Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Egy óra múlva itt vagyok! - A küldetés - 1x08-1

2011. október 21. 12:00 - Sigismundus

Kilencszáznegyvenegy ősze. A Balkánon a német-partizán vetélkedés már rég túljutott az előző részbeli poénkodáson. Az Oberkommando der Wehrmacht ágyúkon, falshmrjaegereken és repülőkön kívül egy etnográfust is bevet mostanra. Ennek tanácsa alapján az öreg Dogán holttestét kiásták és kiakasztották faluja főterére.

Jól számítanak, mert ezzel az ifjabb Dogán haragját vívják ki aki állandóan támadásokkal próbálkozik a helyőrségek ellen. Mögötte egy lépéssel rohamozik Vincénk is, aki mostanra kissé felnőtt végre. Hegyi kecskeként mászik sziklát, profin használja a géppisztolyt, és a késsel is jól bánik.

Tovább
Címkék: egy óra múlva
1 komment

Barátok közt 5835-5836

2011. október 21. 11:00 - cybergreg

Egy ágyra tehát négyen pályáznak, illetve ketten már alkalmazásba vették. A fiúk természetesen máshogy reagálják le a helyzetet, mint a csajok. Hannáék mandinerből az előszobába pattannak, Balázs pedig indítványozza, hogy ha már úgyis üres a kéró, keressenek más szobát, és aztán a program onnantól változatlan. Hannának viszont nem megy ki a fejéből az imént látott korhatáros jelenet, ezért inkább lelép. Peti pedig folytatná, amit elkezdett, mintha mi sem történt volna, de Linda fél, hogy Balázsék röhögve kagylóznak, meg amúgy is tök ciki volt a váratlan live show. Attila és a Leninre nagyon emlékeztető Miklós egymással ordibálnak, Miki szerint Attila Nórának még a lába körméig sem ér fel. A falon a három kalapos nő is csak döbbenten néz. Vlagyimir Iljics bosszúsan elvágtat, a nyitott ajtón keresztül Nóra váltja. Békülés körvonalazódik óvatlanul, Nóra lejjebb vesz vágyaiból, Attila nem haragszik, pontosabban nem rá haragszik. Hanem? Na mégis, hármat találhatsz. Ez a szovjet államfő mindenbe beleüti az orrát, mindenkinek megmondja, mit csináljon. Hát a szovjet államfők már csak ilyenek.

A Kinga-Gabi közös bérleményben a rezsit számolja a rutinos pincérnő, gáz, villany, bubimentes víz, akkor az összesen tizenöt pénz. Gabi sopánkodik, hogy nem tud beszállni, élősködőnek érzi magát. Jaj, ne hülyéskedj, nélküled is ugyanúgy túlszámláznak minden hónapban az ilyen-olyan művek, majd ha lesz melód, te is táplálod az energialobbit. Gabi reménykedik, ma ígértek visszahívást a legutóbbi interjú után, hátha bejön a tuti. Szerkesztői bravúr, Laci és Géza ugyanerről értekeznek a gyepszinten. Géza épp a printert próbálja működésre bírni, a nyomtatás témaköre amúgy még fontos lesz a mai részben. Közben persze megy a sztorizgatás. Alakul a molekula, örvendez Laci, az esküvőn csókolóztunk, de mivel munkanélküli a drága, mindig ódzkodik az éttermektől, mert ott a végén számlát hoznak. Géza bedobja a tuti tippet: menjetek piknikezni! Fonott kosár, szendvicsek, kockás pléd. De nekünk nincs kockás plédünk, csak négyzetes. Az is jó! Meg a háromszöges is. Már csak az a kérdés, van-e itthon „tóner”? – kanyarodik vissza a nyomtató kérdésköréhez Géza, erre Laci agya egy végtelen ciklusba fut bele.

Tovább
Címkék: barátok közt
1 komment

Caprica 1x14 - Blowback

2011. október 21. 09:00 - Freevo

Lacy megérkezik a Gemenonra, ahol morcosképű monoteisták fogadják, és felpakolják egy repólőgépre. Vele tart egy csomó hasonló korú naiv kölyök, valamint a borostás harcos, aki nemrég megdugta Clarice nővért. Hamarosan azonban rájuk tapad egy rendőrségi járőrhajó, és vonóhorgokkal csáklyázzák meg őket.

Clarice nővér panaszkodik a reszelős hangú gemenoni vezetőjének, hogy a kettővel ezelőtti részben emlegetett ∞ formájú kitűzőt lenyúlta Zoe szobájából a rendőrség, amihez neki nincs hozzáférése. Ahelyett, hogy a szektavezér megdorgálná Clarice-t, hogy egy egész bolygó terroristaparancsnoka akar lenni, és még ezt sem képes elintézni, megnyugtatja, hogy majd ők gondoskodnak a dologról. Mindjárt látjuk is, amint Method rendőrfőnök ólálkodik a bizonyítékraktárban, és elemeli a bizsut, Hoppá, ez egy fordulat? Nem hiszek a szememnek.

Tovább
Címkék: caprica
Szólj hozzá!

Dr. Csont 4x15 – A hercegnő halála

2011. október 20. 14:00 - Llew

Három szerepjátékos srác, a hallgatag fekete elf, a köpcös varázsló és a nyurga lovag battyog egy vízelvezetőben, miközben utóbbi minden lelkesedését és átélését elveszítve próbálja társait lebeszélni a kincskeresésről. Kincs helyett a járatban csak valami gyanús rongykupac, meg patkányok vannak, ami bőven elég az elfnek és a lovagnak, hogy ordítva elszeleljenek. A varázsló azonban egészen addig nem esik ki a szerepéből, míg a rongykupacról ki nem derül, hogy egy patkányok által összerágcsált holttest. Booth lassított felvétel üzemmódban fogadja otthon társát, mivel megint lebénult a háta. No, de gond egy szál se, Bones a múltkor is pikk-pakk helyrehozta, és rövid körbe udvarlás után most is hajlandó rá.

Ezúttal azonban csak ront a helyzeten, így társa kórházba szállítása után egyedül és feldúltan érkezik az intézetbe, azzal köszöntve a helyettesítőként megjelenő Perotta ügynököt, hogy inkább dolgozik egy gyenge nyomozóval, minthogy új embert kelljen betörnie. Nem éppen a jó munkahelyi légkört kialakításának mintapéldája, de hát mit vártunk. Az időhúzás miatt a hullát már beszállították, Mr. Fisher pedig már megállapította, hogy egy csúnyán szétvert fejű 25-29 éves nő. Perotta ügynöknek ez nem elég hivatalos, így – Brennan távozása miatt – Cam kimondja, hogy „gyilkosság”, és nekiesnek a holttestnek. A ruházata Angela szerint A Gyűrűk Ura pornó verziójából való, vagyis Cam szerint ez Fisher asztala. Mármint nem a pornó, hanem A Gyűrűk Urás geek kérdéskör. Fisher először tiltakozik, majd beismeri, hogy igen, geek (még a Fringe-et is nézi), emiatt a barátnője szakított is vele.

Tovább
Címkék: dr. csont
Szólj hozzá!

Castle 2x11 - Az ötödik golyó

2011. október 20. 12:00 - Zenóbia

Castle kivételesen előbb odaér a helyszínre mint Beckett, ezt az időt pedig arra használja ki, hogy egy póznához kötött kutyával barátkozzon, akit egyből szeretne társául fogadni, Sherlocknak nevezni, sapkát rakni a fejére, nagyítót tenni a szájába. Szegény kutya. Ki tudja mit hoz még ez a rész, lássuk a hullát. El ne feledjem, Kate új kabátban, ráadásul pirosban. Az áldozat Victor Fink galériatulajdonos, a helyszín pedig a galéria, ahonnan a szomszédok este tíz után hallották a lövéseket. Az asszisztens, Darius szerint nyolckor zártak, a gyilkos nem vitt el semmit, a kamera pedig csak kamu, be sincs kötve. Ugye-ugye meg kellett volna gondolni, hogy min érdemes spórolni. Victor menekült a gyilkos elől, így az nem túl elegánsan kénytelen volt hátba lőni, kétszer is, biztos ami tuti. Ryan hiába veti be minden matematikai tudományát, mégsem boldogul a feladvánnyal, ezért megosztja velünk is. Szóval a galériában öt töltényhüvely van elszórva, ebből az áldozat hátában van két golyó, a falban még kettő, de nincs meg az ötödik. Hány éves a kapitány?

Castle szerint az ötödik golyó jégből készült, szerintem meg ez az ötlet légből, höhö, bocs. Ryan szerint a jéggolyó is ütött volna lukat, azaz léket, Beckett nem értékeli a fantasztikus és csak egészen enyhén erőltetett poénokat. Victort a halála előtt egy órával hívta valaki telefonon, egy titkosított számról. A hívást New Yorkból indították egy olyan telefonról, ami a Bahreain mobilszolgáltatóé, azaz sosem kapnak rá végzést, sok sikert. Tanú keresés közben találnak egy fickót az utcán, aki nem tudja ki ő, hol lakik és mit csinál ott ahol éppen van, se igazolvány, se tárca, se memória, behozták Ryannek, boldoguljon vele ahogy akar. Victor feleségének az a legnagyobb problémája, hogy most mi a fene lesz a melleivel, amit csakis a férje kedvéért csináltatott meg. Aki pedig rettentően utálta a férjét, az Rocco az előző asszisztens, valami pénzügy miatt, de Rocco nyápic alak, így a gyilkosságot nem nézi ki belőle. Gondolom azért ezt leellenőrizzük mi is.

Tovább
Címkék: castle
6 komment

Barátok közt 5833-5834

2011. október 20. 10:05 - cybergreg

Nos tehát, ott tartunk, hogy Zsolti retyótakarítási célból Vilibát keresve Peti és Linda vincsesztertörlő hadműveletébe gyalogolt bele jó ritmusérzékkel. Csak jelzem, hogy Vili ezután egész nap nem került elő, szóval valahol biztos még mindig józanodik az ízlésesnél jóval hosszabb dínomdánom után. Na gyerekek, nem most jöttem a hathuszassal, mégis mit néztetek? Csak egy érdekes filmet a mormotákról. Na jó, az esküvős videót néztük, csak magunknak is ciki bevallani. De hogyhogy ti így együtt kettesben? Hát mert újra összejöttünk – dobja be váratlanul Peti. De nem is! – tagad rögtön Linda. Zsoltinak túl sok információ volt ez egyszerre a mormoták esküvőjéről, így visszatér a sörösrekeszek megnyugtató ölelésébe. Peti még pittyent egyet az egérrel, és letörli a kettes számú lebuktató videót is. Azért én körülnéznék még Bandita laptopján, hátha van még néhány rejtett kamerás jelenet a házból mondjuk Gizi és a kuktafazék titkos együttlétéről, vagy ahogy Aliz a tükörrel vitatkozik.

Attila és Nóra überkínos beszélgetése sem ért véget. Attila érvel: mindketten házasodtunk már, azt’ mi lett belőle, há nem? De. Hát akarjuk mi ezt? Beszédhibás nemzetiszín szalagos anyakönyvvezetőt meg hosszú válási procedúrát? A házasság nem csak erről szól, érvelne Nóra, de Attila hajthatatlan. Ne házasodjunk, mert abból mindig baj van. Egyre nagyobb hangerővel folytatódik a vita, Nóra ruhadarabokat hajigál. A végén aztán elrohan, az udvaron összefut Gabival és Claudiával. A csajok sétálni mennek, hogy közben a pasikat utálják, a szipirtyó meg megy rendet tenni.

Tovább
Címkék: barátok közt
3 komment

VV5 - 1X37

2011. október 19. 14:35 - Hódos Hajnalka

Azt hiszem, itt az ideje köszönetet mondanunk Cristofelnek, hogy - tudtán kívül- a hátán cipeli az öfiket, ha pusztán a mellényes szociopata mesterkedéseit kéne estéről estére néznem, már tökön szúrtam volna magam. Ébredezünk, Serit és Gergőt előbb-utóbb műtéti úton kell egymás testéről leválasztani, most is egymásba vannak gabalyodva, ám a szimforizmus hirtelen megszakad, Seri nagyasszonyosan rágyújt és elkezdi osztani Veronikát, azért kedves volt a tegnapi köszöntőnél, csak ő mondott negatívat és felhívom a figyelmet a Geri elnevezésre. Szóval, Geri is egymilliószor elmondta, hogy igen, komoly érzelmi szálak kötötték Csillához, de megbeszélték, hogy ide bejön és lesz ami lesz. Ez most így jött össze. Veronika nem érti, ő csak a véleményét mondta, egyszerűen furcsa ez a szitu. Én sem értem, Seri csipája ugyan mitől nyílt ki, lehet, hogy a Gerikével felvállalt kapcsolat miatt combosodott meg ennyire, az is lehet, attól kapott vérszemet, hogy előző nap Dya és Kinguci leugatták a kölcsönruhák miatt az ÉN Veronikámat, mindenesetre jobb lenne, ha befogná a száját és mélyen hallgatna. Veronika még egy ellenséget akar magának szerezni? Nem elég ahányan vagyu…vannak? Mindegy, nem foglalkozik vele abszolút és be is megy, mert unatkozik egy idő után. Vagy fogy az oxigén Geri nélkül.

Nem, mégsem, Dyával és Kingával összeülnek és megbeszélik, ez az intelligen. Cia hiánya. Veronika kibaszott féltékeny a Gergőre, úgy jött be ide, hogy tetszett neki. És pofákat is vágott, miközben szeriztek. Bevallom, én is, és? Ehelyett összejött egy…ilyennel. Ezt érte el, hogy nincs kapcsolata a lányokkal. Veronika a teraszon még mindig nem érti, Krisz a lehető legjobb tanácsot adja neki: szard le!

Tovább
Címkék: vv5
2968 komment

Turbó nyeremények a Discoverytől

2011. október 19. 11:55 - sixx

Kétség kívül a Discovery Channel szereti leginkább a hogyvoltozó közösséget, tessék, itt az új játékuk, amiben megint lehet nyerni cuccokat, ha valakinek szerencséje van, már tetőtől-talpig felöltözhet lassan. A játék a Turbó gyűjtőnevű műsorokhoz kapcsolódik, ahhoz, ami feltuningolt kocsikról szól.

A Nagymenők négy keréken című műsorban keménykötésű New York-i olaszok kergetik gyerekkori álmukat arról, hogyan futtatják majd fel saját autókereskedésüket. Edd China és Mike Brewer az Autókereskedők sztárjai a sorozat nyolcadik szezonjára sem fogynak ki a jó ötletekből és a megbízható forrásokból, ahonnan lestrapált, de álomszépre alakítható kocsikat szereznek. Az Újjáépítők pedig mit sem sejtő tulajok autóját lopják el azok barátainak segítségével, hogy az izzasztó tréfa végén olyan gyönyörűen felújított állapotban kapja vissza a verdát a tulajdonos, amiről azelőtt álmodni sem mert. A Turbó októberben minden vasárnap uralja a Discovery Channel műsorát. 

Ez volt a szinopszis, ami alapján rá lehet kattanni a cuccokra, és akkor jöjjön a kérdés, amire a választ erre az emailcímre várjuk október 24-én reggel 7:38-ig, mert nem akarunk sablonosak lenni. 

Mi az Autókereskedőkből ismert Edd China foglalkozása?

  • Autókereskedő
  • Autószerelő
  • Sofőr

 

Szólj hozzá!

Barátok közt - 5831-5832

2011. október 19. 07:20 - dj Zax

Na megvolt a lagzi, Andrásék elhúztak nászútra Szoboszlóra lábgombát áztatni, Nóra megkérte Atikám kezét, Hanna meg Balázs pedig véletlenül leforgatták első, kissé szoftosra sikerült hómvideójukat Bandita napon hagyott kamerájával. Ma van az igazság napja, hogy melyiké még nem tudjuk, de jó lesz, az biztos. Zsozsó rezidencián kezdünk, Zsófi házimunkál, Zsolti bevásárol, teljes kiőrlésű péksütemény a menü, mert kurvára egészséges. Hát velem meg nem etetné. Na de mi van még Zsolti bácsi puttonyában az örökítőanyagon kívül? Egy terhesség előtti vitamin. Nyomul a csávó, nagyon akarja már azt a kis Barthát, de minek még egy börtöntöltelék a világra! Zsófi is így gondolhatja, nem is terhes még, lapít mint romlott hús a kutyatálban. Ügyvédnőéknél Timike zuhanyzik fél órája, miközben az asztalon hűl a lágy tojás, Nóra agya felbasz, füle füstöl, a Dühös Sárkány extrém póz jut róla eszembe. Atikámra mérges, aki kéreti magát, mint egy szende 50 éves aggszűz az isztambuli bazárban, időt kért. Na ebbűl sem lesz lagzi, elég hosszú volt az Andráséké is, ne raboljuk egymás idejét. De Atikám szerint az időkérés nem elutasítás, Nóra szerint viszont de. Atikám nem ellenfél.

A kapualjban egy remekbe szabott „Ügyeljünk a tisztaságra” tábla alatt pipiskedik lábujjhegyen Hanna. Furcsák ezek a mozdulatok, remélem tényleg ügyel a tisztaságra és a fingás is elmarad. Érkezik Balázs, gyors nyálas nyelvcsapások, majd józanodás, meg ne lássa őket valaki. Hanna azt álmodta, hogy Klaudia megette a videó miatt. Kollektíven fosnak tőle, hogy valaki feltölti a netre azt a szart, úgyhogy 2 eset van: Vagy kivándorolnak Ausztráliába, vagy Peti kurva ügyes lesz és megpattintja Bandita memória kártyáját. Hát nem tudom. Ha sokáig nem lesz szerelem, akkor inkább Ausztráliára szavaznék, ott legalább vannak cápák. Közben a gyermekbázison a titkos banda tag, Vanda ad villásreggelit a koptereknek. Nem mondom 60 rugóból kijön pár jó falat, mégis tejbe kása a menü. Emma tömné Mátét ezzel a remek étellel, de kiskölke nem kajál, ezért Vanda főnökösködik egy hangya fasznyit. Ügyes Péter szól bele a gyermek nevelésbe: normális kaját az asztalra. Eridj a bótba Bandita, oszt vásárolj fagyit meg gumicukrot reggelire. Vandánál a pénztár, cső waz!

Tovább
Címkék: barátok közt
3 komment

VV5 - 1X36

2011. október 18. 16:40 - Hódos Hajnalka

A mai nap tanulsága eddig annyi, rohadt nehéz balkonládában kukoricát kapálni és ne kérdezzetek semmit, én is kíváncsian várom a nap végét. Meg azt is, ez a szájbalökött tyúk mikor óhajt végre megfőni, mert egész más mutatvánnyal terveztem bekerülni a Rekordok könyvébe. Nem, nem Dyáról beszéltem, bár neki is vége van. Kinga meg sem akar házasodni, ha ezt kell csinálni. Két napja cselédek és már nyavalyognak. Pedig csak egy reggelit kell csinálni. És akkor hol van a „hol a csíkos ing?”, a „nem húzok kék zoknit fekete alsógatyához, mi vagyok én, egy kibaszott interdrukker?” (puszi, Zsuzsi), a „nincs vaj? Hol?”, a nem találom a papírzsebkendőt, hol?”. És meg sem említem a mosáskor rejtélyesen eltűnő fél pár zoknikat, a 37.1 lázzal haldokolva ágynak dőlést, a két éve lötyögő bármit, amit hétvégén most már tényleg megcsinál, és a hat centi vastagon papírtörlővel letakart kutya/gyerekhányást, mert köztudott, hogy a férfi pisihez, kakihoz, takonyhoz sem nyúl, még akkor sem, ha az ő vére produkálta.

Dya annyira kivan, hogy a földre rogyva, a hokedlit átölelve alszik, Veronika is, de az ő szeme nyitva van, és Shadit eteti. Kérem a kacsámat, pisilni kell! Kacsa?! Most a számra gondolsz? Nem, Shadi nem arra gondolt, de én rég röhögtem ekkorát. Levél érkezik, vége a cselédesdinek, nagy az öröm, Kinga és Dya már indulnak is a nyugiba aludni, de Shadi utánuk szól, takarítani kéne. Meg is kapja a magáét, egy hétig be volt húzva füle-farka, most, hogy kapott egy pozíciót, mindenkit ugráltat jobbra-balra! Azt hiszi, hogy a VillaMester itt tényleg a polgármester. Attila, és az ő egyszemélyes szakadár csapata, Fecó ellenállásra használják fel a kínálkozó alkalmat. Most idejöttél megint csicskáztatni? Na húzzál el innen. Shadi beül hozzájuk a szaunába, mondhatni önként betérdel a szopóbódéba. Én vagyok a VillaMester és én osztom ki a feladatokat. És, kiosztottad. Akkor ennyi volt a feladatod. És ne mutogasson. Jó, oké, majd megyünk. Hogy Fecó miért vesz részt Attila gyerekded játékaiba, nem értem, vihogva követi Attilát, mert ha kimennek a szaunából, az teátrálisabb ellenállás. Shadi még egyszer próbálkozik náluk, a szobában, Fecót kéri, akkor porszívózzon fel ő, hiszen csapattársak. Attila vigyorog, a harmadik csapattárs a Láthatatlan Eszter. Gondoltam, megjegyzem, látni ugyanis nem fogjuk.

Tovább
Címkék: vv5
708 komment
süti beállítások módosítása