Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

ER 13x05 - Nehéz ügyek

2007. november 07. 07:43 - zaphodbeeblebrox

Borbélynál nyitunk, Prattet nyírják, ahol az egyik nyírástársának remeg a keze, ennek kapcsán derül ki, hogy senki se jár ott dokihoz, mert minek. Kifelé menet összetalálkozik a félöccsével, akivel közös az apjuk, megdumálják, hogy majd koccannak. Kovacéknál ég a világ... Abby az első munkanapjára készül, Kovac meg a tárgyalásra Mr. Ames miatt, aki a betege volt és beperelte, mert lebénult az egyik karja. Abby sikeresen ráönti Kovac papírjaira a kávét, ez is jól kezdődik. A bíróságon a vécében összefut Kovac és Mr. Ames, kínos hallgatás, Kovac mondani próbál valamit, hogy sajnálja, hogy idáig jutott az ügy, meg ilyenek, de ez elég béna így, hogy közben épp a pöcsét fogja és pisil. Mindegy is, Ames nem hatódik meg tőle, mert kissé sokkoló volt neki, hogy köhögéssel ment a kórházba és félig lebénulva jött ki onnan.

Tovább
Címkék: vészhelyzet
5 komment

ER 13X04 - Szülőnek lenni

2007. október 31. 13:27 - zaphodbeeblebrox

Tonyval fejeztük be, Tonyval kezdünk, családi kör, anya veszekszik a lányával, hogy mit vegyen fel a kiscsaj. Tony nem avatkozik bele, lapít és eszi a reggeli pölyhét, igazat adunk neki, mi is ezt tennénk a helyében. Váltunk a Kovac otthonra, Abby a dadus kérdést feszegeti, hogy de jó lenne Joenak egy, Kovac szerint nem. Abby megy baba-mama tornára, amitől Kovacnak kikerekedik a szeme, de inkább nem szól semmit. Az eddig megismert Abbyhez valóban nem nagyon passzol egy ilyen baba-mama klub életérzés, de lássuk meg mi sül ki belőle. Vissza Tonyhoz és a lányhoz, a gyerek a kocsiban átöltözik, az anyaféle csicsacucc nem menő. Kiderül, hogy az egész öltözködős cirkusz egy srác miatt van, akibe bele van esve a csaj, de az nem is veszi észre. Gates ellátja tanáccsal, ignorálni kell a srácot, akkor majd kepeszteni fog. Hja, a férfilélek már csak ilyen egyszerű. Ugrás a kórházba: Hope és Pratt a szinen, Pratt meg akarja tanítani Hopenak az intubálást, akinek vissza kell tartania a levegőt közben és sikerül ezt olyan sokáig tennie, hogy a végén elájul az oxigénhiánytól. Ez a csaj überbéna.

Pultnál: Pratt dohog egyet Kovacnak, hogy ez az egész bagázs egy nagy szívás. Kovac kicsit helyre rakja, neki az a feladta, hogy ne legyenek ennyire bénák a rezidensek, neki kell beléjük verni a tudást. Ha Hope-ot sikerül betanítani, nagy győzelem lesz az tuti. Baba-mama tornán járunk Abbyvel, ahol nem fogadják túl szivesen, kínos vigyor, úgy néznek rá, mint egy gyerekgyilkosra, mert kenguruban hordja Joet, nem pedig hordozókendőben. Kis szópárbaj után gyorsan kiutálják a csoportból. No igen, a szüléssel nem osztanak IQ-t. Nem csalódtunk Abbyben, nem is illik a szopcsi-tejcsi-büfcsi mamik közé.

Tovább
Címkék: vészhelyzet
8 komment

ER 13x03 - Sürgés-forgás

2007. október 17. 12:30 - zaphodbeeblebrox

Az előző rész végén derült ki, hogy Gates felcsap rezidensnek, ma ezt a szálat követjük leginkább. Mellette még Neelának ez lesz az első napja a sebészeten, úgy tűnik nem igazán sajnálja, hogy itthagyja őket és felköltözik az emeletre. Reloaded kis vörös Morris meg elkésik az első napján, de legalább jó a hangja. Gates szál ON, belvillong a volt kollégával, aki az első esetet hozza, Tony beszól neki, az haragszik rá, ordítoznak kicsit. Aztán Tony akkorát esik mint az ólajtó, ez nem az ő napja lesz, már látjuk.

Gates első betege egy néger fickó akiről kiderül, hogy transzvesztita ő is és az élettársa is. Ebből ma még valami etikai problémafelvetés lesz. Jerryt úgy tűnik kiírták a sorozatból, a helyére visszatért az a recepciós, akivel az egész ER kezdődött 12 évaddal ezelőtt. Velkám bekk. MammutJerry azért hiányozni fog. Kovac doki egy ügyvéddel találkozik, rájár a rúd, műhibaper vár rá, egy rég történt esettel kapcsolatban perelték be. Szegény Kovacnak nem mennek mostanában jól a dolgai, épphogy kicsiJoe miatt végre fellélegezhet, máris a nyakába kap egy pert. Részemről sajnálom a dokit, mert szimpi, még akkor is ha tudom, hogy Madonna klipjében fetrengett, mint szívtipró. Neela a sebészeten, Dubenko bemutatja az új főnökének, aki egy darab rettenet, egyből szemétkedni kezd vele. Neela kissé lehervad.

Tovább
Címkék: vészhelyzet
6 komment

ER 13x02 - Számonkérés

2007. október 10. 13:10 - zaphodbeeblebrox

Sammel nyitunk, a városba tart a furgonnal, az arca alapján lelőtte azt a gennyládát, úgyhogy örülés van részünkről. Nem bír koncentrálni,úgyhogy inkább telefonál valakinek, aki mint később kiderül, az a fickó, aki felfogadta őt még az előző évadban, hogy otthon ápolja busás fizetésért és még szexet se kért cserébe. Kórház: Abby, Luka, babyJoe, aki inkubátorban van és csövek lógnak ki belőle, lélegeztetőn van. Beszalad a PIC-re Maggie, aki Abby anyája és akivel igen fasírtban szoktak lenni, Abby gyerekkorát nemkicsit elkúrta az anyuka. Most itt van, jött segíteni, Abby szemöldöke ettől a tarkójára szalad. Főcím.

Sam: megérkezik a jótevő guy. Sam lelkiismeretfurdal, mert elmehetett volna anélkül, hogy megölné aput, de ő mégis lelőtte. A fickó szerint azt kell majd mondania, hogy önvédelemből lőtte le az erőszak közben és akkor nem lesz gond. Azért az is röhej, hogy miután elrabolta őket, megerőszakolta a nőt meg ilyenek, még Samnek van félnivalója, hogy legyilkolta azt a pszichopatát. Vissza babyJoehoz meg Abbyékhez, anyuka zsezseg, mindent elmagyaráztat magának, nem érti, hogy mi az hogy az ő unokájának baja van. Abby arca sűrű ráncokba rendeződik. Neki se könnyű.

Tovább
Címkék: vészhelyzet
13 komment

ER 13x01 - Ámokfutók

2007. október 03. 10:10 - zaphodbeeblebrox

Az előző évadot ott hagyták abba, hogy Kovács doktor nyakába kábító injekciót döfött Sam volt pasijának a cellatársának a nője (vagy mi) és kikötözték az ágyhoz intubáltan, alig lélegezve. Innen nézte végig, ahogy Ebbi, aki nagyon terhes már, majdnem benyit hozzá, de mégse, mert a hasához kap és véres lesz a keze és összeesik, de előtte nem felejt el egy véres kéznyomot hagyni az ajtón, biztos ami biztos, hogy Luka tuti megőrüljön odabenn, hogy most akkor mivan. Sam expasija betuszkolta egy furgonba a saját fiát és az exnejét és jól elrabolta őket. Mert ő már csak ilyen szerető apa és volt férj. És mindeközben még Jerryt is meglőtték, amit nagyon sajnálunk, mert őt szeretjük. De még él. Ilyen befejezés után, hónapokon át bizonytalanságban őrlődve, félig lerágva a kefét, hogy mileszitt, innen folytatjuk. Nem egy hú de vidám rész, tragédiák jönnek-mennek benne.

A kórház előtt: rendőrök nyüzsögnek, Keri kétségbeesetten néz, rájönnek, hogy Samet elrabolták. Kovácsot és Ebbit keresik. Jerry rendben lesz, azt mondják, ettől megkönnyebbülünk. Furgon: expasi elfelejtette, hogy a fia cukorbeteg, mindenki ilyen apát kíván magának. Ebbit és Lukát megtalálja dr. Víver. Kovácsból kihúzzák a csövet, Ebbit is ellátják, a baba jól van. Ebbi a nőgyógyászatra vágyik, nem akarja, hogy a kis vörös Morris tapogassa le a méhlepényét. Lukának fáj a torka a csőtől meg köhög őrülten, mert nyál ment a tüdejébe. Főcím.

Tovább
15 komment

Hogy volt: Vészhelyzet 1x01 - Pilot

2007. június 24. 09:49 - index

Megkértük egyik viccesen kommentelő olvasónkat, zaphodot, hogy írjon egy hogyvoltot a Vészhelyzet első epizódjából, ő megtette, mi pedig leközöljük. Nem ígérjük, hogy ebből rendszer lesz, de attól még tessék kommentelni lelkesen. Nekünk tetszett.

Green dokival nyitunk, két nagy talpat látunk, jó kezdet. Felébresztik, morog, alig lát ki a fejéből, de megy, mert Dougról van szó. Doug, aki Ross doki részeg mint a csap, szörnyű frizurája és rettenetes nyakkendője van, kis izlésficam befigyel. Green (akinek itt még csomó haja van) az ügyeletes doki, kicsit hunyna még, de máris 6:30, kezdődik a nap. Benton a szinen, tévében tömegbaleseteznek, jön az őrület, felkészülni, ömleni fog a vér, 12 sebesült, sziréna, mellkast pumpáló mentős. Átemelés, hordágyról vizsgálóasztalra, mindig ezzel kezdik. Azt nem értem, hogy kimerevített nyakkal hozzák be a sebesülteket, mert mi van ha épp gerinsérülés van, aztán meg rángatják őket egyik ágyról a másikra. Az nem árt a gerincsérülésnek vajon?

Doug józan, Holly meg itt még kövér, mennyivel jobban néz ki. Ross dokit hamar rendbehozta az infúzió már beteg közelébe is engedik. Mondjuk jó szaga nem lehet, ha előző este tényleg annyit ivott, mint azt sejtjük. Lehányja vérrel egy öreg nő, ez már csak egy ilyen vidám sorozat, ne vacsizzunk a nézése közben inkább. Bentonhoz ugrás, műtétet akarna magának szakítani, de beszól neki az egyik chief, hogy ne álmodozz faszikám, csuszti kis gyakornok vagy te még ehhez. Benton néz bután (ezt egyébként gyakran és magas fokon műveli). A vérhányós öregasszonyt Benton is megvizsgálja, hol lehetne felvágni, trancsírozni kicsit, leáll neki a szive (mármint a vérhányósé), kiütik, él, dobog. Azért amilyen dumákat itt megeresztenek, attól lassul a vérkeringésünk: "Kellesz nekünk", "Ne add fel". muhaha

Tovább
30 komment
süti beállítások módosítása