverő 2019.02.10. 14:53:08

@Nyuszomuszo83: kedves Nyuszó,

Kérem, hogy ne a pasik agyával gondolkodjon, hanem nagyrabecsült sajátjával nőiesen és bájosan. Akkor nem lesz gond a szerelem terén a későbbiekben. Ugyanis a gondolkodó pasik gondolkodnak a sajátjukkal és olyan társat szeretnének aki kiegészíti őket: egy Nőt.

Nyuszomuszo83 2019.02.10. 14:59:49

@Paic Róbert: Kedves Róbert! Igen kedvező az ajánlata, de közben ráébredtem, ha szülök egyszer egy gyereket ugyanezen kedvezményekrt fogok kapni. Így első körben bár fantasztikus az ajánlata inkább inditsunk egy kései ebéddel amelyen megbeszélhetjük mit tud boldogságom érdekében felajánlani! ;)

Nyuszomuszo83 2019.02.10. 15:04:16

@úgymond olvasó mmkk: Tisztelt Asszonyom!
Mivel nem tudtam, hogy Moletty úrnak ön az oldalbordája, eddig szent meggyőződésem volt, hogy Szocial úr a becses ura, de akkor ő csak a szeretője-igy nem áll számdékomban belerondítani csodás frigyük összhangjába! Elnézését kérem ez úton is. Hisz mindenkit megiller a mondás: aki amit szakít, azt szagolja!

Üdv:
Nyuszómuszó

U.i : Elnézést, jogy lebuktattam a szerető kilétét! Nem volt szándékos, szőke vagyok! :D

javier2 2019.02.10. 15:06:55

@,,: alap , új szürke melegítőt veszek elő így tisztelem meg Roli Taktikánót !

nekem írj be egy rolit
macskámnak meg egy radicsot

nah megyek edzek aztán meccs :)

MacákékIcukája 2019.02.10. 15:10:10

@javier2: heh en egesz nap szurke melegitoben vagyok, igy drukkolok :DDD

Nyuszomuszo83 2019.02.10. 15:16:24

@hereverő heverő:
Nagyrabecsült Heverő Úr!

Nőként os gondolkodom csaka tiöikus női hülyeségeket nem követem el, nem kergetem halálba a pasim, nem megyek az agyára és nem ajnározom 0-24-ben!
De tudok hisztirika lenni! ;)

Üdv:
Nyuszómuszó

úgymond olvasó mmkk 2019.02.10. 15:28:20

@Nyuszomuszo83: először is, tisztázzuk, nekem uram nincs, sose volt, és sose lesz! ön csak az utolsó csepp volt a pohárban, a válókereset már régen készen áll, valójában a válás kerül kimondásra a holnapi nap folyamán, de fenyegető kívántam lenni. ilyen csapodár fiatalemberrel nem kívánok a továbbiakban együtt élni. kihívtam, kinn hagytam. a továbbiakban a szerelmi életemről semmiféle téjákoztatást nem kívánok sem adni, sem kapni, megelőzve minden mendemondát.

Nyuszomuszo83 2019.02.10. 15:35:43

@úgymond olvasó mmkk:
Asszonyom!
Ön túl kemény, ez nem túl jó, mert félő, jogy macskás öreglányként végzi, vagy felfalják a farkaskutyák!
A válokeresetet ha már beadta és holnap kimondják a válást azt illik megünnepelni egy aljas alapos lerészegedéssel! Sok sikert kivánok új életéhez!
Amennyiben találna normális férfit értesítsen a lelőhelyről! ;)

Felebaráti üdvözlettel:
Nyuszómuszó

úgymond olvasó mmkk 2019.02.10. 15:43:51

@Nyuszomuszo83: én nem félek a macskás öreglány léttől, kiválóan fogom érezni magam. például, miután leadtam a jogosítványom, mert túl öreg leszek a vezetéshez, minden reggel okvetlenül a diákjárattal fogok bebuszozni a közeli nagyobb városba. halálra fogom bosszantani a büdös kölköket.

úgymond olvasó mmkk 2019.02.10. 15:50:16

@Paic Róbert: majd viszek magammal egy kamu botot, és odaverek annak a lábára, amelyiknek a helye szimpatikus.

,, 2019.02.10. 15:58:14

Megnéztem a beszídet, @Nyuszomuszo83: nyussszi még van 1-2 éved és jutit kapsz ha férjhez mész és szülsz gyors egymásután 3 gyereket
Ên meg úgy döntöttem leszarom

,, 2019.02.10. 16:03:42

Csak halkan kérdezem h a több tízezer v nemtudommennyi intézetis gyerekről miért nem beszélnek soha, ha olyan fontos a gyerek és a család
Vagy azokról, akik nem intézetisek, de olyan körülmények között êlnek, h max közmunkások lehetnek

Nyuszomuszo83 2019.02.10. 16:10:04

@,,: szüljön 3-at hamar akinek két anyja van! Egy elég, ha olyan lesz mint én pláne! :D
Gyerek kell, férj nem, elég a sok hülyéből akitől csak idegbaj, kimerültséget kapok...
@úgymond olvasó mmkk: helyes, helyes, 7-kor a kisboltban nagybevásárlás, a csemegepultnál 20 perc válogatással a legdrágább sonkából, majd a fokhagymásból kérj 10 dekát. Szeptember elsején ki ne hagyd a buszozást, hangosan ciccegj és méltatlankodj milyenek ezek a mai fiatalok, bezzeg a te idődben! :D

,, 2019.02.10. 16:12:54

@Nyuszomuszo83: pedig férjhez is kell menni a jutihoz, 40ig, utána már nem érdekled a kormányt

,, 2019.02.10. 16:14:28

Bakker úgy lefáradtam a beszíd meghallgatásától, nincs erőd a párbajra

Nyuszomuszo83 2019.02.10. 16:37:39

@,,: akkor még tényleg van pár évem, hogy találjak egy bolondot aki engem elvesz feleségül! Pedig egy kincs, egy főnyeremény vagyok, csak ez a szerelem dolog vhogy nem nekem van kitalálva! ;)

,, 2019.02.10. 16:51:46

@Nyuszomuszo83: egy udvariatlan bolondot?:)
süti beállítások módosítása