Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dr. Csont 4x06 - Munkahelyi szerelem

2011. február 16. 10:00 - Llew

Hétfő reggel van, egy irodaház politikailag korrekt dolgozói (indiai férfi, ázsiai férfi, fekete nő, a többi fehér) heringeznek a felvonóban, miközben kávégép javítási bürokráciáról és hasonlókról csevegnek. Az első megálló után egy szöszi belekezd a közismert ki-fingott-ide játékba (mindig, aki előtte kiszállt), aztán mikor már mindenki vagy mereven maga elé mered, vagy látványosan tekinget körbe, a lift megremeg, zökken párat, és a lenyíló plafon panel mögül egy lerágott alsó lábszár esik a kabinba.

Boothék eközben Sweets aktuális konzultációján ülnek. Ügynökünk láthatóan izgatottan, míg hősnőnk inkább az elalvással küzdve. Booth nyugtalanságának oka, hogy meghalt az egyik kollégája. Akiről azt sem tudná ki volt, ha nem lett volna valami spéci karosszéke, amire most a többi ügynökkel együtt pályázik. Hiába, kemény meló ez az FBI-oskodás. A fejmosás alól azonban időben kimenti a telefon. Kiérkezve, az undorukat legyűrve kíváncsiskodó irodistákon átverekedve magukat Camet próbálja rávenni egy orvosi igazolás kiállítására, de ő inkább a lábbal foglalkozik. A helyszín kicsit tágabb a liftnél, mivel az áldozat több emelet hosszban, egyenletesen eldolgozva figyel a liftakna falán. A magassarkú alapján nem a szerelő.

A szuperbiztosan lezárt, éppen ezért tárva-nyitva álló gépházban egy joint arra is magyarázatul szolgál, hogy miért tűnhetett jó hullarejtekhelynek a liftakna. Az már a Jeffersonianben derül ki, hogy az áldozat péntek éjjel halhatott meg, miután gyrost vacsorázott. Miközben Cam az korábbiakhoz képest is meglehetősen fura új gyakornokot, Mr. Fishert próbálja elviselni, Hodgins és Angela kínosan igyekeznek átlagos kollégákként viselkedni egymással. A szokásos, koponya(darab)-arc rajzolás-azonosítás vonalon Boothék visszajutnak az irodában, és megtalálják azt a fazont, aki a jointot a gépházban hagyta, és aki az áldozaton, Pattyn kívül pénteken sokáig bent volt.

Angela Brenanntől vár lelki támogatást, mikor azonban a barátnője felajánlja, hogy bár nem szívesen, de ha kell kirúgja Hodginst, akkor rájön, hogy kivel beszél és a segítséget megköszönve távozik. Szarkazmus tábla hiányában Brennan pedig teljes sikernek könyveli el az esetet. Hodgins tovább depizik, ami miatt Fisher rokon léleknek véli, és a halál oka az élet jellegű gondolatait megosztva csevegni próbál. Bogarasunk szerint azonban a melankólia egyszemélyes műfaj. Patty a nyomok alapján eltöltött pár órát vízszintesen a fénymásolószoba padlóján, így Booth átvizsgáltatja azt, majd egy fenyegető email alapján kihallgat egy kirúgott exmunkatársat. A pasas szerint a nő egy igazi hatalmaskodó szemétláda volt, de persze nem ölte meg.

 

A halál oka még nincs meg, de Fisher szerint utána még alaposan megtaposták az áldozatot. Angela a Brennan féle kudarc után Sweetshez fordul tanácsért, és a pár perces beszélgetés végén felvidultan távozik, pedig az agyturkász csak időpontot keresett neki, mondván ez egy hosszú terápia lesz. A nyomok arra utalnak, hogy Patty a főnökkel hancúrozott a fénymásolóban, de kiderül, hogy őt csak zsarolta, amiért lenyúlja a cég irodaszereit. Fisher vizsgálatai alapján az áldozatot nem lökhették a gépházból a liftaknába, a roncsolódás mértékéből számítva így csak a tizenhatodik emelet lehet a kiindulási hely.

Angela és Hodgins végre rendezik viszonyukat, hogy ne kelljen egymást elkerülniük munka közben. Booth eközben az irodaház liftajtójával birkózik és mivel ő, az izom FBI-os sem tudja rendesen kinyitni, arra a következtetésre jut, hogy két hullahajigáló volt. Mivel még mindig a szék projekt az első számú megoldandó feladat, az fel sem merül, hogy a gyilkosnak több esze volt, és nem kézzel feszegette ki, majd kitámasztotta. Fisher magához képest is kezd befordulni, mert a halál oka helyett csak egy elpattant aneorizma nyomát találta. Cam viszont a gyakornok miatt sírja vissza a régi szép időket, mikor még csak hullákkal dolgozott és javasolja hangulatjavító szer szedését, illetve mivel Fisher azon már túl van, a dózis duplázását. Mielőtt azonban több hullájuk is lenne, megérkezik Brennan és az aneorizma kapcsán megállapítja, hogy a gyilkos fegyver egy tűzőgép.

Vagyis a tettes vagy egy túlképzett titkos ügynök, vagy ami valószínűbb, hogy nem szándékos gyilkosság történt, hanem egy tűzőgép hajigálós veszekedés fajult el. Ideje, hogy Hodgins is kivegye a részét a sztori tovább gördítéséből, szállítja is az eredményeit, melyek szerint az áldozat ruháján egy koktél nyomait találta. A kirúgott emberke a vallomása szerint italozni volt, de van alibije. Viszont egy volt kollégával ivott, és mivel a helyszíni ondó nyomok alapján egy ázsiai férfit kell keresni, Chip munkatárs rövidesen kihallgatáson találja magát. Ahol pár keresztkérdés után be is ismeri a viszonyt, meg a tűzőgép- és hullahajigálást. Csakhogy egyedül ő sem tudja kiizmozni a liftajtót, aminek a résében egy kék körömdarabot találnak.

Nem, az nem Chippé volt, hanem a recepciósé, akivel Patty helyett viszonya volt. A főnöknő rajta kapta őket a fénymásolóban, mire a csaj hozzávágta a tűzőgépet. A többit meg már tudjuk. Már csak a halott ügynök székéért folytatott verseny eredmény hirdetése van hátra, és hála Brennan támogató beszédének – mert hamis igazolást nem volt hajlandó írni – természetesen Booth nyerte. Érdemes is volt érte küzdeni, hisz kinek ne kéne egy ezer éves, kopott, büdös, elromlott háttámlájú és légrugójú bőrszék.

Címkék: dr. csont
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

g-ko 2011.02.16. 11:31:02

Hú de jó, új nap új hv! Kösz
süti beállítások módosítása