Na, kérem alássan, hosszú böjt után újra hazai képernyőn a derék olasz-amerikai família, a Sopranók mindennapjai. Indul a minden eldöntő hatodik menet. Ott hagytuk abba ugyebár, hogy Tony megdöntötte a hazafutás világcsúcsát, miután Johnny Sack a saját birtokán került szopóágra. Ez fajin volt egyébként, az 1957-es maffia-csúcs, az Apalachin Találkozó is hasonlóképp zárulhatott, csak hát ugye Gambino, Trafficante és a haverjaik nem voltak ilyen gyorsak. Amúgy nagyjából egy éve már, hogy Tony B senkinek a lábát sem masszírozza, Adriana meg kénytelen volt elhagyni Chrissy-t.
A hányós Harris ügynökkel és a társával kezdünk, ők hivatottak tolmácsolni a sorozatkreátor David Chase üzenetét, miszerint aki alábecsüli az amerikai közízlést, az sohasem mehet tönkre. Na ja, ő már csak tudja.De az igazi nyitány csak eztán jön. Amíg szól a 7 Soul -az egyiptomiak hét lelkéről regélő ütős kis nóta-, mi körülnézünk az élők sorában. Úgy tűnik az update-módszer globalizálódott, a bránermájszter Vito ugyanis egész jól lefogyott. Ha még a haját is megváltoztatja majd, akkor biztosak lehetünk benne, hogy új pasi van a dologban. A csont sovány Pontecorvo meg levelet kapott, és ennek láthatóan nagyon örülünk, bár nem értjük. Janice-nél nyilván tejjel folyó Kánaán lehet, mert amíg ő csecsre veszi a legkisebb Baccalát, addig a legnagyobb a terepasztalán játszik a Nesquik-től kapott kisvasúttal (ehh, én meg már azt hittem, ilyen kemény termékelhelyezés csak Bond-filmekben létezik).