Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Fear The Walking Dead 5x09 – Channel 4

2019. augusztus 14. 14:33 - hektor_

Néha rendesen kár megnézni a rész címét, mielőtt nekiülök egy hogyvoltnak – ez történt most is, ugyanis a szemünk ilyenkor automatikusan az értékelésre pillant, aztán szar úgy megnézni a részt, ha az internet népe már befolyásolt a 10/5.7 pontszámával, ami talán nem a legrosszabb a sorozat történelmében, de ebben az évadban biztosan. 

Hangyás felvételekkel kezdünk Al bödönjéből, minden létező szereplő elmondja, mit gondol a mostani helyzetről, én meg már károgok, mert nem jön be ez a kamu reality vonal, ahogy az sem, hogy Morgan már megint arról beszél, hogy élniük KELLENE az életüket, miközben semmi mással nem foglalkozik, csak azzal, mások életével mi legyen. Mivel az egész rész ilyen mederben folyik, eljött az ideje egy újabb lista-hogyvoltnak, az ál-dokuzást meg hagyjuk meg az olyan kiválóságoknak, mint a The Office.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

A szolgálólány meséje 3x12 – Sacrifice

2019. augusztus 13. 12:18 - hektor_

June az érkezők zajait hallgatva már vizionálja a kötelet a nyakán, szorosan markolja a Lawrence parancsnoktól kapott pisztolyt, ahogy egyre közelebb érnek léptek az ajtó túloldalán.. de csak Mrs. Lawrence az, aki közli hogy vendégek jöttek, úgyhogy menjen segíteni Beth-nek, majd a világ legtermészetesebb hangján megjegyzi, hogy tán jó lenne, ha itt hagyná azt a fegyvert. Beth elképedve adja tovább az infót, miszerint a szőkének sikerült meggyőznie a repülős ázsiai faszit a szöktetésről, egy hét múlva itt a gép! A szalonban épp a parancsnokok hogyvoltoznak a kanadai incidensről, hogy Waterfordékat lecsukták, valószínűleg Winslow-t is ők kapták el és ez vért követel, úgyhogy Lawrence parancsnok azonnal csináljon valamit, hisz még mindig vannak támogatói – a férfi erre gúnyolódik, majd helyreutasítja a két vezetőt, hogy ha a segítségére van szükség, első körben nem ártana visszaadni a teljes körű hatalmát, aztán majd átgondolja a dolgot. A férfiak távozta után a helyzetet összefoglalva fordul a szolgálólányhoz:

Fel a fejjel! Frednek és Serenának lőttek, te meg megúsztál egy gyilkosságot. Összességében nem rossz egy reggelre.

1.png

Tovább
1 komment

Odaát 4x14 - Halálosan szeretlek

2019. július 30. 09:00 - Szencsike

Egy házaspárral kezdünk, Feleség épp a húst klopfolja a vacsihoz, a Férj ekkor ér haza a melóból. Elég hűvös köztük a hangulat, amin az se segít, hogy Férj sík ideg a sok melótól. Sajnos lesz még rosszabb is, a Feleség elfogadott egy meghívást egy szülinapi partira, a Férj egyik jó barátja az ünnepelt. Hiába ez a próbálkozás, Férj nem akarja rá pazarolni az értékes idejét. Szegény nő, visszakozik, lemondja, de azt se nagyon érti, hogy mi van az urával, mintha csak az lenne a célja, hogy kiprovokálja a veszekedést. Na, kellett kint hagyni azt a húsklopfolót, Férj ezzel veri agyon szegény asszonykát.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

A szolgálólány meséje 3x10 – Bear Witness

2019. július 29. 15:07 - hektor_

June totyog hazafelé Lydia nénivel a nyomában, az egész jelenet kísértetiesen hasonlít arra a Kinder Pingui reklámra. A Lawrence kúria időközben nagy változáson esett át, Lydia nénitől megtudjuk hogy Gileád átveszi a wasingtoni divatot, így minden ház úgy lesz berendezve, ahogy az ottaniak, Waterford parancsnok óhajának megfelelően. Szeretném tudni, hol volt az a rész, ahol az évad elején tollfosztott, megleckéztetett Fred Waterfordból ismét akkora arc lett, aki egyet prüszköl és rögvest mindenki kidobja a nappaliból a TV-jét.

1.png

Tovább
1 komment

Odaát 4x13 - Szorgalmi feladat

2019. július 29. 09:00 - Szencsike

Tinik lesznek a mai főszereplőink, ugyanis az Indiana állambeli Fairfax városában járunk és a Truman középiskola lesz az elkövetkezendő 40 perc helyszíne, és fontos emlékeket látunk a fiúkról. A szokásos középsulis drámába csöppenünk, a szurkoló csapat és a focicsapat az aktuális pletykát beszéli meg, egy Taylor nevű lány lefeküdt valakivel, mekkora ribanc már. Ez a Taylor épp le akarna ülni a megszokott helyére, pont ott ül a díszes társaság, el is zavarják a lányt, ribik nem ülhetnek le közéjük. Taylor ezek után az iskola egyik számkivetettjéhez ül le, a Kövér Lányhoz, Aprilhez, ő nagyon sajnálja, hogy bunkóznak vele, megérti, mit érez Taylor. Azonban neki nem kell a dagadt szánalma, ezzel elvesztette talán az egyetlen embert, aki hajlandó volt vele szóba állni. Később Taylor a lánymosdóban sírdogál, ám ott áll mögötte April. Szerencsére Taylor lelkiismerete felébredt, bocsánatot kér, amiért sértegette őt, de kár belé, April megveri őt, majd a vécébe nyomja a fejét, elkezdi folyatni rá a vizet, Taylor pedig megfullad. April szemeiből ekkor fekete vér kezd csorogni, miközben szerinte Taylor az igazi rondaság.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Az ifjú Indiana Jones kalandjai Chapter 12/1 - Attack of the Hawkmen

2019. július 26. 15:00 - Gabba

Mindenki örömére egy évnél is hosszabb szünet után visszatér kedvenc kalandhősünk a blogra. „Másfél évig csend volt, oly nehéz volt az élet ... Úgy várjuk már az új találkozást”, idézzük ide az ismert könnyűzenei felvételt a legendás Skorpiótól. Ami köztudottan felálló farokkal rohangál, ebben időnként hasonlít rá a poszt írója. Olyan kalanddal folytatjuk, ami annak idején nem volt része az eredeti tévésugárzásnak, ezért öreg Indys bookend sincs hozzá. Hasonlóan a Chapter 10-hez, ez is mozifilm hosszúságú, így ismét két részre bontva ismertetjük az eseményeket. Lesznek itt kérem repülőgépek, repcsik, göbzik és röpzajok minden mennyiségben! (Rapülők nem lesz, mert az egy másik műfaj.)

Akárcsak a Chapter 4 két filmjét, az eredeti sugárzásban ezt a részt is a 3. évad epizódjának szánták, de mivel a sorit még a 2. évad vége előtt elkaszálták, George Lucas a megmaradt epizódokból néhányat elpasszolt a Family Channelnek, amiket tévéfilmként 1994 és 1996 között sugárzott a csatorna, köztük ezt is. A cím alapján valami huszadrangú ponyvaregényre gondolhatunk, sólyomemberek támadása, micsoda marhaság, mondhatná bárki, de nem egy igazi Indy rajongó! Légiriadóval kezdünk, de nem az Első emeleten, hanem Párizsban: hatalmas Zeppelin úszik be a légtérbe, a légelhárítás lő rá, de nem sok sikerrel, a németek sorra oldják ki és dobják le a bombákat a városra. Remy és Indy egy elsötétített lakásból figyeli a támadást, közben Indy ismét levelet ír Ned barátjának, ebből megtudjuk, hogy 1917. február 2-a van, és nem mellesleg összefoglalja benne, mi történt velük az utóbbi időben, nagyban segítve ezzel a hogyvoltíró munkáját. Az afrikai hadműveletek után barátaink átkérték magukat a Párizsban működő belga hírszerzéshez, de rá kellett jönniük, hogy sem az oktatás, sem a módszerek nem túl hatékonyak, Remy feje többször is lebillent egy-egy szeminárium alatt. Amikor nem alszik, akkor meg „Éhes vagyok” szövegű titkosírásokat küldözget barátjának. Át kell kerülni a francia titkosszolgálathoz, az biztos menőbb, dönti el Indy.

indiana12_1_01.JPG

Tovább
Címkék: Indiana Jones
6 komment

Lucifer 4x04 - All About Eve

2019. július 26. 09:00 - Szencsike

Már az epizód legelején szembesülünk a szomorú valósággal, Chloe most Dannel érkezett az aktuális ügy helyszínére, nincs többé Chloe-Lucifer páros. Dannek tűnt fel Lucifer hiánya, Chloe mintha magát is győzködné, hogy meglesz nélküle. Egy reptér hangárjában vagyunk, a halottunk Pablo, ékszertervező és a Közel-Keletről tért haza. A halál oka: puszta kézzel való fojtogatás, de sokkal furább, hogy Ella pisztácia darabkákat talált a holttest körül, míg a gépen nem is volt pisztácia. Ha ez nem is, akkor egy rakás kábszerre tippel Dan, Ella figyelmezteti őket, hogy ez esetben ne engedjék Lucifert a gép közelébe. Ellának is végre feltűnik Lucifer hiánya, Dan a kezét a nyaka előtt elhúzva jelzi, hogy ezt a témát ne feszegesse, ám Ella rögtön Lucifer lefejezés általi halálára gondol, de nem, a szuperpáros többé nem dolgozik együtt. 

1.png

Tovább
Címkék: lucifer
Szólj hozzá!

Odaát 4x12 - Halálos bűvölet

2019. július 25. 17:00 - Szencsike

Iowa állam, Sioux City a helyszínünk, ahol éppen a Varázslat hete rendezvénysorozat zajlik, ilyenkor bűvészek szórakoztatják a népet. Hogy ebből vajon ki varázsol csak igazán, az nemsokára ki fog derülni. Egy bárban vagyunk, ahol egy idősebb, jóvágású úr, Jay kártyatrükkökkel szórakoztatja a pultos lányt, ám ezek a trükkök elég gyengén sikerülnek. Egy fiatal, de részeg bűvésztársa, Vance meg rajta gúnyolódik, sőt képes elmondani a "trükk" titkát. A pultos lánynak nem tetszik a bepiált pasas viselkedése, hagyja békén az öreget, de az öreg jelzővel Jayt is sikerült megsértenie. A színházban épp főpróba van, Jay és két másik szintén idősödő bűvészbarátja, a szakállas Vernon és a fura anyajegyet viselő Charlie is ott van, és bőszen kritizálják a színpadon lévő fiatal kollégát. A régi időket sírják vissza, Jay még rátesz egy lapáttal, ugyanis ő éppen egy lelki válságot él meg, kiöregedtek, a szó minden értelmében. Bizonyítani akar, ezért előadja a Halál asztala nevű trükköt, hiába figyelmeztetik, hogy 30 évvel ezelőtt is majdnem belehalt ebbe a mutatványba, most se kockáztasson. Jaynek mindegy, legalább a halálával a címlapokra kerülhet. Este, egy kisebb színházban alig néhány fős közönség előtt Jay előadja a trükkjét. Az asztalhoz bilincselteti magát, és ki kell szabadulnia mielőtt lecsapódik rá a szögekkel teli tető. A nézők csak Jay árnyékát látják, ahogy vergődve próbál szabadulni a bilincseiből, a tetőt tartó kötél pedig szép lassan elég. A kötél elégése után lecsapódik a tető, pár másodperc félelmetes csend következik. Elhúzzák a függönyt, Jay már ott áll, kiszabadult. Van azonban más is, mialatt Jay kiszabadult, az őt piszkáló Vance meghalt. A testén olyan szúrásnyomokat látni, mint akit késekkel szúrtak volna le.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Fear The Walking Dead 5x08 – Is Anybody Out There?

2019. július 25. 11:14 - hektor_

A rész az imdb-n 8.5-re, vagyis az évad folyamán a legjobbra van értékelve – így vágjunk neki. Tényleg nem volt rossz.

A csapat berendezett egy rádióállomást a raktárépületben, ahonnan erőszakkal akarják rányomni a világra a segítségüket, ha kell, ha nem, de egyelőre senki nem telefonál be a Talking Dead-be. Egyszer aztán mégis felcsendül egy hang, és ezzel együtt visszaugrottunk kicsit az időben – hiszen Logan az, akiről már tudjuk hogy átverte őket, mint a szart szokták a palánkon, cserébe viszont az ő nyakán is szorul a hurok, mert ígért valamit a bandájának, ami úgy tűnik, nincs a gyárban.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása