Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10X46 – Látásképek

2020. december 30. 14:06 - Laura Ingalls

kepernyofelvetel_2.jpg

Ez a hogyvolt picit rendhagyó lesz. Telelövöm képekkel, mert a mai napot egyéb kötelezettségek teljesítésével kell töltenem. Ugyanakkor nincs ok szomorkodni, mert a tegnapi borzalomból egyébként sem lehetne sokkal többet kihozni.

Azzal kezdünk, hogy Bálint edzi Dzsinát hogyan kell felkészülni egy párbajra és megtippeli hogy vagy őt vagy Mót fogja kihívni. Nem értem miért jófejeskedik, miért a sok tanács, de különösebben nem is érdekel. Beszéljenek a képek:

kepernyofelvetel_6.jpg

kepernyofelvetel_7.jpg

kepernyofelvetel_8.jpg

kepernyofelvetel_10.jpg

kepernyofelvetel_11.jpg

kepernyofelvetel_12.jpg

kepernyofelvetel_14.jpg

Elkezdődik a bilincsmentes egy óra, amikor is a gonosz törpe nyomban odarongyol Rencsikéhez, hogy mesélje már el mi baja. Fruzsina úgy sejti Rencsike azért haragszik, mert ő egy másik férfi mellett tölti az éjszakát. A gonosz törpe könyörög, Rencsike elérhetetlen, kőből van a szíve. Mielőtt elhánynám magam, inkább kifényképezem ezeket a nyomorultakat:

kepernyofelvetel_16.jpgkepernyofelvetel_19.jpgkepernyofelvetel_21.jpg

kepernyofelvetel_22.jpg

kepernyofelvetel_23.jpg

kepernyofelvetel_24.jpg

Dani és virág a következő blokk. Nyekeregnek, ők is elviselhetetlenek. Virág mindent nagyon sajnál. Én viszont kezdek eljutni arra a pontra, hogy Virágot már cseppet sem sajnálom. Hogy mi lett a szenvelgés vége? Együtt aludtak…

kepernyofelvetel_25.jpg

kepernyofelvetel_27.jpg

kepernyofelvetel_28.jpg

kepernyofelvetel_29.jpg

kepernyofelvetel_31.jpg

kepernyofelvetel_32.jpg

kepernyofelvetel_33.jpg

Dzsina úgy gondolta, hogy neki le lehet venni a bilincset, mert egyrészt nem bírja elviselni Bálintot, másrészt női problémája van, így ezt a feladatot sem hajlandó végrehajtani. Nem gondolhatta komolyan, hogy megússza büntetés nélkül: vissza kell venni a bilincset és pluszban egy 16 kilós kettlebellt kell cipelniük Bálinttal amit a láncra csatoltak. Persze Bálint cipeli, aki azzal biztatja magát, hogy hízott és nem árt neki az edzés.

kepernyofelvetel_34.jpg

kepernyofelvetel_35.jpg

kepernyofelvetel_36.jpg

kepernyofelvetel_37.jpg

kepernyofelvetel_38.jpgkepernyofelvetel_40.jpg

kepernyofelvetel_41.jpg

kepernyofelvetel_42.jpg

kepernyofelvetel_45.jpg

kepernyofelvetel_46.jpg

Játék. A gyökerek játékos feladatokban mérik össze tehetségüket és a végén Robi eltaktikázza magát, így Merci és Renátó nyernek. Jutalmuk, hogy levehetik a bilincset, számukra véget ért a páros játék.

kepernyofelvetel_68.jpg

Rencsike játék közben és utána újra bemutatkozott: szevasztok, egy ordas nagy f.sz vagyok! Olyan féltékeny lett Robira, hogy az idegtől már nem is látott. Ugyan semmi sem történt, de Rencsike annyira belepörgette magát ebbe a semmibe, hogy leállíthatatlanul ment a kutyapicsázás, gonosz törpét is kurvázza, meg Dzsinának is beszól aki próbálná felébreszteni, hogy cseppet eltévedt. Végül kiderül, hogy valamiféle Rencsike által látni vélt combsimogatás triggerelte a parasztot és ennek eredményeként látjuk a bullshitelést vagy 20 percig. Közben masszívan drinkel, ami véleménye szerint jó hatást gyakorol rá, ellazítja, jobb kedve lesz, én meg azt gondolom, hogy olyankor igazán suttyó. Ám Renátó ilyen, őt mindenki így szereti és mikor már sajnálnám a gonosz törpét, hogy megalázkodik Rencsike előtt, sikerül lenulláznia magát a riportos gondolataival: egy férfi legyen féltékeny, egy férfinak legyen kiállása és Rencsike teljesen jól kezelte a helyzetet, ilyen egy igazi férfi. Megérdemlitek egymást… Képek:

kepernyofelvetel_69.jpg

kepernyofelvetel_70.jpg

kepernyofelvetel_71.jpg

kepernyofelvetel_72.jpg

kepernyofelvetel_74.jpg

kepernyofelvetel_75.jpg

kepernyofelvetel_76.jpg

kepernyofelvetel_77.jpg

kepernyofelvetel_78.jpg

1476 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Qqts 2020.12.31. 16:31:12

Ez igy jobb, mint a “the floor is lava”

darlene 2020.12.31. 16:31:46

@PYT: de nem lehet sokáig tartogatni az álarcot. Semmilyen elethelyzetben nem működik hosszútávon, nemhogy a villában.

Qqts 2020.12.31. 16:32:15

@GinaCsöcse: igen! Szabadezanev es Zabkasa eroteljesen agyalnak a betelefonalason.
H adasban mi tortent? Otletem sincs

hereverő heverő 2020.12.31. 16:32:47

Én meg zenélek. Nem bírom nem megosztani pedig piszok régen ismerem. Nézzétek végig a klipet!
www.youtube.com/watch?v=WQPfQvLIseA

úgymond olvasó mmkk 2020.12.31. 16:33:36

@hereverő heverő: én is szóltam hozzá, és baszik rám.

Hedo a nokedli szaggató 2020.12.31. 16:33:57

@Qqts: én is gondolkodám! De gyáva vagyok

darlene 2020.12.31. 16:34:19

@PYT: igazi csemege lett volna pedig :DD
Gondolom ezekkel a váratlan huzasokkal akarnak a médiában szerepelni, meg fokozni a kozhangulatot. Ami végül is sikerült :D

Qqts 2020.12.31. 16:35:10

@úgymond olvasó mmkk: kapja be! A bokadat! H lehet egy ilyen aranyteremtesre nem odafigyelni?

darlene 2020.12.31. 16:36:59

@Fu Szekh Li: jajjj a győzi-fele csajnak beoltozos kisvideon szó szerint felsirtam :DD
Anno a micis évadban volt egy coub a részeg eseseirol, arra fel óráig ment a replay gomb. Igen, könnyű engem szórakoztatni. :DDD

úgymond olvasó mmkk 2020.12.31. 16:37:57

@Hedo a nokedli szaggató: azt a bv-t megnézném, amibe betelefonálsz :D

Fu Szekh Li 2020.12.31. 16:39:21

@úgymond olvasó mmkk: szerintem vagyunk ezzel így néhányan :D

PYT 2020.12.31. 16:41:44

@bel ami: hát a tiéd mindig a frászt hozza rám, thriller xddd

Qqts 2020.12.31. 16:42:37

@Fu Szekh Li: hat en kesz vagyok. Sikitva nevetek

PYT 2020.12.31. 16:42:48

@úgymond olvasó mmkk: azt én is, és HEDO, telefonálj be lécci-lécciiii!!!!

PYT 2020.12.31. 16:44:13

@Fu Szekh Li: muhahaaaa, ez aztán megérdemelne egy tisztességes mémformátumot, valaki megcsinálhatná xdd

GinaCsöcse 2020.12.31. 16:45:22

@hereverő heverő: Tényleg B.meg Tesó ! Visszakerestem ! Bocsi nem láttalak :(
Annyira figyelem az MMKK csajt nehogy elmulasszam, így megesik hogy mást se látok meg :)
Szóval: Gatyarohasztó Boldog Új Évet Neked is !

hereverő heverő 2020.12.31. 16:45:45

@PYT: +1 ! Azt én is nézem MMKK. Csak honnét tudjuk hogy te vagy az @Hedo a nokedli szaggató:

PYT 2020.12.31. 16:46:25

@darlene: lehet... de azért egy kicsit iskolahetes driccmadár-alakítás sorozattal nagyobbat kaszálhattak volna közfigyelem és -felháborodás terén... ;)

hereverő heverő 2020.12.31. 16:47:12

@PYT: Ugyan, ki csinálná meg Amandát ezek után

PYT 2020.12.31. 16:48:15

@hereverő heverő: egyeztetnünk kell majd vele egy kódot, amit belerejt a beszélgetésbe, Őzinek úgyse tűnne fel ;))

Ármándójózsi 2020.12.31. 16:48:37

Miva, miva, miva??? :S

Srácok, énefeljük el eggütt zokogfva, hohy :

Tarnai Kiss László: Vándorfelhők fenn az égen
www.youtube.com/watch?v=q1en79uGXzQ&ab_channel=settenkedo1

Qqts 2020.12.31. 16:48:38

@hereverő heverő: olyan csibesz vagy mindig Heverooo

Qqts 2020.12.31. 16:49:19

@Ármándójózsi: magadtol szurtad ki a benazasom vagy azert, mert ide beirtam?

PYT 2020.12.31. 16:49:45

@hereverő heverő: ahhaha, de rossz vagy xddddd és én is xdd hát talán majd Ginuska, miután Dhígaúúúú elhajtotta... ;)

Ármándójózsi 2020.12.31. 16:52:01

@Qqts: Mindég tióudom merre jársz gyönyörű vijágszálam...

PYT 2020.12.31. 16:52:55

@Qqts: jippi jeejj, de valami kódszót velük is egyeztessünk előtte, hogy tudjuk majd, mire kell felkapni a fejünket.. ;)

Qqts 2020.12.31. 16:54:57

@PYT: a kod meg van. Ossze nem tevesztheto semmivel: RANDOM OFF KOMMENT ™️®️©️

úgymond olvasó mmkk 2020.12.31. 16:57:00

@GinaCsöcse: ne fogd rám, bébi, pláne úgy, hogy észre se veszel :)))))

PYT 2020.12.31. 17:00:34

@Fu Szekh Li: hát csak úgy, szórakozásból vagy nemtom... úgyis mindig felismernek, szal nem rejtőzködésiből... ez már ilyen hagyomány lett nálam (pedig közöm nincs amúgy semmilyen hagyományőrzéshez;)

Fu Szekh Li 2020.12.31. 17:01:00

@Qqts: de ez most nem az volt?

hereverő heverő 2020.12.31. 17:02:25

@Fu Szekh Li: Ez nem az volt. A nők könnyen csak színlelik az ilyesmit.

PYT 2020.12.31. 17:02:59

@Qqts: ez jó ;)) de hogy lehet ezt egy Gy. Őzivel folytatott beszélgetésbe adekvát módon beleszőni? xddd hát már csak ezért is nézni fogom (eh, amúgy is;))

Qqts 2020.12.31. 17:04:44

@Fu Szekh Li: is!

@PYT: mivel azoknak a beszelgetesekbek, se eleje, se vege, se kozepe nincs, igy tetszolegesen barhova bedobhato

PYT 2020.12.31. 17:06:38

@Qqts: meggyőztél, okka, nagyon fogok röhögni xddddd

Ármándójózsi 2020.12.31. 17:07:02

Akurva anyát , iljen hoszúú földegést se látam meg!4! mozok it minden, mikot lezs mér vege??? :S

úgymond olvasó mmkk 2020.12.31. 17:07:16

RANDOM OFF KOMMENT RANDOM OFF KOMMENTJE ™️®️©️

Hedo a nokedli szaggató 2020.12.31. 17:07:56

@hereverő heverő: hát majd így kezdem: szia Győző és üdv hogy volt komment szekció! Jó is lehetne ez a műsör, de a jelenléted súlyosan rontja a színvonalat és a nézhetőséget! Picológus vagy párkapcsolati tanácsadás kéne az ápoltaknak, mert keverik az abúzust az én csak jót akarok neked pöcsöléssel. Ezek a kis lemmingek anyuci szerető gondoakodása nélkül hamar éhen halnának a saját szemétdombjuk árnyéjában. Köszi a lehetőséget! Fu Szek Li for prezident!

Fu Szekh Li 2020.12.31. 17:07:56

YEAH!!! ™️®️©️

PYT 2020.12.31. 17:09:08

@hereverő heverő: ezigaz, de csak az igazán fogyatékosok nem vágják le a kamuorgazmust, lássuk be - már így az év utolsó napján, legalább ;p ;))

PYT 2020.12.31. 17:11:22

@Fu Szekh Li: F*CKYEAH!™️®️©️

hereverő heverő 2020.12.31. 17:13:05

@Qqts: te, én nem szeretnék halálos orgazmust. Tudom, ágyban párnák közt meg ilyen fasságok, de azért...na!

hereverő heverő 2020.12.31. 17:14:32

@Hedo a nokedli szaggató: Esetleg felajánhatnánk egy lófaszt Győző seggébe. Meg egyet a kezébe, hogy tudja mi van a seggében.

Fu Szekh Li 2020.12.31. 17:14:53

@PYT: Gondold meg, mibe vágsz bele, mert elég melós állandóan figyelni.

PYT 2020.12.31. 17:15:05

@Hedo a nokedli szaggató: nemjó, nemjó!!!!! egyrészt, nincs benne a KÓD! másrészt, már ott lekeverne a szerki, hogy "a jelenléted rontja a..." - mert ezt ők is tudják, de hallan nem akarnák, tuti pláne nem sokad magukkal, élő adásban... ;)

Qqts 2020.12.31. 17:15:05

@PYT: cooool egyre hosszabb a sormintank

Qqts 2020.12.31. 17:15:47

@hereverő heverő: en nagyon szeretnek olyat. Ha menni kell, akkor igy

Ármándójózsi 2020.12.31. 17:15:51

@hereverő heverő: Mer hülye vagy Tetyó!!! azé én ráprobánék, hátha túlelem.

PYT 2020.12.31. 17:16:19

@Fu Szekh Li: tudom, de már késő xdd @Qqts: ez a cél, nem-e? ;)

Qqts 2020.12.31. 17:17:27

@PYT: bizony! Imadom, ha vki csatlakozik.

Qqts 2020.12.31. 17:18:01

@Ármándójózsi: ezert vagy te nekem a mindensegesseg ❤️

hereverő heverő 2020.12.31. 17:19:06

@Qqts: AZért én remélem hogy mire nekem mennem kell, már senki nem akarja már velem kipróbálni. Így is elég undorító vagyok, milyen lehetek majd kóróvá aszalódva összeszottyadva és remegő kézzel? Lehet hogy egy pelenkacserébe is bele fogok halni

GinaCsöcse 2020.12.31. 17:20:15

ÉS NÓTA : Csüngő arcú tengeri violám, kisangyalom!
Elkaplak még egyszer a fiolán, kinyalhatom !
és tánc....
Kombiné kombiné özvegy Kombiné !
Még az éjjel megreszellek Én ! ---- és tánc !

Már durrogtatnak a fasszopók kinn !

MsIreneAdler 2020.12.31. 17:21:44

Hű, ez a jager egész jó cucc :D

Qqts 2020.12.31. 17:21:55

@hereverő heverő: almom, hogy egy olyan virgonc ur mellett szottyosodjunk meg boldogan, akinek szottyosan is kellek majd, ugy is. A pelenkazos reszt inkabb kihagynam, meg elotte szeretnek exit-elni

PYT 2020.12.31. 17:22:06

@Qqts: hú, azért gondoljatok már szerencsétlenekre, akik rátoktalálnak majd.... ott volt az a szegény izé, nemjuteszembe a neve, a kungfus csávó, akire a gardróbban vagy hol takáltak rá, miután bevégezte földi pályafutását egy halálos autoorgazmikus kilépővel...

hereverő heverő 2020.12.31. 17:22:35

@PYT: Ezért kell úgy kezdeni, hogy Kedves művész úr, de jó hogy felhívott! Hát én imádom magát, meg a húgysárga telefonját is. Annyira imádom, szeretném bekeretezni! Tudja olyan szép díszes fakeretbe, már rendeltem is magának keretet a helyi koporsókészítőnél!
- na Győző arcát akkor én pólóra fogom nyomatni

Ármándójózsi 2020.12.31. 17:22:46

@GinaCsöcse: Ne végre veeerem!!! Eneketé velem???

GinaCsöcse 2020.12.31. 17:23:31

@Qqts: Nem vóna az rossz...
És amikor a két csaj érzékelné, hogy mi van, aszondanák : Hát erre rábasztál Tata :D
Dehát mitszóna a család....
Inkább akkor mondjuk az autóm megdugásakor elvágja az erem és abba elvérezni.!
Az olyan hősies lehet....

PYT 2020.12.31. 17:24:03

@hereverő heverő: magad uram, ha szolgád nincsen..? ;p ;))

Fu Szekh Li 2020.12.31. 17:25:19

@Qqts: még jó, hogy csak 1+1 g-vel :)

hereverő heverő 2020.12.31. 17:25:37

@GinaCsöcse: vagy amikor beleragadunk a szamárba, és végig kell ügetni vele a falun, oh kegyes halál!

GinaCsöcse 2020.12.31. 17:25:43

@Ármándójózsi: Drága TEsvérem, egyetlen Józsikám, hogy szorítsam el az ütőered Tesó!
( már ha elvérezné, megmentésileg értem) Ismered aztat, hogy :
Akácosúúúúúúúúúúúúút ha végimegyek rajtad Éééééééééééééééén ?

GinaCsöcse 2020.12.31. 17:27:06

@hereverő heverő: Vagy felidegesít a szomszéd és agyonbasz az ideg....
Jah NEM az nem jó ! :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.12.31. 17:27:41

Boldog uékot kivanok nekem es mindenkinek :)

PYT 2020.12.31. 17:27:49

@hereverő heverő: iggeeeen! köszi :) meg volt még az a szegény INXS-es fickó, ő is hasonlóan csekkolt ki, egy hotelszobában, pucéron... jah, őt tudom, Michael Hutchence... (bírtam nagyon, de nem ezért) szal, gondoljunk szegény utódokra, főleg ha még kiskorúak...

PYT 2020.12.31. 17:29:16

@hereverő heverő: dzsíííz xddddd ez már erősen darwin-díjas

GinaCsöcse 2020.12.31. 17:30:11

Disznó Tesó nincs ma? Gondolom ejbújt, mert félt hogy faszrahúzzák!
Mármint "nyársra"-t akartam írni !

úgymond olvasó mmkk 2020.12.31. 17:31:01

témánál vagyunk, kedveseim. megittam a karácsonyra kapott teám első üvegét, kezdődjön a parti.

Qqts 2020.12.31. 17:32:27

@PYT: nem olyan tavozasra gondoltam, de ertelek

GinaCsöcse 2020.12.31. 17:32:32

@Fu Szekh Li: Szerintem ezt minden srác kipróbálja fiatalon !
Mi a telepen versenyeztünk, hogy kinek sikerül...
Nem nyertem. :D

Ármándójózsi 2020.12.31. 17:33:34

@GinaCsöcse: Jaaaaj drage tesverem, hogyanne imerenem. ha Te tuad, hogy en hányon vegigmetem már... Aproppo hányon... minnía jovök addígó szavajidat ne felejtscsed nyalo azt okos kics buksikadat. viszafele bocsak nekd is egyet???

úgymond olvasó mmkk 2020.12.31. 17:35:28

@MsIreneAdler: nem, azt nem bírom meginni. rendes tea volt.. de ittam mellé egy kis extrát is :DD

PYT 2020.12.31. 17:36:18

@hereverő heverő: ez az, ez a jó irány, kezdésnek el kell altatni az éberségét, és utána már lehet mondani neki bármit... is (húgysárga telón sírok xddd)

Fu Szekh Li 2020.12.31. 17:36:38

@GinaCsöcse: Asszony lesz a lánybúúú, ha végigmegyek rajta én...

MsIreneAdler 2020.12.31. 17:37:29

@úgymond olvasó mmkk: hajrá, úgy látszik ez az extrák napja :D

PYT 2020.12.31. 17:39:23

@Qqts: hanem? xddd

@MsIreneAdler: tátra tea, jeee, az fincsi - vagyis inkább érdekes, de annál hatékonyabb (influenza, gyomorrontás, és mindenféle nyavalyára) ;)

PYT 2020.12.31. 17:40:52

@GinaCsöcse: ?? wtaf... akartam én ezt tudni? xd

MsIreneAdler 2020.12.31. 17:46:20

@PYT: még nem ittam, csak láttam meg hallottam. Na majd egyszer! :)

Van új poooszt!!!

GinaCsöcse 2020.12.31. 17:50:40

@PYT: Nem tudsz Te még semmit Havas John ! :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2020.12.31. 17:53:19

@darlene: esküszöm a lányok közül Gina a legszórakoztatóbb :) sajnálom, Frunátóék előreküldték az aknamezőn, mint részeg tálib a keresztény hittérítőt...

úgymond olvasó mmkk 2020.12.31. 17:54:24

@Fu Szekh Li: köszi, hogy szóltál, észre nem vettem volna

darlene 2020.12.31. 17:57:20

@Brigante: igen, és ez is sokat elmond az idei szeriarol :D

Zabkása 2021.01.06. 21:57:00

Hey ho evribádi! Gyüttem szétkommentelni az adást :)

Zabkása 2021.01.06. 22:10:13

Férfias egy hiszti a cigótól, hogy Fru nem megy hozzá magától :D

Zabkása 2021.01.06. 22:17:58

Na itt én vállal vállalva a büntetést falhoz basztam volna azt a bögrét
süti beállítások módosítása