Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Love Island 1x01 - Nulla kémiám van bennem feléd

2019. szeptember 04. 18:43 - Dzsudibí


1.png

Kicsit megkésve, de törve a legkevésbé sem, ezennel ünnepélyesen megnyitom a Love Island hogyvoltozását, máris 3 részt rövid időn belül, egyben letolva. Ezt is csak azért így, hogy mindenkinek felálljon, azoknak is, akik várták, hogy legyen mán hogyvolt, és most majd jól lenyugodhatnak a picsába, hogy tessék, van, meg azoknak is, akik abban lelik napi 3 percnyi boldogságukat, hogy elégedetlenkednek akkor is, ha azon a bizonyos kákán nincs egyetlen kibaszott csomó sem, hogy mi a faszért hármat egyben, ez így szar és összecsapott, és kimaradt belőle, hogy a Józsi a pálmafa árnyékában túrta az orrát és Szopina se mosott kezet szarás után. Azon műveletlen taplótahó népek kedvéért, akiknek meg fingjuk sincs, mi fán terem az a Lávájlend: olyan, mint az Éden Hotel és a VV egy tetszőlegesen választott szórakozóhely budijában fogant szerelemgyereke, vagyis Cipruson vagyunk, nem Tétényben, mindenki együtt lakik, párba kell állni, de nem tudjuk mikor, és a közönség is belepofázhat, hogy dobják be középre Pókmajmot, amikor már nagyon leült a páré (de legalábbis hazaküldhetünk vagy védettséget adhatunk, ha Pókmajom nem érne rá). Na de vágjunk is bele, mert kurva sok van még hátra.

screen_shot_2011-04-08_at_5_37_56_am.png

Ha hihetünk a bevezető kisfilmnek, akkor ÉH Lali személyesen takarította ki a kecót, mielőtt a lakók megérkeznek, akik között van építész, meg dj, meg taxisofőr, meg testépítő ofkorsz, meg olyan lány, akinek a pontos foglalkozása ezek alapján nem derül ki, de biztos ami biztos, vonaglik a kamerának, majd lesz valami alapon. Lali is elmondja, amit már tudunk, hogy párokat kell alkotni, vagy szevasz, akinek nincs párja, húzhat haza fapadossal, és érkezik helyette valaki más, a végén 20 milla a nyeremény, amit ha minden jól alakul, akkor vihet haza a páros, szóval gondolom itt is valami ÉH-es csavar lesz majd. Engem most még kicsit frusztrál, hogy Lali magázódik itt nekem, de tegnap két 15 körüli kislány is jónapottal köszöntött a lépcsőházban, pedig a szakállam legalább két árnyalattal sötétebb, mint sixxnek.

03.png

07.png

010.png

Két fürdőruhás bigével nyitunk, akik most még nagyon örülnek a másiknak, egymás idomainak kölcsönös elismerése után megtudjuk, hogy egyikük Xénia, azaz Nia, aki dj, és akivel olyan az élet, mint egy hullámvasút, amiből bármikor kieshetünk. Ennek ellenére, az a férfi, aki őt választja, nagyon boldog jövő elé néz, mert idézem „a háziasság, a szeretet, és MINDEN ami bennem van, az egy férfinak alapvető szükséglet.” Self-branding ötös, a pms-hez kötődő hisztériarohamainak elviselését főzéssel kompenzálja, csóri ember, ahogy ő foglalja össze. Egyébként ő nem csak a szerelmet, hanem barátságokat is keres, a csajok tartsanak össze, gondolom ezek után ő lesz az első, aki majd mindenkire húzza az száját, hogy küldjük haza a vérbe, mert utánunk 5 perccel érkezett, és mi voltunk itt előbb.

szept_-04-2019_14-49-00.gif

2.png

3.png

4.png

Következő versenyzőnk Karola, akitől szintén nagyon szeretnék egyet idézni:

„2000-ben második hónap (gyengébbek kedvéért február, a szerk.) kettedikén (másodikán, mindegy, a szerk.) születtem 22 óra 20 perckor, és 2022-ben második (mindegy) hónap huszonkettedikén (mondhatott volna huszonmásodikát is) 22 éves fogok lenni (leszek, mindegy) 22 óra 20 perckor.”

Pasija nincs, de van törpenyula, amit tényleg egy mondatban foglal össze, mintegy összefüggésként tálalva, illetve magát intelligens nőként aposztrofálja, mivel nem szokott a szájában turkálni. Hát jó.

5.png

6.png

Újabb autó érkezik, a 20 évvel ezelőtti Body Szilvi Sylvi száll ki belőle, Zsófinak hívják, modell ÉS terápiás lovasoktató. Szereti a természetes dolgokat, ezért csak a melle van megcsináltatva, semmi más, jó, meg van csillogós műkörme, de azon kívül tényleg semmi más. Ja, meg a háromcentis pillák, meg a tetkó és a vastag alapozóréteg. De tényleg ennyi na. 

9.png

7.png

10.png

Ezután fut be Kitti, akinek teljes neve Mekis Kitti, kurva nagy. És akkor minden könnyen ítélkező kapaszkodjon meg a fotel karfájába, mert Mekis táncosnő, de nem adja magát könnyen senkinek. Saját meglátása szerint ő egy szépen festett vászon, akihez egy nagyon nagyon NAGYON erős keret kell, és én ennél nem is szeretnék többet hozzátenni.

11.png

Következő bige Helga, akinek a seggétől össze fogjuk magunkat szarni, éppen ezért most még nem is mutatják, és aki 10 hónapja szakított, ami sok idő, így már készen áll arra, hogy megállapodjon ÚJRA.

Az 5 lányt nem hagyják sokáig együtt pácolódni, jön Lali, aki bejelenti a kanok érkezését. Először ők fognak válogatni a lányok közül, de a húspiaci árukészlet segítheti a fiúk döntését azzal, hogyha első látásra megtetszik neki az érkező kan belső értékei alapján, akkor egy lépést előre lépve bíztathatja a kiszemelt kant arra, hogy őt válassza.

16.png

17.png

 Első kanunk Tibi, akinek mindene nagy, de legfőképp – na, kitaláljátok? – persze, hogy a szíve. Kedvenc filmje a Titanic, olyannyira, hogy egyszer szeretné kipróbálni Jack szerepét, vagyis valakit annyira szeretni, hogy az életét adja érte. Kedves Tibi, ezt valóban csak egyszer lehet kipróbálni. A csajok Tibit látva toporzékolva törölgetik a habos nyálat szájuk széléről, de érdekes módon csak Mekis Kitti lép előre, Tibi meg egy úriember, Mekis Kittit választja.

18.png

19.png

Második kan Ákos, akinek az isten tudja, mi a fasz történt a hajával, pedig állítása szerint fontos neki a külseje. Másfél éve nagy kanállal élvezi az életet, amiről nekem rögtön ezer dolog ugrott be, például hogy milyen nehéz lehet nagy kanállal kiverni, de én már csak egy ilyen beteg állat vagyok. Ákos haja annyira megzavarja a lányokat is, hogy senki nem lép előre, Ákos így kissé csalódott arccal Karolát választja, akinek szintén nem őszinte a mosolya.

21.png

22.png

Harmadik Gábor, akire már Bódy Sylvi 2.0 és Nia szájában is megindul a nyálelválasztás, és akinek a hátánál már csak az arca nagyobb. Többszörös kick-box bajnok, 2 évig sünként tevékenykedett, de aztán inkább taxis lett. A mellizma már megszokásból, magától ugrál beszéd közben is, de azt szeretné, ha a következő nő az életében már nem a testéért szeretné, hanem meglátná az érzelmes oldalát. Nia felszólítás nélkül ugrik máris ki a sorból, Gábor pedig őt választja.

23.png

24.png

Patrik egy hormonbajszos hippi, aki magát 9/10-re értékeli. Amúgy senki félre ne értse, ő 10/10, de azt csak akkor éri majd el, ha boldog lesz egy nő mellett, aki röfögve röhög. Patrikért sem Helga sem Sylvi 2.0 nem lép előre, továbbmegyek, olyan látványosan fintorognak, hogy Patrik fejében valószínűleg átfut, hogy ha siet, még eléri a kompot visszafelé. Végül Nia mellett dönt, aki nagyon boldog, csak az arcának felejtette el elmondani, Sylvi 2.0 pedig olyan tekintettel méri végig a mellette elhaladó Patrikot, mintha egy különösen undorító nemibetegség lenne.

szept_-04-2019_14-49-56.gif

25.png

26.png

Tícián az utolsó, aki olyan mint mi, csak kicsit jobb, és akinek ami a szívén, az mindig a száján jön ki. Tíci Karolát választja, úgyhogy Gábor mellé repül a kispadra Ákos, de nem sokáig, mert a fiúk párosodnak a futottak még szinglik közül, Ákos választhat először, aki Helga mellett teszi le a voksát, így Gábornak marad Sylvi 2.0.

28.png

29.png

Senki nem dőlhet hátra azonban, mert jön Erik, aki nem csak a külsőjére ad, hanem a belsőjére is. Utóbbit nem fejti ki bővebben, így marad a kínzó kérdés, hogy beöntéssel, vagy egyéb úton gondoskodik-e belső szépségéről. Neki nem jut most még pár, majd gondolom később, addig is akkor összefoglalva az eddig történteket képekben:

Helga és Ákos

31.png

Mekis és Tibi

32.png

Sylvi 2.0 és Gábor

33.png

Nia és Patrik

34.png

Karola és Tícián

ke_pernyo_foto_2019-09-04_11_04_25.png

Ismerkedés, puhatolózás, medencézés, a lányokról pedig lekerül a párválasztás gördülékenységét szolgáló centi vastag sminkréteg is. Tíci hamar a helyére teszi Karolát, neki a legfontosabb egy nőben, hogy az ne viseljen rúzst, illetve adjon a külsejére, de – egyelőre – Karolánál utóbbi rendben van, csak tartsa magát a jövőben is, és akkor nem lesz baj. Nia megvallja Patriknak, hogy

„Nulla kémiám van bennem feléd”

és én szeretném azt hinni, hogy sejtem, mire gondolhatott. Van este bulika is, ahol Erik az angolna máris ráúszik Niára és Sylvi 2.0-ra, amit Gábor nehezményez, Patrik meg vagy leszarja, vagy máris láthatatlan lett a kamera számára.

 Reggel Erik félrehívja Niát, aki szimpatikus neki, de Niának elvárásai vannak, nem is kevés, fejti ki Eriknek, miközben a reggelijének 93 és fél százalékát nyitott szájjal, ízesen csámcsogva fogyasztja el. Külön aranyos, ahogyan Patrik és Ákos megbeszélik, hogy azért ez a Tíci kurvára kilóg a bandából, miközben tegnap este óta csak olyan jeleneteket láthattunk, ahogyan ezek ketten a társaságtól legalább 20 méteres távolságra ülnek, és a kutya le nem szarja őket. A végére jön az üzenet, hogy Erik két lányt választhat randipartnerének, Sylvi 2.0-t és Niát viszi majd, de már csak a második részben.

szept_-04-2019_14-50-59.gif

szept_-04-2019_14-51-50_1.gif

 

33 komment

Terror: Gyalázat 2X02 – A démonok a pokolban maradtak

2019. szeptember 04. 16:12 - Bruti

borito.jpg

Az első részben megtudtuk, hogy a ’40-es években, a japán migráns élete sem volt fenékig tejfel, főleg úgy nem, ha azt Pearl Harbor és egy Bakemono (japán szellem) is súlyosbította. Nakayama bácsit társaival elvitte az FBI, szóval most egy cellában mantrázza, hogy ő nem kém, csak egy egyszerű halász és igazából szereti Amerikát.
vlcsnap-2019-09-03-19h48m56s292.jpgKét hónapja, hogy a japánok csúnyán odapörköltek Pearl Harbornál a büszke sasnak, és a válasz nem maradt el, mint tudjuk. De arról már kevesebb híradás volt, hogy Amerika a saját polgárait is internálótáborokba kényszerítette a származásuk alapján. A Nakayama családot és rokonságát is elérte a kitelepítés. Chester kicsit még pöröl a katonai rendész barátjával, de sokat az sem tud tenni. Az első pár napot a városban töltik, a számukra kijelölt helyen, ahol az idős Yoshida meglát egy fiatal lányt. A lányt mi Yuko néven ismerjük, de az is lehet, hogy az öreg csak képzelte, mert egy pillantás és eltűnik a tömegben.
vlcsnap-2019-09-03-22h27m25s682.jpgAz elhurcolt idősebb generációt még mindig a börtönben tartják, köztük a megvakult Furuyát is. Emberünk érdekes módon mégis lát, Yuko szelleme jelenik meg neki, és nagyon úgy néz ki, hogy egykor ismerték egymást. Nakayama és Yamato-san, próbálnak nem bajba keveredni, mert biztosak benne, hogy szellemek kísértik őket a börtönben is.
Chester bemegy a főiskolába a tanárához, és az elmosódott képekről érdeklődik. A tanárnak persze vannak válaszai, de ezt inkább rábízza Chesterre a megoldást. Kifelé jövet összefut Luzzal és meglepődve konstatálja, hogy a lány még mindig terhes. Luz az anyja emléke miatt nem vette be a szert, hiszen az meghalt mikor őt megszülte. A lány most egy árvaházban dolgozik és az a terve, hogy ott szüli meg a gyereket.
vlcsnap-2019-09-03-22h28m03s565.jpgA börtönben érte jönnek az öreg Nakayamáért és kiviszik egy befagyott tó partjára. Kezébe nyomnak egy vödröt, meg egy lékfúrót, és lehet menni, pecázni. Bár kissé elüt a tengeri halászattól, az öreg feltalálja magát, és mire éjjel megérkezik a kocsi, kifog pár halat. Közben Chesternek is látomása van, Yukot látja egy pillanatra. Elmegy a bordélyba, ahol kikérdezi a madame-ot, de az állítja, hogy soha nem volt nála japán lány.
Reggel újabb rossz hír érkezik, két nap múlva beterelik őket a lóversenypályára, és ott kell lakniuk. Ugrunk Luzhoz, aki japán gyerekekkel foglalkozik az árvaházban, amikor oda is megérkezik a hadsereg és összeszedik az összes japán származású árvát, akiket szintén a lóversenypályára terelnek Chesterékkel együtt. Hősünk rájön, hogy onnan már nem tud ki-be mászkálni, így elmondja az anyjának, hogy nemsokára nagymama lesz, szóval ő most lelép az asszonyért és faképnél hagyja a családot. Msr. Nakayamát és rokonságát tényleg egy istállóba költöztetik, lószaros széna közé. De az asszony nem omlik össze, megpróbálja élhető hellyé varázsolni a pajtát.
vlcsnap-2019-09-03-22h28m46s290.jpgChester elrohan Luzhoz, és újabb tervvel áll elő: nála van az apja kocsija, van benzin és a professzora segíteni fog nekik kijutni a városból. A lóversenypályán újra feltűnik Yoku, most a Furuya gyereket környékezi meg, de nem egyértelmű, hogy ártani akar, vagy csak egyszerűen kísért. Eközben a megvakult Furuya-san elmeséli társainak a látomásait Yukoról, de állítása szerint nem ismeri a lányt. A többiek egy fiatal japán srácra gyanakodnak, aki Nickként mutatkozott be nekik. Már többször megkörnyékezte őket, a börtönben, de az öregeket nem lehet átverni, szinte biztosak bennem hogy a srác egy gonosz szellem.
Chesterék megérkeznek a profhoz, aki szívélyesen fogadja őket. Szállás és munkát is próbál szerezni nekik vidéken, de az idill nem tart sokáig, mert a szomszéd öregasszony beköpi őket, így értük jön az FBI. Csak Chester érdekli őket, de Luz igen okosan bevallja, hogy benne is vagy egy kis japcsi, szóval mennek mindketten a tábora, így Msr. Nakayama is megismerheti a menyét.
vlcsnap-2019-09-03-22h30m07s109.jpgTiszta buli az élet a böriben, Nakayama, Furuya és Yamato-san újra lékhorgászatra indul. De az őrök melléjük csapják az ifjú Nicket is, akiről még mindig azt hiszik, hogy egy szellem. Mikor magukra hagyják őket a tó jegén, úgy érzik elérkezett az idő, hogy pontott tegyenek az ügy végére. A három öreg körbefogja a srácot és csákánnyal nekiesnek a jégnek. A srác hiába állítja, hogy ő nem bakemono, mert ugye egy szellem is ezt mondaná. Végül bevallja, hogy az igazsági minisztériumnak dolgozik, kémeket kell találnia, de eddig még egyet sem sikerült. Ezért bemártott pár embert, akiket elvitt az FBI.
vlcsnap-2019-09-03-22h31m00s925.jpgChester úgy érzi, mintha valaki figyelné, de ezzel nincs egyedül Yoshida-san, aki már látta egyszer Yukot, most megint összetalálkozik vele az egyik istállóban. Ő viszont nagyon is tudja, hogy ki a lány, mert a nevén nevezi, majd rémülten kiabálni kezd Chesternek, hogy azonnal el kell mennie innen. Van valami a család múltjában, amit igencsak titkolnak, de többet nem tud mondani, mert valami megszállottság ül ki az arcára, leüt egy kiskatonát és a fegyverével nekiront az őrségnek. Az ilyet már akkoriban se tolerálták a rendészek, így hamar agyonlövik. Amíg a többiek odarohannak az öreghez, Yuko szellem elégedetten ropogtatja a nyaki csigolyáit a háttérben.vlcsnap-2019-09-03-22h32m33s834.jpg

vlcsnap-2019-09-03-22h33m07s160.jpg

Chesterék teljesen tanácstalanul állnak, a történtek előtt, és hiába megy részvétet nyilvánítani, a Yoshida család inkább megkéri, hogy maradjon távol tőlük, mert követi őt valami szellem, ami mindenkire ártalmas. Aztán úgy alakul, hogy mindenki elhagyja a pajtákat, és elszállítják őket a frissen elkészült háborús gyűjtőtáborba.

 

Címkék: the terror
Szólj hozzá!

Odaát 4x15 - A halál és a fiúcska

2019. szeptember 04. 13:00 - Szencsike

Ismét egy kisvárosban járunk, két jó barát az esti sörözgetés után indul hazafelé, az egyiküket Jimnek hívják. Hoppá, kirabolják őket. Az esetnek van egy tanúja is, a bár egyik mosogatófiúja, épp a szemetet akarja kidobni, amikor meglátja a rablást. A srác úgy megijed, hogy ijedtében lecsapja a kukafedelet, ez viszont megijeszti a rablót, aki elsüti a pisztolyát és lelövi szegény Jimet. A rabló elmenekül, Jim összeesik, a haverja megpróbálja újraéleszteni, és ezúttal igazi csoda történt, de nem a haver segítsége miatt, hanem Jim egyszerűen magához tér, mintha nem lenne semmi baja. Igaz, a golyó a mellkasán találta el valahol szívtájékon, és egy csepp vére se hullott, mindketten teljesen tanácstalanok. 

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Egynyári kaland 4x08 – Elterelés (évad- és sorozatzáró)

2019. szeptember 04. 11:00 - szde

Zsófi az apja felett anyáskodik, aki nem akarja bevenni a gyógyszereit, mire az apa visszavág, hogy a káposzta jó csak felmelegítve, és amúgy sem érti, hogy miért kellett szakítani Törcsivel, akinek legalább volt egzisztenciája. Nyomott hangulatú zene közben Lakótárs öltözködik, Encsi meg pakolja a könyveket, kint pedig Kökény reggelizik és a borkóstolóról szól. Luca a nappaliban tevékenykedik, amit Lakótárs meredt szemekkel néz, Noémi meg a srácot, Csónakos pedig nem kér fuvart tőle, most nem dolgozik Szilviánál. Lakótárs tudni akarja, hogy mit művelt az anyja, de Csónakos szerint csak szünetelnek.

vlcsnap-2019-08-10-17h14m57s889.png

Tovább
Szólj hozzá!

Az ifjú Indiana Jones kalandjai Chapter 12/2 - Attack of the Hawkmen

2019. szeptember 04. 09:00 - Gabba

Elérkezik Indy szolgálati idejének utolsó napja, a reggeli eligazításon a tiszt közli: a hírszerzés szerint a németek új repteret építenek, ahonnan a gépeik könnyen elérik majd Párizst, oda kell repülni és kideríteni, megérkeztek-e már a gépek. Veszélyes vállalkozás, a tiszt sajnálkozását fejezi ki, hogy pont az utolsó napra esett ez a küldetés. Valamiért mindig így szokott alakulni, mondja rezignáltan Indy. C’est la guerre, n'est-ce pas?

indiana12_2_01.JPG

Tovább
Címkék: Indiana Jones
5 komment

Terror: Gyalázat 2X01 – Veréb a fecskefészekben

2019. szeptember 03. 20:01 - Bruti

what-is-a-yurei-emthe-2250456.jpg

Elstartolt a Terror sorozat második évada és hiába írtam az elsőről, most valamiért vakon voltam. Azt gondoltam, biztos folytatják Crozier kapitány misztikus kalandjait, amíg Sixx finoman felhívta rá a figyelmemet, hogy hát nagyon nem, hiszen antológia sorozatról beszélünk, tehát új évad, új történet. Így nulla tudással, de annál nagyobb lelkesedéssel vágtam neki az első részeknek, és azt kell mondanom, hogy nem bántam meg. No, de nézzük mit kapunk az idén.


1.jpg

Tovább
Címkék: the terror
3 komment

Fear The Walking Dead 5x10 – 210 Words Per Minute

2019. augusztus 28. 12:53 - hektor_

A rádióban egy könyörgő idegen vakrandit beszél le bárkivel, aki hallja az adást: segíteni szeretnék, itt várok rátok a bevásárlóközpontban, a klinika és a könyvesbolt sarkán, piros kabátban.. gyertek ide, aztán öljetek meg. Megharapták, viszont a cuccait odaadományozná a szegényeknek, nemes gesztus. Dwight, Grace és Morgan oda is mennek a plázába, ahol első körben egy akkora cukorkamennyiséget találnak, ami bármelyik hétvégére otthon hagyott tízéves becsületére válna, de ami ennél sokkal érdekesebb, hogy miközben a fickót keresik, találnak egy Grace-nek szóló post it-re írt üzenetet, meg egy ajándok ipodot – holott a nő sosem beszélt ezzel a csávóval, szóval maximum a reklámvideó alapján szökkenhetett szárba a plátói.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

A szolgálólány meséje 3x13 - Mayday

2019. augusztus 18. 10:13 - hektor_

Tíz kínkeserves rész után, amikre idén valószínűleg nem öntik majd dézsából az Emmy-díjakat (legalábbis ha olvassák az internet népének véleményét), végre történik is valami: erre már itt is van az évadzáró – meg egy három héttel korábbi hír, ami eddig is nyilvánvaló volt, de azért most megnéztem hogy tuti legyen - jön a negyedik évad!

Nyomasztó flashback a nyitány, abból az időkből, mikor a nőket épp összefogdosták, majd egy telepen szúrva-bökve terelték fel őket egy elsötétített kamionba, mint a vágóhídra szánt marhákat, és June még nem tudta, hogy itt nem hat se a szép szó, se a könyörgés.

1.png

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása