San Franciscoban vagyunk, és egy vidám csajos estén kezdünk. A hölgyek már jó pár koktélon túl vannak, de egyiküket egy nagyon átlátszó ürüggyel a főnöke elhívja, hogy iktassanak még pár doksit az irodában. Nate, a főnök tudja, hogy ez bizony nem fog beválni, a csaj, a titkárnő, Maddie is jókat mosolyog rajta, nem bizony, így megegyeznek, hogy Nate hazamegy, Maddie már rég hívott neki taxit, szépen lerázta őt. A csajok is vigyorognak, igen, egész nap ugyanígy nyomul rá. Maddie vidám hangulatának hamar vége lesz, ugyanis egy rosszarcú pasas figyeli őt az egyik asztalnál, de mire Maddie visszanéz, már ott sincs. A lánynak "semmi baja" de inkább haza megy. Maddie olyan gyorsan szedi a lábait a parkolóban, ahogy csak tudja, igaz sikerült ráijeszteni egy kukák közt járkáló kóbor kutyával, de épségben eljutott a kocsijáig és elhajtott, ám a rosszarcú pasas a parkolóig követte őt. Másnap reggel az irodában Maddie a napindító kávét készíti a főnökének, de Nate irodája túl csendes és egy jókora véres kéznyom virít az ajtón. Maddie belép az irodába, és ott még több vért és Nate csúnyán szétmarcangolt holttestét találja.

Este van, egy kihalt mellékúton vagyunk és egy házaspárt ismerünk meg. A feleséget, Mollyt, a bűbájos Tricia Helfer alakítja, ő ül a volán mögött, a férje az anyósülésen a térképen próbál kiigazodni. A rádióból a The House of the Rising Sun szól a The Animals-tól. Sajnos nincs értelme tagadni, a pár eltévedt, David, a férj képtelen beismerni, hogy tévedhet ő is. Mint tipikus férfi, nem fog útbaigazítást kérni, akkor se, ha ehhez vissza kéne fordulni a majdnem 40 percnyi útra lévő benzinkúthoz. Szegény Molly meg van áldva egy makacs férjjel, és az évfordulójukat így az úton tölthetik. David próbálja puszikkal és édes bazsajgással kiengesztelni a feleségét, de vezetés közben ilyet nem lehet csinálni és jön is a baj. Az úton feltűnik egy férfi, Molly félrerántja a kormányt, de az ütközés így is meglesz, majd lesodródnak az útról, be egyenesen a fák közé. Kicsivel később Molly felébred az összetört kocsiban, David nincs mellette. Kikászálódik a kocsiból, Davidet keresi az erdőben bolyongva. Meglát egy kunyhót, bemegy, sok berendezés nincsen odabent, csak jó sok kés, és minden más, ami a vadászathoz kell. Molly nincs egyedül, ott van vele ugyanaz a férfi, aki feltűnt az úton. Molly örül, hogy semmi baja sincsen, de a férfi megmutatja a valódi énjét. A hasán egy jókora lyuk tátong, lógnak a belei, ő maga pedig egy szörnyeteggé változik.

Ebben a részben a nagyszerű Richard Speight Jr. alakítja a kiemelt mellékszereplőt, aki a későbbiekben jó sokszor bosszantja fel a fiúkat,  de most még csak az ismerkedésüket látjuk. Este kezdünk, egy egyetemi prof. egy kis extra munka miatt bejött dolgozni, a Crawford Hall épületében lévő irodájába. Ám az épület előtt egy, a téli hideg időhöz képest nagyon lengén öltözött fiatal lány várakozik. A lány nagyon mosolyog, az egyik órájára jár, és nagyon fontos lenne, hogy beszéljenek. A prof. habozik egy kissé, a fogadóóráit javasolná, de a kedves mosolynak nem bír ellenállni. A lány az irodában bevallja, hogy nem is a diákja, egyszerűen csak meg akart ismerkedni a pasassal. Arthurnak hívják a professzort, benne van a flörtben, egy csók is elcsattan, és egy ideális világban talán lenne benne annyi férfias bátorság, hogy ennél többet talán ő sem akarna egy naiv, fiatal lánytól, hiszen a könyve szerint mégiscsak az erkölcstannal foglalkozik. De nem, ennyire nem ideális a világunk, a pasas élvezi is a dolgot, ám  csók közben a lány arca egy oszladozó hulláévá változik. A prof. halálra rémül és az ablakhoz hátrál. Ezekben a pillanatokban a gondnok (R.S. Jr.) zárja az épület ajtaját, alig tesz meg néhány lépést, Arthur tanár úr teste lezuhan a kőkemény betonlépcsőre.

Egy nagyon ideges Deannel kezdünk, Ellennel telefonál, sehol sem találja Sammyt. Szerencsére hamarosan Sammy is telefonál, mehet hozzá a tesó. Sammy viszont nincsen jól, véres a keze. Dean megérkezett a motelba, ahol Sammy megszállt, nem lesz köszönet abban, hogy megtalálta az öcsit, akinek nemcsak a keze véres, hanem a ruhája is, de ez nem az ő vére. De hogy kié, azt nem tudja, sőt, nem is emlékszik semmire.

A sorozat utolsó hogyvoltja óta le sem merem írni, hány év telt el, de úgy gondolom, hogy a Supernatural/Odaát megérdemli, hogy folytatódjon. Fogalmam sincsen, hogy mikor érjük be Baby-t és a fiúkat, akik immár a 14. évadot kezdték meg idén októberben és már a 300. epizódot is megünnepelték. A második évadtól vesszük fel a fonalat, ahol a tesók még szinte fel sem nőttek, olyan kölyökképük volt és legnagyobb gondjuk az volt, hogy hogyan intézzék el a Sárgaszemű démont, régi szép idők… Akkor kezdjünk is, menjünk a Rhode Island-i Providence városába, késő este van, egy unott, kiélt,  ribancosan öltözött csaj kapcsolgatja a tévét, mígnem rátalál egy tévés prédikátor műsorára. Nem hatották meg az Úr szavai, kikapcsolja a készüléket és rögtön utána villogni kezdenek a lámpák, a tévé önmagától bekapcsol, a prédikátor azt kéri a nézőktől, hogy fogadják be az Urat. Az egész lakás remeg, mintha földrengés lenne, a lány azt se tudja, mi történik, majd egy fényalak tűnik fel a folyosón…