Onnan folytatjuk, ahol tegnap abbamaradt a történet, Értékesítési Vezető Fíreg Gábor és Spori Dávid baktatnak hazafelé a bícsen. Dávid, a nagy locsifecsi rögtön megragadja az alkalmat, és átadja a szót Értékesítési Fíregnek, hogy elmesélje mi történt velük, Gábor pedig belekezd. És gyerekek, nekem kőből van a szívem, az is a keményebbik és durvábbik fajtából, de ez a történet még engem is megérintett (NOT). Vezető Fíreg Gábor belead apait-anyait, értékesítési vénája most látszik csak igazán, mert mindenki zabálja a sztorit, kivéve AlexaSándort, aki látott már karón varjút szélszeskedni, mindenesetre Fíreg Vezető egyik lábáról a másikra állva meséli, hogy volt itten egy nagy választás, az első opció cukor meg kávé, és hát ő a csapat érdekeit nézte, mert mindenki napok óta nyíg, hogy inna egy kávét, ő meg a Fülöp-szigeteki Dévényi Tibi bácsi. Mert ő egy ilyen ember, mert neki a barátai a legfontosabbak, és bár néhányan most haragszanak rá, de reméli, ez majd kiengeszteli kicsiny szívüket, mert ő alapból egy szenzi ember, és nem bírja a feszkót. A történetét csak időnként szakítja félbe Tamásunk süvöltése, hogy MI VOLT A MÁSIK, de Gábor végre eljut ehhez a részhez is, ápró pöti ferdítéssel, miszerint csak ő kapott volna levelet a családjától - és itt többször elcsuklik a hangja, brávó! - de ő erős maradt, és a barátai érdekeit nézte, nem a sajátját. Kijelentését hitetlenkedő tekintetek fogadják, minusz Tamás, akit ennél a pontnál már teljesen beszippantott a történet, és nem bírja feldolgozni, hogyha valaki választhatott a CSALÁD és kávé között, akkor mégis mi a bütykös lófaszért döntött utóbbi mellett, Gábor indoklása ködös és valójában nem magyaráz semmit, de Tamásnak ez már ezen a ponton nem tűnik fel, hiszen mindenki tudja, hogy az ő Achilles-e a CSALÁD. 

Üdv mindenkinek, az új évadban én veszem át a stafétát, s foglalom össze hétről-hétre, hogy alakul kedvenc fixerünk sorsa a sokak által mélypontnak tekintett ötödik szezon után. 

Az epizód elején minihogyvolt arról, mi vezetett oda, hogy Ray New Yorkban az East River felett akarja épp gyakorlatban megtapasztalni a gravitációt. Abby halála és a Samantha Winslow-féle cselekményszál pillanatképei adják össze a jelenetsort. Főcímzene továbbra sincs, helyette egy rendőr a híd alatt épp elkap egy kezdő szumózónak tűnő dílert, aki persze égre-földre esküdözik, hogy debiztosúrénaztánsosenem. A rendőr pont látja a folyóba zuhanó Rayt, s rohan megmenteni. Mire odaér, Ray már a víz felszínén lebeg, de hát ez egy amerikai tévésorozat, és nem egy posztmodern művészfilm,.úgyhogy igencsak furcsa lenne, ha a címszereplő nélkül folytatódna tovább. 

Chim Maddie lakásának riasztórendszerét élesíti, a nő nem látta a Mission Impossible-t, közben Buck és Eddie a kanapé becipelésével szenvednek. Amúgy Maddie ugyanott lakik, ahol anno Katherine Heigl az Ugly Truth-ban (imádtam azt a filmet meg a kecót). Maddie gyanúsan kedvesen mosolyog Chimney-re, majd amikor Eddie és Mr Április is eltűnnek a konyhában, megjegyzi, hogy milyen helyes, mire Buck rákontráz, hát meg a gyereke.

A tenger hullámai szinte kihányják magukból a felkelő napot, melynek sugarai egy izmos hobit testre vetülnek. Harcicsivava, szótlan Yodaként tornyosul alvó társai felé, majd néhány megvető pillantás után elindul a partra, hogy megkezdje a napi szarkavarást.

Mentálisan vagy fizikálisan volt nehezebb játszani a Survivort?

Az 1 héttel későbbi játékba kerülésem, és a korom miatt annyi ellenérzést kaptam, amire nem voltam felkészülve. Ez szinte leszedált a játékok alatt, amiket csak játszottam, nem versenyeztem. Ezt nagyon bánom, mert így is szinte mindig a középmezőnyben voltam. A mentális sokk kihatott versenyszellememre.

Mi volt a legnagyobb hiba, amit elkövettél?

Nem voltam elég hűvös, elég tudatos, emiatt egy idő után "elvittek" az érzelmeim: nem a lényegre koncentráltam

Mi az, amit nem láthattak a TV-ben belőled?

Számomra is meglepő hogy milyen sok oldala is van egy embernek, mindig új oldalunkról ismerhetjük meg magunkat. Amit nem láthattak a nézők, az a maximalista, életigenlő, mindenhez pozitív hozzáállásom.

Azt kaptad ettől a kalandtól, amit vártál?

Életem egyik legnagyobb mentális töltést adó élménye volt a Survivor, kezdve az első válogatótól a fizikai, pszichológiai teszteken, a fantasztikus, egyedül megtett utazáson át a szigeteken való három hétig. Többet kaptam, mint amit remélni mertem.

Mit tanácsolnál a következő évadokra jelentkezőknek?

Sokan mondják, hogy a Survivor-ban taktikáztak, az ott bemutatott karakter nem az igazi énjük. Szerintem ez nem igaz. Azok is mi vagyunk. Tanácsom, hogy minden helyzetet mintegy kívülálló szemléljünk meg több oldalról mielőtt bármit szólunk, mielőtt döntést hozunk, így elkerülhető hogy elvigyen bennünket a pillanat heve, és tovább maradhatunk játékban megélve annak minden pozitív hozadékát.

Ez egy visszatekintő rész lesz, így meg tudjuk végre miért is ekkora szívás a grovetowni kaland. Belindával, a néma lánnyal kezdünk, Lucinda Williams: Like a Rose című száma szól, a lány vidáman játszadozik a mezőn. Kiér az út mellé, szerencsétlenségére a jól ismert fekete jeep áll meg mellette. A lány nem vesz róluk tudomást, a két férfi kiszáll, és nagyon ajánlja, hogy a lány fogadja el tőlük azt a fuvart. Belinda menekülni kezd, de a férfiak elkapják őt, és nagyon elégedettek, hogy élve fogták el őt, így jöhet a következő lépés, a nemi erőszak.  Belinda küzd, ahogy csak tud és nemsokára lesz egy megmentője, Bobby Joe. Elintézi a két fehér idiótát, addig Belinda bemenekül az erdőbe. Később Bobby Joe utána megy, visszahozta neki a leesett szemüvegét, a lány még mindig rémült. Hozna segítséget, de Belinda nem akar egyedül maradni, így Bobby Joe felkapja, és ölben viszi el a szörnyű helyről. Sajnos baj lesz ebből a segítségből is, mire Bobby Joe kiér az úthoz, megérkezik a rasszista Reynolds rendőrnő és Sneed.

Miközben mi lerágjuk a körmünket az izgalomtól, hogy lesz-e csata vagy sem, addig a készítők kicsit szórakoznak velünk. Az évadzáróban ugyanis a Trónok harca Lady Olennájával  kezdünk. Nem vicc, Diana Rigg ugrabugrál egy saccra hatvanas évekbeli televízió képernyőjén egy másik ikonikus szerepében, Emma Peelként. A felirat megerősít bennünket, 1968-ban járunk Skóciában. A műsort nem csak a gyerekek, hanem egy olyan gyámoltalan kinézetű fiatalember is bámulja, akit tízből kilenc nő azonnal rohanna babusgatni. Szólnak is neki, várják a vendégek, köztük a kissé őszes hajú Claire. Wakefield tiszteletes búcsúztatóján járunk, az elanyátlanodott fiatalember pedig nem más, mint nevelt fia, Roger.  

Michonne napjai pörögnek repeaten, a program picit szűkölködik a változatosságban: reggel, gatya fel, gyerekezés, veteményes felett óbégatás a retkek miatt a többi asszonnyal, este álmatlanságtól szendvedve kiszökni legyakni pár zombit, reggel megint puszi apának, délelőtt számoljuk a paradicsomokat a gyerekkel, mondjuk hogy a zöldeket miért szedték le, azt nem vágom. Este megint kezdődik a gyilok, mikor egy akasztott emberbe fut az erdőben és addig bámészkodik, amíg jön egy zombi és majdnem leszedi, de az utolsó pillanatban épp meg tud kaparintani egy baseball ütőt és kiiktatni a támadót, az ütőn meg úgy állnak az agydarabok mint a megboldogult Lucille-on a szögesdrót.

Bayani

Fanni indokolatlan tangás seggével nyitunk, és Tamás építkezési vállalkozóvá avanzsálásával folytatjuk - hogy egészen pontosan mit akar építeni a homokba ledöfött bambuszcölöpökből, azt innen nem tudom megállapítani, éppúgy lehet csillagvizsgáló, mint rendőrőrs. AlexaSándor majszol egy darab birsalmasajtot majd ő is indokolatlan tangás segget mereszt. Az építmény pad lesz, olyan, amilyenen Forrest Gump is várta a buszt, pont passzol Bártendörhöz .