Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Better than us - Episode Seven

2020. december 31. 13:21 - hektor_

Visszaugrunk oda, ahol Alla a titokban megszökés közben kiugrott a kocsiból a korlátnál rosszul lenni; megáll mögötte egy autó, ahonnan két faszi udvariasan érdeklődik, hogy segíthet-e valamiben, majd miután az asszony lepattintaná őket, közlik hogy Toropov úr nem igazán örül neki, hogy meg akarja sérteni a megállapodást, így ezt az akciót egy kellemetlen beszélgetés követi a szóban forgó főnöknél. Halálos fenyegetések, meg a szokásos.

1.png

Tovább
Címkék: better than us
8 komment

Való Világ 10X46 – Látásképek

2020. december 30. 14:06 - Laura Ingalls

kepernyofelvetel_2.jpg

Ez a hogyvolt picit rendhagyó lesz. Telelövöm képekkel, mert a mai napot egyéb kötelezettségek teljesítésével kell töltenem. Ugyanakkor nincs ok szomorkodni, mert a tegnapi borzalomból egyébként sem lehetne sokkal többet kihozni.

Azzal kezdünk, hogy Bálint edzi Dzsinát hogyan kell felkészülni egy párbajra és megtippeli hogy vagy őt vagy Mót fogja kihívni. Nem értem miért jófejeskedik, miért a sok tanács, de különösebben nem is érdekel. Beszéljenek a képek:

kepernyofelvetel_6.jpg

kepernyofelvetel_7.jpg

kepernyofelvetel_8.jpg

kepernyofelvetel_10.jpg

kepernyofelvetel_11.jpg

kepernyofelvetel_12.jpg

kepernyofelvetel_14.jpg

Tovább
1476 komment

VALÓ VILÁG 10X45 – A driccmadár újra leszáll

2020. december 29. 11:47 - Fálki

Kellemes kikapcsolódást kívánok minden VV-n belül és VV-n kívül élő ápoltnak, ezúttal külön köszönteném a kommentelők kozul Adamadamot, akivel megbeszéltük hogy jövőre mi is jelentkezünk, okosabbak és tattikusabbak leszünk mint a bentiek és valamelyikünk majd úgyis megnyeri. Szóval egyrészt az idei lesz az utolsó hv-széria – mert ugye olyan műsorról minek hv, aminek már az elején tudjuk a végeredményét? –, másrészt szerkikéim, lehet agyalni már most, hogy hogyan kívánjátok megnehezíteni a dolgunkat.

Tovább
1044 komment

Való Világ 10x42 - Rencsó nem érti

2020. december 28. 08:09 - Dzsudibí

ke_pernyo_foto_2020-12-28_5_27_00_1.png

Mercivel és Móval kezdünk, Merci háromvonalas cé hangján nyekergi Mónak élete nagy bánatát, hát Mó miért nem szereti őtet? Mó vígasztalja, szereti, csak nem úgy, de Merdzsónak ez nem elég. Ő csókokat akar, meg gyűrűt az ujjára, amit gyaluláshoz aztán levehetne a műhelyben. Mó a villatündérnek meséli Merci szerelmének egyértelmű jeleit, nézi őt alvás közben is, ami szerinte cuki, szerintem meg egy cseppet kétségbeesett, de majd bizonyára minden megváltozik, ha elég sokat basztatja Mót azzal, hogy miért nem tudja szerelemmel szeretni őt. A nyávogás megy tovább, Mó azonban kitartóan tartja magát eredeti kijelentéséhez, nem szerelmes Mercibe, nem is lesz, miközben cuppanós csókokkal teríti be Merci arcocskáját illetve a seggét markolássza felváltva, mi is pont így szoktuk a haverjaimmal egy-egy jól sikerült estén múlatni az időt. Szerencsémre azonnali visszaigazolás jön Petitől is, Bencussal ők is így tolják, mondjuk egy ilyen sorozatot szívesen néznék meg róluk a Best-ben jövő héten.

1_48.jpg

Tovább
1729 komment

VALÓ VILÁG 10X43 – A soha viszont nem látásra, szerkikéim!

2020. december 27. 17:51 - Fálki

Kellemes karácsony utáni tespedést kívánok mindenkinek, gondolom nagyon hiányoztam. Üdvözlök minden olvasót, kommentelőt és Ármándó Józsit külön is, akinek a 191 centije mellé ez legyen ma a legnagyobb öröme. Pacsi, kicsi! Lesz itt ma minden állítólag, párbaj, meglepetéskiválasztás, balett – kíváncsi vagyok hol és mivel tudják elrontani a szerkik a mókát.
Anikó a mai összekötőkapocs köztünk és az ápoltak között, csillámfaszlámának öltöztetve. Ha már itt járunk Anikónál akkor gyorsan le hogyvoltozom azt a cikket is, ami a minap jött velem szembe: VV4 Anikó, igen Ő az, annak idején a villaléte alatt a beküldött Király L Norbival csókolózott, mert annyira odavolt érte. Vagy már akkor is működött nála a feltételes reflex, hogy ellenkező nemű celebbel kell összejönni, megbruttósodni, aztán megvan oldva az élet… Végül aztán valaki más alatt kötött ki a mi Anikónk, annak már nem járok utána, kezdjünk is bele inkább a mókába.

kepernyofelvetel_58_egyedi.png

Tovább
1044 komment

Való Világ 10x42 - A kiskutyáknak van a legnagyobb szájuk

2020. december 26. 09:25 - Dzsudibí

A kihívás utáni pillanatokkal indítunk, parázs vita pattan ki, hogy Rencsó szekrénypüfölése mennyiben tér el Merci ajtó csépelésétől, Fru magabiztosan hátradőlve ecseteli Bálintnak, hogy de hát kéremszépen, a kettő márpedig teljesen más, hiszen Reni ÚGY jött be, ezzel szemben Merci meg egy 19 éves kislány, aki barbijelmezét álruhaként használva élt eddig gyanútlan áldozatai között, amikor is aztán egy gyenge pillanatában bársonypalástja lecsúszott válláról, közszemlére téve éjfekete, csillogó pikkelyekkel borított lelkének egy ocsmány darabkáját, hogy démoni gonoszságát az ártatlan és mit sem sejtő hálóajtón élje ki egy kivédhetetlen és halálos erejű ütés formájában. Fru Iustitia földi helytartójaként testi épségét nem féltve szembeszáll most Mercivel, és a többiek tudomásra hozza azt is, hogy galamblelkű Amandánk azóta félelemben és rettegésben tölti mindennapjait a villa falai között, hiszen nem sokon múlt, hogy Merci rettentő öklének célpontja nem az ajtó, hanem Amanda szépséges orcája legyen, ilyenformán teljesen érthető, ha Amanda életét féltve úgy döntött, Mercit viszi párbajozni, még akkor is, ha ezzel vörös posztót lenget a vérszomjas szörny füstöt eregető orra előtt, és további agressziótól tartva, fél szemmel mindig a háta mögé kacsingatva kell is élnie mostantól a párbajig. Egyébként most, hogy így kicsit összeszedegettem emlékeim gyorsan foszló darabkáit, mintha tényleg rémlene, hogy Renátó vérben forgó szemekkel, habzó szájjal vonult a villába, miközben szünet nélkül azt skandálta, szétbaszom az összes szekrényt.

ke_pernyo_foto_2020-12-26_5_03_32.png

Tovább
1378 komment

Való Világ 10X41 – Kereskedelmi tévés konzumkarácsony

2020. december 25. 20:13 - dmr94

Büszkén mondhatom a VV hogyvolt csapat nevében én is, hogy VAGYUNK VÉGIG az ünnepek alatt, a mai összefoglalót különösebb történések híján inkább a vizuális tartalmak dominálják majd, úgyhogy giccsparádéra, színkavalkádra és könnycunamira felkészülni, nézzük, hogyan telt a villalakók karácsonya!

vv10x41_73.png

Tovább
508 komment

VALÓ VILÁG 10X40 – A diplomatikus hölgyek / Feliz Navidad!

2020. december 24. 11:19 - Laura Ingalls

13-22.jpg

Feliz Navidad Béláim! Remélem mindenkinél járt már a karácsonyi tatu és hozott sok szépet és jót, bejglit, halászlevet s egyebet és remélem mindannyian kajakómában fetrengve vártátok már a mai HV-t. Ugyehogyugye?
Gyökereink megint egy tábla előtt állnak és meg kell nevezniük maguk közül hármat, akiket esélyesnek tartanak arra, hogy Amanda kint hagyja mint a szart. Vivi és Merdzsó kapja a legtöbb szavazatot. A gonosz törpe mikor feláll már idegállapotba’ van és megint alakít, 160 centi színtiszta rosszindulat és düh. A kis méregzsák előbb Mót, aztán Vivit, majd Mercit ekézi. Egyik sem érezheti magát nagy nyugodalomban és nyugocccságban, jellemtelenek, inaktívak. Mindezt gettóribancként adja elő és egyetértek Bálinttal: csak egy ostor hiányzott a kezéből. A feladat után a hálóban fortyog a gettó biccs. Előbb Renátóval beszéli meg, hogy Amanda esélytelen Vivien ellen, majd mikor Ami leül melléjük közösen mantrázzák, hogy Mercit hívja ki. Renátót Dzsina váltja és folytatódik a mantra. Előkerül a nézők véleménye és a kimutatta a foga fehérjét örökbecsű és a gonosz törpe bemutatót tart abból hogyan viselkedne ő egy bárbajon…ordenáré módon. Végül a három egysejtű arról beszél mit lehetne csinálni ahhoz hogy Merdzsó egyiküket megüsse, hogyan lehetne kihozni a sodrából annyira, hogy kizárják. Korán van még ehhez és nem bírok befogadni ilyen mennyiségű kedvességet amit ennyire rövid idő alatt képesek kitermelni magukból.
Hogy valami jót is kiemeljek, megtörtént az amire egyáltalán nem számítottam: Renátó a táblánál a mondandóját emígyen kezdte A legelső akit mondanÁk… mire Dánielünk kijavította, hogy mondanÉk! Mit mondhatnÁk most? Erre nincsenek is szavak…

02-52.jpg

03-09_fru.jpg

03-29.jpg

04-10_merci.jpg

Tovább
907 komment

Better than us - Episode Six

2020. december 24. 08:30 - hektor_

Nézem Glebet a folyóparti padon, mondom ez a csávó még mindig az 1984 című könyvet gyötri, nem is csodáltam hogy az évad eleje óta olvassa, anno nekem is egy örökkévalóságnak tűnt, mire elértem végre az utolsó oldalig – de belenézve rájövök, hogy ez bizony a Blade Runner. Jön Barsz, a férfi megdicséri a Likvidátorok csapatvezetőjeként elvégzett kiváló munkájáért, de Barsz nem dícséretet, hanem további akciókat akar, és nem érti, miért nem lehet minden nap robotokat gyalázni, hiába világosítja fel róla a kopasz, hogy viszonylag gyorsan börtön lenne a vége. A srác tovább hepciáskodik, így Gleb részéről is hamar eljön a “kivakartalak a g*ciből, vagy nem vakartalak ki?”-pontja a beszélgetésnek, amitől úgy tűnik, Barsz lenyugszik, pedig nem. Gleb aztán feltesz még egy fontos kérdést, de nem azt, ami mindannyiunkat foglalkoztat így jobban megnézve a pultost, hogy az orrával egyébként mi a helyzet, hanem azt kérdezi, hogy ismeri-e Jegor Szafronovot. Intro.

1.png

Tovább
Címkék: better than us
Szólj hozzá!

VALÓ VILÁG 10X39 – A gonosz törpe és az Oscar-díjas tudósok

2020. december 23. 13:27 - Laura Ingalls

07-58.jpg

Post nubila phoebus – ez jutott eszembe, mikor reggel kinéztem az ablakon és megláttam milyen takony idő van már megint. Egyszer biztos lesz phoebus, csak lenne már az az egyszer, mert nem emlékszem mikor találkoztunk utoljára. Aztán elkezdődött az összefoglaló, mert karácsony -1. napon, vagy szenteste 0. napon (amelyik jobban tetszik) mi mást is csinálhatnék, minthogy a lemmingeket nézem reggel 7-kor. Aztán a hangulatomnak megfelelően indul az adás, ugyanis a Fantasztikus Négyes akcióba lendül. Fru Amandát hergeli Merdzsó ellen. Vidd ki, mert most meggyengült! Amanda válasza: akkor majd te kiviszed! Fruzsinával nem lehet dűlőre jutni ha belelendül, így tovább nyomatja az érveket és közben mesteri tervet sző: addig hergeli Merdzsót amíg az majd ütni akar. Ez már sokkal jobban tetszik Dundusnak, azonnal felcsillan a szeme: szerinted ki tudnád belőle hozni, hogy mondjuk meglökjön? Ki! Vágják rá kórusban Frú és szerelme aki megtisztelte a szekrényajtót egy lökéssel ami mellett most épp Dzsina haját fazonírozza elmélyülten. De ne erre menjünk – teszi hozzá Rencsi. Megsúgom: de, erre mennek… Frú tüzeli Dundust, hogy majd szálljon be a vitába és rendes forgatókönyvet ad neki, hogy tudja mikor lesz a belépője. Miután megtárgyalták a hogyant, az egész azzal indul, hogy Fruzsinánk a Proli Úrral száll vitába. Mosás-gate. Kiderül, hogy Frú felelős a mosásért, előző nap össze is gyűjtötte a törcsiket, de nem mosta ki, Dani meg sípol, hogy most mibe törölje a kis testét. Ha tudtok főzni magatokra, akkor mossatok magatokra! – így Fruzsina. Dani oltja Frút, Frú meg Danit, hogy Virággal beszélhetsz így, de velem nem. Igazából mindketten gyökerek, egyiknek sincs igaza. Frú elérte a célját, Dani idegesen kiabál. Örülök, hogy ki tudtam, hozni ezt belőled. – mondja vigyorogva. Egy ilyen kijelentéstől melyik fogyatékos nem dühödne be még jobban a lakók közül? Közben Frúnak Mó is beszól, amire a válasz „kussoljá’!” nagyjából és a srác elkushad. Mindenkinek van hozzáfűznivalója, de Frúval érdemben vitatkozni felesleges, mert mindig behoz egy új témát, addig csavarja a dolgot, hogy a végén már azt sem tudják min vitatkoznak. De Fruzsina-landben Fruzsina győzedelmeskedett és ez a lényeg. Danink a riportban duzzog, szerinte Frú egy gonosz kis törpe. Hogy ezt a gonosz törpe eltervezte-e, vagy csak így sikerült azt nem tudni, de ez kellőképpen feltüzelte ahhoz, hogy két lábbal tudjon beleállni Merdzsóba. A szerencsétlen azonnal elveszítette a meccset, meg sem tud szólalni, Frú nem engedi, ömlik belőle a hülyeség. Frú addig hergeli, hogy a kislány tényleg idegállapotba kerül, ehhez hozzáteszi a magáét Amanda is, mire Merdzsónk felpattan a nappali kanapéjáról és a hálóba menet belecsap először az öklébe, aztán az ajtóba. Amanda meg Dzsina élvezik a műsort, kéjesen vigyorognak „Majdnem kaptam egy pofont.” mondja Amanda. Én meg teljesen elfáradtam ettől a negyed órás fröcsögéstől. Fruncsi megérdemlik egymást, már értem miért került össze a két félkegyelmű.

02-09_fru.jpg

02-40_dzs_a_masik_helyett.jpg

Tovább
939 komment
süti beállítások módosítása